Budapesti Hírlap, 1914. január (34. évfolyam, 1-27. szám)
1914-01-23 / 20. szám
1914. január 23 BUDAPESTI HÍRLAP 20. sz.) A vita folytatása. Vadász Lipót államtitkár: Andrássy Gyula grófnak a javaslat egyes rendelkezései ellen fölhozott érveit cáfolja. Bármily élesek is az ellentétek a kormány és az ellenzék fölfogása között, vannak pontok, a melyeken találkoznak, így például a pornográfia kérdésének megítélésében, vagy abban a megállapításban, hogy a magyar naptárirodalomban buján tenyésznek az erkölcsrontó ízléstelenségek. Kimutatást közöl arról, hogy hány lap jelenik meg Magyarországon, és hány újságja van az egyes nagyobb városoknak. Az 1990 magyar újság közül igen sok csak vergődik, Budapesten csak az elmúlt évben is hat napilap szűnt meg és száz hivatásos újságíró van állás nélkül. Mindez a mellett szól, hogy nálunk óriás a túltermelés a sajtó terén, ami éppen a szerkesztők, újságírók és kiadók rovására anarkiára vezet. (Helyeslés.) Nagy elismeréssel szól a magyar hírlapírói karról, amely becsületesen teljesíti kötelességét és a lépcsőfokot adja ahhoz, hogy mások, jelentéktelenek csinálják meg a maguk karrierjét. (Úgy van!) Hány olyan újságíró van, aki annak a másiknak szállítja a formát, az eszmét, ő adja neki a nyilvánosságot, ő szól helyette, valósággal a nyelve alá rakja a demoszténészi kavicsot, nem egy politikai nagyságnak ő adja meg a hírnevet és népszerűséget és egyik-másik nagyságának nagylelkű gesztussal kölcsön adja a maga eszét, anélkül, hogy valaha vissza is kapná. (Tetszés és taps.) Mikor aztán a sajtó nagyritkán a maga haragos vagy humoros kedvében lecsavarja azt a világosságot, amelyet a transzparens mögé gyújtott, akkor vedletten, kopottan ott marad a pappendekli. (Taps.) És mi a jutalma az újságírónak? Rendszerint semmi más, mint a munka gyönyörűsége, egyébként elfárad, letörik sokszor idő előtt és helyét elfoglalják mások. Tisztelettel emelünk kalapot a rátermett újságíró előtt, azonban tisztában kell lenni vele, hogy nem ez a hírlapíró szabja meg a lap irányát, mert a lap vállalat, üzlet, amely a maga üzleti szempontjai szerint igazodik. Az egész kérdést ebbe a háttérbe kell beállítani. Az üzleti alap a magyarázata a szenzáció hajszolásának, annak, hogy gyakran a közönség alantasabb szenvedelmei, ösztönei számára dolgoznak és ez a magyarázata a hazudozássá fajuló szenzációversenynek. Ebben a versenyben eldurvul az ízlés és a nyelv is, amelynek műveléséért pedig legtöbbet tett a magyar sajtó. Kétségtelen, hogy a sajtó egy részének frivolsága, léhasága, cinikus hetykesége, hitványsága valósággal megrontója a magyar nyelvnek is. Akárhány olyan sajtótermékünk van, amelyben a budapesti argot, a rassznyelv uralkodik. Barabás Béla: Nem ezekről van itt szó! Vadász Lipót: Nagyon sajnálom, hogy Barabás képviselő urat untatom, mikor a magyar nyelvről beszélek. A nyelvvel párhuzamosan durvult el a sajtó ízlése és hangja és ez az oka, hogy a nemzet műveltebb rétegei kezdenek elhidegülni a sajtó hatásával szemben. Beszél a sajtó igazi hivatásáról és kijelenti, hogy ennek a fölfogásnak a világánál kétségtelen, hogy a magyar sajtó reformra szorul. Erre a reformra egyaránt szüksége van a közönségnek, az újságírónak, a kiadónak. Sorra veszi az elhangzott kifogásokat. Kimutatja, hogy a javaslatban szó sincs arról, hogy a plakát kiragasztásához előzetes engedelem kell, mindössze felel a tartalmáért az, aki kifüggesztett. Bizonyítja, hogy a nyomtatványok terjesztése dolgában a javaslat liberálisabb bármely más állam sajtótörvényének idevonatkozó rendelkezésénél, ezután bővebben magyarázza, hogy épp ily liberális az a rendelkezés, melyet a javaslat a helyreigazítás kötelességéről és a kártérítésről tartalmaz. Reméli, hogy nincs senki, aki a hazug és tudva kártévő embert védelmébe óhajtja venni. Ezután megvédi a javaslatot ama vád ellen, hogy az pártérdekből készült és hivatkozik egyes szakaszaira, amelyek ennek a vádnak ellene vallanak. Balogh Jenő igazságügyminiszter az előtt a nagy föladat előtt áll, hogy tizennyolc vitanap több, mint ötven szónokának a beszédeire válaszoljon; erre a föladatra azonban nem vállalkozhatik az idő előrehaladott volta miatt. Sok megjegyzésre azért nem válaszol, mert csak az elkeseredés és a túlélénk temperamentum megnyilatkozásainak tartja azokat. Vázsonyi Vilmos beszéde viszont csupa élcelődés volt. Justh János: Ő még nem írta meg a végreníteletét, mint ön. (Zaj.) Balogh Jenő igazságügyminiszter: Ha csakugyan olyan nagy volna a veszedelem, mint az ellenzék állatja, akkor az ellenzéki szónokok beszédeit bizonyára nem négy-öt ellenzéki képviselő hallgatta volna. Maguk az elhangzott frázisok azonban kifelé úgy hangozhattak el, mint a halálharang kongása. Sok beszédben pedig csak állításokat hallottunk, érvek nélkül. Különösen fölemeli a szavát az ellen hogy Polónyi Dezső tegnapi beszédében egy érdemekben megőszült jogtudóst, Finkey Ferencet hipokrifának nevezett. Polónyi Dezsőt se tudományos és irodalmi tevékenysége, se múltja nem jogosítja föl az, hogy egy jogtudósról így nyilatkozzék. (Helyeslés jobbról.) Megemlíti, hogy a sajtójavaslat a sajtóbírósági hatáskörhöz nem nyúl, nem azért, mintha igen kiváló jogászok nem sürgették volna ezt is, hanem azért, mert e tekintetben is liberális álláspontra helyezkedett, abból az elvből indulva ki, hogy inkább meneküljön egy-két bűnös a felelősség alól, mint hogy az alkotmányjogokon sérelem essék. Ha az ellenzék nem fogja igen sok módosítás beadása által a részletes vitát igen hosszúra nyújtani, akkor a beadandó módosítványok mindenüket igen komoly megfontolás tárgyává fogja tenni. Ha azonban egy szakaszhoz tíz vagy húsz módosítást is beadnak, akkor lehetetlenné fog válni azoknak a szavazás előtt való megfontolása. Ami a kaució kérdését illeti, hivatkozhatik a legújabb jogi írókra is, például Glaser volt osztrák miniszter kétségtelenül nagyon szabadelvű ember és mégis a kaució mellett foglalt állást. Nagy tévedésben van Szabó István, mikor azt állítja, hogy a kaució lehetetlenné teszi, hogy a szegény ember a sajtóban véleményét nyilvánítsa, hiszen a kaució nem a hírlapíróé, hanem a lapvállalaté. Az újság egy ipari vállalat, melyhez tőke szükséges; aki tőkével nem rendelkezik, az a tőkésekkel szemben természetesen hátrányban van. Ne feledjük azonban, hogy az alsóbb néposztályok érdekében mindig küzdöttek olyanok is, különösen Magyarországon, akik a felsőbb osztályokhoz tartoznak; a legszegényebb osztálynak is meglesz tehát bizonyára a maga sajtója. Az ellenzék ama jövendőmondásával szemben, hogy a jövőben az igazat nem lehet megírni, vagy ha megírják, nem lehet terjeszteni és azzal az állítással szemben, hogy a kormány becsempészve, statárium módjára tárgyaltatja a javaslatot, azt feleli, hogy három hónap múlt már el a javaslat beterjesztése óta, és itt naponkint nyolc órát engedtek a megvitatásra, éppen úgy, mint ahogy a jelenre nézve nincs igaza az ellenzéknek, nem lesz igaza a jövőre nézve sem, s a sötét próféciák nem fognak beteljesedni. Felolvassa Kunfi Zsigmond karácsonyi cikkét, melyben azt írja, hogy „az lesz a forradalom, ha majd az utolsó arisztokratát megfojtják az utolsó pap beléve.“ • Nos, ezt most szabad megírni, és meg fogják írhatni a jövőben is, annyira veszedelmes a sajtójavaslat. A javaslatot elfogadásra ajánlja. (Éljenzés.) Az elnök a vitát berekeszti. Következik a szavazás. • Szmrecsányi György: Temessék el a sajtószabadságot! (Zaj.) A Ház nagy többsége a javaslatot általánosságban megszavazza. (Zajos éljenzés a jobboldalon és a középen.) A részletes tárgyalás. A javaslat címénél Polónyi Géza szólal föl. Nem ígérheti, hogy néhány perc alatt bevégzi mondanivalóját. A tegnapi ülésen az igazságügyminiszter felszólította őt, hogy a horvátországi sajtójog dolgát a részletes tárgyalás alkalmával vitassák meg . . . Az elnök: A címnél kizárólag csak a címről lehet beszélni. De ha a képviselő úrnak okvetetlenül elő kell terjesztenie a mondanivalóit, erre a Ház megadhatja az engedelmet. Ez iránt kérdést intéz a Házhoz s nyomban kihirdeti az eredményt: a Ház megadta az engedőimet. (Nagy zaj balról.) Felkiáltások balról: Nem kérte az engedelmet! Polónyi Géza: Ki van zárva, hogy engedelmet kérjek, míg ezek az állapotok tartanak. Azonban rövidre fogom szavaimat. Mi ez a napirenden levő javaslat? Kódex-e, vagy novella? Kétségtelenül novella. Igen hosszú volna felsorolni mindazokat a törvényeket, melyeket ez a javaslat módosít. Indítványozza, hogy a javaslatnak ez legyen a címe. ..A sajtóról, s az 1875 : XXXVII. és az 1884 : XVII. törvénycikk módosításáról'“. Ki akarja mutatni, hogy a jelen javaslat mennyiben módosítja a kereskedelmi és ipari törvényt. Az abrogacionális záradékot, az utolsó szakaszt e szerint kell majd módosítani . Az elnök: Ez már nem tartozik a címhez! (Zaj.) Polónyi Géza: Korom és tapasztalataim után nem szándékozom én akadékoskodni, se örömem nincs abban, hogy jogászi meggyőződésemet itt védjem. Sohase értek még tetten, hogy én a tárgytól szándékosan eltértem volna. Van-e jogom arról beszélni, hogy a javaslat a kereskedelmi és ipari törvény mely szakaszait módosítja? Az elnök: Nincsen! Polónyi Géza: Akkor nincs mit beszélnem. Azt akartam kimutatni jogászi érvekkel, hogy a miniszter úr e javaslattal kiforgatta sarkaiból a magyar-horvát kiegyezést, és hogy az előbbi szavazás az alkotmányba ütközik. Különben az urakkal nem diskutálok! (Éljenzés balról.) Felkiáltások balról: Halljuk! Halljuk! Polónyi Géza: Ahhoz öreg ember vagyok, hogy engem innen még egyszer kidobassanak. (Nagy zaj.) Balogh Jenő igazságügyminiszter köszönettel fogadja Polónyi felszólalását, s az utolsó szakaszt szívesen fogja e felszólalás értelmében módosítani. (Folytonos zaj.) Az elnök Szmrecsányi Györgyöt rendreutasítja. Szmrecsányi György (felugrik): A túloldalról kiabálnak rám! Az elnök indítványára a Ház Szmrecsányit azért, mert az elnökkel szembehelyezkedett, a mentelmi bizottsághoz utasítja. Balogh Jenő igazságügyminiszter: A címhez azonban nem tartoznak Polónyi kifogásai. Justh János: Menjen végrendelkezni! Az elnök indítványára Justh Jánost a mentelmi bizottsághoz utasítják. Vázsonyi Vilmos: Mindnyájunkat! Egyszerre! (Folytonos zaj.) Az elnök indítványozza, hogy a vita folytatását holnapra halasszák. Napirendi vita. Andrássy Gyula gróf az elnök indítványát nem fogadja el, mert a mai hangulatban ily fontos javaslatot tárgyalni nem lehet. A miniszterelnök ma egy távollevő képviselőről azt mondotta, hogy a zalatnai házvétel ügyében való szereplése szégyenteljes fölsüléssel végződött és hogy el kellene bújnia a becsületes emberek elől. Ki akarom jelenteni, hogy Désynek nincsen oka elbújni. (Zajos éljenzés és taps balról.) Nála tisztességesebb, jobb hiszemű és becsületesebb ember e Házban nem ül, és a miniszterelnök, mint mindenki más, megtiszteltetésnek veheti, ha vele Désy szóba áll. Azt, hogy el kell bújnia a becsületes emberek elől, a miniszterelnöknek nem szabad mondania itt a Házban egy intakt jellemű, tisztességes emberről. És ami még borzasztóbb: az elnök, aki az ellenzéket folyton rendreutasítja, nem teljesítette azt a kötelességét, hogy a miniszterelnököt rendreutasítsa. Az elnök: Az elnökség teljes tudatában van kötelességeinek! Vázsonyi Vilmos: Nem igaz! Andrássy Gyula gróf: Hát szabad ilyet mondani az ellenzéknek, tisztelt elnök úr? És ha az ellenzéknek nem szabad, akkor ez fölháborító dolog- A bíróság ítéletének megokolásában azt mondta, hogy Lukács László a zalatnai házvételnél jóhiszeműen járt el és vagyoni hasznot magának nem szerzett. De ami történt, az mindenesetre kifogásolni való, mert egy minszternek nem szabad önmagától házat vennie. Nem szabad ily módon kijátszani az összeférhetetlenségi törvényt. Nem hihető, hogy a miniszterelnök képes volna önmagától házat venni az állam számára; ne támadja tehát azt, aki jogos fölháborodással és esetleg még túlozva is megbélyegzi az ilyen eljárást. Tiltakozik az ellen, hogy az ellenzék a kormány és az elnök részéről ily elbánásban részesült Tisza István gróf miniszterelnök. Egész röviden nyilatkozom. Az elnök úr itt e Házban, igen helyesen, az ellenzék több tagjának megengedte, hogy panamákról és panamistákról, beszéljen. (Nagy zaj.) . . . Fölkiáltások balról: Kötelessége! Tisza István gróf: Engedőlmet kérek, ha a Házban ily támadások elhangzanak, akkor ezekkel szemben közhitelű, kétségtelen tényekre lehet hivatkozni, s azt hiszem, a jogos fölháborodás is kitörhet az emberből. Egész életemben és életem minden viszonylatában szigorú voltam minden visszaéléssel szemben, de egyik legrútabb dolognak tartom a világon az emberek becsületének alaptalan megtámadását. (Zajos helyeslés jobbról.) Huszár Károly: Tehát a bíróság alaptalanul ítélt! .... ... Láng Mihály báró az elnök napirendi indítványát pártolja. Szmrecsányi György csodálkozik azon, hogy, a miniszterelnök még mindig a Désy-pörre hivatkozik. (Zaj.) Felkiáltás jobbról: Abból élnek! Szmrecsányi György: A miniszterelnök a Désy-pörben tanú volt, önként jelentkezett, s egy, oda nem tartozó, alárendelt kérdésben vallott. Bartos János: Oda tolakodott. Szmrecsányi György: Tudta nagyon jól, hogy Désy becsületes ember és hogy igaza van, és mégis hozzá akart járulni ahhoz, hogy ezt a tisztességes embert becsukják. Tudott mindent a becsületbiróságtól és mégis odament Lukácsot menteni. Felkiáltások jobbról: Ez nem napirend! ! Szmrecsányi György: A büntető törvény szerint azt, a ki oly adatok birtokában van, mellyel egy ártatlan vádlottat az elitéltetéstől megmenthet s azokat a bírósággal nem közli, be kell csukni. Rakovszky István már ismételten megkérdezte a miniszterelnököt, hogy milyen levelet írt Károlyi Imre grófnak, de a miniszterelnök ezt nem hajlandó megmondani... Az elnök: Teljesen értem, hogy a képviselő úr felháborodásának kifejezést akar adni, de kétségbevonom, hogy felháborodását Károlyi Mihály gróf levele okozta volna. (Derültség.) Szmrecsányi György: Mikor a margitszigeti panama ügyében az érdekeltek kijelentették, hogy a kijárók között munkapártiak nem voltak, az egész munkapárt megkönnyebbülten sóhajtott fel. Ma egy estilapban azt olvassuk, hogy Tolnaynak, a közmunkatanács elnökének veje, Morvay . . . (Folytonos zajl )