Budapesti Hírlap, 1915. július-augusztus (35. évfolyam, 181–242. szám)

1915-08-24 / 235. szám

teljesen elűztük. Az ellenség mintegy húsz halott hátrahagyásával a hajókra menekült vissza. Az Ari Burnutól északra partraszállított had­erők augusztus 7-én a flotta védelme alatt kissé előrenyomultak. Este ellentámadásunkkal megállí­tottuk az ellenség előrenyomulását és ma reggel visszavertük támadásait, miközben­ jelentékeny vesz­teséget okoztunk neki. Néhány tisztet és katonát el­fogtunk. Szed­il Bahrnál mintegy, negyven méternyire előrenyomultunk, a jobbszárnyunkkal szemben levő ellenséges sáncállások egy része éljen. Augusztus 6-án visszavertük az ellenséget, a­mely jobbszár­nyunk ellen két sikertelen támadása alkalmával két­ezer halottat hagyott­ lövőárkaink előtt. Augusztus" 7-én "három heves,"' hosszabb időn át folytatott," de eredménytelen támadást, a­melyet az ellenség a lövőárkok ellen intézett, visszavertünk. Hasonlóképpen visszavertük azokat a támadásokat is, a­melyeket az ellenség nagy tömegekkel centru­munk és balszárnyunk ellen intézett. Az ellenséget teljesen visszavertük állásaiba Vitéz csapataink, nem elégedve meg azzal, hogy meghiúsítsák ezeket az ismételt támadásokat, behatoltak az ellenséges lövőárkok egy részébe, a­melyeket saját céljainkra átalakítottunk. . Száztíz embert elfogtunk. Azóta is a törökök maradtak a győztesek, a­mennyiben n­em­cs­a­k hogy visszaverték a szö­vetségeseket, hanem el is vették állásaik egy ré­szét. A harcok­­ádáz voltát igazolja például, hogy egy támadó francia hadosztályba melynek a török állások ellen való előrenyomuláskor négy sor aknán kellett áthaladnia, visszavonulá­sában az aknákra jutott és legnagyobb része meghalt, vagy sebesülten a török állások­­ előtt maradt. A­mikor pedig a szövetségesek egész erejükkel áttörést kíséreltek meg, veszteségük a közelharc következtében óriás, volt s halottaik számát tízezerre becsülték. Az ausztráliai és az ír csapatok a Dardanellák ázsiai partján való kiszállás megkísérlésénél majdnem teljesen megsemmisültek. Egy ezer emberből álló ausz­tráliai zászlóaljból csak hatvanheten tértek vissza s ezek is sebesülten. Augusztus 10-én négy támadást vertek vissza a törökök, a­mely alkalommal a szövetséges csapatok háromezer halottat hagytak vissza. Ugyanekkor Ali Burnu­tól északra energikus támadás után ötszáz mé­terrel visszaszorították és tetemes veszteséget okoztak a támadóknak a törökök. Azok az­ antantbeli erők tehát, a­melyek e hónap elején, szállottak partra, rövid egy heti harc után teljesen tönkrementek. Ezeket a nagy veszteségeket nem heverheti ki az antant, mely­nek emberanyaga már amúgy is majdnem tel­jesen elvérzett az európai nyugati harctéren. Bámulattal szemléljük a törökök e csodás harcát, a­miből kétségen kívül kitűnik az is, hogy a németek rövid két év alatt a csodával határos munkát végeztek a török hadseregben. Bizakodásunk egy pillanatig sem szűnhet meg tehát. Támogatja ezt egy holland, tehát semle­ges állampolgár is, a­ki végigszemlélte a galli­poli török Védőműveket, rólunk ezeket jegyezte fel: — Sehol, az egész harctéren, egy lelket sem látni, most minden katona és mindenféle hadiszer, az összes vonatok, a lovak, az öszvérek, az ökrök stb. mélyen a földben vannak, bombák ellen is védő építmények alatt. Az ennyire védett törököknek ter­mészetesen még a nehéz hajóágyúk sem árthatnak. Noha a szövetségeseknek minden rendelkezésre áll, nem juthatnak előre. A török csapatok ma egészen mások­, mint voltak két évvel előbb. Ma mindenütt példás rend uralkodik. Az egész félszigetet kiválóan jól telepített utak szelik át. A németek szervező- és alkotó­képessége, valamint rendszeretete itt is érvé­nyesült és csodákat művelt, akár csak a francia vagy az orosz harctéren. A harcot épp oly körültekintés­sel és tudással vezetik, miként a középponti hatal­mak haderőinek vezetőségei. A harci eszközök min­den fajtája alkalmazásba jut; ezek mennyisége ele­gendő. A török katonák uralkodni tanultak meg ön­magukon és lövőfegyvereiket céltudatosan kezelik, a lövőszerrel pedig takarékoskodnak; a szurony­harcban rettenthetetlenek és jaj annak az angol ka­tonának, a­ki élve vagy sebesülten a kezük közé kerül!­­ Ily körülmények után halljuk, hogy hűt­len szövetségesünk, Olaszország kikötőiben is készen álln­nak a kisegítő csapatok ahhoz, hogy vagy a Dardanellák ostromában vegyenek­­részt, vagy Kis-Ázsiában próbáljanak szerencsét. Noha a kisázsiai vállalkozásra nézve közelebbieket sehonnan se­m­ tudhattunk meg, az Isonzó-menti kudarcok után joggal azt a kérdést kockáztat­hatjuk, hogy mivel is akar dicsőséget szerezni Itália, a­mely gyarmati háborúiban, hiányosan fölszerelt gyönge ellenséges erőkkel szemben is, nagy szégyenére legyen mondva: mindenkor csúfos vereséget szenvedett és annak adta jelét, hogy fegyveres ereje nem való a gyarmati há­borúkba és nem áll hivatása magaslatán! Olaszországnak Törökország ellen való vállalkozása kétségen kívül igazolja, hogy An­glia és Franciaország kifogyott emberanyagá­ból. Angliának az a milliós hadserege, a­melyet állítólag a télen át szervezett és a méllyel még ma is fenyeget bennünket, még mindig nem mutatkozik és valószínű, hogy nem is fog sze­repelni a szárazföldön, minthogy az az anya­ország partjain lesi az annyira rettegett német inváziót­. Az a öt hadosztály pedig, a­mely au­gusztus elején partraszállott a Gallipoli-félszi­geten, úgy látszik az utolsó nagy szállítmány, a­melyet az antant nyugati hatalmai még nélkülöz­hettek. A Suezi-csatornánál és Mezopotámiában még nem múlott el a török veszedelem, tehát ezekről a helyekről, sem vihet el több katonát Anglia. Sorra kellett tehát keríteni Olaszorszá­got, bele kellett ennek is ugrania a kútba! Akár a Dardanellákhoz, akár pedig más­hová küldi el most már Olaszország katonáinak egy részét, mindenképpen nagyot vét a hadmű­vészet egyik sarkalatos tétele ellen, nevezetesen: tilos mellékes célok érdekében az erőket szét­forgácsolni! Valóságos öngyilkosság-számba megy, ha Itália most kalandokba bocsájtkozik, a­mikor ellenünk is hiába támadott, és a­mikor a német, a magyar és az osztrák haderők győ­zelmeikkel megszabadítottak bennünket az orosz kolosszus nyomásától! Ma még inkább, mint azelőtt, reméljük, hogy a vörös mezőben ékeskedő fehér hold mindvégig dicsőségesen fog lobogni a Gallipoli­félszigeten és legyűrve az újabb ellenséges erő­ket is, megújhodva kerül ki e rettenetes har­cokból! Hözépisk­oláink­ !zorus esztendeje.­ ­— Az idei értesítők. — Budapest, aug. 23. I. A mult esztendő nagy vakációjában jóval ha­marább megnépesültek az iskolák a szokottnál. De nem gondtalan gyerekzsivaj töltötte be a termeket, nem vidám gyerekjátéktól lettek hangosak az ud­varok. Az intézetek régi tanítványai, legtöbbször a mostaniak bátyjai és apái telepedtek be az iskolákba és komoly készülődés, hangos lelkesedés, fiatalos el­szántság verte el a zajt, az udvarokon pattogtak a vezényszók vagy füstölögtek a tábori konyhák. Ránk következtek a nagy idők. Megkezdődtek a hősi áldozattétel napjai és mindnyájunkat csak egy gondolat töltött el, egy érzés fogott el­­menni a hívó szóra, a ránk zúduló ellenség ellen. Az első izgalmak némi csillapulta után eszmél­tünk csak rá, hogy bármi forogjon is kockán a küz­delmek árjában, nemcsak a jelennek vannak köte­lességei, hanem a jövő is parancsolóan ró reánk fel­adatokat. Némi habozás, némi tanácstalanság, némi ijed­ség a halomra gyűlő nehézségekkel szemben volt észlelhető itt is, ot­t is az iskolák világában, migyen megtörtént a döntés. A miniszter kimondta, hogy: „fontos állami és kulturális érdekek egyaránt megkö­vetelik, hogy a tanítás zavartalan menetét a beállott­­hadiállapot időtartamára is biztosítsuk." Megnyíltak tehát az iskolák. Megindult a munka, de csak igen kevés hely­en tudott mindjárt a rendes kerékvágásba szökkenni. A szokatlan állapot szokatlan nehézségeket idézett elő. A tanárok közül is sokan hadiszolgálatra vonultak be és sok iskolát lefoglaltak a katonaság céljaira. A kétszázharminc középiskola alig egy­negyedének épületét nem foglalták le mindjárt a mozgósításkor vagy később, midőn a sebesültek és betegek szállítása megkezdődött. A helyiségeikből egészen kiszorult iskoláknak azonban nagy gondot okozott, hol üssék föl tanyá­jukat. Bajjal járt ez még ott is, a­hol, mint a fő­városban, egy intézet testvériesen osztozott egy má­sikkal. A vidéken is kisegítették egymást testvérie­sen az intézetek, de­ volt több iskola, a­melynek rövidebb vagy hosszabb ideig valamely más épület­ben vagy éppen más városba kellet költöznie. E köl­tözködés következtében sok iskolában az előadás is szünetelt rövidebb vagy hosszabb ideig. Legsúlyosabb helyzetbe mégis az ország észak­keleti és déli részén lévő intézetek jutottak. A pan­csovai állami főgimnázium a görög-keleti szerb fel­sőbb leányiskola helyiségeiben kezdte munkáját szeptember 9-én, de már 10-én, holott okuk nem volt reá, menekültek, s csak három hét múlva dol­gozhattak tovább. Október 22-én gránátesővel árasz­tották el a várost a szerbek, de a tanítás folyt to­vább. Április 19-én visszaköltözködhettek saját he­lyiségükbe. A fehértemplomi állami főgimnázium is, mely a katonaságtól kapott helyet, folytatta mun­káját „csaknem állandó fegyvercsörgés között" ti­zenöt kilométerre a szerb határtól. Az újvidéki kir. katolikus főgimnázium a polgári iskolában t­oron­gott s folytonos hadizajban végezte munkáját, szinte szakadatlanul, bár többször volt kénytelen költöz­ködni. Több bajt okoztak az oroszok. Máramarosszi­geten a háború kezdetén a piarista főgimnázium pompás palotáját lefoglalták katonai célokra, s még tartott a helykeresés, mikor betörtek az oroszok. Négynapi uralmuk után, „mire az igazgató és a ta­nári kar némely tagja visszaérkezett, üresen állott iskolánk, — olvassuk az Értesítőben — legfelebb a II. emeleti felfeszített fizikai szertárban búslakodott egy oda felgurított s kiürített boros­hordó. A komi­kum és barbárság vegyüléke tarkállott az épületen; feltört zárak, szétszórt könyvtár, eltűnt fizikai mű­szerek jellemezték a látogatók műveltségi színvo­nalát". Alig kezdték meg november 4-én a tanítást, „a szigeti anyák egyike a másikat riasztva lassan­ként ismét szelídebb égtájra költöztek gyermekeik­kel", de az újabb orosz betöréstől való állandó ret­tegés ellenére is nyugodtan folyt a tanítás, a­mi a legjobb hatást keltette Munkácson sem lehetett a katonákkal zsúfolt városban helyet találni az állami főgimnáziumi­nak. A muszka betöréstől való félelem elmúlta után sikerült akkora helyiséget szerezni, hogy november 5-én a VII. és VIII. osztályokban megkezdhették az tanítást, sőt november 30-án saját épületükben a többi osztályokban is. December közepén azonban újra fenyegette őket az orosz, szét is rebbentek, de december 31-én újra munkába állottak és taní­tottak azután minden baj nélkül. Az orosz közeledése bénította a dési állami fő­gimnázium munkáját is. Először épületének csak földszintjét foglalták le, néhány nap múlva már az egészet. Az iparos inasiskolába vonultak, hogy öt nap múlva innen is kimenjenek. Egy elemi iskolá­­ban helyezkedtek le, de Beszterce kiürítése miatt meg kellett szüntetniök itt is csakhamar az előadá­sokat. A veszedelem elmúlta után megkezdték ugyani­­smét, de csakhamar innen is ki kellett menniök, míg végre január 11-én újra megkapták az if­as­­iskolát, a­hol azután kihúzták az évet. A szatmár­németi református főgimnáziumot is akadályozta munkájában, hogy a muszkák közelsége miatt ott is elleptek mindent a­­katonák. Az orosz betörés miatt szűnt meg a tanítás a beregszászi állami főgimná­ziumban is, de midőn Polenánál és Zánykánál meg­állították a muszkát, visszatértek a menekültek, kiket a második orosz betörés sem tudott már többé elűzni otthonukból. A sátoraljaújhelyi piarista fő­gimnáziumot is, mely a rendházban és az izraelita elemi iskolában kapott helyet, az orosz betörés riasztotta szét, de négy nap múlva a felső osztályok­ban már tovább folyt a munka, míg az alsókban csak január 9-én indulhatott meg. Fahiány miatt kellett azután csak néhány napig szünetelni. Közel van Duklához, határos a girálti és víz­közi járásokkal Kisszeben. Nem csoda tehát, hogy már szeptember 23-án kénytelen volt a piarista fő­gimnázium bizonytalan időre megszüntetni az elő­adásokat. Az intézetet és a piaristák házát katonák lepték el. Azután kórházzá alakították, de n­ovember 24-én ezt már Gyöngyösre helyezték át, a­­mi miatt * BUDAPESTI HIRLAP 235.67........ 1915. augusztus 24 Budapest egyeslen­­kaditaványossága : a Pasaréti Lövő-árok. 9

Next