Budapesti Hírlap, 1915. május-június (35. évfolyam, 120–180. szám)
1915-05-01 / 120. szám
o dott a magyar katonák hősi tetteiről szóló hírek hatása alatt. Német és magyar a harcmezőkön mint testvér találkozott és védte közös erővel itt a magyar, ott a német lobogót. És ha nem is értette meg mindig egymást szóval, tetteikben megnyilatkozott a haza szeretetének, az igazságos ügynek, a nagy célok felé törő közös érdekeknek lelkesítő érzése, amely fáradtságot, veszedelmet, vereséget nem ismer. Ködbe merült a múltnak minden bántó emléke és mert a sors nemcsak derék és vitéz katonákkal, hanem kormánypárton és ellenzéken egyaránt kiváló államférfiakkal is megajándékozta nemzetünket, Berlin és vele a fél világ immár megszokta, Budapesten is számottevő politikai középpontot látni. Ha nem is a külső formában, de a valóságban a kettős monarkia súlypontja a magyar fővárosba került. És csak most tűnt ki, hogy a magyarság hitét, értékét, politikai súlyát egyetlen egy okból értették félre egész Európában, mert a magyar nemzet a külső politikai élettől távol tartotta magát, nem szerepelt és semmiképp sem törekedett befolyását a nemzetek tanácsában kifejezésre juttatni. Most végre megtalálta a helyét, vallják a németek és nem irigykedve, hanem szeretettel kínálnak maguk mellett helyet, a napon, a dicsőségben, a jobb jövendőért való harcban és a jogosult remények örök diadalokkal teli világában... Ki ne óhajtaná, hogy e gyönyörű kép ne változzon és a béke napjaiban se veszítsen ragyogó voltából? Katonáinkon nem múlik, ők viszik a zászlót rendületlen kitartással, legendás hősökhöz illő bátorsággal előre. Politikusaink is meg fogják tanulni, hogy a Tisza István mutatta mit biztosítja nemzetünk jövendőjét, mert csak az a politika szolgálja az ország érdekeit, amely folyton számolva a külső világ eseményeivel, iparkodik a nemzet kívánságait és a korona óhajait összeegyeztetni. A nagy cél érdekében azonban még többet kell tenni. Hogy a most meghódított német világot megtartsuk a magyarság számára, ezer meg ezer újabb kapcsot szükséges teremteni a két nemzet között, politikait, művészetit és gazdaságit. Ne higgye senki, hogy ez könnyű föladat! A csaták emléke egyszer homályba vész és a közös harcok minden dicsőségét feledteti a béke. És akadnak majd újból, arakik meg fogják kísérteni a magyarságot kiváltságos helyzetéből kiszorítani. Egyszer irigyeink, másszor ellenfeleink, vagy talán állítólagos jóbarátaink. Aki ma a német háborús könyvpiacon végignéz,bámulva fogja látni, hogy a bécsi brosúrák a homloktérbe kerültek. Neves osztrák politikusok, írók, egyetemi tanárok iparkodnak a német közönséggel a háborúnak a kettős monarkiára való hatását megismertetni és megértetni. A legtöbbje persze egyszerűen csak Ausztriáról beszé, bár könyvében Magyarországnak, mint a birodalom másik felének belső helyzetével bőven foglalkozik. Szóval az osztrák fővárosban még mindig a régi divat uralkodik és az osztrák okoskodások régi taposott utakon haladva, nem rettennek vissza e feledhetetlen napokban sem a történelem meghamisításától. Még ma is, vagy éppen ma, azt merik hirdetni, hogy egyedül Ausztria védte meg nyugati Európát a török hódításoktól. Csak Ausztria vérzett és szenvedett és Ausztria verte vissza a barbár betörőket. Illő tehát a bécsi elmefuttatások szerint, hogy Németország tisztelettel forduljon sokat szenvedett testvérefelé és a jövő változataiban se feledjen el köszönetének méltó kifejezést adni ... A németség ily forrásokból hall hírt a kettős monarkia belső életéről és ha e pillanatban a brosúrák nem is árthatnak nemzeti hírünknek, a harcok múltával megismétlődhetik a régi játék. A nyomtatott papír győz a való életen. . . A magyarságnak tehát helyet kell kérnie magának a német közéletben. A minap híre járt, hogy kiváló magyar politikusok készülnek Berlinbe, hogy a német közönséggel szóval is megismertessék törekvéseinket. Ám jöjjenek minél gyorsabban és mentül többen. De ne jöjjenek üres kézzel, hanem hozzák magukkal nyomtatásban, ékes német nyelven mindazt a szépet és elmélkedésre készletet, amit már magyar nyelven otthon kifejtettek és a nép szívébe ültettek. A bécsi brosúrák mellett helyet kell kapniok a budapestieknek is, mert a mai világban már nem elegendő, ha az emberek az igazságot csak a szívükben hordozzák. Nagy hiba volt, hogy a múltban a német főiskolákon senki sem foglalkozott a magyar nyelvvel és nemzeti történelmünkkel. Most egyszerre kell a mulasztást pótolni, ami csak úgy történhetik, ha legjobbjaink egyesülnek a jó cél elérésére. Mert ma már mindenki érezheti otthon magyar földön, hogy a német barátság lehetővé teszi a magyarság politikai erejének teljes kifejtését úgy a kettős monarkia kereteiben, mint a nagyvilág politikájában. A német erő és hatalom így közvetve szárnyat ad a magyar nemzeti politikának. A magyar pedig, amint a németek mondják, nemcsak győz, hanem uj életet is kezd . rögtek le a napok s a garnizon tovább élte szürke életét. Hilda baroneszt Hunkafalván érte a háború kitörése. Oda küldte őt rokonokhoz a szigorú apa, hogy messze legyen ostoba szerelme tárgyától, a mi a báró meggyőződése szerint a feledés legjobb módja. Hunkafalván és vidékén hamarosan ő lett a társaság középpontja s a mikor a hadüzenet híre megérkezett, akkor már negyedik hónapja kalandozott rokonaival a nagy tiszai sikság nyilt tekintetű világában, ahol csak a messziről látszó tulatiszai dombok mutatták, hogy mégse végtelen ez a zöld rónaság. Virág, madár, baromfiak, minden érdekelte őt, különösen a nagy halastó a sok pontytyal, csukával, meg a nagy, beláthatatlan nádasok vonzották lelkét, a sok ezer béka és veréb zaja egészen megszokott muzsika lett máskor hizelgő bókokhoz szokott fülének. Megszerette a vidéket, megszerette az embereket s őt is megszerette mindenki s egyik büszkesége volt, ha azt mutathatta, hogy tud már néhány szót magyarul. A verőfényes délelőttökön festegetett s lefestette a nagy nádasnak azt a sarkát is, a melyik annyira hasonlított ahhoz a másikhoz, ott fönn a gazdag cseh földön, ahol egyszer halva találtak egy szegény bakatisztet, akit az ő fehérhajú öreganyja szerencsétlenné tett valamikor régen, nagyon régen. Legalább így beszélte el ezt neki egyszer a dajkája. Ő nem ilyen, gondolta magában Hilda, akit ő egyszer megszeret, ahhoz nem lesz hűtlen soha. A ranglétrák, büszkeség, gőg, társadalmi előítéletek nem uralkodnak az ő lelkében, ő az emberek valódi értékét nézi s nem azt, hogy kinek van kutyabőre, vagy kinek milyen régi a kutyabőre., szerinte a nemesség minden egyes emberi szív Budapest, ápr. 30. Az oroszokkal való küzdelem súlypontja hosszú és válságos hónapok után átterelődik a Kárpátokból Lengyelországba és az orosz birodalom északnyugati partvidékére. A Kárpátokban az orosz ellenségnek már kevés a keresnivalója. Egész déli hadserege Novoszielicától és a Dnyeszter-vonaltól a duklai szorosig vert sereg. Még mindig erőlködik a külső színért. a., presztizs megóvásáért, de elszigeteltkísérletei a gancai Orava és Oporvölgyben csak fedezik visszavonulását, új átcsoportosítását. Ez az alakulás valószínűen messze el fogja sodorni az orosz főerőt a Kárpátokból. Mert a suvalki kormányzóságban is váratlan meglepetésül a dünaburg—libauiegyéni kincse s akit ő szeret, az lelkének mélységes sugallata szerint a világ egyik legnemesebb férfia. Mikor a háború kitört, nem érdekelte őt többé más, csak a háború. Föltámadt benne az ősi tiroli vér, a hóval borított tiszta hegyek üde lakóinak nemes bátorsága és mély hazaszeretete atavisztikus erővel föltámadt a szőke leány vérének minden cseppjében. Ragyogó szemmel, izzó arccal hallgatta a magyar katonák vitézségét, tapsolt és ugrált büszke örömében, ha hallotta, hogy a tiroli vavadászok jódlizva rohantak az ellenség ellen a magyar fiúk rettenhetetlen sorai mellett. Micsoda szép halál lehet az ilyen, mennyivel szebb, mint az egész kicsinyes élet! Sógora is harcba vonult mint huszárkapitány, elmentek a cselédek, inasok s mindenki lelkesen ment el, virággal, pirosfehérzöld pántlikákkal, a megkoszorúzott szent zászlóval. Jöttek a rettenetes hirek is. Hullanak a magyarok, mert nem félik a halált. Micsoda nagyszerű faj is ez a magyar, micsoda gyönyörű is ez a harci dicsőség, milyen jó is itt Magyarországon lenni! Érezte, hogy ő is nyugodtan tudna belemenni a halálba, ha kívánná a hazája. De a hősi hírek között csak nem jött hír Zausek ezredéről. Egyik délelőtt híre jött, hogy a Zaitsek földjei nem harcolnak bátran és sokan megadták magukat. Hilda olyan fehér lett, mint a fal, azután fölállt, megtántorodott, majd összeszedve magát szobájába sietett és aznap nem látta senki. De az ő szerelmese nem lehet ezek közötti Istenem, inkább ne lássa viszont soha, mint gyáván! A tiroli leány szőke haja vállára omlott, mellé zihált az érzések kergetőző játékárrand . Jól: a havasi jég mintha megtöltötte volna a déli síksági magyar kastély szobáját . . . Nem, az nem lehet, akit én szeretek, az nem lehet gyáva! Másnap kártyát hoz a posta, rózsaszínű hadikártya, ismerős férfiirással! Ő él, ő él! E percben fölülkerekedett lelkében a mélyen beférkőzött konok szerelem s összecsókolta a kártyán, mielőtt elolvasta volna . . . — Hívják ebédelni a baroneszt, — parancsolja a grófné, a ház asszonya. A szobalány bemegy a szobájába, de nélküle tér vissza. — A baronesz alszik, — jelentette a szobaleány. Az nem lehet, a baronesz nem alszik ebéd előtt s a grófné rosszat sejtve, hozzásiet. Eszmélet nélkül feküdt a kanapén s mellette a földön a hadipostakártya. Mialatt a ház asszonya a baroneszt élesztgette, a többiek a kártyát olvasták el: — Édes Hildám, egyetlenem! Vigyázok magamra, nem reszkírozok semmit, ahogy különben egész ezredünk is igen óvatos. Tudom,hogy a te szerelmed vár még reám az életben s ez a tudat nekem az életet becsessé teszi. Rád gondolok szüntelen, behúzódom a lövőárokba, fölöttem fütyülnek el a golyók s én előveszem édes fényképedet, tudod azt a tenniszruhásat s összecsókolom. Remélem, a háború után minden jóra fordul, atyáéi is megbocsát, örökre a Tied leszek, csak addig baj ne érjen, ne félj, vigyázok magamra, mert mindig reád gondolok. Sing del Franzod. Hilda baronesz előtt többet nem szabadott beszélni a háborúról. Valami keserű vonás ült a szája közé, szemét fekete karikák övezték s megkérdeztem a szobalánytól, hogy mit tesz a 2 1 • Budpesti HÍRŰIF (120. M.) 1915. május 1. órt eseményei. &siztí®3em az oroszokkal, — Dünkirtste», — Török jelentés, vonalon uj német offenziva, keletkezett, a mely nagyszerű fejlődésre képes és már első kibontakozásával magára fogja vonni a Lengyelországban régebben pihenő erőket. Az uj vállalkozásról szóló" mai jelentés Hindenburg megmozdulását, a rég várt eseményt készíti elő. Amint tehát oly gyakran megjósolták, mégis csak lengyel földön fog leviharzani az orosszal való döntő. Az északi hadjárat Liban ellen ettől különálló vállalat, méltó válasz a múltkori gyalázatos memeli betöréses rablásra. Dünkirchen várát tegnap óta német tüzérség ostromolja. Nem kaptunk még részletes híreket erről az uj fordulatról és azért csak óvatosan szólhatunk hozzá. Nem tudjuk elképzelni, hogy az Ypernél