Budapesti Hírlap, 1915. május-június (35. évfolyam, 120–180. szám)

1915-05-02 / 121. szám

1915. május 2. BUDAPESTI HISSZAP (121. sz.) A Dardanellák ostroma. Budapest, máj. 3. Az antant hatalmak a Dardanellák ostro­mánál ismét egy tapasztalattal gazdagabbak let­tek és a mi ránk nézve a fontos és örvendetes, nagy vereséget is szenvedtek. A partraszállás, a melyet elég tekintélyes erőkkel kíséreltek meg a múlt hónap utolsó napjaiban, csúfos kudarc­cal végződött. Feltűnő, hogy az összes harctere­ken végrehajtott hadműveleteik mind balul üt­nek ki. A dolog okát ma még nem állapíthatjuk meg pontosan, mert nincs róla megbízható ada­tunk, de egyet mégis tisztán látunk: elbizako­dottságukban mellőzik a hadművészet legele­mibb szabályait, bátorul nekitámadnak ellen­ségeiknek a­nélkül, hogy földerítették volna vi­szonyaikat. Szerintünk ez okozta első­sorban is mostani vereségüket. A nagy erőkkel rendelkező ostromló flotta a török hadihajókkal szemben eddigelé csak egy dolgot oldott meg tökéletesen, nevezetesen: köny­nyűszerrel elvágta a Dardanellák tengeri közleke­­dését és létrehozta a tengerzárat. A siker másik feltételét azonban már nem teremthette meg az egyesült hajóhad, még nagy áldozata árán sem, mivel nem hallgattathatta el a parti erősségek ágyúit; azután pedig támadásai, tüntetései s szin­tek­ egyéb hadműveletei nem kötötték le a török szárazföldi erőket úgy, hogy a partraszálló csa­patok feladatát megkönnyítse, illetőleg lehetővé tegye. Ennek ellenére hozzáfogott a tengeri erős­ségek megtámadásához a szárazföldön, meg­kezdette a legnehezebb hadműveleteket a nélkül, hogy tudta volna, hol és mennyi ereje állhat az ellenségnek. Az április 25-én megkezdett hadművele­teknek nyilvánvaló célja az volt, hogy első­sor­ban is az európai parton telepített erődök háta­mögötti területet elfoglalják és berendezzék a szoros út védelmére épített erősségek ellen meg­kezdendő hadműveleteik számára. A bombázással kezdett hadműveleteket a múlt hónap 25-én a partraszállás követte a Gallipoli félsziget déli és délnyugati felén, vala­mint az anatóliai parton Kum-Kale körül. Az európai parton a partraszállás Szedd al Bahr erőssége és a kaba-tepei (több térképen csupán Teppe) szirt körül (Kilid Bahr belső erősségével egyenlő magasságban a nyugati parton) ment végbe a következő négy helyen: a kis Szinghi­dere folyócska torkolatánál (Szedd ül Bahrtól északra a szorosban levő kis öbölben), Teke Burnutól nyugatra (Szedd ül Bahrtól északnyu­gatra), Szári Tepcnél (Teke Burnutól északra) és Kaba Tepcnél. A félsziget nyugati partján négy dandárt vetettek partra. A partraszállás után az egész arcvonalon heves harcok keletkeztek, a­melyekben a törö­kök arattak győzelmet. A részletek a következők: A majdnem egy hétig tartó harcokban az ana­tóliai parton könnyű­szerrel megfutamították és a hajókra űzték a törökök az antant csapatait. Az európai parton a küzdelmek az egyes helyeknek megfelelően így zajlottak le:­ a Singhide­re torkolatánál már április 27-én a tengerbe szorították az ellenséges csapatokat; ugyanígy jártak Teke Burnunál a szárazföldre lépett zászlóaljak; Szári Tepenél, a­mi­kor a­z ellenséges csapatok a szárazföld belseje felé akartak előrenyomulni, a törökök ellentámadásukkal nemcsa­k a tengerpartra vetették vissza, hanem úgy megrettentették őket el­szánt támadásukkal, hogy azok a szállítóhajókra menekültek. Kaba Tepenél, vagyis a szövetségesek balszár­nyán, a­hol az ellenséges gyalogságot jó állásokban levő tüzérség is támogatott, dúltak a leghevesebben a harcok. A szövetségesek hadihajóik ágyúina­k vé­delme alatt minden eszközzel kísérletet tettek arra, hogy megtartsák védelmi állásaikat. De a törökök, súlyos veszteségeket okozván soraikban, rohammal elvették tőlük az állásokat és visszavonulásra kény­szerítették őket, a­mi alatt az ellenség egy része, a­mely a tenger felé menekült, hanyatt-homlok a szál­lító­ bárkákra kapott. Azok, a­kik nem tudtak el­menekülni, fehér lobogót tűztek ki és nagy töme­geikben megadtá­k magukat. A török csapatok itt két nap és két éjjel szakadatlanul küzdöttek, a­nél­kül, hogy a kimerülés legcsekélyebb jele is látszott volna rajtuk. A szárazföldi harcokon kívül április 25-én a szövetségesek flottája is közeledett a tengerszoros­hoz, hogy a tengerről hajtsa végre az áttörést. A tö­rök ágyúk azonban visszavonulásra kényszerítették a hadihajókat, a mi közben egy ellenséges torpedó­naszád elsülyedt, egy másik pedig súlyosan megsé­rült; a török tüzérség eltalált még egy ellenséges szállítógőzöst is, a­mely Ar­burn­o előtt ugyancsak elmerült. A jövő dönti el, hogy az antant e hadmű­velete valóban komoly volt-e, vagy csak kísér­let. Az ötnapos heves harc, a partraszál­lott csapatok meglehetős nagy ereje és még az, hogy egyebütt nem történtek kísérletek, azt a látszatot kelti, hogy a vállalkozás komoly volt. Ez esetben a kudarc is igen nagy, mivel közel két hónapi erőlködés után sincs fogalmuk a törökök ellenálló képességéről. Most is tehát szegénységi bizonyítványt vágtak zsebre a vezé­rek, kiknek szakismerete ugyancsak gyönge lá­bon áll. Az ostromnál alkalmazott csapatok minő­ségére nézve lesújtó az a vélemény, a­mely az aténi Simaca-ban jelent meg és így szól: A Lem­nosz szigetén összegyűjtött antantbeli száraz­földi sereg — a szakemberek szerint is — mennyiségében és minőségében oly kis fokon áll a katonai képzettségnek és a fölszerelése is oly sok kívánni valót hagy hátra, hogy komoly hadműveletekre használni nem lehet. Valóságos keveréke oly embereknek, a­kiknek fogalmuk sincs arról, hogy mi a hadsereg. A gyarmati csapatok csupán régi fegyvert hordanak. Er­kölcsileg is gyönge lábon állanak. Az eddigi harcok és az ezekkel kapcsolatos veszteségek megingatták a bizalmat a vezetők iránt és a hi­tet a sikeren. A tengeren és a szárazon egyszerre végre­hajtott első ostromot tehát eredményesen verték vissza a törökök. Kérdés már most, hogy meg­ismétlik-e ebbeli vállalkozásukat a szövetsé­gesek. — Képsorgszif a háborúról. — A BucDapesti Hírlap hadsuttósitójáról. — Tábori sajtóiroda, április. London külvárosában, Whitechapellben láttam néhány évvel ezelőtt egy boxmérkőzést. Egy angol verekedett egy amerikaival. Az izgal­mas látványt több ezer főnyi közönség nézte végig és a nézők morajlásán, mozdulatain, hul­lámzó lelki állapotán, mint valami finom szeiz­mográfon, meg lehetett figyelni a mérkőzés min­den egyes fázisát. A küzdők vad forgással keringtek egymás körül, öklük mint a pöröly sújtott le, a hol egy védtelen felületet látott s az ütések nyomán né­hol piros vér buggyant ki. Hol az egyik táma­dott vad rohanással, hol a másik. Most ez haj­lott félre macska-simulékonysággal, majd amaz kerülte el ügyes mozdulattal a döntő csapást. Aztán megint percekig forogtak a nélkül, hogy érintették volna egymást, csak jelezték, köny­nyed lendülettel sejttették­, de el nem árulták a szándékot. Majd szikretek voltak, a­mikor meg­mosták és legyőzték a halálosam fáradtnak lát­szó feleket, a­kik azonban a perces pihenő vé­gén még erősebben, még elkeseredettebben csap­tak össze. A közönség mindenben részt vett. Ordított, fütyült, biztatott, vagy hirtelen elnémult és csendben, szorongó aggódással nézte a villám­gyors fordulatokat. Hogyne, hiszen a pénzéről volt szó. Egy idő múlva azonban kifáradtak a nézők. Az izgalmak kimerítették az idegeket és mint a­mikor egy villamos battériából megtör­tént a kisülés,­­ valami fásult törődöttség lett úrrá az óriás csarnokban. Fent a porondon a csapások mind­ gyor­sabban, mind hevesebben követték egymást. Hallani lehetett a csontok reccsenését, az ütések tompa puffanását. Az izmok vibrálva játszottak az izzadt bőr alatt s a tüdők ziháló lihegése mint a fütyülő sivított végig a termen. De a publikum nem hitte már, hogy az ütésekben még erő van, nem látta, ho­gy a mozdulatok még frissek, bi­zakodók, nem vette észre, hogy mind aketten az utolsó ülésre készülnek, a nagy döntő csapásra, a­melytől összeroskad a másik ... Soha sem hittem volna, hogy ebbe­n az egy boxmérkőzésben az egész világháború képe fog visszatükröződni. Vannak, a­kik otthon pa­naszkodni mernek, mert barna a kenyerük és nem értik, hogy kint, a háború színpadán, azon az ezer kilométeres, véráztatta porondon a küz­dőknek nem csökkent az ereje, nem­ gyengült a rohanása, nem hanyatlott az akcióképessége. Pe­dig így van. A harc még áll az egész von­alon, talán több tapasztalattal, több ügyességgel, de ugyan­olyan elszántsággal, mint első nap. Nincs lan­kadás, nincs fáradtság, nincs visszavágyás, csak erő van és a szemlélők előtt érthetetlen elszánt­ság. Csak azt írom, a­mit láttam. Hetekig bo­lyongtam kint a fronton, láttam a katonákat küzdeni, élni, szenvedni, beszéltem velük, tiszt­jeikkel és tábornokaikkal; hallgattam szavukat, gyönyörű, káprázatos fantáziájuknak háborús megnyilatkozását, megkomolyodott életüknek nemes felfogását. Azt mondom el róluk, a­mit magam láttam. De ha teljes képet akarok adni a háború­ról, akkor nem szabad elhallgatni azokat a ta­pasztalatokat sem, a­melyeket mások gyűjtöttek össze, olyanok, a­kik kilenc hónapja élnek ott: sárban és vízben, vérben és tűzben, együtt a ka­tonával, együtt a küzdő, szenvedő néppel. A ve­zérek szavát is meg kell hallgatni. — Időrend nélkül, mozaikszerűen adom följegyzéseimet, mégis úgy, hogy kerek egész legyen a kép, a há­ború részleteinek a képek

Next