Budapesti Hírlap, 1915. május-június (35. évfolyam, 120–180. szám)
1915-05-23 / 142. szám
1915. május 25. Budapesti Hírlap (12. tü rök mozgalmat szelsőséges megvetéssel vett tudomást Törökországnak a kettős szövetséghez való csatlakozásáról. Néhány hónap alatt azonban be kellett látnia, hogy a török veszedelmes ellenséggé nőtte ki magát az idők folyamán. Eleinte azt hitték, hogy csekély erővel is legázolhatják a vörös félhold lenézett hadseregét s közepes erővel kezdték el a támadást a Dardanellák ellen. Az ellenséges sajtó már-már diadalujjongásba kezdett. Amikor azonban az angolok és franciák észrevették, hogy a siker nem lesz olyan könnyű, mint ahogy remélték és hogy a törököt ma már nem lehet az orránál fogva vezetni, elkeseredett dühővel támadtak a Dardanelláknak. Az eredmény a világ legnagyobb tengeri hatalmának csúfos veresége volt. Ekkor azzal igyekeztek a török sikereket lekicsinyelni, hogy az elért eredményt nem a török hadsereg erejének, hanem a németek által épített és vezetett védőművek javára írták föl. Gyenge és hamis vigasztalás a csúf fiaskóért. Új támadásra határozták el magukat, melyet egyidőben a tengeren, a levegőben és a szárazföldön indítottak meg. Az utolsó napok eredménye azonban megmutatta, hogy mindkét részben nagy veszteségeket okoztak ugyan, de céljuk felé egy lépést sem tettek előre. És százszor ismételhetik támadásaikat, az eredmény mindig ugyanaz fog maradni. Az antant, úgy látszik, még ma sem akarja észrevenni, hogy egy uj Törökországgal áll szemközt, a mely okosan mérlegelvén helyzetét, le tudta vonni nemzeti szerencsétlenségéből a helyes tanulságot, ujjáalakult s ma mint verhetetlen hősáll Európa bámuló szeme előtt Dobay István. ) Przemysl falai előtt. — A Budapesti Hirlap haditudósítójától. — Hadisajtószállás, máj. 22. A kisebbenő tavasz leheletének varázsa, a mely megolvasztotta a hosszú tél havát és a láz — a történelmi alakulások vérömlésének láza, a mely rombadöntötte a cári hatalom ábrándképeit — magával sodort engemet is. Egy ving dőlt össze Galicia fökhullámai között, egy új népvándorlás áradata tört meg a középeurópai nemzetek kultúrájának ősi erején. És a megszalasztott hordák nyomában diadalittas ujjongással rohan két ország hatalmas serege. Lábuk dobbanásától dübörög a föld és mindent elsöprő lendületük egyre nagyobb, egyre hevesebb, egyre szédítőbb lesz. Amerre járnak, győzelem szegődik nyomukba, ahová csapnak, ott sajgó sebbel roskad össze a polipkaru ellenfél. Nem is háború ez már, hanem istenítélet, a amely elszáguld Európa fölött, értékük szerint büntetve és jutalmazva népeket. Földindulás van, kavargó véres förgeteg szánt végig az emberiségen és szédítő örvénylés habjai elnyeléssel fenyegetik az egész világot. Minden forr, süstörög és hánykódik, mint túlfűtött kohó, a melyből történelmi megújhodás kél életre. Aki belekerül ebbe a fölfordulásba, nem maradhat többé hátra, mennie kell előre, mindig csak előre, amint megy a többi százezer leégett falvak között, elpusztított országokon át, szomorú apró sírhalmokon keresztül. Mennnem kellett nekem is, menni futó oroszok után, együtt rohanó csapatainkkal. Menni mindig csak előre, öntudatlan lázban, a győzelem mámorától hajtva, hogy lássam, hogy érezzem, hogy átéljem a történelmet, amely most csinálódik és ott legyek, amikor az első katonák Prremysl falai alá érnek ... Kis csoportunk Kapus százados vezetésével ezer akadály között vergődött át a frontig, csakhogy egyidejűen érkezzék meg a tizedik hadtest katonáival a przemysli vár előállásaihoz. Ott voltunk és másnap két kilométernyire álltunk Praskovce erődtől és remegve néztük a hősöket, akik ugyanazzal a lendülettel, amely május eleje óta hajtja őket, háromszáz méternyire közelítették meg az újonnan kiépített erőd mellvédjét. És láttuk Przemysl tornyát, a kúpos Tatánhegyet és a fölrobbantott erődök fehér foltjait, ami megőrjíti az embert. Soha az orosz hadsereg oly közel nem jutott a várhoz, valameddig mi védtük, mint ahogy a tizedik hadtest fészkelte oda magát, mindjárt az első napon. Káprázatos volt mindez, mijut egy mesebeli álom, mint valami csodaszép színjáték. Valami hallatlan, odahaza talán meg sem érthető izgalom vett erőt rajtunk, amidőn részt vettünk ebben az előrenyomulásban, amely a történelmet formálja. Elsőnek látni Przemysl ostromát, adatokat szerezni a vár védelméről és az oroszok uralmáról; végül: ilyen jelentős pillanatokban beszélni Boroeviccsel,József királyi herceggel és Martiny altábornaggyal, a tizedik hadtest parancsnokával. E fenséges izgalmakért hallgattam néhány napig. Offenzívánk sztratégiai magyarázata Számtalan kiderítetlen titka van az orosz hadviselésnek, a minthogy kiderítetlen rejtelem maga az orosz háború is. Kezdetben úgy tudtuk, még szakemberek is azt hitték, hogy a szláv kolosszussal szemben csak akkor érhetünk el sikert, ha hirtelen megrohanással meglepjük, mert a teória szerint hosszabb küzdelemben az oroszok erőtúlsúlyának kellett volna győznie. És isme, az történt, hogy megrohanásos meglepetést ők szereztek nekünk. Ellenben most, amikor az ellenfelek szívósságának próbájára kerül a sor, mi bírjuk jobban. De a végletekben is gyakran találkozunk ilyen csodálatos jelenségekkel. Az oroszok Galíciában sokszor megtartottak olyan helyet, amelyet semmiféle taktika szerint sem lehetett megvédeni. Máskor megint, így legfőbb is, sokkal messzebb szaladtak hátra, mit.-A laikus közönség remélni vagy hinni merte volna. Ám, aki ismerte tervünket és végrehajtását, egészen természetesnek tartja, hogy az oroszok a Szan-vonal előtt nem tudtak megállani. A csapás, melyet rájuk mértünk, oly jól volt kigondolva és oly érzékeny helyen érte őket, hogy csak oly sokszor észlelt szerencséjüknek köszönhették, ha nem semmisültek meg véglegesen. Egy galiciai falucskában beszéltem József királyi herceggel, aki egy lengyel grófnő házában lakott, ugyanabban, amelyben nagy futása közben Radko Dimitriev is megszállt. És — mint a királyi herceg beszélte — az orosz hadvezér keserűen panaszkodott háziasszonyának, hogy Oroszország elvesztette a hadjáratot. Valóban, ha végiggondoljuk az eseményeket és megpróbáljuk utólag rekonstruálni, legalább nagy vonásokban, haditervünket, akkor látnunk kell, hogy az oroszok nemcsak Poroszországban, meg lengyel földön, hanem Nyugat-Galiciában is megbénultak és hosszú időre elvesztették akcióképességüket. Az elv, a sztratégiai gondolat az volt, hogy miután az orosz centrum a front végtelen hoszszúsága miatt a szárnyak megrövidülését alig érezte meg, áttörést kell kierőszakolni és ilyen módon oldalba fogni az ellenfelet. Erre alkalmasnak kínálkozott Nyugat-Galícia hegy völgygyel váltakozó hullámos terepe. Ezért hadvezetőségünk hónapokkal ezelőtt kiszemelte Gorlice vidékét, amely körül az északról délnek húzódó orosz arcvonal kelet felé kanyarodik. Látnivaló, hogy aki Gorlicén túl jut, az mind a kárpáti, mind a galiciai orosz front mögé kerülhet. Ezt az oroszok is tudták és nagy erőkkel tartották a vonalat, miért is csapatkoncentráció vált szükségessé. Erre küldtek oda német erőket és tüzérséget. Mindezek ismeretes dolgok, de az talán új adat, hogy miképpen hajtottuk végre az áttörést. Ennek megértéséhez ismerni kell az előzményeket. A galiciai orosz front a Dunajec alsó folyása mellett feküdt, Vojnicnál délkelet felé hatolt Bialához, amely irányát folytatva, Gromniknál ettől elvált, Gorlicének tartva; ott kissé keletebbre fordult maloszlávol és a konyecsnai nyergen át Zborónak, ahol a Kárpátok irányát vette föl. Az egész vonal tehát parabolikus görbe, amely északnyugati irányból halad a Kárpátoknak, ott keletre fordul. Szemben az oroszokkal Gromniikig József Ferdinánd serege állott, a Kárpátokban Boroevicsé, a kettő közé iktatták Gorlicénél Mackensen bajor és porosz csapatait, melyekhez Arz kassai hadteste csatlakozott. Az áttörési offenzíva május másodikán Nyugat-Galiciában kezdődött. Az első sikerek után azonban támadásunk nem tartotta meg az eredeti frontra való merőleges irányát, tehát nem haladt tovább északkeleti irányban, hanem negyvenöt fokos elhajlással délkeletnek fordult. Így közvetetlenül a kárpáti orosz sereg hátába került, melynek az volt a veszte, hogy mélyen belevette magát e hegységbe. Mikor a gorlicei áttörő sereg délkeleti offenzívája sikerült, megindult Boroevics serege is, hogy teljessé tegye az oroszok katasztrófáját. Mikor minden akciónk sikerült, összes seregeink hirtelen északkeletnek fordultak, a menekülők nyomában. A Kárpátoktól Przemyslig. Az oroszokat végtelenül meglepte offenzívánk ereje. Csapataink és a németek valóságos versenyfutást rendeztek egymással, mintha nem is volna előttük ellenség, csak azt néznek, hogy ki ér előbb célhoz. Ami legkülönösebb, hogy támadásunk ereje nem gyengült, hanem folyton erősbödött, ami a futóknak teljessé tette a debacle-t. Az oroszok teljesen elvesztették tájékozódásukat, nem tudom, hogy hol éri őket új csapás. Volt nap, hogy egy hadtestünk hatvan különböző ezredből ejtett foglyokat, ami a kötelek fölbomlását mutatja. Hiába próbálkoztak ellenoffenzívával, hiába küldtek erősítéseket, ezeket is szétmorzsolta, elsöpörte rohanásunk. Olyan nagy, olyan általános volt a roham, hogy szinte értékelni sem lehet, ki milyen munkát végzett. Nehéz feladat jutott a tizedik hadtestnek is, mely a délnyugati legtávolabbi szögletből indult és most Przemysl előtt van. Ez a hadtest állott a kanyarodóban és a míg egyik fele Malasztovnál áttört, másik fele a kanyarodó jobb szárnyát tartotta. Balra tőle Gorlicénél Emmich tábornok bajorjai, jobbra pedig a harmadik hadsereg állottak. A támadást Martiny altábornagy és Krlavec ezredes, vezérkari főnök személyesen vezették. Malasztov Gorlicétől délkeletre fekszik, emennél sokkal nehezebb terepen. Hegyláncának elfoglalásához nehéz tüzérségre volt szükség, amely május elsején éjjel az Osztragorahegynél a mi rajvonalunk és az oroszoké között vonult föl Wolf ezredes vezetésével. Másnap megkezdődött a gyalogság munkája és Podharszky tábornok prágai hadosztálya már délelőtt elfoglalt egy orosz vonalat, este pedig a malasztovi hegyek kezünkben voltak. Újabb hegygerinc következett, melynek ostroma csak május 4-én sikerült. Ekkor foglalta el a hadtest Magurát, ahonnan az oroszok a németeket oldalazták meg. Ugyanaznap éjjel tovább kellett menni, hogy elzárják a Bártfáról Zmigrádra vivő utat. Ezzel megadatott a csapat támadásának délkeleti iránya, amit az oroszok észrevévén, Krempnánál elkeseredetten védekeztek. Ez éppen ott volt, ahol az oroszok nyugati és kárpáti hadserege találkozott. Hiába erőlködtek a zmigrádi utat még aznap megszállták és a tizedik hadtest folytatta útját a duklai szoros északi kijárója felé, ahol a kárpáti oroszok zöme menekült. Harmadik napja harcolt már Martiny serege pihenő nélkül, fáradhatatlanul, de azért a kijelölt célt pontosan elérte Tilavánál, túlszárnyalva a Mizanában tartózkodó oroszokat, akik először Dukla felé akarták kivágni magukat. Az oroszok csak miután itt 3000 halottat vesztettek, fordultak délnek, ahol Berndt vezérőrnagy lovassága fogadta őket. A délután folyamán megérkezett Smekál altábornagy csoportja, amely meglepte és szétverte a Mizanában lévő oroszokat. Huszonhét ágyu jutott itt kezünkre és öt nehéz tarack, amelyeknek legénysége kétségbeesett menekülés közben pusztult el. Volt üteg, amelyik srapnelltüzünk elől pataknak hajtott. Aznap éjjel elfogták Kornilov tüzérségi tábornokot. Május hatodikán az eredmények gyümölcsét aratta a hadtest, foglyokat és újabb ágyukat szerezve. Ugyanezen a napon rukkolt előre .