Budapesti Hírlap, 1913. június (33. évfolyam, 129-153. szám)
1913-06-01 / 129. szám
, 1913. junius 1. BUDAPESTI HÍRLAP (129. sz.) a Désy-pör és a politika. Budapest, máj. 31. ) A Lukács—Désy-pert tárgyaló törvényszék ma a felek képviselőinek pörbeszédeit hallgatta meg. A vádat és Lukács László miniszterelnököt képviselő közvádló királyi főügyész egészen szürke s rövid összefoglaló beszédet mondott, de ebből a szürke beszédből is kicsendült az, hogy itt elsőrendű politikai pörrel állunk szemben s hogy Lukács László teljesen önzetlenül járt el s önmagának egy fillért sem szerzett. .Hogyha tehát még annyira bebizonyul is, hogyLukács László a pártkassza számára pénzt fogadott el az állammal szerződéses viszonyban állóMagyar Banktól, még akkor is igaztalan és meg it nem állhat az a vád, hogy „Lukács László ,Európa legnagyobb panamistája.“. Désy védője, Vázsonyi Vilmos több mint háromórás beszédében csillogtatta minden adományát, fényes ügyvédi és szónoki tehetségét. De dialektikájának minden ragyogása sem tudta eltörölni azt az érzést, hogy egész rendszerek hibáiért, kialakult politikai viszonyok gyarlóságaiért és következményeiért s oly gyakorlatért, amely általánosnak és usuálisnak mondható, a pártkasszák intézményéért, amit mindenki elfogad, minden párt összegyűjt s nemcsak lehetőnek, hanem a mi viszonyainkközött (mert végre is gyarló az ember és politikusaink és választóközönségünk sem mentesek agyarlóságtól) elkerülhetetlen szükségnek s a politikai siker egyik föltételének tud és elismer: l mindezért nem lehet egy embert felelőssé tenni, ■egy embert elfulasztani akarni, még pedig a sjpanama-vádak mocsarába. Ez nem igazság s ez a Lukács ellen összesített és kiélesített vádaknak döntő gyöngesége. A másik gyöngeség pedig abban a kérdésben jutott kifejezésre, amelyet Sélley főügyészhelyettes vetett föl délutáni replikájában: hogyan van az, hogy Désy Zoltán béketárgyalást keresett és támogatott és barátai révén ily tárgyalást folytatott a „panamista“ Lukács Lászlóval? Ha sikerül a béketárgyalás, akkor elfogadták volna Lukács Lászlót becsületes embernek; de mivel a béketárgyalás nem sikerült, ennélfogva kitört a vád, hogy Lukács Európa legnagyobb panamistája. Hát igazság-é s komoly erkölcsi fölháborodás-e az, amely ily kerülővel jut kitörésre? És nem játsza-e a politika és a politikai ellentétek kiélesedése a legnagyobb szerepet ezekben a vádakban és Désy Zoltán éles kifakadásában? Szörnyű mesterséggé lett a politika Magyarországon. Annyira elhatalmasodtak az indulatok, hogy a kölcsönös méltányosság számára alig nyílik tér többé. Ellenségek gyanánt állanak szemben a politikai pártok, iszonyú kíméletlenséggel hadakozva és gyilkos tőrt is forgatva egyeseknek nemcsak politikai személye ellen, hanem egyéni becsülete ellen is. Hovatovább a politikai események objektív, elfogulatlan mérlegelése is lehetetlenné válik. Vagy az egyik, vagy a másik hadakozó táborhoz kell csatlakozni, amiből önként következik, hogy csak a legélesebb és a legkíméletlenebb hadakozók maradnak a politikai színpadon. Lehet-e kívánatos s lehet-e üdvös eredmény ez a magyar nemzet fejlődése és konszolidációja szempontjából?* Lukács László miniszterelnök ma éjjel Bécsbe utazott, s hiteles értesülésünk olyképpen szól, hogy ez az utazás már régóta tervben volt s azért következett el éppen ma, mert a jövő héten tanácskozni fog a képviselőház s a miniszterelnök a királynál való kihallgatását nem akarja tovább halasztani. Ezt a magyarázatot adja a miniszterelnök utazásának a kiadott félhivatalos jelentés is. Az ellenzéki pártok azonban kapcsolatba hozzák a miniszterelnök holnapi audienciáját a Désy-perrel s nemcsak elkövetkezendő gyors fordulatokról, hanem új pártalakulásról is beszélnek. Nevezetesen egyik forrásunk szerint a Justhpárt kebelében merült föl az a gondolat, hogy Lukács László most már rá fog állani a választójogi revízió alapjára s szakítva eddigi barátaival, a demokratikus választójogot tűzi ki az új pártalakulás zászlajára. Nemde, érdekes kombináció ez a „panamista“ Lukács Lászlóval? És ily körülmények között, amikor efféle szándékok, tervek és óhajtások is mozognak a szövetségesek berkeiben, szó van újra a pártok egyesüléséről, amihez most, a Désy-pör akciójának sikerén felbuzdulva, friss reményt, fűznek. Ugyancsak a Désy-pör hatása alatt arra is készülnek, hogy hétfőn megjelennek a képviselőházban s zajos jeleneteket rögtönöznek. A főrendiházi ellenzék részéről is készül új támadás Lukács László miniszterelnök ellen, akit, úgy látszik, mig eleven, lélekzethez sem engednek jutni.* Egyik érdekes hire a mai napnak, hogy Zichy János gróf kilép a munkapártból. A volt kultuszminisztertől megjelent egy nyilatkozat, a melyben a tegnapi félhivatalos jelentés tartalmával szemben kijelenti, hogy a szabadbárándi kerületben maga fedezte választási költségeit, a többi kerületben azonban csak a munkapárt érdekében lépett föl s ezekre nézve előre megmondotta, hogy a költségeket nem fedezheti. Lukács László, Tisza és Héderváry. A félhivatalos Magyar Nemzet ma a többi között ezeket írja a Désy-perrel kapcsolatban: — Lukács Lászlót teszik felelőssé mindazért, ami a jelenlegi országgyűlés megválasztásával kapcsolatban történt. Őt teszik felelőssé más miniszterek resszortügyeiért, őt a nemzeti munkapárt megszervezése körül történt összes intézkedésekért. Holott Lukács László nem volt akkor sem miniszterelnök, sem kereskedelmi miniszter. Sem pártvezér, sem pártelnök. A választást nem ő vezette, a pártkasszát nem ő szerezte. Mégis mindenért ő feleljen? Úgy be- * újra megfájult a fejem és elindultam hazafelé, még pedig egyedül. Egyike volt a leghidegebb májusi estéknek, hóval vegyes jeges eső szakadt.Belebujtam a télikabátomba, fölhúztam a kalocsaimat, s a kerten keresztül kisieltem az útra — Istenemre mondom, ez az erős bor megárthatott, részeg éppen nem voltam, de kábult. Amint hátranéztem, a kocsmát már nem láttam, pedig úgy emlékeztem, hogy alig tettem egy pár lépést... Amint körültekintettem, elhalt bennem a vér, rengeteg hó terült mindenfelé. Hiszen abnormis volt az időjárás, az kétségtelen, a lapok az egész országból havazást jelentettek, de ily nagymértékű havazásról nem is álmodtam. Valóságos hóhegyek tornyosultak mindenfelé. Mikor az útra kifordultam, mely a hegyek közül levezet a budai Krisztinavárosba, öt alak ment el mellettem, akikről a félhomály ellenére is konstatáltam, hogy nagyon szokatlanul vannak öltözködve. Ugyan mik lehetnek ezek, napszámosok, gyári munkások, parasztok? Tótok, magyarok? Emlékeztem, hogy Nansen könyveiben láttam ilyen alakokat és hogy azok eszkimók voltak. Ezek is, mintha állatbőrbe lettek volna öltözködve. Utánuk siettem és megkérdeztem tőlük, hogy honnan jönnek?— Ölrőből, ■— volt a felelet. I ~ Hol van az? I , ( ‘ — Két órajárásnyira itt a hegyek között. Megnyugodtam abban, hogy ez egy falu Buda környékén, melynek a régi sváb neve Ölrő, azért nem hallottam róla. További kérdésem az volt, hogy hova mennek? ! — Drallembe, egy fölolvasás meghallgatására. Újabb meglepetés. Mit jelent ez a Drallem? Hisz ha mi így haladunk, tíz perc múlva Buda házai között leszünk. Mely nyelven hívják Budát Drallemnek? Úgy megzavart ez a dolog, hogy nem mertem hozzájuk több kérdést intézni, szó nélkül ballagtam a nyomukban. Egyszerre csak valami olyan zúgást hallottunk, mintha távolból zivatar közelednék. Az egyik ember megszólalt: -------......................................................... — Halljátok a tenger zúgását? És ez most napokig igy fog tartani, aligha mehetünk mi holnap Helzingforszba. — Azt mondják, a drallemi kikötő is befagyott és egy csomó hajó benrekedt. Mikor e szavakat hallottam, már valóságos félelem fogott el. Hol vagyok, miféle környék ez, miféle tenger felé közeledünk és hogy kerülök én ide? Reszketve felgyűrtem a télikabátom gallérját, s mint egy részeg ember, támolyogtam előre. Egy dombra értünk, honnan egy kis várost, néhány égő lámpást, világítótornyot és kikötőt láttunk, jégbe fagyott apró hajókkal. A távolból rettentő erővel hallatszott a tenger fölkorbácsolt hullámainak szakadatlan dörgése. Az idegenek egyike hátramaradt és megkérdezte, hogy velük tartok-e? — Hogyne kérem, ha megengedik. Úgy hallottam, hogy valami fölolvasásra mennek. — Igen, a helzingforszi egyetemnek egyik hallgatója fölolvasást tart, vetített képekkel. — És önök két órajárásnyiról ebben a gyalázatos időben gyalog eljönnek ide ezt a fölolvasást meghallgatni? Kik önök? —• Gyármunkások vagyunk. Már hogyne jönnénk el, mikor ezzel az ismereteinket gyarapíthatjuk. Aztán potom öt kopek a belépődíj. Ki sajnálná ezt ilyen élvezetért? Öt kopek? Tehát Oroszországban vagyok. Nemsokára a tengerpartra értünk, beléptünk egy szép egyemeletes házba, melynek homlokzatára aranybetűkkel ez volt irva: Finn Otthon. A munkások lefizették az öt kopejkát, én drágább helyet váltottam s bevezettek egy nagy terembe, hol már gyülekezett a közönség. Lassan kint az összes ülőhelyek megteltek, az állóhelyeket pedig diákok és munkások foglalták el. Férfiak, nők, fiatalok, öregek egyaránt képviselve voltak, s halkan, illedelmesen beszélgettek egymással mindaddig, mig a csengettyű meg nem szólalt. Erre nagy csend támadt és az emelvényen megjelent egy fiatal ember, aki meghajtva magát, igy szólt:. ., , Hölgyeim és uraim! ... Mai fölolvasásunk tárgya a finn népünkkel rokon európai népfajok ismertetése. Valahányszor halljuk a nagy európai népcsoportokat emlegetni, a szlávokat, a germánokat, a latinokat, mindig sóhajtva és szinte megdöbbenve gondolunk arra, hogy mi e hatalmas faj egyikéhez sem tartozunk, tehát elhagyottan, mint az árvák, család nélkül és történet nélkül éljük le életünket. Hát nem egészen így áll a dolog, tisztelt hölgyeim és uraim, mert a finnugor nyelvcsoportnak van egy ága, mely Európának azon a pontján, ahol lakik, nevezetes szerepet játszik és az emberiség történetében dicső helyet vívott ki magának. Ez a rokonfaj a magyar nép, melynek országát Magyarországnak hívják. A helzingforszi egyetem segítségével huzamosabb időt töltöttem Magyarországon, hol mindenütt tárt karokkal és igazi testvéri szeretettel fogadtak. Mert ő bennük is él a finnekkel való összetartozás tudata, s kiváló nyelvtudósaik ezt tudományos állason bebizonyították, ők szerencsésebbek voltak, mint mi, mert sorsunk olyan helyre vezette, mely Istentől bőségesen meg van áldva, de meg kell adni, hogy meg is érdemlik szerencséjüket, mert több mint ezer éven keresztül vitézségükkel és államalkotó bölcsességükkel hazájukat ezer veszedelem ellen meg tudták védeni és mind e mai napig föntartani... Fényes példával szolgál-' nak nekünk, kicsiny és elnyomott nemzetnek, hogy semmi körülmények közt el ne csüggedjünk, bízzunk a jövőben, s ne engedjük ener- giánkat elpusztulni... Mikor a magyarok’ dicső országát, melyre hitem szerint még nagyszerű fejlődés vár, bejártam, nem az irigység, hanem a büszkeség fogott el, hogy az európai nagy nemzetek harcában a mi fajunk is ily sikerrel meg tudja állni a helyét. ... Ezen a lelkes hangon folyt az előadás tovább. Az első szakaszban budapesti képeket mutatott be, melyek általános szenzációt keltet- ‘tek, én kábultan és megzavarodva ültem a he- ' lyemen, mintha fejbe vertek volna. Eszembe , - * ---- -if . . _ I