Budapesti Hírlap, 1915. március-április (35. évfolyam, 60–119. szám)
1915-04-14 / 103. szám
Budapest, 1915. XXXV. évfolyam, 103. szám. Szerda, április 14. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 32 kor, félévre 16 kor, negyedévre 6 kor, egy hónapra 3 kor. 80 fil. Egyes szám ára helyben, vidéken és pályaudvaron 13 HU. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő : Rákosi Jenő Szerkesztőség és igazgatóság : TOL ker. Rökk Szilárd utca 4. szám. Kiadóhivatal: VOL ker., József körút 5. szám. TELEFONSZÁMOK: József 43, József 53, József 63. A diplomáciai helyzet. Budapest, ápr. 13. Tulajdonképpen nincs Európában neutrális állam abban az értelemben, hogy a neutralitás egyszersmind az érdeknélküliséget jelentené. A helyzet korántsem az, hogy a semleges államok úgyszólván a páholyból nézik, milyen óriás harc dúl a nagyhatalmak között. Ellenkezően, joggal lehetne beszélni a neutralitás keserű kenyeréről, melyet a nem hadakozó államoknak tehetetlen tiltakozással le kell nyelniök. Svédországtól, Európa legdélibb csúcsán lévő Görögországig minden egyes ország úgyszólván önkénytelen részese annak a pokoli játéknak, amely most folyik. A semlegességnek tehát nem az az értelme, hogy az illető ország nincs angazsálva, hanem a helyzetet inkább úgy kell vennünk, hogy egy bizonyos hatalom nem tudja, hányadán van, nem tudja, melyik hadviselő félnek pártjára álljon és váljon tanácsos-e érdekeinek védelmére harcba szállani. Az egyszeri pesti választónak kijelentése : nem tudom, melyik véleményen vagyok, nagyon találóan festi némely neutrális állam lelki állapotát. * Az antant diplomáciája a háború elejétől fogva óriás módon érdeklődött, hogy egy-egy semleges kormányt a maga táborába csábítson. Nem kimért sem pénzt, sem ígéretet és a fenyegetéstől sem riadt vissza. Nem titkoltuk soha, hogy némely semleges ország közvéleménye jobbára az antant pártján állott Talán egyike a legérdekesebb politikai tüneteknek, hogy egy idő óta még a minket nem kedvelő balkáni államoknak közvéleménye is elpártolt Oroszországtól és szövetségeseitől. Venizelosz bukása, a román agitáció csillapodása élénken illusztrálják ezt a változást. A szinte csodálatos átalakulást nagyrészt a Dardanellák ostroma idézte elő. A Balkán-államok velőkig megrázkódtak, amikor Oroszország kijelentette, hogy Konstantinápolyi álmait most végre-valahára meg akarja valósítani. Ez az önleleplezés fölrobbantotta a russzofilek valamennyi aknáját. A magyar és német sajtónak intelmei a telhetetlen cárizmus veszedelméről süket fülekre találtak a balkáni népeknél. Most azonban egész közelről látták az ellenséget, észrevették, mint a piros bóbitás, hogy az Atyuska, aki őket simogatja, tulajdonképpen a félelmetes vérmedve, mely csak a pillanatot lesi, hogy prédáját torkon ragadja. Így tehát a Dardanellák ostroma a legfontosabb incidensnek tekintendő, amennyiben rávilágított a cárizmus legtitkosabb aspirációira és a partnereket kényszerítette, hogy úgyszólván kártyájukat fölfedjék. A köd szétfoszlott. Mindenki szívén átnyilallott a gond : hát igazán kozák uralom alá kerül egész Európa ? ! Még a megkótyagosodott angolok és franciák is nyugtalankodni kezdtek és drága szövetségesük ambíciója mély gondolkodásba ejtette őket. Csakhogy a rossz politika útjáról, ha az ember egyszer rálépett, nem lehet az első állomásnál visszafordulni. A kabátot, amint Deák Ferenc mondotta, egészen újból kellene begombolni. Hát bizony, az angolok és franciák most nagy zavarban vannak a Dardanellák birtoklása miatt. De nem szabadulhatnak a helyzetből, melybe önhibájukból keveredtek. A köztük és Oroszország között fölmerült ellentétről szóló hírek nem akarnak elnémulni. Ők ugyan váltig tagadják, de ezek a hírek nem szorulnak megerősítésre, mert hiszen a helyzet olyan, hogy az ellentét, ha ideig-óráig el is fojtják, mégis kell, hogy egyszer kitörjön. És a jelenlegi szövetségesek talán nemsokára elkeseredett ellenségekké fognak átvedleni. Nem hiába vallották az angolok Pitt és Canning ideje óta politikai axiómájukként, hogy Indiát Konstantinápolyban kell megvédeni. Ha ez alapigazság ellen vétenek, majd megkeserülik és egyedüli vigaszuk az marad, hogy a hamis politikának következményei némelykor csak a következő generációban jutnak napfényre és addigra majd csak hozzásegít az Isten orvosláshoz vagy valami balek szövetségeshez az orosz túlkapás ellen. Az antantnak a semlegesek szemében semmi sem állott jobban, mint az a fanatikus túlbuzgalom, mellyel beavatkozásukat kierőszakolni iparkodtak. A fő érv az volt, hogy az antant diadala holtbiztos. De ha igazán olyan nagyon biztos, miért szorulnak úgy a semlegesek támogatására? Ez nyilvánvaló ellenmondás — és a balkáni diplomaták az utolsók, akiket ilyen átlátszó trükkel be lehet csapni. A középeurópai hatalmak diplomatái sokkal csöndesebben viselkedtek és magukra vonták a fölületesek részéről azt a szemrehányást, hogy nem olyan agilisak, mint az ellentábor emberei. De Swift Quisiverjéről. írta Karinthy Trig-yes. — Régen, tíz-tizenöt év előtt találkoztunk vele utoljára a gyerekszobában. Óriások, mondjuk álmélkodva — és törpék! — Milyen nagyszerű! Gullivert lekötik a törpék és mutogatják az óriások, — itt nagyszerű hős, ott kedves látványosság. Tizenöt év múlt el fölöttünk, mióta ezt hisszük, mintegy kétszázötven, mióta a Travels of Gulliver című útleírás megjelent. Képzeljük el most azt a kort, amikor Gulliver először hajóra száll, mint seborvos, nem is sejtve, mi vár reá a csodálatos vizeken. A nagy fölfedezéseken már túl vagyunk: Amerikát, úgy ahogy leírták a geográfusok. — Ausztrália felé és Délamerika csúcsa alatt kissé bizonytalan még a világ — Ázsiát megközelítettük a Csendes-óceán felől, de Hátsó-India mögött csak a fantasztikus mesélő mécse világít. Meg kell ezt gondolni, másképp hihetetlenül hangzik, hogy ötven éven át komoly viták folytak arról, hogy Gulliver épp úgy élő személy, mint Robinson Krusoe és hüvelykujj nagyságú emberkék épp úgy létező lények, mint az óriások, sőt expedíciót kellene küldeni, hogy fölkeressük őket. Hihetetlenül hangzik, de aki elolvassa Gullivert, megérti majd ezt a kábulatot. Gullivert lehetetlen egy emberi agy szülöttjének tekinteni: seborvos ő, aki ekkor és ekkor született, ekkor és ekkor hajóra szállt, —erre és erre járt s a szélesség és hosszúság ezen és ezen a pontján szenvedett hajótörést. A naturalizmusnak valami megfejthetetlen gyerekes és egyben ezeréves ravaszságon edzett, első percben szinte mániákus módszere ez. Gulliver pontosan megírja: a szélesség ennyiedik és a hoszszúság ennyiedik fokán föl kell keresni az óriások országát, s hozzáteszi, hogy a geográfusok jól teszik, ha ezek után kiigazítják mappájukat. A mű befejezésében kijelenti, hogy ő mint egyszerű hajós nem lehet és nem is akart soha írói erényekkel kérkedni, — inni se nagyon tud s valóban, az a nyelv, amin e kalandok irvák, darabos és nehézkes, mint afféle sokat olvasó, de alapjában nagyon kevéssé zseniális ember munkája. Kijelenti, hogy írói babérokra nem is vágyik; — ő szerény és egyszerű krónikája távoli országoknak és ismeretlen adatoknak; fantáziája — úgymond — nincsen és nem tudja mulattatni az olvasót csodálatos növények és kutyafejű emberek leírásával, mint más, népszerű útleirók. De van egy erénye, amire büszke és hiu, mint a katona az ő becsületére: soha egy sor hazugságot le nem irt, vagy meg nem toldotta megfigyeléseit értéktelen és hiu fecsegésekkel, reflexiókkal, bölcselkedésekkel: — mindig megvetette azokat a nyegle és hatásvadász szerzőket, akik elméjük satnya képzelgéseivel akartak hatni az olvasóra s e végből képesek voltak a leghallatlanabb és legocsmányabb bűnre, a mit utleiró elkövethet: meghamisították a valóságot és oly tényeket és részleteket közöltek, a melyek nem felelnek meg a valóságnak. Lehet, hogy az ő műve e sallangok nélkül unalmas és értéktelen olvasmánnyá válik, — de ő nem is számít az utókorra és a kritikusokra: néhány szerény adatot óhajt csak elmondani ama vidékek természetrajzából, melyeket szerény nézete és legjobb — bár lehet, hogy téves — tudomása szerint, előtte még nem ismertetett utleiró. Ha azonban tévedne és volna még az irodalomban utleirás, mely pontosan közli az óriások és törpék országáról szóló adatokat és lenne utazó, aki járt Hauhnhauiában, a lovak országában, de talán Laputál, a repülő fővárost is látta, akkor tisztelettel bocsánatot kér az olvasótól és szerényen megjegyzi, hogy ez mindenkivel megtörténhetik, másrészt büszke rá, hogy amaz utazók, akik szintén jártak arra, legalább megerősítik mindazt, amit ő látott és újabb részletekkel toldják meg. Ami amaz országok elfoglalását illeti, mert hisz a gyarmatpolitikát űző Angliában ez az első kérdés, erre vonatkozóan nem tud határozott javaslatot adni: az angol király ő felsége meg fog bocsátani neki, amiért Rápujában, a repülő szigeten nem tűzte ki az angol lobogót, mint ahogy igazi angol alattvaló teszi, sem a bölcs lovak országát nem deklarálta angol tartománynak, de azok mégis többen voltak, mint ő és megnehezteltek volna. E darabos és ügyetlenkedő vallomás után kinek jutna eszébe, hogy Swift Gullivert ravasz és kegyetlen szatirikusnak, az irodalomtörténet s az emberi gondolkozás legérthetetlenebb, leggyilkosabb moralistájának — a szó- A Budapesti Hírlap mai száma 16 oldal.