Budapesti Hírlap, 1915. július-augusztus (35. évfolyam, 181–242. szám)
1915-08-24 / 235. szám
teljesen elűztük. Az ellenség mintegy húsz halott hátrahagyásával a hajókra menekült vissza. Az Ari Burnutól északra partraszállított haderők augusztus 7-én a flotta védelme alatt kissé előrenyomultak. Este ellentámadásunkkal megállítottuk az ellenség előrenyomulását és ma reggel visszavertük támadásait, miközben jelentékeny veszteséget okoztunk neki. Néhány tisztet és katonát elfogtunk. Szedil Bahrnál mintegy, negyven méternyire előrenyomultunk, a jobbszárnyunkkal szemben levő ellenséges sáncállások egy része éljen. Augusztus 6-án visszavertük az ellenséget, amely jobbszárnyunk ellen két sikertelen támadása alkalmával kétezer halottat hagyott lövőárkaink előtt. Augusztus" 7-én "három heves,"' hosszabb időn át folytatott," de eredménytelen támadást, amelyet az ellenség a lövőárkok ellen intézett, visszavertünk. Hasonlóképpen visszavertük azokat a támadásokat is, amelyeket az ellenség nagy tömegekkel centrumunk és balszárnyunk ellen intézett. Az ellenséget teljesen visszavertük állásaiba Vitéz csapataink, nem elégedve meg azzal, hogy meghiúsítsák ezeket az ismételt támadásokat, behatoltak az ellenséges lövőárkok egy részébe, amelyeket saját céljainkra átalakítottunk. . Száztíz embert elfogtunk. Azóta is a törökök maradtak a győztesek, amennyiben nemcsak hogy visszaverték a szövetségeseket, hanem el is vették állásaik egy részét. A harcokádáz voltát igazolja például, hogy egy támadó francia hadosztályba melynek a török állások ellen való előrenyomuláskor négy sor aknán kellett áthaladnia, visszavonulásában az aknákra jutott és legnagyobb része meghalt, vagy sebesülten a török állások előtt maradt. Amikor pedig a szövetségesek egész erejükkel áttörést kíséreltek meg, veszteségük a közelharc következtében óriás, volt s halottaik számát tízezerre becsülték. Az ausztráliai és az ír csapatok a Dardanellák ázsiai partján való kiszállás megkísérlésénél majdnem teljesen megsemmisültek. Egy ezer emberből álló ausztráliai zászlóaljból csak hatvanheten tértek vissza s ezek is sebesülten. Augusztus 10-én négy támadást vertek vissza a törökök, amely alkalommal a szövetséges csapatok háromezer halottat hagytak vissza. Ugyanekkor Ali Burnutól északra energikus támadás után ötszáz méterrel visszaszorították és tetemes veszteséget okoztak a támadóknak a törökök. Azok az antantbeli erők tehát, amelyek e hónap elején, szállottak partra, rövid egy heti harc után teljesen tönkrementek. Ezeket a nagy veszteségeket nem heverheti ki az antant, melynek emberanyaga már amúgy is majdnem teljesen elvérzett az európai nyugati harctéren. Bámulattal szemléljük a törökök e csodás harcát, amiből kétségen kívül kitűnik az is, hogy a németek rövid két év alatt a csodával határos munkát végeztek a török hadseregben. Bizakodásunk egy pillanatig sem szűnhet meg tehát. Támogatja ezt egy holland, tehát semleges állampolgár is, aki végigszemlélte a gallipoli török Védőműveket, rólunk ezeket jegyezte fel: — Sehol, az egész harctéren, egy lelket sem látni, most minden katona és mindenféle hadiszer, az összes vonatok, a lovak, az öszvérek, az ökrök stb. mélyen a földben vannak, bombák ellen is védő építmények alatt. Az ennyire védett törököknek természetesen még a nehéz hajóágyúk sem árthatnak. Noha a szövetségeseknek minden rendelkezésre áll, nem juthatnak előre. A török csapatok ma egészen mások, mint voltak két évvel előbb. Ma mindenütt példás rend uralkodik. Az egész félszigetet kiválóan jól telepített utak szelik át. A németek szervező- és alkotóképessége, valamint rendszeretete itt is érvényesült és csodákat művelt, akár csak a francia vagy az orosz harctéren. A harcot épp oly körültekintéssel és tudással vezetik, miként a középponti hatalmak haderőinek vezetőségei. A harci eszközök minden fajtája alkalmazásba jut; ezek mennyisége elegendő. A török katonák uralkodni tanultak meg önmagukon és lövőfegyvereiket céltudatosan kezelik, a lövőszerrel pedig takarékoskodnak; a szuronyharcban rettenthetetlenek és jaj annak az angol katonának, aki élve vagy sebesülten a kezük közé kerül! Ily körülmények után halljuk, hogy hűtlen szövetségesünk, Olaszország kikötőiben is készen állnnak a kisegítő csapatok ahhoz, hogy vagy a Dardanellák ostromában vegyenekrészt, vagy Kis-Ázsiában próbáljanak szerencsét. Noha a kisázsiai vállalkozásra nézve közelebbieket sehonnan sem tudhattunk meg, az Isonzó-menti kudarcok után joggal azt a kérdést kockáztathatjuk, hogy mivel is akar dicsőséget szerezni Itália, amely gyarmati háborúiban, hiányosan fölszerelt gyönge ellenséges erőkkel szemben is, nagy szégyenére legyen mondva: mindenkor csúfos vereséget szenvedett és annak adta jelét, hogy fegyveres ereje nem való a gyarmati háborúkba és nem áll hivatása magaslatán! Olaszországnak Törökország ellen való vállalkozása kétségen kívül igazolja, hogy Anglia és Franciaország kifogyott emberanyagából. Angliának az a milliós hadserege, amelyet állítólag a télen át szervezett és a méllyel még ma is fenyeget bennünket, még mindig nem mutatkozik és valószínű, hogy nem is fog szerepelni a szárazföldön, minthogy az az anyaország partjain lesi az annyira rettegett német inváziót. Az a öt hadosztály pedig, amely augusztus elején partraszállott a Gallipoli-félszigeten, úgy látszik az utolsó nagy szállítmány, amelyet az antant nyugati hatalmai még nélkülözhettek. A Suezi-csatornánál és Mezopotámiában még nem múlott el a török veszedelem, tehát ezekről a helyekről, sem vihet el több katonát Anglia. Sorra kellett tehát keríteni Olaszországot, bele kellett ennek is ugrania a kútba! Akár a Dardanellákhoz, akár pedig máshová küldi el most már Olaszország katonáinak egy részét, mindenképpen nagyot vét a hadművészet egyik sarkalatos tétele ellen, nevezetesen: tilos mellékes célok érdekében az erőket szétforgácsolni! Valóságos öngyilkosság-számba megy, ha Itália most kalandokba bocsájtkozik, amikor ellenünk is hiába támadott, és amikor a német, a magyar és az osztrák haderők győzelmeikkel megszabadítottak bennünket az orosz kolosszus nyomásától! Ma még inkább, mint azelőtt, reméljük, hogy a vörös mezőben ékeskedő fehér hold mindvégig dicsőségesen fog lobogni a Gallipolifélszigeten és legyűrve az újabb ellenséges erőket is, megújhodva kerül ki e rettenetes harcokból! Hözépiskoláink !zorus esztendeje. — Az idei értesítők. — Budapest, aug. 23. I. A mult esztendő nagy vakációjában jóval hamarább megnépesültek az iskolák a szokottnál. De nem gondtalan gyerekzsivaj töltötte be a termeket, nem vidám gyerekjátéktól lettek hangosak az udvarok. Az intézetek régi tanítványai, legtöbbször a mostaniak bátyjai és apái telepedtek be az iskolákba és komoly készülődés, hangos lelkesedés, fiatalos elszántság verte el a zajt, az udvarokon pattogtak a vezényszók vagy füstölögtek a tábori konyhák. Ránk következtek a nagy idők. Megkezdődtek a hősi áldozattétel napjai és mindnyájunkat csak egy gondolat töltött el, egy érzés fogott elmenni a hívó szóra, a ránk zúduló ellenség ellen. Az első izgalmak némi csillapulta után eszméltünk csak rá, hogy bármi forogjon is kockán a küzdelmek árjában, nemcsak a jelennek vannak kötelességei, hanem a jövő is parancsolóan ró reánk feladatokat. Némi habozás, némi tanácstalanság, némi ijedség a halomra gyűlő nehézségekkel szemben volt észlelhető itt is, ott is az iskolák világában, migyen megtörtént a döntés. A miniszter kimondta, hogy: „fontos állami és kulturális érdekek egyaránt megkövetelik, hogy a tanítás zavartalan menetét a beállotthadiállapot időtartamára is biztosítsuk." Megnyíltak tehát az iskolák. Megindult a munka, de csak igen kevés helyen tudott mindjárt a rendes kerékvágásba szökkenni. A szokatlan állapot szokatlan nehézségeket idézett elő. A tanárok közül is sokan hadiszolgálatra vonultak be és sok iskolát lefoglaltak a katonaság céljaira. A kétszázharminc középiskola alig egynegyedének épületét nem foglalták le mindjárt a mozgósításkor vagy később, midőn a sebesültek és betegek szállítása megkezdődött. A helyiségeikből egészen kiszorult iskoláknak azonban nagy gondot okozott, hol üssék föl tanyájukat. Bajjal járt ez még ott is, ahol, mint a fővárosban, egy intézet testvériesen osztozott egy másikkal. A vidéken is kisegítették egymást testvériesen az intézetek, de volt több iskola, amelynek rövidebb vagy hosszabb ideig valamely más épületben vagy éppen más városba kellet költöznie. E költözködés következtében sok iskolában az előadás is szünetelt rövidebb vagy hosszabb ideig. Legsúlyosabb helyzetbe mégis az ország északkeleti és déli részén lévő intézetek jutottak. A pancsovai állami főgimnázium a görög-keleti szerb felsőbb leányiskola helyiségeiben kezdte munkáját szeptember 9-én, de már 10-én, holott okuk nem volt reá, menekültek, s csak három hét múlva dolgozhattak tovább. Október 22-én gránátesővel árasztották el a várost a szerbek, de a tanítás folyt tovább. Április 19-én visszaköltözködhettek saját helyiségükbe. A fehértemplomi állami főgimnázium is, mely a katonaságtól kapott helyet, folytatta munkáját „csaknem állandó fegyvercsörgés között" tizenöt kilométerre a szerb határtól. Az újvidéki kir. katolikus főgimnázium a polgári iskolában torongott s folytonos hadizajban végezte munkáját, szinte szakadatlanul, bár többször volt kénytelen költözködni. Több bajt okoztak az oroszok. Máramarosszigeten a háború kezdetén a piarista főgimnázium pompás palotáját lefoglalták katonai célokra, s még tartott a helykeresés, mikor betörtek az oroszok. Négynapi uralmuk után, „mire az igazgató és a tanári kar némely tagja visszaérkezett, üresen állott iskolánk, — olvassuk az Értesítőben — legfelebb a II. emeleti felfeszített fizikai szertárban búslakodott egy oda felgurított s kiürített boroshordó. A komikum és barbárság vegyüléke tarkállott az épületen; feltört zárak, szétszórt könyvtár, eltűnt fizikai műszerek jellemezték a látogatók műveltségi színvonalát". Alig kezdték meg november 4-én a tanítást, „a szigeti anyák egyike a másikat riasztva lassanként ismét szelídebb égtájra költöztek gyermekeikkel", de az újabb orosz betöréstől való állandó rettegés ellenére is nyugodtan folyt a tanítás, ami a legjobb hatást keltette Munkácson sem lehetett a katonákkal zsúfolt városban helyet találni az állami főgimnáziuminak. A muszka betöréstől való félelem elmúlta után sikerült akkora helyiséget szerezni, hogy november 5-én a VII. és VIII. osztályokban megkezdhették az tanítást, sőt november 30-án saját épületükben a többi osztályokban is. December közepén azonban újra fenyegette őket az orosz, szét is rebbentek, de december 31-én újra munkába állottak és tanítottak azután minden baj nélkül. Az orosz közeledése bénította a dési állami főgimnázium munkáját is. Először épületének csak földszintjét foglalták le, néhány nap múlva már az egészet. Az iparos inasiskolába vonultak, hogy öt nap múlva innen is kimenjenek. Egy elemi iskolában helyezkedtek le, de Beszterce kiürítése miatt meg kellett szüntetniök itt is csakhamar az előadásokat. A veszedelem elmúlta után megkezdték ugyanismét, de csakhamar innen is ki kellett menniök, míg végre január 11-én újra megkapták az ifasiskolát, ahol azután kihúzták az évet. A szatmárnémeti református főgimnáziumot is akadályozta munkájában, hogy a muszkák közelsége miatt ott is elleptek mindent akatonák. Az orosz betörés miatt szűnt meg a tanítás a beregszászi állami főgimnáziumban is, de midőn Polenánál és Zánykánál megállították a muszkát, visszatértek a menekültek, kiket a második orosz betörés sem tudott már többé elűzni otthonukból. A sátoraljaújhelyi piarista főgimnáziumot is, mely a rendházban és az izraelita elemi iskolában kapott helyet, az orosz betörés riasztotta szét, de négy nap múlva a felső osztályokban már tovább folyt a munka, míg az alsókban csak január 9-én indulhatott meg. Fahiány miatt kellett azután csak néhány napig szünetelni. Közel van Duklához, határos a girálti és vízközi járásokkal Kisszeben. Nem csoda tehát, hogy már szeptember 23-án kénytelen volt a piarista főgimnázium bizonytalan időre megszüntetni az előadásokat. Az intézetet és a piaristák házát katonák lepték el. Azután kórházzá alakították, de november 24-én ezt már Gyöngyösre helyezték át, ami miatt * BUDAPESTI HIRLAP 235.67........ 1915. augusztus 24 Budapest egyeslenkaditaványossága : a Pasaréti Lövő-árok. 9