Budapesti Hírlap, 1914. október(34. évfolyam, 242-272. szám)
1914-10-01 / 242. szám
8 Budapesti Hírlap (242. sz.) 1914. október 11 . Háborús fotográfiák. — A Budapesti Hírlap harctéri tudósítójától. — Tábori sajtóiroda, szept. 27. Bátor leányok.• Ezt a háborút nem lehetne végigharcolni, ha a nők nem teljesítenék még lelkiismeretesebben, még jobban és még ragyogóbban a kötelességüket, mint a férfiak. Pedig az ő törékeny vállukra a háború borzalmasabbik része nehezedik. A férfi csak harcol, a hazáját, az otthonát védi, s a küzdelem, óh, gyönyör a férfinak. De a nőknek a féltő aggódás gyötrelmes kínjai jutnak osztályrészül. És mégis, széles ez országban nincs ma nő, aki a saját fájdalmát ne rendelné alá a kötelességteljesítés felsőbb parancsának. A kötelességteljesítés: ez az, amire az anyák és asszonyok szent fájdalmukat fölváltják. Ez az, amivel ők épp úgy kiveszik a részüket a háborúból, mint a legbátrabb férfi. Mert nemcsak az otthoni munkát végzik el nagyszerűen, nemcsak a sebesültek szenvedését enyhítik önfeláldozó ápolásukkal, hanem szükség esetén robbanó gránátok tüzében, az ellenség előtt is megállják helyüket, ha a kötelesség úgy parancsolja. " Abban a hosszú, hosszú listában, mely a csatatér hőseit sorolja föl, három nőnek, három fiatal leánynak, három törékeny, gyönge virágszálnak a nevére akadok. Vájjon mit csinálhattak ők a véres harcmezőn? Vájjon mivel érdemelték ki a hadvezetőség dicséretét ott, ahol a vasidegzetű férfinak is megremeg a lelke?* Szabáccsal szemben egy kis városka fekszik a Száva partján: Klenák. Hadműveleti bázis ugyan nem lett belőle, mert a Száva hullámai kevés védelmet nyújtottak a szerb ágyúk ellen, táviróhivatala azonban igen fontos csomópontja jön a folyó partján operáló seregeinknek. Ezt a fontos hivatalt Bier Rudolf zászlósra bízták, aki négy új hivatalnokkal és két postáskisasszonnyal bonyolította le az élénk haditávíróforgalmat. Agusztus 16-án este a szerb ütegek dúló harc közepette Klenákot is bombázni kezdték. Amolyan igazi szerb barbarizmus volt ez is: ágyutűzbe fogni egy várost, amelyben egyetlen katona sincs. A lakosságnak még ott lévő része persze az első lövésre rémülten menekült, s a futásban első volt a négy ideiglenes táviróhivatalnok. A postánál csak Bier zászlós és a két leány maradt. Két fiatal, szép leány. Megérdemlik, hogy nevüket följegyezzük: Greguilcsics Ilonának hívják az egyiket és Barán Évának a másikat. ... És dörögtek az, ágyuk, és tüzes fénycsóvákkal világítottak bele a sötét éjszakába a fölrobbanó gránátok. Egész házakat döntött romba egyszerre egy-egy jól célzott lövés, s az összeomló falaknak csattanó dübörgése félelmessé tette a kísérteties éjszakát. Sehol egy élőlény . . . Nincs senki, aki ott mert volna maradni a szerbek tehetetlen dühének áldozatául. Csak a postahivatal ablaka van kivilágítva. És benn a szobában dolgozik egy fiatal katona és két fiatal leány. A gránátok az ő házukat sem kerülik el. Az udvaron le-lecsap egy és toronymagasságnyira veri föl a piszkos földet s nedves homokot. A fülsiketítő dörrenés megreszketteti a csörömpölő ablaküvegeket, s a Morse-gép érzékeny tűje messzire kileng, csak a két leány keze nem remeg, amikor halk kopogtatással továbbítják a vezér dróton jött parancsait, így megy ez egész éjszaka. A hadvezér nem is tud róla, hogy a bátor távírók milyen állandó halálveszedelemben forognak. Egyszer aztán véletlenül megkérdezik Bier zászlóst telefonon, hogy tovább tud-e adni rögtön egy parancsot? — Nem — feleli a zászlós. — És miért nem? — hangzik a szigorú kérdés. — Mert egyedül vagyok két leánnyal. — Hol van a többi? Egy, a ház előtt lecsapó bomba borzasztó durranása adja meg az utolsó kérdésre a választ. A telefondrót ezt a hangot is tovább viszi, és a parancsnok azonnal intézkedik, hogy az egész különítmény más, biztosabb helyre kerüljön. És a két leánynak csak akkor jut eszébe, hogy hol volt, amikor már elmúlt fejük felől a veszedelem. Mint a szomorú galambok bújnak össze s félénken rebegik: — Milyen jó volt hozzánk az Isten!" * Ha van a hősiességnek fokozása, ha van a bátorságnak superlativusa, akkor ezt kétségkívül Pálinkás Ilonka, a báziási postáskisaszszony tanúsította. Báziást is bombázták a szerbek a Báziásból is elmenekült mindenki. És itt is egy leány volt, a kit a kötelesség a helyén tartott. Egy leány, a kinek szivét nem félemlitették meg a lecsapó ágyúgolyók, a ki a halálveszedelem ellenére ott maradt s az utolsó pillanatig egészen egyedül továbbította a távíróján a hadi jelentéseket. Pálinkás Ilonka nagyszerű bátorsága dicső példája marad a magyar nő hősiességének. A pozsonyi tüzérek. Nagy tekintélyre tett szert a muszkák előtt a pozsonyi hadtest tábori tarack osztálya. Ahol ennek az ágyúi fölállottak, ott nem termett többé diadal az ő számukra. A pozsonyi tüzérek a legnehezebb feladatokat játszi könnyűséggel oldották meg s nagyszerű sikereik mellett vitézségükkel és ötletességükkel is magukra vonták a hadvezetőség figyelmét. Polydinánál például, augusztus 23-án egy erős ellenséges tűzben álló ágyús ezred támogatására küldték őket. Fölvonulni csak egy olyan üteg mellé lehetett, amelyre az orosz ágyúk már „be voltak lőve“. A tarack osztály tehát kénytelen volt egyenesen beleállni az ellenség ágyutüzébe. A veszedelem azonban nem tartott sokáig, mert a pozsonyi tüzérek jól célzott lövéseikkel egyik orosz ágyút a másik után hallgattatták el. Egy más alkalommal, augusztus 27-én, szintén ellenséges tűzben kellett fölvonulniuk. Ennek a nehézségeit nem kell hosszasan magyarázni. Még az edzett katonának is erős szívre van szüksége ahhoz, hogy fedezet nélkül, hidegvérrel dolgozzon az ágyuk körül akkor, amikor minden oldalról hullanak feléje a srapnellek és gránátok. A pozsonyiak ekkor is kitüntették magukat s ügyes taktikával oly hatásosan fogták tűzbe a nyakig beásott ellenséget, hogy félórás ágyúzás után egyetlen egy ezred könnyen elűzhette. Legszebb bravúrját ez a tarack osztály másnap, augusztus 28-án vitte véghez. Ez Pawlownál történt. Orosz tüzérséggel kellett harcolnia s valamennyi üteg jó fedezetek mögött dolgozott. Csak a megfigyelő állomást nem lehetett már az oroszok látóköréből kivonni. Természetes, hogy az orosz tüzérségnek — meglátva a hegyoldalra fölállított magas létraalkotmányt — első dolga volt minden ágyújával ezt az állomást célba venni, úgy hogy az ott tartózkodás nemcsak veszedelmes,de fölösleges is lett volna. A tarackokat tehát az a veszedelem fenyegette, hogy jó állásaik ellenére kénytelenek voltak megszüntetni a tüzelést, mert megfigyelő állomás nélkül nem dolgozhattak. Ekkor az egyik tiszt kocsira ült, s az ellenséges gyalogság tűzvonaláig hatolt előre, ott fölállt a bakra és sapkájával integetett parancsnokának. Az oroszok még ma sem tudják megérteni, hogy a pozsonyi tüzérek milyen megfigyelőállomás segítségével lőtték össze ágyúikat s tartották vissza az orosz gyalogság rohamát . . . Az üteg tisztjeit, Oeszterreicher Lipót lovag és Weisz Hermann századost, továbbá Kunért Ottó főhadnagyot és Zatletai Ferenc és Pábel Oszkár hadnagyokat a hadvezetőség természetesen kitüntetésre ajánlotta. Payr Hugó i s követeléseket támasztott. A bolgár nép e követeléseknek legenergikusabb visszautasítását egyhangúan helyeselni fogja. Azonnal intézkedni kellene az ellen az esetleges kísérlet ellen, amely a bolgár semlegességet meg akarná sérteni. Tüspökország. Megszűnik az idegen posta. Konstantinápoly, szept. 30. Törökország egész területén holnap megszűnik az idegen postaintézetek működése. A porta és Görögország. Konstantinápoly, szept. 30. Hiteles forrásokból származó értesülés szerint a porta és Görögország között legutóbb történt jegyzékváltás folytán, amely a török birtokoknak Macedóniában és Epiruszban való lefoglalására vonatkozott, megállapodás létesült, amely szerint a török-görög kivándorlási bizottság székhelyét Szmirnából Konstantinápolyia teszi át, hogy a birtokcserék keresztülvitelén siettessen. Görög bandák működése, Szófia, szept. 30. A lapok jelentik, hogy egy görög bandát Strumicában elfogtak. A görögök a határt Reknicán lépték át és megkísérelték a görög lakosságot lázadásra bírni. (Reichspost.) Az olasz semlegesség. — Beszélgetés olasz kormány férfiakkal. — Róma, szept. 26. (Saját tudósítónktól.) A hármas antant római követei már teljesen belefáradtak a hiábavaló küzködésbe, hogy Olaszországot a semlegesség megtörésére bírják. A sajtón kívül próbálkoztak azzal is, hogy megdolgozzák az olasz népet, de keservesen csalódtak az eredményben. Nevezetesen Róma bevételének évfordulóján az olaszok a többi közt a hármas antantnak is ugyancsak kellemetlen követeléseket kiáltoztak, ami az angol birtokban lévő olasz Máltára, a nagyrészt olasz Tuniszra, Nizzára és Szavojára is vonatkozott. A játszmát Olaszországban elvesztették. Hitelesség okából ma a konzultán, az olasz külügyminisztériumban jártam, amely egyedül hivatott helyes információt adni Olaszország külsőpolitikájáról. San Giuliano külügyminiszter, aki monarkiánk és Németország őszinte barátja, ez idő szerint még gyöngélkedik, de ajánlataim révén alkalmam volt itt érintkezni több vezértényezővel, ezenkívül Borsarelli márki, külügyminiszteri államtitkárral is. Alkalmam volt tapasztalni a magyarság iránt való általános rokonérzést elsősorban. Rá hatást tett Macchio báró római követünk nyilatkozata, mely szerint az osztrák és magyar kormányok jóindulata a monarkiában lévő olaszság iránt csak fokozódni fog a jövőben. Amit viszont Olaszország egyedül óhajt, hogy a monarkiában lévő olaszság bizonyos kulturális törekvései, különösen Triesztben, illetékes helyen meghallgatásra találjanak , ez irányban a közös kormány részéről tudvalévően a legnagyobb jóakarat nyilvánul meg. Borsarelli márki, külügyminiszteri államtitkár, ama Piemontból való diplomata, mely oly sors kiváló hazafit adott Olaszországnak, köztük Carvourt A politikai karrierrel lépett át a külügyminisztériumba. Nobilis barátsággal beszélgetett és kérdezősködött Magyarországról; elmondotta, hogy édesatyja jól ismerte Kossuth Lajost Turinban; megemlékezett egy magyar társaságról, mely a legutolsó római nemzetközi kiállításon itt volt s kellemes emlékű barátság létesült magyarok és olaszok között ... A beszélgetések tartalmát, amelyeket különböző illusztris egyéniségekkel folytattam, az alábbiakban foglalhatom össze: — Itália semleges marad. Nagy okok késztették erre. Míg egyrészt Olaszország nem feledhette el, hogy hosszú időn át őszinte és becsületes szövetségese volt az osztrák, magyar és német birodalomnak, e szövetségnek tulajdoníthatja Olaszország azt az érdemet, hogy a nagy félszigetnek biztosította Európában és a Balkánon a békét. Másrészt sok súlyos tekintetet vettek figyelembe, elsősorban azt, hogy a szövetség védelmi jellegű Olaszországra nézve s ezt a jelleget nem találta meg Olaszország a monarkia ultimátumában. Továbbá Olaszországot nem értesítették szövetségesei a háborús nyilatkozatról, bármely részvétel érdekében,mely körülmények között Olaszország helyes- nek tartotta semlegességét nyilvánítani, amelyet megtart s őszintén meg is fog tartani. Ez azt, jelenti, hogy a legnyíltabb és legbecsületesebb semlegesség irányítja tetteiben. De egyben vigyáz arra, hogy életérdekei fenyegetve ne legyenek. Ha valamely oldalról fenyegetés érné, csak ezesetben lépne.