Budapesti Hírlap, 1913. december (33. évfolyam, 284-306. szám)

1913-12-02 / 284. szám

v­ édelmes intézmény ellen, — minket, is­métlem, se pártérdek, se pártállás nem kényszerít arra, hogy ettől az igazságtól eltántorodjunk, a nemzetet e veszedelem­mel szemben cserben hagyjuk, és ez a magunkhoz, a nemzethez és álláspon­tunkhoz való hűség tette, hogy — mikor Andrássy, Apponyi, Károlyi Mihály föl­rúgva a vigadóbeli határozatot, szövet­keztek Justhékkal, a szabadgondolko­zókkal és a szociáldemokratákkal, — ab­ból a híres vigadóbeli népgyűlésből nem maradt senki, mint a határozat, a Buda­pesti Hírlap és — Tisza István. Így esik, hogy Preszly Elemér nem talál bennünket Apponyi és Andrássy mellett, mert mi megmaradtunk ott, a­hol voltunk, a nemzeti program, a nem­zeti választójog mellett; a vezérek pedig átpártoltak Justhhoz, Vázsonyihoz, Kun­­fihoz. Már most a Czernin-eset, a­melyen soviniszta programunk ellenére átsiklot­tunk. Preszly Elemér szerint Tisza Ist­ván egy viccében gyönyörködve. Erre a viccre csakugyan nem emlé­kezünk. Ha ellenben úgy is volna, akkor is azt, hogy az egész magyar politika pré­dájává ne legyen azoknak az elemeknek, a­melyekhez most a régi nemzeti ellen­zék csatlakozott, s a­melyek kész esz­közévé szegődött volt Kristóffy állam­­bontó programjának, ezt fontosabbnak, a nemzet sorsára döntőbbnek és minden­képpen nagyobb jelentőségűnek tartjuk, mint mindent, a­mi azóta történt, az el­lenzék minden panaszánál és gravámené­­nél, házszabálysértésnél és panamánál. Mert a házszabálysértést orvosolni, a pa­namát büntetni lehet. Ellenben, ha Ma­gyarország egy könnyelmű választási tör­vény által a szabadgondolkozók, a szo­cialisták és a nemzetiségek kezébe és ha­talmába kerül, ez ellen nincsen orvos­ság, ez a pusztulás, ez az alkonyat. De Preszly Elemér téved, a­mikor­­azt mondja, hogy nekünk más szavunk nem volt, mint Tisza viccének kiadása a Czemin-esetre vonatkozóan. Az új buka­resti követ esetét november 21-én tár­gyalták s a Budapesti Hírlap november 22-iki számában vezérhelyen a követke­zőket írta. De volt a mai külügyi vitának egy rend­kívül érdekes és mondhatni, izgató hatású részlete. Apponyi Albert fölszólalván, a külügy­miniszter politikájának nagy vonásokban való bírálata után fölvetette azt a kérdést, s most már nemcsak a külügyminiszterhez, hanem a magyar miniszterelnökhöz intézte szavait: — Hogyan van az, hogy a bukaresti követi állásra kineveztek egy olyas­ férfiút, mint Czemin gróf, a­ki írásban és élőszóban Magyarország­ról, a magyar nemzetről, a magyar fajról és a magyar nemzet közjogi állásáról lehetetlen né­­zeteket juttatott kifejezésre? Apponyi részlete­ket olvasott föl Czemin gróf egy brosúrájából, a melyben azt fejtegeti, hogy Magyar­országon az általános titkos szavazati jog által föl kell szabadítani a nemzetiségi többséget a magyar kisebbség zsarnoksága alól, az országot nemze­tiségi részekre kell fölosztani és az egészet bele­foglalni Nagyausztria keretébe. Emlékszünk erre a füzetre, a­mely a darabont-korszakban jelent meg: képtelen fölfogások tükröződtek benne és Apponyi ma kérdezte, hogyan lehe­tett Czernint megbízni azzal, hogy Magyaror­szágot is képviselje és hozzá egy oly fontos po­zícióban, a milyen Bukarest? Tisza István erre a kérdésre nyomban vá­laszolt, még pedig mindenekelőtt azzal a kije­lentéssel, hogy a Czernin gróf könyvéből fölol­vasott részletek megítélésében nincsen különb­ség közte és Apponyi között. Ezek a részletek az ő kardinális nézeteivel ellenkeznek. De eze­ket Czernin akkor fejtette ki, a­mikor még nem volt felelős állásában, most azonban, hogy vállalta hivatalát, kétségkívül meg fog felelni kötelességének Magyarország iránt is. Ha ezt Czernin gróf nem tenné, akkor előáll a minisz­terelnökre nézve a cselekvés pillanata s Tisza kész vállalni a felelősséget azért, a­mit tesz, vagy­ azért, a­mit elmulaszt e részben. An­drássy is hozzászólt s Apponyi és Tisza ismé­telten is feleltek egymásnak a Czernin-kérdés­­ről. Berchtold gróf is tett egy nyugtató kijelen­tést, hogy Czernin nem fog más politikát követni Bukarestben, mint a külügyminiszter politikáját, a­mely közjogilag Magyarország , iránt csak korrekt lehet. De szó, a­mi szó: Czernin kinevezése nem tett jó benyomást, — ámbár a biblia szerint a megtért bűnöst öröm­mel kell fogadni s már maga az a körülmény, hogy Czernin vállalta a kettős monarkia képvi­seletét, bizonyságul szolgálhat arra, hogy meg­változtatta nézetét in méliusz. Czer­in e szerint a darabont-minisz­térium idején írta meg könyvét, a­mely­ben a darabont-minisztérium programjá­nak, az általános titkos választójognak a megvalósítását követelte, hogy a ma­gyarországi nemzetiségek f­ölszab­aditlas-­­sanak általa a magyar zsarnokság alól.­­És most kinevezték bukaresti követnek. Hogy Czernin Bukarestbe és a kül­ügyi szolgálatba magával vitte-e könyvét és Kristóffy programját, azt nem tudjuk. Bizonyos, hogy, Tisza szerint, első jelére annak, hogy nem a felsőbbsége program­ját, hanem a saját bogarait kívánja ott szolgálni, kiteszik a szűrét. Ellenben az is bizonyos, hogy a leg­­rosszabb esetben ez a­ Czernin csak egy embere az általános titkosnak a mostani kormányok kötelékében. De ellenzékünk szövetségben van mindamaz elemekkel, a melyek Kristóffy programjai vallják, a mit Czernin gróf is vall. ..­­ Mit csináljon az ember az eszmék, programok, elmék és lelkiismeretek ez általános megzavarodásában, ha képmu­tató nem akar lenni? Iparkodik tisztessé­gesen, ■ méltányosan, magát mérsékelve, hitét; reményét egy jobb időbe föl nem adva, úgy bánni mindenkivel, hogy Is­tennek, magának, lelkiismeretének meg tudjon cselekedeteiért felelni. ban lakott együtt egy másik ikertársával, a­ki a hal­hatatlanság után futott, az egyizben neki egy ponyvakiállítású füzetet adott át, mondván: ezeket egy temesvári zsidó tanító írta. ő meglátta a ver­seket és a Pesti Naplóba negyvenöt évvel ezelőtt kritikát irt róla. Ugyanakkor járt Bécsből Budapes­ten egy színészember, a­kinek az volt a célja, hogy a magyar poézist megismerteti Németországgal. Neugebauer fordításában Petőfi verseivel Budapesten tette meg az első kísérletet. Ez a színész Lewinski Volt. Elszavalta Petőfi költeményeit és a közönség mindig újat és újat kívánt tőle. Végre kifogyott Pe­tőfi költeményeiből és elszavalt egy zsidó balladát. A hatás leírhatatlan volt. Ki irta? Ezt kérdezte mindenki és másnap az összes lapok fölfedezték Kiss Józsefet, a zsidó tanítót. Ma harmadszor kuko­rékol a költőről. És ma elmondhatja, hogy húsz­­évi szerencsepróbálgatás, ki­d lemondás, félelem, munka, tűrés és alkotás, mind kárba veszett volna, ha nem jön Budapestre egy német szipész Petőfi költeményeit szavalni. Mi a különbség a hetven éves ember és a hetven éves költő között? A­­ hetven éves embert az élet előkészíti a halálra. Megrom­lik a szeme, kihullnak a fogai, m­a megroskad. Mindez rábírja, hogy a halállal foglalkozzék. A költő, az kiváltságos lény, ő is ki van téve a lesze­relésnek, de egy tulajdonsága pótol minden élve­zetet: meglátja a rózsaszálat és rengeteg rózsaliget fejlődik belőle. Az útszéli fából őserdőt varázsol, a viskóból, a házikóból szemében óriás világváros tá­mad, melyet ő népesít meg. Fantáziája és ihlete gi­gantikus arányokban gyönyörködteti a világot. Ez a költői tehetség, kinek lelke olyan fiatal, mint ti­zenhét éves korában, és olyan széles, hogy nem fér be minden tisztelője az Akadémiába. A beszéd nagy hatást tett. A következő szóno­k, Molnár Ferenc is ötletesen beszélt Kiss Józsefről, a­kinek a költeményei az örökké­valóságig fognak élni, mert a költő az örökkévalóság részére dolgozott. Azután Jászai Mari, a Nemzeti Színház művésznője lépett a fölolvasó asztalhoz, és elszavalta Kiss Józsefnek két megragadó költemé­nyét, az Ágota kisasszonyt és a Simon Juditot. Ezzel a díszgyűlés fölolvasó része véget ért és a költő üdvözlése következett, Ferenczy Zoltán: Neugebauer László, Farkas Pál közrefogva vezették be az Akadémia belső he­lyiségéből a díszterembe Kiss Józsefet, a­ki moso­lyogva jött, rózsabokrétával a kezében. És egy­szerre zúgva emelkedett föl a tömérdek közönség és kerekedett olyan fülsiketítő taps és éljenzés, hogy a falak megremegtek bele. És ebben a forró orkán­ban a földszintről meg a karzatról szakadatlanul omlott a virág, úgy hogy Kiss József valósággal tér­dig állt a rózsában, némán, meghatottam szinte ijedten, elborítva viráglevéllel. Eltartott egy kis fertályóráig, míg Jankovich Béla kultuszminiszter szóhoz tudott jutni, hogy mint a nemzeti kultúra ez idő szerinti őre hódolat­tal üdvözölje Kiss Józsefet, a kultúra nagymesterét. Röviden, de igaz érzéssel azt kívánja neki: élvezze sokáig a virulását annak a babérnak, a­mit ma ka­pott. Bárczy István polgármester a főváros nevében üdvözölte nagyon szíves, meleg szóval a költőt. Bottlik József főszolgabíró hazulról jött ünnepi ajándékot nyújtott át: a költő szülővárosának,­Me­­zőcsátnak díszpolgári oklevelét. Szatmári Mór a Budapesti Újságírók Egyesülete. Várady Antal, a nagyváradi Szigligeti Kör és az eperjesi Széchenyi Kör üdvözletét tolmácsolta. Egy szép és bátor be­szédű kis leánygimnazista, Barabás Elly három bájos társnőjével babérkoszorút adott át Kiss József­nek, a­kinek ez a hódolat könyet fakasztott a sze­mébe. Még az egyetemi ifjúság szónoka beszélt, az­után templomi csöndben Kiss József így köszönte meg az ünneplést:­ A hetven év súlya, a helyzet szokatlan volta, a pillarrat izgalmai talán fölmentenék az alól a kö­telezettség alól, hogy a hozzám intézett gyönyörű ünneplő beszédekre kü­lön-külön válaszoljak. Ti nekem mirrhát, tömjént, csupa bódító illatokat hoz­tatok, ne kívánjátok, hogy én erősebb legyek. A fölszabadult tapsviharok is a helyett, hogy megol­danák a nyelvet, inkább békába verik. Ne tapsol­jatok! A taps a darab végét jelenti, de az aktor még nem kész és tovább játszani akar.-.-- : • ............" Érzelmeimről kellene számot adnom, de ve­gyétek tekintetbe, hogy én ma először vagyok het­venéves és még nem tudom, mit lehet, mit szabad ilyenkor érezni. De talán nem is igaz; az a hetven év csak mese, a nagy lexikon, mellyel különben vi­tatkozni nem lehet, ezúttal füllent, csal. Hiszen az a mérhetetlen távolság, mely az indulástól elválaszt, olyan közeinek tetszik. Mintha csak tegnap lettem volna tizenhét éves és a rekkenő nyári hőségben gyalogosan; rónám a nyílt homokot, csupa erő, egészség, a párosságtól kicsattanó ,arc. a könnyel­műségtől, pajkosságtól túláradó lélek­ Mátészalka és Nyírbátor közt volt. Betérek egy zöldzsalugáteres tornácos házba, elémbe tesznek egy köcsög hideg BUDAPESTI HÍRLAP (284. sz.) 1913. december 2. Az olasz trónbeszéd. Róma, nov. 28.­ (Saját tudósitónktól.) Olaszországnak" Kuszoranegyedü­ki parlamentjét nyitotta meg ma III. Viktor Emánuel király." Trónbeszédének szemmel láthatóan az volt a célja, hogy lehető­leg kielégítse a parlament és az ország sokféle politkai árnyalatát , ezt a célt Giolitti mester­­műve el is érte, legalább is ama pártok köré­ben, a­melyek vagy lojálisan ragaszkodnak a jelenlegi államformához, vagy pedig, ha más­sal nem, türelemmel viseltetnek irányában. Ezeket az érzelmeket képviselte a Piazza Ma­dami palotájában a m­ai napon az olasz sze­nátus és a képviselőháznak körülbelül három­száz tagja, tehát nagy többsége, köztük két szo­cialista és két republikánus, kik a többivel együtt letették az esküt. Hozzá Bissolatinak, a reform-szocialisták vezérének jelenlétét és eskü­tételét maga a párt javasolta és hagyta helybe. ' ' ~ '­­" ~ —sasa

Next