Budapesti Hírlap, 1914. július (34. évfolyam, 153–180. szám)
1914-07-01 / 153. szám
2 BUDAPESTI HÍRLAP (153. sz.) 1914. július 1. azt mondanám, magyar-szerb s magyarhorvát karakterré alakultak ki, mely ezer mérföldnyi távolságra esett balkáni testvéreiktől. Tudtak jó és jóizű magyarok lenni a nélkül, hogy a saját faji tulajdonságaik erényeit elvesztették volna. Gondolkozásuk, érzéseik, világnézetük műveltebb, mérsékeltebb, nemesebb lett; azt lehetne mondani: beleolvadtak a magyarnyugati környezetbe. Mióta azonban az osztrák kezelte őket, jött az illír kérdés, a vojvodina, a temesi bánság és a visszavonás. Azóta mintaképük a Jellacsicsok, a Sztratisnirovicsok, a Mileticsek. A szerb trónon lehetetlenné lettek az Obrenovicsok és a szerb törekvések megmételyezték egy félszáz év óta a déli szlávokat, a szláv intelligencia nagy része lesülyedt a balkáni szlávok nívójára és a szerb históriában föltámadt a régi balkán-népek politikája király gyilkosságokkal fűszerezve. Ma az egész szláv tanulóifjúság agyveleje meg van mérgezve, mert iskolájuk nem a műveltség, nem a tudomány csarnoka, hanem a politikai izgatás fészke. Meg tudnék nevezni egy zimonyi tanárt, aki, mikor belgrádi cigarettát szíve végére jut, mielőtt eldobná a cigarettavégét, kiégeti a cigarettapapirosból a szerb koronát. Mert elviselhetetlen neki a gondolat, hogy ha a nélkül dobná el, valaki rátalálna taposni a szerb koronára. Ezt én becsülném egy szerbországi emberben. Egy magyar állampolgártól, aki úgy gondolkozik és cselekszik, becstelen képmutatás a magyar állam területén tanulni, élni és fizetést hozni. Képzelje el az olvasó az iskolákat, ahol ilyen tanárok befolyásolják az ifjúság zsenge és fogékony elméjét és azután csodálkozzék még azon, hogy a szerajevói fiatal gyilkos, aki merész és biztos kézzel lő bele fényes nappal egy királyi herceg trónörökösbe és egy asszonyba, akit három árva sirat. — egy most érettségizett szerb diák. Valóban nincsen várni való időnk arra, hogy megismerjük a helyzetnek teljesen megérett voltát nagy elhatározásokra, gyors cselekedetre, hogy meggyógyítsuk őfelsége birodalmainak nagy sebeit. Más gyökeres gyógyítás pedig nincsen, mint visszamenni a történeti alapra, visszamenni a jog, a törvény és az igazságosság területére. Az országgyűlés részvéte. Budapest, jan. 30. Hosszú idő óta ma először volt egységes a magyar országyűlés képviselőháza. Egységes a gyász és az őszinte fájdalom érzésében. Mutatták ezt a külsőségek is. Nagy csöndben, szinte nesztelenül gyülekeztek a képviselők. Munkapártiak és ellenzékiek egyaránt, fekete ruhában jöttek el. A munkapártnak csaknem valamennyi tagja megjelent. Ott voltak a miniszterek, Tisza István gróf miniszterelnök kivételével, a kit kötelessége Bécsbe hivott. Az ellenzéki vezérek is eljöttek jóval az ülés megnyitása előtt. ApponnyiAlbert gróf, Andrássy Gyula gróf, Zichy Aladár gróf sokáig szótlanul járkáltak a folyosón. És elhozta a nemzeti gyász a Házba Zichy János grófot, a ki talán épp egy esztendeje volt utoljára a parlamentben. Ott volt Návay Lajos is. Később kisebb-nagyobb csoportokba verődve vitatták a gyászos esemény következéseit. Hallottunk borongós jóslatokat a monarkia legközelebbi jövőjéről, ingerült kifakadásokat a szerb és román fészkelődések és izgatások ellen. Az idő ezalatt tizenegy felé járt és a képviselők mind türelmetlenebbül várták az ülés megnyitását. Végre néhány perccel tizenegy előtt megjelent Beöthy Pál elnök, fölment az elnöki emelvényre és az éles csengettyűszóra a képviselők is beözönlöttek az ülésterembe. A jobboldal és a közép egész megtelt, csupán a baloldalon mutatkoztak nagyobb hézagok. Az elnök a formalitások után fölemelkedett helyéről és csöndes, meghatott hangon emlékezett meg a néhai trónörökösről. Mindjárt első szavánál fölállottak a Ház tagjai is és néma megilletődéssel hallgatták meg Beöthy Pál gyászbeszédét és javaslatait. A képviselők azután újra leültek. Apponyi Albert gróf jelentkezett most szólásra, de a jegyző Teleszky János pénzügyminisztert szólította. A kormány ugyanis elhatározta, hogy mivel az eddigi szokás ellenére az ellenzék külön szónokokat jelölt ki a felszólalásra, a kormány és a munkapárt is különkülön fejezi ki a tragédián való fájdalmas érzését. A pénzügyminisztert, valamint az utána fölszólaló Héderváry Károly grófot is csöndben hallgatta meg a Ház. ApponyiAlbert gróf megkapó szép beszédben emlékezett meg Ferenc vényt, a tigris öl. A zsarnokság úgy tenyészti a merényleteket, mint az eső a gombát, ezt minden idők története mutatja. A magyar nem tűrte soha a zsarnokságot és nem ismeri a politikai orgyilkosságot. A magyar nyílt forradalommal felel az elnyomatásra. Semmiféle nemzet sem vonható felelősségre valamely eszelős tagjának eszeveszett tettéért, de az olasz, a spanyol merényletek mégis a néplélek beteges hajlamaira mutatnak. Nem tudjuk kiszámítani a betegség fokát, tartalmát, de a betegség megvan. A trónörökösünk és nejének meggyilkolása mint szörnyű rejtély marad ránk. A gyilkos célzott a nőre! A bombavető habozott egy pillanatig, mikor a nőt megpillantotta, de a revolveres nem habozott. És emberformája van! Kik között élünk mi tulajdonképp? Milyen örvények szakadnak az egy társadalomban élők között! Ezek a merénylők lelkesedéssel ölnek és cinikus ujjongással dicsekednek tetteikkel. Végül pedig mint mártírok vonulnak be a hozzájuk hasonló fenevadak emlékezetébe. Idáig keveset tudunk a véres test körülményeiről. Egyes hírek szervezett összeesküvésről beszélnek. Lehetséges. De ott lenn a Balkánon nem kell formális összeesküvés, hogy ily lettek megszülessenek. Megvan az összeesküvés összebeszélés nélkül is és a Balkán-háborúk vérfolyói termékennyé tették a földet. Ez az, amiről követségeink, konzuljaink, utazóink, tudósítóink, kémeink nem tudósítanak bennünket. Ott az emberélet oly olcsó és hitvány áru, hogy a gyilkosságok, már föl se tűnnek. Mert Ferdinánd királyi hercegről és nejéről, aki balsorsában osztozott. Andrássy Gyula gróf, az alkotmánypárt elnöke a gyászos esemény emberi vonatkozásait fejtegette és általános helyeslés mellett mutatott rá a délszláv veszedelemre és a merénylet politikai tanulságaira. A néppárt nevében Zichy Aladár gróf beszélt röviden. Rajacsich József báró a bonátok nevében fejezte ki fájdalmát. Beszéde tiltakozás akart lenni ama föltevés ellen, mintha a horvátszerb koalíció bármelyik tagja is nem a legélesebben ítélné el a galád merényletet. Beszédének az a része, melyben a kiegyezéshez és a Magyarországgal való testvéries érzéshez való ragaszkodást hangoztatta, általánosan jó hatást tett. A román nemzetiségi Papp-Csicsó István és a kisgazdapárti Szabó János beszélt azután hosszadalmasan és általános türelmetlenség mellett. Végül Vázsonyi Vilmos szólalt föl, hogy demonstrálja a pártok egységes érzését. Az elnök javaslatait azután elfogadták. Délután a főrendiház tartott ülést. A beteg Jósika Samu báró helyett Vavrik Béla alelnök elnökölt. Az ülésre körülbelül negyven-ötven főrendiházi tag jött el, közöttük Csemodi János bíboros hercegprímás, Szmrecsányi Lajos egri érsek, Várady L. Árpád kalocsai érsek, Glattfelder Gyula temesvári püspök és Zubkovics budai szerb püspök. Vaurik Béla kegyeletes szívvel emlékezett meg a nemzet gyászáról s azután javaslatot tett a temetésen való részvételről. Bejelentette, hogy a királyi hercegi pár temetése pénteken lesz és hogy a főrendiház küldöttségét az elnök vezeti. Beszédét a főrendek állva hallgatták. Azután Csernocsy János bíboros hercegprímás szólott a szerajevói merényletről. Lendületes szép beszéde mély hatást telt. Az elnök javaslatainak elfogadásával az ülés véget ért. Erkölcsi földrengés. Irta Alfa. Nem szóvirágként használjuk e kifejezést; a rettenetes szerajevói hit hallatára oly lelki szédülést éreztünk, melyet csak a földrengés érzetéhez tudunk hasonlítani. Amaz is oly váratlan volt, mint ez szokott lenni és létünk alapjai inogtak meg. Igaz, hogy a politikai merényletek szörnyen gyakoriak, mint a földrengések is, de nem lehet megszokni őket. Feneketlen mélységekből törnek elő, melynek alaktalan rémei vak sötétségben keresik a fölszínre vergődés réseit. Mi meg itt a föld színén járunk, gondtalanul, nem sejtve, mi készül alattunk. Oly biztosaknak érezzük magunkat! Összes merészségeink is abból erednek, hogy az élet bízik magában és nem akarja látni a veszedelmeket. Bejárjuk a föld kerekségét azzal a közepes elővigyázattal, amely lelkünk igen csekély részét veszi igénybe. És egyszerre fölszabadulnak a rémek, melyek közt a legszörnyűségesebbek az emberi lélek sötétségeiből származnak. Ez a merénylet oly váratlanul talált bennünket, hogy a gondolkodás is egészen megakad. Ha orosz merényletről jó hír, akkor tudjuk, hogy az a föld alá van aknázva. Román országokban régi, véres hagyományok új anarkiás járványok számára termékeny talajt készítettek elő. Luccheni tette szivén talált bennünket, de Luccenit úgy néztük, mint a vérengző tigrist eszünknek nem adott föl voltvasutak visznek oda és hotelek vannak a városokban és telegramokat küldenek és miniszterek vannak és több ilyféle: mi azt hisszük, hogy minden úgy van, mint egyebütt. Nálunk is óriás különbségek vannak műveitek és tanulatlanok közt, nemcsak értelmi, de nagy etikai, érzelmi különbségek és minálunk is háromnégyféle erkölcs igazgatja az emberek tetteit, de az emberiség népei közt nagyobbak a különbségek. A háború mindenütt véres mesterség, de hogy a népek egymást kiirtsák, hogy az ellenség a falu népét megölje, a gyermekeket és öregeket is, azt nem lehet a háború mámorával magyarázni. Mi ez? Micsoda népek ezek? A bolgár, a szerb, a görög, a török, a védtelen embereket ezrivel lemészárolták. Egész Európa, az egész világ minden reggel olvasta ezeket a híreket és Angliában meg Amerikában nem tartottak mitingeket, a németek nem fogalmaztak lángoló szavú tiltakozásokat, a franciák elfelejtették a testvériség gyújtó szózatát, az uj,ságok közölték a sánta cáfolásokat és az emberiség napirendre tért. A bankárok pedig kölcsönöket folyósítottak, a vállalkozók engedélyekre és kiváltságokra vadásztak, Krupp és Creuzot és a többiek szállították az ágyukat, az amerikaiak és mások eladták ócska hadihajóikat és mindegyik nemzet szanaítgatta, mily előnyüket lehetne az új helyzetből kicsiholni. Ez volt az „emberiség“ magatartása. Emberiség! Hát van emberiség? Van emberiesség? Van szolidaritás? Hogy mi lesz a Balkán-háborúk későbbi következménye, ma senki sem tudja. A képviselőház ülése. Beöthy Pál elnök délelőtti tizenegy órakor nyitotta meg az ülést. Mindjárt azután fölemelkedett helyéről és fölállottak a képviselők is. Az elnök: Megdöbbenve jelentem be a t. Háznak ama már köztudomásúvá vált megrendítő tényt, hogy Szerajevóban e hónap 28-ikán, vasárnap délelőtt ő császári és királyi fensége, Ferenc Ferdinánd királyi herceg, trónörökös és fenséges neje, Hohenberg Zsófia hercegnő egy elvetemült gonosztévé orgyilkos golyóinak estek áldozatul, a férfiúi és katonai kötelességnek s a hitvesi odaadásnak legnemesebb teljesítése közben. Mély részvéttel tölti el s emberi érzéinél fogva ragadja meg a magyar nemzet minden tagját e rettentő gyászhir, mely határozott, nemes, egymást megértő s a megértés elérésében nehézséget, akadályt nem ismerő fejedelmi férfiút s vele együtt életének igaz, méltó társát fosz