Budapesti Hírlap, 1915. március-április (35. évfolyam, 60–119. szám)
1915-03-23 / 82. szám
8 BUDAPESTI Mm (82. 63.) 1915. március 23. hogy az avatatlanok azt gondolták, hogy a spanyol hadsereget mozgósították és a francia határ felé küldötték, hogy segítsék a franciákat. Ez onnan keletkezett, mivel a szomszéd városokból is középpontosítottak csapatokat. A francia sajtó minden híresztelést készpénznek vett és már örömmel jelezte, hogy a spanyol hadsereg rezerváltságából kilépett és a francia sereg segítségére siet. Másrészt a semleges spanyolok éktelen dühhel fogadták a katonákat. Nagy nehezen sikerült megértetni az emberekkel, hogy a katonák felvonulása semmiféle összefüggésben nincs a világháborúval. Bilbaóban is voltak összeütközések, de csak jelentéktelen incidensek fordultak elő. Madridban a kedv teljesen nyugodt volt és semmi rendzavarás nem történt. Érdekes azonban megemlíteni, hogy minden követséget, így tehát a németet, az osztrák és magyart, a francig, angolt, oroszt, katonai kordon zárt el, mivel attól tartottak, hogy a különféle érzelmű nép majd itt fogja politikai hitvallását kifejezésre juttatni. De semmi zavar nem volt, amit talán tulajdonítani lehet a nagy esőzésnek is, amely olyan, hogy kimozdulni sem lehetett. A liberálisok győzelme a semlegességnek győzelmét jelenti és ez bizonysága annak, hogy a népnek minden rétege a békét kívánja. « Kitüntetett bfisök. Budapest, márc. 22. A király, mint a hivatalos lap legutóbbi száma feözli, az ellenséggel szemben tanúsított vitéz és eredményes magatartásuk elismeréseül : Schneeberger István altábornagynak, Georgi Károly vezérőrnagynak, a Lipót-rend lovagkeresztjét a hadiékítménnyel; az ellenséggel szemben tanúsított vitéz és eredményes magatartásuk elismeréseül: Klein Antal és eclebairditsburgi Eckhardt Gusztáv ezredeseknek, továbbá Prosl Edének, az ellenség előtt ellesett őrnagynak, Wanka Antal ezredesnek, Banas Ede alezredesnek, waffenstierM Lamatsch Rezső ezredesnek, Migula Edgar alezredesnek, felső-lasent-mártoni és magyar-macskása Leöchey Géza századosnak. Beran Gyula, Steinhardt Hugó, Senkowski Julián lovag ezredeseiknek, az ellenséggel szemben tanusított vitéz magatartásáért: Polikeit Alfrédnek, az ellenség előtt elesett századosnak a vaskorona -rend 3. osztályát adományozta a hadiékitménnyel. Az ellenséggel szemben tanúsított vitéz és önfeláldozó magatartásuk elismeréseül . Mark Jakab dr. 2. osstályu főtörzsorvosnak. Müller Ferenc dr. főtörzsorvosnak; az ellenséggel szemben teljesített kitűnő és önfeláldozó szolgálatuk elismeréseül: Illés Imre, Maga György, Hupka József 2. osztályú főrrzsorvosoknak: Bardach Bernét dr. törzsorvosnak; az ellenséggel szemben tanúsított vitéz és önfeláldozó magatartása elismeréseül: Tasner János dr. ezredorvosnak; az ellenséggel szemben teljesített kitűnő szolgálatuk elismeréseül:__Friedmann Fülöp dr. törzsorvosnak és Neunteufel Ferenc törzsállatorvosnak. a Ferenc József-rend lovagkeresztjét adományozta a király a vitézségi érem szalagján. A király az ellenséggel szemben tanusított vitéz magtartásuk elismeréséül: Rehwald Károly ezredesnek, Unger Ágost, Juhász Mihály főhadnagyoknak, Kann Lipót ezredesnek, Wiplinger Alfréd lovag, Weiler Nándor, Boldeskál Károly, vrlajgradi Krainovic Péter, Krippel Jenő, Erben Emil, Scheibl Károly, Cmuchal Rezső századosoknak, továbbá: Shegbal Oszkár főhadnagynak, Mategcek Bruno tartalékos főhadnagynak, Baumert Dániel, Patzau Brúnó tartalékos hadnagyoknak, az ellenség előtt elesett Hirsch Emil, morai Kozubowski László lovag, Braun Rezső, Eckerth Rikárd századosoknak, Pouszka Adolf, valamint Reiner István főhadnagynak. Milkovicz-Kuczycki János, Rauch Henrik, Jurán Miksa tartalékos hadnagyoknak. Kurer Henrik, Szuka Hugó, Kéler Ödön századosoknak. Langer Frigyes, Schlögl Ede, Grundböck Antal főhadnagyoknak. Scheffel József, Christ Ernő tartalékos hadnagyoknak, az ellenség előtt elesett Schischkar Sándor főhadnagynak, Ivatos Antal tartalékos hadnagynak, Kara Jenő, Stohanzl Károly, Mauler Károly, Márkus János századosoknak, továbbá : Basny Nándor főhadnagynak, muraszombati Koczor Gyula tartalékos hadnagynak és Putics Péternek, az ellenség előtt elesett tartalékos hadnagynak, Furdzik Emil, Marschall József, Müller Burkhard, Schmid Károly, Brilli Henrik, Salzmann Károly, Kramberger Edvin, Binder Alfréd, merecegi Kapri Velerián báró századosoknak, Schweinitz Hubert, Kraliczek Artur főhadnagyoknak, továbbá: Riedel Károly tartalékos főhadnagynak, Parti Ottokár hadnagynak, Kraus Henrik tartalékos hadnagynak, az ellenség előtt elesett Ramach Vilmos századosnak és Charek Rikárd főhadnagynak, továbbá : Jakoby Artur, Kobelnigg Emilián, Schnetzer Ignác, alsótakácsi Farkas Elemér századosnak, Holub János tartalékos századosnak, Schreiber Tivadar főhadnagynak, az ellenség előtt elesett Horak Károly századosnak, Reuschel Arnulf tartalékos századosnak, Heinzel Vilmos főhadnagynak és Bilaffer Kolozs tartalékos főhadnagynak, az ellenséggel szemben teljesített kitűnő szolgálata elismeréséül Kitzler Károly századosnak a katonai érdemkereszt 3. osztályát adományozta a hadiékitménnyel. Az ellenséggel szemben tanusított vitéz és önfeláldozó magatartásuk elismeréseül: Boross Bertalan és Hrobar Ferenc táb. lelkészeknek. Ludik Zsigmond tart. táb. lelkésznek a lelkészi érdemkereszt 2. osztályát adományozta a király a fehér-vörös szalagon. Megparancsolta a király, hogy a legfelső dicsérő elismerést újból tudtallják az ellenséggel szemben tanusított vitéz magatartásuk elismeréséül: Liszt Ferenc századosnak és Karst Ferenc főhadnagynak, továbbá megparancsolta, hogy a legfelsőbb elismerést tudtul adják: az ellenséggel szemben tanusított vitéz magatartásukért: Schiefner József őrnagyiak: Berger Bódog lovag, Müller Gusztáv, wahlburgi Schiefer Leó, Riebler Ferenc századosoknak, továbbá: Raida Rajmond főhadnagynak, Schechner János tart. főhadnagynak, Dobrzansky Szaniszló hadnagynak Hladky Tivadar, Kohner Róbert, Kuchynka János, Kwiatkowski Antal, Lebeda József, Berényi János, Taimi Jaroszláv, Stary Henrik, Vodák József tart. hadnagyoknak; az ellenséggel szemben tanusitott vitéz és önfeláldozó magatartásuk elismeréseül: Molnár János dr. főorvosnak és Szalay László dr. tart. főorvosnak; az ellenséggel szemben tanusitott vitéz magatartásukért: Stock Károly, Willander József, Sauer János századosnak, Paisin János, telekesi Török Géza, Maper Frigyes, Popilko Ferenc, Wetschl Jenő, Dossi Antal, Kantz Oszkár főhadnagyoknak, Weisskopf Gusztáv, Beck Alajos, Schulhof Frigyes, Zacpal Ede, bodorfalvi és sákosfalvai Baranyay Miklós tart. főhadnagyoknak, Adametz Antal, Pokrupa Zdenkó hadnagyoknak, Szamosi (Szarvák) György, Vondrák Vencel, Klinger Erik báró, Csuszner Ferenc, Györke István, Till Vilmos, Hollender Béla tartalékos hadnagyoknak, Sternn Miklós főhadnagy-élelmezési tisztnek; az ellenséggel szemben teljesített kitűnő szolgálatukért: Wolf József századosnak, gyerkényi Pyber Béla főhadnagynak, Gröger Adolf hadnagy-élelmezési tisztnek, Zoltán Bertalan dr. hadnagynak; az ellenséggel szemben tanusított vitéz és önfeláldozó magatartása elismeréseül: wioniawai Gozdziewski Szaniszló tartalékos főorvosnak; az ellenséggel szemben tanúsított vitéz magatartásuikért: Krajcsovics János századosnak. Köhler Ottó, Kupecz Ferenc, Brabeck József, Kolar Frigyes főhadnagyoknak. Heinisch Róbert, Ludwigstorff Rezső dr.. Häuser Ervin tartalékos főhadnagyoknak. Baster Ferenc, Komárek Jaroszláv, Uhl Lajos, Grebert Oszkár, Haybach Rezső. Traunfellner Frigyes tartalékos hadnagyoknak, az ellenséggel szemben teljesített kitűnő szolgálatáért. Hantzmier Károly tartalékos hadnagynak; az ellenséggel szemben tanusitott vitéz és önfeláldozó magatartásáért: Wesseln Valter ezredorvosnak; az ellenséggel szemben tanusitott vitéz magatartásukért: Jánosy Leó, Ottó Nándor, Jelen János, mérki Piller András, györgyszigeti Thoma Pál századosoknak; Wolkenstein-Trostburg Oszwald gróf, hegyközszentimrei Wolff Béla és bonyhádi Perczel Aladár, Selinka Ottó, Schönhöfer Péter főhadnagyoknak; Sutkowski Sándor herceg meszléni Meszlény László, baráczházai Capdebo Zoltán tartalékos főhadnagyoknak. Molnár Pál Meskl Vilmos hadnagyoknak. Ferencz János, Rusz Kornél, Zsigmond János Komlós Artúr, tessenbergi Bitterl Miksa lovag, meszléni Meszlény István tartalékos hadnagyoknak, továbbá: Tárnoky Iiséla hadnagynak; az ellenséggel szemben teljesített kitűnő szolgálatukért: Konrady Alfréd nyugállománybeli ezredesinek; Schrenzel Bódog századosnak; Makowski Miksa. Scheper Ernő főhadnagyoknak továbbá: Ostrowski Vilmos főhadnagyélelmezési tisztnek; az ellenséggel szemben teljesített kitűnő és önfeláldozó szolgálatáért: Zvarinyi Andor dr. ezredorvosnak; az ellenséggel szemben tanusított vitéz és önfeláldozó magatartása elismeréséül: Holtzbeck Lajos dr. segédorvosnak; az ellenséggel szemben tanúsított vitéz magatartásukért Meixner József. Raizner Károly. Glossner Károly. Herp János. Jiskra Ferenc. Matzenau József századosaiknak. Duhan Herbert. Dichtl Alfréd tartalékos századosoknak. Fuchs Oszkár. Kenyeres János. Banekovic Imre főhadnagyoknak. Feigl Oszkár, Bilic Pavo. Stöhr János tartalékos főhadnagyoknak, továbbá: Korossy György hadnagynak. Weise Armin hadnagy-élelmezést tesz'mnk. Kaaffl Károly, Malik Manó jr.-nak, az ellenséggel szemben tanusitott vitéz és önfeláldozó magatartásuk elismeréséül: dr. Smidrkal József 2 osztályu fntörzsorvosnak. Wolfenstein Armin, szilasi és pilisi Szilassy Elek, Steidl Alajos eredorvosoknak, az ellenséggel szemben teljesített kiünő szolgálatukért: Krulin Antal századosnak Wöhl Rezső, Stedl Alajos főhadnagyoknak, továbbá Schön Marcell tart. erőditési tisztnek, az ellenséggel szemben tanúsított vitéz magatartásukért .Voj Ervin századosnak; Knika Károly, Saitz Károly, Heim Ivor főhadnagyoknak; Scholze Károly, Krainz Károly, valamint Friedrich Ferenc tartalékos főhadnagyoknak; sashegyi Morgenstern Hugó, Sajat János, Kopácsy Sándor, zobori Pachner László, Petrovits Péter, Höpflinger György és Nagy Gábor hadnagyoknak, Braun Károly, Mrenna József, Garay István, Varga Hugó, Stöhr János, Mitterecker Adolf, Riederich Miksa, Mechlle Lipót, Rédey Gyula, Marcus Alfréd, Veres György, Lazzer Rikárd, Tauschinski Walter tartalékos hadnagyoknak, az ellenséggel szemben tanusított vitéz és önfeláldozó magatartásuk elismeréseül : Paiker Emil dr. ezredorvosnak, Nistor Pompilius, Uram József tartalékos főorvosoknak, Szamek Károly, Katt János taft. segédorvosoknak, az ellenséggel szemben teljesített kitűnő szolgálatukért: Léthay Rezső nyugállománybeli őrnagynak, Schwerdtner Hubert századosnak, Seiffert-Niga Károly tartalékos századosnak, Kaspar Károly és Schaller Herbert vasúti ezredbeli főhadnagyoknak. A király az ellenséggel szemben teljesített kitűnő és önfeláldozó szolgálatuk elismeréséül: Geisler Péter dr. törzsorvosnak; Fekete Gábor dr. tart. főorvosnak; Duducz Zoltán dr. tart. segédorvosnak; az ellenséggel szemben teljesített kitűnő szolgálatuk elismeréséül: Janesch Ferenc katonai élelmezési tisztnek; Burián Vencel dr. ezredorvosnak; Ernst Henrik dr. főorvosnak; Kadletz János főhadnagyszámvivőnek; az ellenséggel szemben tanusított kitűnő és önfeláldozó magatartása elismeréséül : Stranz Gyula dr. tart. segédorvosnak; az ellenséggel szemben tanusított önfeláldozó szolgálata elismeréseül: Borka Döme dr. tart. segédorvosnak; az ellenséggel szemben tanusított vitéz magatartásuk elismeréséül: Schimann Rezső katonai élelmezési tisztnek; Habacher Nándor katonai állatorvosnak; a koronás arany érdemkeresztet a vitézségi érem szalagján; az ellenséggel szemben teljesített kitűnő szolgálatuk elismeréséül: Kaupeny Vince tart. katonai élelmezési járulnéknak; Mandat Ferenc katonai nyilvántartó segédnek az arany érdemkeresztet a vitézségi érem szalagján, az ellenséggel szemben teljesített kitűnő szolgálatuk elismeréséül; Raspudi Fülöp és Skero Tódor katonai táviróvonal felügyelőknek; Babic Mátyás katonai táviróvezetőségi felügyelőnek; a koronás érdemkeresztet a vitézségi érem szalagján; az ellenséggel szemben tanusított vitéz és önfeláldozó magatartása elismeréséül: Reinhard Rezső linzi önkéntes tábori egészségügyi osztagbeli ápolónak az ezüst érdemkeresztet adományozta, a vitézségi érem szalagján. A társadalom ÉS a háború. Budapest, márc. 22. Uj gyermekszanatóiTó a Balatonon. — Az árvák gondozása. — A gyermekszanatóriumok intézőbizottsága Zichy János gróf kormányzó-elnök vezetésével nevezetes ülést tartott tegnap délután. Résztvettek: Nagy Emil dr. udvari tanácsos, elnökhelyettes, Ruffy Pál miniszteri tanácsos, gyermekvédelmi főfelügyelő, Bókay János egyetemi tanár, Devecis Ferenc, Óvári Ferenc dr. orsz. képviselő, Glück Frigyes, Cseresnyés József dr. és mint előadó, Fodor Oszkár dr. középponti igazgató. Zichy János gróf megnyitóbeszédében utalt arra, hogy abban a korszakos, nehéz, nagy küzdelemben, melyet a nemzet hű fiai vivnak emberfeletti nehézségek között egy jobb és boldogabb jövőért, a humanitárius intézményeknek is kötelességük a legnagyobb tevékenységet kifejteni és ezek között mindenesetre kötelessége a Zsófia Gyermekszanatórium Egyesületnek elsősorban a rendkívül nagy számú szerencsétlen beteg hadiárvákról megfelelő formában gondoskodni. Módot erre Óvári Ferenc dr., a Balatonszövetség elnökének nemeslelkű áldozatkészsége szolgáltatott, aki a Veszprémi Káptalantól sajátjából tizenötezer és gyönyörűen fenyvesekkel befásított területet vásárolt Balatonszabadiban, a Balaton partján és elkészíttette ugyancsak költségén Vida Artur kórházépítővel egy kétszáz gyermek befogadására szolgáló gyermekszanatórium terveit és az intézet céljaira Szász Károly képviselőházi alelnök, Antal Géza dr., Magyar Károly dr., Holitscher Károly és Iklódy Szabó János balatonvidéki képviselőkkel egyetemben 60 000 koronát gyűjtött. Az elnök a legmelegebb elismeréssel fogadta Óvári Ferenc dr. áldozatkészségét és javaslatára elhatározták, hogy lehetően egy éven belül megépítik Balatonszabadin a második balatoni gyermekszanatóriumot, a háborúban elesettek beteg árvái számára." Az intézet céljaira 240.000 koronát szavaztak meg és elfogadták Óvári Ferencnek abbeli előterjesztését is, hogy az új balatoni gyermekszanatóriumot egyik legfőbb pártfogójáról, néhai Bezerédi Viktorról nevezzék el Bókay János nagy örömmel üdvözölte az új balatoni inézet tervét és jelentette, hogy Zichy János gróf kérésére felülvizsgálta a balatonszabadi telepet, a mely gyönyörben szép strandjánál és kiváló fekvésénél fogva minden tekintetben alkalmas