Budapesti Hírlap, 1915. május-június (35. évfolyam, 120–180. szám)

1915-05-23 / 142. szám

1915. május 25. Budapesti Hírlap (12. tü­ rök mozgalmat s­zelsőséges megvetéssel vett tudo­mást Törökországnak a kettős szövetséghez való csatlakozásáról. Néhány hónap alatt azonban be kellett látnia, hogy a török veszedelmes ellenséggé nőtte ki magát az idők folyamán. Eleinte azt hitték, hogy csekély erővel is legázolhatják a vörös félhold lenézett hadseregét s közepes erővel kezdték el a támadást a Dardanellák ellen. Az ellenséges sajtó már-már diadalujjongásba kezdett. A­mikor azon­ban az angolok és franciák észrevették, hogy a si­ker nem lesz olyan könnyű­, mint a­hogy remélték és hogy a törököt ma már nem lehet az orránál fogva vezetni, elkeseredett dühővel támadtak a Dardanel­láknak. Az eredmény a világ legnagyobb tengeri ha­talmának csúfos veresége volt. Ekkor azzal igye­keztek a török sikereket lekicsinyelni, hogy az elért eredményt nem a török hadsereg erejének, hanem a németek által épített és vezetett védőművek ja­vára írták föl. Gyenge és hamis vigasztalás a csúf fiaskóért. Új támadásra határozták el magukat, me­lyet egyidőben a tengeren, a levegőben és a száraz­földön indítottak meg. Az utolsó napok eredménye azonban megmutatta, hogy mindkét részben nagy veszteségeket okoztak ugyan, de céljuk felé egy lé­pést sem tettek előre. És százszor ismételhetik tá­madásaikat, az eredmény mindig ugyanaz fog ma­radni. Az antant, úgy látszik, még ma sem akarja észrevenni, hogy egy uj Törökországgal áll szem­közt, a mely okosan mérlegelvén helyzetét, le tudta vonni nemzeti szerencsétlenségéből a helyes tanul­ságot, ujjáalakult s ma mint verhetetlen hős­­áll Európa bámuló szeme előtt Dobay István. ) Przemysl falai előtt. — A Budapesti Hirlap haditudósítójától. — Hadisajtószállás, máj. 22. A kisebbenő tavasz lehel­etének varázsa, a mely megolvasztotta a hosszú tél havát és a­­ láz — a történelmi alakulások vérömlésének láza, a mely rombadöntötte a cári hatalom ábrándképeit — magával sodort engemet is. Egy ving dőlt össze Galicia fökhullámai között, egy új népvándorlás áradata tört meg a közép­európai nemzetek kultúrájának ősi erején. És a megszalasztott hordák nyomában diadalittas ujjongással rohan két ország hatalmas serege. Lábuk dobbanásától dübörög a föld és mindent elsöprő lendületük egyre nagyobb, egyre heve­sebb, egyre szédítőbb lesz. A­merre járnak, győ­zelem szegődik nyomukba, a­hová csapnak, ott sajgó sebbel roskad össze a polipkaru ellenfél. Nem is háború ez már, hanem istenítélet, a amely elszáguld Európa fölött, értékük szerint büntetve és jutalmazva népeket. Földindulás van, kavargó véres förgeteg szánt végig az em­beriségen és szédítő örvénylés habjai elnyeléssel fenyegetik az egész világot. Minden forr, süstö­rög és hánykódik, mint túlfűtött kohó, a mely­ből történelmi megújhodás kél életre. A­ki bele­kerül ebbe a fölfordulásba, nem maradhat többé há­tra, mennie kell előre, mindig csak előre, a­mint megy a többi százezer­­ leégett falvak között, elpusztított országokon át, szomorú apró sírhalmokon keresztül. Mennnem kellett nekem is, menni futó oro­­­szok után, együtt rohanó csapatainkkal. Menni mindig csak előre, öntudatlan lázban, a győze­lem mámorától hajtva, hogy lássam, hogy érez­zem, hogy átéljem a történelmet, a­mely most csinálódik és ott legyek, a­mikor az első kato­nák Prremysl falai alá érnek ... Kis csoportunk Kapus százados vezetésé­vel ezer akadály között vergődött át a frontig, csakhogy egyidejűen érkezzék meg a tizedik hadtest katonáival a przemysli vár előállásaihoz. Ott voltunk és másnap két kilométernyire áll­tunk Praskovce erődtől és remegve néztük a hő­söket, a­kik ugyanazzal a lendülettel, a­mely május eleje óta hajtja őket, háromszáz méter­nyire közelítették meg az újonnan kiépített erőd mellvédjét. És láttuk Przemysl tornyát, a kúpos Tatánhegyet és a fölrobbantott erődök fehér folt­jait,­­ a­mi megőrjíti az embert. Soha az orosz hadsereg oly közel nem jutott a várhoz, vala­meddig mi védtük, mint a­hogy a tizedik had­test fészkelte oda magát, mindjárt az első napon. Káprázatos volt mindez, mijut egy mese­beli álom, mint valami csodaszép színjáték. Va­lami hallatlan, odahaza talán meg sem érthető izgalom vett erőt rajtunk, a­midőn részt vettünk ebben az előrenyomulásban, a­mely a történel­met formálja. Elsőnek látni Przemysl ostromát, adatokat szerezni a vár védelméről és az oro­szok uralmáról; végül: ilyen jelentős pillanatok­ban beszélni Boroevic­­csel,­­József királyi her­ceggel és Martiny altábornaggyal, a tizedik had­test parancsnokával. E fenséges izgalmakért hallgattam néhány napig. Offenzívánk sztratégiai magyarázata Számtalan kiderítetlen titka van az orosz hadviselésnek, a minthogy kiderítetlen rejtelem maga az orosz háború is. Kezdetben úgy tudtuk, még szakemberek is azt hitték, hogy a szláv kolosszussal szemben csak akkor érhetünk el sikert, ha hirtelen megrohanással meglepjük, mert a teória szerint hosszabb küz­delemben az oroszok erőtúlsúlyának kellett volna győznie. És isme, az történt, hogy megro­hanásos meglepetést ők szereztek nekünk. El­lenben most, a­mikor az ellenfelek szívósságá­nak próbájára kerül a sor, mi bírjuk jobban. De a végletekben is gyakran találkozunk ilyen csodálatos jelenségekkel. Az oroszok Galí­ciában sokszor megtartottak olyan helyet, a­me­lyet semmiféle taktika szerint sem lehetett meg­védeni. Máskor megint, így legfőbb is, sokkal messzebb szaladtak hátra, m­it.-A laikus közön­ség remélni vagy hinni merte volna. Ám, a­ki ismerte tervünket és végrehajtá­sát, egésze­n természetesnek tartja, hogy az oroszok a Szan-vonal előtt nem tudtak meg­állani. A csapás, melyet rájuk mértünk, oly jól volt kigondolva és oly érzékeny helyen érte őket, hogy csak oly sokszor észlelt szerencsé­jüknek köszönhették, ha nem semmisültek meg véglegesen. Egy galiciai falucskában beszéltem József királyi herceggel, a­ki egy lengyel grófnő házában lakott, ugyanabban, a­melyben nagy futása közben Radko Dimitriev is megszállt. És — mint a királyi herceg beszélte — az orosz hadvezér keserűen panaszkodott háziasszonyá­nak, hogy Oroszország elvesztette a hadjáratot. Valóban, ha végiggondoljuk az eseménye­ket és megpróbáljuk utólag rekonstruálni, leg­alább nagy vonásokban, haditervünket, akkor látnunk kell, hogy az oroszok nemcsak Porosz­országban, meg lengyel földön, hanem Nyugat-Galiciában is megbénultak és hosszú időre el­vesztették akcióképességüket. Az elv, a sztratégiai gondolat az volt, hogy miután az orosz centrum a front végtelen hosz­szúsága miatt a szárnyak megrövidülését alig érezte meg, áttörést kell kierőszakolni és ilyen módon oldalba fogni az ellenfelet. Erre alkal­masnak kínálkozott Nyugat-Galícia hegy­ völgy­gyel váltakozó hullámos terepe. Ezért hadveze­tőségünk hónapokkal ezelőtt kiszemelte Gorlice vidékét, a­mely körül az északról délnek húzódó orosz arcvonal kelet felé kanyarodik. Látni­való, hogy a­ki Gorlicén túl jut, az­ mind a kár­páti, mind a galiciai orosz front mögé kerülhet. Ezt az oroszok is tudták és nagy erőkkel tartot­ták a vonalat, miért is csapatkoncentráció vált szükségessé. Erre küldtek oda német erőket és tüzérséget. Mindezek ismeretes dolgok, de az talán új adat, hogy miképpen hajtottuk végre az áttörést. Ennek megértéséhez ismerni kell az előzménye­ket. A galiciai orosz front a Dunajec alsó fo­lyása mellett feküdt, Vojnicnál délkelet felé hatolt Bialához, a­mely irányát folytatva, Grom­niknál ettől elvált, Gorlicének tartva; ott kissé keletebbre fordult maloszlávol és a konyecsnai nyergen át Zborónak, a­hol a Kárpátok irányát vette föl. Az egész vonal tehát parabolikus görbe, a­mely északnyugati irányból halad a Kárpá­toknak, ott keletre fordul. Szemben az oroszok­kal Gromniikig József Ferdinánd serege állott, a Kárpátokban Boroevicsé, a kettő közé iktatták Gorlicénél Mackensen bajor és porosz csapatait, melyekhez Arz kassai hadteste csatlakozott. Az áttörési offenzíva május másodikán Nyugat-Galiciában kezdődött. Az első sikerek után azonban támadásunk nem tartotta meg az eredeti frontra való merőleges irányát, tehát nem haladt tovább északkeleti irányban, hanem negyvenöt fokos elhajlással délkeletnek fordult. Így közvetetlenül a kárpáti orosz sereg hátába került, melynek az volt a veszte, hogy mélyen belevette magát e hegységbe. Mikor a gorlicei áttörő sereg délkeleti offenzívája sikerült, meg­indult Boroevics serege is, hogy teljessé tegye az oroszok katasztrófáját. Mikor minden akciónk sikerült, összes seregeink hirtelen északkeletnek fordultak, a menekülők nyomában. A Kárpátoktól Przemyslig. Az oroszokat végtelenül meglepte offenzí­vánk ereje. Csapataink és a németek valóságos versenyfutást rendeztek egymással, mintha nem is volna előttük ellenség, csak azt néznek, hogy ki ér előbb célhoz. A­mi legkülönösebb, hogy támadásunk ereje nem gyengült, hanem foly­ton erősbödött, a­mi a futóknak teljessé tette a debacle-t. Az oroszok teljesen elvesztették tá­jékozódásukat, nem tudom, hogy­ hol éri őket új csapás. Volt nap, hogy egy hadtestünk hatvan különböző ezredből ejtett foglyokat, a­mi a kötelek fölbomlását mutatja. Hiába próbálkoz­tak ellenoffenzívával, hiába küldtek erősítése­ket, ezeket is szétmorzsolta, elsöpörte rohaná­sunk. Olyan nagy, olyan általános volt a roham, hogy szinte értékelni sem lehet, ki milyen mun­kát végzett. Nehéz feladat jutott a tizedik had­testnek is, mely a délnyugati legtávolabbi szög­letből indult és most Przemysl előtt van. Ez a hadtest állott a kanyarodóban és a míg egyik fele Malasztovnál áttört, másik fele a kanya­rodó jobb szárnyát tartotta. Balra tőle Gorlicé­nél Emmich tábornok bajorjai, jobbra pedig a harmadik hadsereg állottak. A támadást Martiny altábornagy és Krlavec ezredes, vezér­kari főnök személyesen vezették. Malasztov Gorlicétől délkeletre fekszik, emennél sokkal nehezebb terepen. Hegyláncá­nak elfoglalásához nehéz tüzérségre volt szük­ség, a­mely május elsején éjjel az Osztragora­hegynél a mi rajvonalunk és az oroszoké között vonult föl Wolf ezredes vezetésével. Másnap megkezdődött a gyalogság munkája és Pod­h­arszky tábornok prágai hadosztálya már dél­előtt elfoglalt egy orosz vonalat, este pedig a malasztovi hegyek kezünkben voltak. Újabb hegygerinc következett, melynek ostroma csak május 4-én sikerült. Ekkor foglalta el a had­test Magurát, a­honnan az oroszok a németeket oldalazták meg. Ugyanaznap éjjel tovább kellett menni, hogy elzárják a Bártfáról Zmigrádra vivő utat. Ezzel megadatott a csapat támadásának délke­leti iránya, a­mit az oroszok észrevévén, Kremp­nánál elkeseredetten védekeztek. Ez éppen ott volt, a­hol az oroszok nyugati és kárpáti hadse­rege találkozott. Hiába erőlködtek a zmigrádi utat még aznap megszállták és a tizedik hadtest folytatta útját a duklai szoros északi kijárója felé, a­hol a kárpáti oroszok zöme menekült. Harmadik napja harcolt már Martiny serege pihenő nélkül, fáradhatatlanul, de azért a ki­jelölt célt pontosan elérte Tilavánál, túlszár­nyalva a Mizanában tartózkodó oroszokat, a­kik először Dukla felé akarták kivágni magu­kat. Az oroszok csak miután itt 3000 halottat vesztettek, fordultak délnek, a­hol Berndt ve­zérőrnagy lovassága fogadta őket. A délután fo­lyamán megérkezett Smekál altábornagy cso­portja, a­mely meglepte és szétverte a Mizaná­ban lévő oroszokat. Huszonhét ágyu jutott itt kezünkre és öt nehéz tarack, a­melyeknek le­génysége kétségbeesett menekülés közben pusz­tult el. Volt üteg, a­melyik srapnelltüzünk elől pataknak hajtott. Aznap éjjel elfogták Kornilov tüzérségi tábornokot. Május hatodikán az eredmények gyümöl­csét aratta a hadtest, foglyokat és újabb ágyu­kat szerezve. Ugyanezen a napon rukkolt előre .

Next