Budapesti Hírlap, 1913. október(33. évfolyam, 232-258. szám)

1913-10-10 / 240. szám

t­ eléseket és öntudatosabban képesek azokra fe­lelni. Másik következménye pedig a kettéosz­tásnak az, hogy a királyi Kúria, midőn az es­­küdtbíróság ítéletét felülvizsgálja, azt az anyagi jog szempontjából is megváltoztathatja az által, hogy a jogkérdést megítélése tárgyává teheti. Ha tehát az esküdtek tévesen mondták ki azt, hogy az általuk tényként megállapított cselek­mény vádlott bűnösségét vonja maga után, ek­kor a királyi Kúria fölmentheti a vádlottat,­­ viszont, ha büntetendő cselekmény az, a­mit az esküdtek tényként megállapítottak, a Kúria a téves fölmentő verdikt ellenében elítélheti a vádlottat. Valószínű, hogy a kérdések kettéosztásá­nak ez utóbbi következménye sok ellenvetésre fog okul szolgálni. Ámde, ha azt akarjuk, hogy a büntető bíráskodás lehetőleg érvényre jut­tassa az anyagi igazságot és ha megbízunk ab­ban, hogy a királyi Kúria mint legfelső bíró­ság inkább van hivatva a jogi kérdések helyes megítélésére, mint a laikus esküdtek, akkor meg kell barátkoznunk azzal a gondolattal is, hogy egyszer-másszor az esküdtek téves föl­mentésével szemben a királyi Kúria fogja meg­állapítani vádlott bűnösségét. Számos tévedésnek forrása a bírói tanács és esküdtszék teljesen különvált volta is. A ja­vaslat e hiányon két új rendelkezéssel kíván segíteni. Egyik az, hogy az esküdtek tanácskozása alatt a bíróság elnöke jelen van, sőt e tanács­kozást a bíróság elnöke vezeti. E rendelkezés célja az, hogy az esküdtek minden jogi kérdés­ben szakavatott felvilágosítást kaphassanak és így verdiktjüket lehetőleg jogi tévedés nélkül hozzák meg. Kétségtelen­ azonban, hogy a ja­vaslatnak éppen e rendelkezése fog legtöbb vitára okul szolgálni. Mert igaza van a meg­­okolásnak abban, hogy e megoldással szemben az az aggodalom merülhet föl, hogy az elnök nemcsak vezetni, de irányítani is fogja az es­küdteket s gyakorlott birói képességével és nagy tekintélyével ránehezedik­ az esküdtek működésére. * ■ E lehetőség*' valóban, fönforog és így meg­fontolást igényel, hogy nem volna-e célszerűbb olyan jogtudó egyénre bízni az esküdtek tanács­kozásának a vezetését, a­ki nem tagja a bíró­­ságnak­. Mert, habár a javaslat rendeli, hogy az elnöknek nem szabad véleményt nyilvánítani, s hogy a­mennyiben az esküdtek kivonatára fej­tegetésbe bocsátkozik, ez csak a bíróság tag­jainak s a vádló és védő jelenlétében történhe­tik meg, még eme kautélák ihellett is könnyen megtörténhetik az, hogy az elnök nemcsak ve­zetni, hanem irányítani fogja az esküdteket. A másik rendelkezés, mely a birói taná­csot az esküdtekkel összeköttetésbe hozza, ab­ban áll, hogy az esküdtek verdiktjét követő birói tanácskozásban és ítélethozatalban is részt vesz két esküdt, a­kit a többi esküdtek szó­többséggel megválasztottak. Ezeknek a birói ta­nács tagjaival egyenlő jogot biztosít a javaslat. E feltétlenül helyes rendelkezés nagy mértékben fokozhatja az esküdtbíróság ítéleté­­ben való megnyugvást. Az esküdtek is könnyeb­ben határozzák el magukat a törvénynek meg­felelő verdikt kimondására, ha tudják, hogy a büntetés kiszabásánál az általuk választott két esküdtnek is lesz szava.* Ezek az esküdtbíróság reformjának kiemelkedő irányelvei. Kiegészíti ezeket a fentebbiekből már önként folyó az a változtatás, hogy a királyi Kúria ezen­túl abban a helyzetben lesz, hogy az esküdtbíróság ítéleteit nem csupán alaki okokból semmisítheti meg, hanem az anyagi igazság szempontjából is felül­vizsgálhatja. Az esküdtbíróság lényegét,­ miként említem, nem érinti a tervezett­ reform. De azért alapos megfontolást igényel mindegyik rendelkezés abból a szempontból, hogy mennyiben egyeztet­hető az össze az esküdtek önálló és füg­getlen bírói működésével. Balogh Jenő dr. igazságügyminisz­­ter érdeme, hogy merész kézzel hozzá­nyúl a régóta vajúdó reformhoz és kon­krét alakba öntötte az általa szüksé­geseknek és helyeseknek vélt rendelkezé­seket. A törvényhozó testület feladata lesz ezek mindegyikét komoly bírálat tárgyává tenni, nehogy az esküdtszék mint igazságszolgáltatási intézmény lé­nyegén csorba essék. Az osztrák pénzügyminiszter szabadsá­­­­golása. Bécsből jelentik: ő felsége Zaleszki Vendell lovag osztrák pénzügyminisztert egészségi okokból­­ ideiglenesen szabadságolta s a hivatalos ügyek veze­tése alól fölmentette, helyettesítésével pedig a sza­badsága idejére mannfeldi Engel Ágost báró titkos tanácsos, pénzügyminiszteri osztályfőnököt bízta­ meg. Zaleszki lovag 1912 óta szívgyengülésben szen­ved s a nyáron régi baja kiújult. De szabadságot­­ nem kért, hanem nyári tartózkodó­helyén is meg-­­­szakítás nélkül végezte hivatalos teendőit. Baja most annyira rosszabbodott, hogy felajánlotta lemondá­sát, Stürgkh gróf miniszterelnök javaslatára azonban­­ ő felsége csak ideiglenesen szabadságolta. Az igazságügyi javaslatok előadói. A kép­­viselőház igazságügyi bizottsága Erdély Sándor el­nöklésével ülést tartott, a­melyen megválasztották az esküdtbíróságról szóló törvényjavaslat előadójává Niamesny Mihályt, az egységes ügyvédi és bírói vizs­gáról szóló törvényjavaslat előadójává Kenedi Gé­zát és a konzuli bíráskodás hatásának meghosszab­bításáról szóló törvényjavaslat előadójává Bethlen Pál grófot. Miniszteri tanácskozás. A kormány tagjai holnap este a miniszterelnöki palotában miniszteri tanácskozásra ülnek össze. * BUDAPESTI HÍRLAP (240. sz.) 1913. október 10. t­­ beszéltétek is róla annyit, hogy a generálisok sem írtak többet a csatákról. De a káplárnak van hozzá jussa, hogy beszéljen. A tatárból csak úgy, mint a bosnyák mo­hamedánból szorgalmas kertész lett. Szőlőt, gyümölcsöt termel, bort szűr. Különös a muzulmánságnak ez a gyü­mölcsfa iránt való türelme­s szeretete, van is haszna belőle, mert a Krímben jórészt abból él. Sajnos, hogy a borivást is rádiktálta az orosz. Hiszen megitta a tatár előbb is a bort, azért nem is tartották igazhivő muzulmánnak a szent­­séges ortodoxok. De most virtusból isznak, ne­hogy rájuk fogják a pulyaságot. De nem lehet tőlük elvitatni, hogy a gyümölcstenyésztés terén haladtak. Megtanulták, hogy kell a gyümölcsöt tisztán tartani, a boltban ízlésesen elhelyezni s megóvni. A krimi gyümölcs még nem teljesen nemes, őszi barackjuk jó ugyan, van egy kiváló hófehér bélü­gyatya körtéjük, de túl hamar sze­dik le a gyümölcsöt. Az orosz kormányzat régóta megismerte a tatárban a becsületes, nyugodt alattvalót, ezért sorsára bizta ezt az elemet s a kerti gazdálkodás­ban segélyezi is őket. Bakcsi Szaráj előtt is lát­tam egy igazán szép nagy kertészeti mintate­lepet. De hadd térjek már Bakcsi-Szarájra. Képzelj egy oldalain kifestett mészkő-hegylán­­colatot. Ennek a hosszú aszóján (völgynek nem elég mély) épült Bakcsi-Szaráj főutcája. A hegyoldalakon elszórva egyes városnegyedeket látsz. Felülről nézve ezeket a téglafedte, lapos tetejű, jobbára kékre festett házakat, pittoreszk látványban van részed. Akár a szerelm klastro­­mokat, a hosszú főutcát jobbról-balról nyárfák szegélyezik. A főutca voltaképp a bazár, a city, tipikus keleties modorban, ez nem változott, csak tisztább lett s a tisztelt kereskedők újságot is olvasnak. Akad még néhány turbános alak, de a nagy tömeg tatársüveget (báránybőr, a te­tején félhold s csillag vagy cserkesz­ csillag) vi­sel. Különben ez nem a régi Bakcsi-Szaráj, mely a szultán parancsára tehető rövid idő alatt — ha igaz — százezer lovast is kiállított. A fé­nyes Bakcsi-Szaráj 1736-ban vette be Münich tábornagy, akkor égett el a kán palotájának a szép része s akkor pusztult el a jezsuiták gaz­dag könyvtára is. Ebben bizonyára lehetett olyan magyar vonatkozású munka, mely örökre elveszett. Azonban ilyen föltételes busongásra ne adjuk a fejünket, testvér. A mai káni palota, melynek egyik része mérsékelt növényzetű nyilvános kert, a hármas keresztet be is állította az ottlakó rendőrkapi­tány. A kán palotáján primitív a külső festés s látszik, hogy már a 18. században mázolta va­lamely olasz munkás. Néhány jó ablak van benne — mint Gallipoliban, Rodostóban — egy igen szép régi kapu s két jobb menyezet az úgy­nevezett ebédlőben. A hálóteremben megőrizték Erzsébet császárnéi széles ágyát, a­kit Patyom­­kin hozott le, hogy legújabb szerzeményében gyönyörködjék. Meglehet, hogy akkor még meg volt a káni berendezésnek egy része. Ma rossz kardok, tört pipák, egypár szakadozott köntös maradt itt a mutatóban. Annál bájosabb a há­remhölgyek kertje, kedves pergolákkal s a für­dővel, melybe egy olyan k­étcsorgóju kútból szép — alighanem lombard vagy genovai miva — márvány-ereszen át vezették le a vizet. Itt már a ciprusok s az indás berek igazán hatásos képet adnak. Ovidius gerjedelmes versei bizony nem jutottak eszembe, testvér, inkább Puskinra gon­doltam. A nagy poéta megtette a másik hétcsor­­gójú kutat a híres Potocka Mária könycsurgó­­jának. Hogy ezt a legendát költötte, az szabad­jábon állott, de én értem­ a hangulatát. Ha a* a ...........................—----------------­------------------­vén potyák, a­ki ennek az elzárt résznek az őre, föl nem riaszt, estig is elandalogtam volna. Azaz nem az elandalodásnak, de úgy a semmire se gondolásnak az érzete vesz erőt az emberen. Kjei is, meg Nirvana is hasis nélkül. Nagy tiszteletben tartják a káni mecse­tet, s a mauzóleumot; annak már mohamedán őre van, a ki a vallást egyesíti az iparral s him­­zett papucsot árul. Ledarálta előttem Devlet- Giraj, Szelim és Krem-Giraj nagy sírköveit. Mo­noton hangon szavalt Kaplan-Girajról s a végén kínálta a papucsot. Mindezért nem hara­gudtam, de bántott a faggyuszag, a végén még szegény kánok és kánnék régen elmállott tetemeit is meggyanúsítottam vele. Derék, meleg idő lévén, elhatároztam, hogy kirándulok a Josafat völgyébe. Itt van t. i. a haraimoknak, a tatár-zsidóknak a politikai köz­pontjuk, melyet Csufut-Kal­nak, Zsidóvárnak neveznek. Fogadtam egy kocsist, a­ki elvitt. Oly meredeken vezet az út, hogy lóháton is szép vállalkozás a följutás, így csak úgy volt lehet­séges, hogy vérig ostorozta szegény páráit. S ezt oly magától értetődőnek tartotta, hogy a tő­lem kiutált másodrendű nyaklevest arra magya­rázta, hogy lassan hajt. Csufut-Kale, testvér, egy baradlás üregek­től át meg áthatott mészkőszikla, melyen állí­tólag a kánok nyári lakása, mások szerint kincs­tára volt. Nem is maradt egyéb néhány lerom­lott falnál, s egy pár üregnél, melyről persze regéket mesél a karaim vezető. Ezek a tatárul beszélő kétségtelen izraeliták, Erzsébet császár­nőtől kiváltságot kaptak, melynél fogva benn­szülötteknek, tehát hivatalképeseknek jelenti ki őket. Mindenütt lakhatnak s kereskedhetnek. Ezért egyenesen letagadják, hogy ők evrei­k, vagyis nyugoti aszkenász zsidók, ők kiváltsá­­ttoitaik, c"jraimok. Ne ijedj meg, alig vannak ■......■■■ •­ A zárószámadások A képviselőház záró­­számadási bizottsága ma Lukács György elnöklésé­­vel tartott ülésén megválasztotta az 1911. évi záró­­számadás előadóit, és pedig a kereskedelmi tárca előadójává Nagy Sándort, a­ kultusztárca előadójává Rónay Antalt, a honvédelmi tárca előadójává Simon Elemért, a földmivelésügyi tárca előadójává Há­mori­ Lászlót, igazságügyi előadóvá Rosenberg­­ Ig­nácot, belügyi előadóvá Rednik Gábort, pénzügyi előadóvá Hoványi Gézát, a kisebb tárcák előadójává Gueth Gyulát, a zárószámadás általános előadójává Nagy Sándort. Hír a hadügyminiszter távozásáról. A N­eue Freie Presse mai száma budapesti forrásból a következőket jelenti: Itteni politikai körökben ma Bécsből származó hírek keringtek arról, hogy a hadügyminisztériumban állítólag személyváltozás ké­szül és hogy Hayn Károly gróf lovassági főfelügyelő lép Krobatin hadügyminiszter helyébe. Benedek Sándor államtitkár útja. Bene­dek Sándor kultuszminiszteri államtitkár a ma esti gyorsvonattal Marosvásárhelyre utazott, a­hol az állami, felekezeti és városi iskolákat és a most épülő kultúrházat tekinti meg. Ez alkalommal a köz­ségi és felsőbb leányiskola dolgában is megállapo­dás fog történni. Szombaton az államtitkár Tordára utazik és részt vesz az Erdélyi Múzeum Egyesület vándorgyűlésén. Ugyancsak Tordán vasárnap avat­ják föl a kulturházat, mely célra a régi főgimnázium házát, az úgynevezett Báthory-házat alakították át. A fölavatáson az államtitkár mint a kultuszkormány

Next