Budapesti Hírlap, 1915. szeptember-október (35. évfolyam, 243–303. szám)
1915-10-08 / 280. szám
Budapest, 1915. XXXV. évfolyam, 280. szám. Péntek, október 8. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. előfizetési árak: Egész évre 32 kor., félévre 16 kor., negyedévre 8 kor, egy hónapra 2 kor. 10 fill. Egyes számára helyben, vidéken és pályaudvaron 12 fill. Hirdetései: Milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő : Rákosi Jenő Szerkesztőség és igazgatóság: VII. ker., Rökk Szilárd utca 4. szám. Kiadóhivatal: Tin. ker., József körut 5. szám. TELEFONSZÍHQK: József 43, József 53, József 63. Hl afsnztva Szerbia ellen. Budapest, okt. 7. Alegérezte-e a nagyközönség ösztönszerűen, vagy volt, a ki tudta és száj szájnak adván elterjedt a kire, elég az hozzá, hogy mindenfelé buzgón mondták egymásnak az emberek: hatodikán megindul az offenziva Szerbia ellen. A kalkulus pontosan bevált. A macsói bánság nyugati csücskétől, azaz a Drinának a Szávába való beömlésétől kezdve, végig a Száván és Dunán, le egész a Vaskapuig napok óta szólanak az ágyuk, vegyesen a mieink és a németekéi. A vonalba beleesik Belgrád vára is. Nagyszerű uvertürje ez annak, ami elkövetkezendő lészen. Az ágyuharcból tegnap támadás és átkelés lett. Csapataink több helyen a határfolyókon keresztül szerb területre léptek és ma immár utcai harc folyt Belgrád városában, mint magánhírek jelentették. Figyelmünk tehát a zord események színhelyeiről, az északi és nyugati harcterekről ismét dél felé fordul, ideges varaskozással. És azt lesi a közönség megaő ágyúinknak mintegy visszfeszített figyelme, mely pillanatban fő idehallatszani hangja a délszaki Balkánról. Három expedíciót vittünk eddig Szerbiára. Az elsőt megzavarta az oroszok gyors fölvonulása északon. Minden katonánkra ott lett sürgős szükségünk s a mi Szerbia ellenében megmaradt, az inkább csak defenzívára való volt. Hogy magyar csapataink vitézségében, rohanó erejében és fékezhetetlen harcvágyában bizva, elégtelen erővel sikeres támadásokat próbálhattunk és a szerb hadsereget jóformán ki tudtuk meríteni, az becsületére válik katonáinknak, kevésbbé ez offenzíva lefolyása és vége a hadvezéreknek. Háborúnk szükségei a többi harctéren kényszerítettek bennünket arra, hogy ezek után Szerbiának a mai napig békét hagyjunk. De a középeurópai hatalmak erőforrásainak és itt anyagi és erkölcsi erőket egyaránt kell érteni, szinte kimeríthetetlenségét bizonyítja az a körülmény, hogy bár óriás kiterjedésű harctéren verekszünk még mindig és pedig diadalmasan az orosszal, és immár május óta gyilkos harcban állunk egy új ellenséggel, az olasszal, és nyilván másfelé is határaink nem lehetnek őrizetlen állapotban: ime ma új offenzívát tudunk kezdeni Szerbia ellen. Hogy nem egyedül magunkban, hanem szövetségesünkkel együtt kezdjük ez offenzívát, annak a bizonysága, hogy ez már nem pusztán büntető expedíció. A vállalkozásnak integráns része a gondolat, hogy Szerbiának meg kell lakolnia és vezekelnie kell, de azt gondolom, ez az új offenzíva ennél nagyobb jelentőségű kapcsolattal is bír a világháborúval. A hadvezér, aki ezt a háborút viszi át most a Dunán, ezzel a Balkán kérdésének rendezését vette a kezébe. A Balkán, mely eddig e háborúhoz csak az ürügyeket szolgáltatta s benne csak epizodikus jelentőséggel bírt, a Dardanellák ostroma által döntő szerephez jutott. És azt hiszem, ha hadvezetőségünknek sikerül gyorsan végigsöpörni Szerbián, jogához és igazságához juttatni azokat, akik oda lenn megrövidültek és szárnya alá venni minden jogos ambíciót és lehetetlenné tenni a Balkán bizantinus fondorlatait, akkor ez az átkelés a Száván és Dunán nem sejtett módon hozhat bennlünket közelebb magához a békéhez is. Az a sok ügynök, ágens és közbenjáró, akinek mindenik kezében egyegy zacskó van, az egyik zacskóban arany, a másikban igéret s ugy jár settenkedve egyik balkáni udvarból a másikba, el fog tűnni az intrikák szinteréről, vége lesz az alkudozásnak, a csábításnak és megfélemlítésnek: szint kell vallani az udvaroknak és a szkupstináknak, és a nagy és végleges elhatározások órája ütni fog mindenekre nézve. Ezt hirdeti a magyar és német ágyuk érctorka végig a Száva és a Duna partjain. És ez ágyuk szavának el kell hallatszania Bukarestig, Szófiáig, Aténig és Konstantinápolyig. De el kell hallatszani ágyúink végzetet hirdető szavának ennél messzebbre is: el kell hallatszani Rómáig, Párisig, Londonig és Pétervárig. Vegyék észre mindenütt, hogy addig, amíg ők azon tanakodnak és vitatkoznak, mennyi embert, honnan és hogyan szállítsanak Szalonikiban partra, addig immár mi átléptük a Dunát és szerb földön verekszünk, hogy megtanítsuk Európát arra, hogy a sz írta Szádeczky K. Lajos dr. Német szövetségeseink a Duna vonalán harcolnak. Livonia elfoglalása a cél. Magyar, lengyel és német hadak negyedfélszáz évvel ezelőtt is harcoltak ott az oroszok ellen. Akkor is Livoniáért folyt a versengés lengyelek és oroszok s ezek uralkodói, a magyar Báthory István és a kegyetlen III. Iván Vasziljevics muszka cár között. Livonia a XII. század óta a német lovagrend (a Schwertbrüder) birtoka volt. A rend feje eleinte a rigai érsek, később világiak voltak. A fönhatóságért a szomszéd lengyel királyok és az orosz fejedelmek versengtek. Az erősebb volt időközönként a hatalmasabb. Vasziljevics Iván, a hóditó moszkvai fejedelem, aki először használta a minden oroszok cárja hangzatos címet, Livoniát végleg birodalmához akarta csatolni, hogy tengerhez jusson s 1557-ben rárontott a védtelen országra. A livoni lovagrend a tartományt megvédelmezni egymagában képtelen lévén, 1561-ben a lengyel király védősége alá helyezte. Itt kezdődik a lengyelek és oroszok versengése és hadakozása Livónia miatt, ami váltakozó szerencsével folyt húsz éven át. Csak Báthory Istvánnak, az erdélyi fejedelemből lett lengyel királynak sikerült Lengyelország javára eldönteni a harcot és visszafoglalni az oroszoktól Livóniát. Ennek a hadjáratnak kezdete és legérdekesebb részlete volt Polock ostroma és visszafoglalása. Báthory István amily kiváló politikus, épp oly jeles hadvezér is volt. Legelőbb is rendet teremtett a politikai pártviszályokba merült új országában, aztán szervezte a hadsereget, melynek zöme, a nemesi fölkelés nem sokat ért. Állandó hadsereget alkotott: ő volt a lengyel militarizmus megteremtője. A főurakból kikerült huszárok vagy, dzsidások és a kisnemességből formált páncélos vitézek mellé ulánus katonákat toborzott. E név akkor keletkezett s vezérek nevétől, Ulaneckitől vette eredetét. Ő szervezte a kozákokat is, rendes könnyű lovasságot alkotván az addig szervezetlen, kóbor, gyülevész népségből, mely Lengyelország délkeleti határán a népvándorlás hullámaiból és a szomszédos országokból menekült szökevényekből verődött össze a Dnyeper alsó folyamvidékén. Ezek voltak a híressé vált zaporogi kozákok. Báthory katonai rendes szervezettel látta el őket. Tíz ezredre (pók) s ezeket szotnyákra (századokra) osztotta. Élükre hetmant állított, fehérsasos királyi zászló és helmanbot (bancsuk) jelvénnyel. Földbirtokkal is ellátta őket s helmanjok számára fővárosul a magáról elnevezett Baturint építtette. Ezekből került ki a lengyel hadsereg könnyű lovassága. Nehezebb volt gyalogos katonaság teremtése. A lengyel is azt tartotta, a mit a magyar nemes, hogy csak a kutya jár gyalog s a gyalogos ,katonai szolgálattól idegenkedett. Báthory fölszabadított jobbágyokból toborzott gyalogos katonákat. Mintaképül és mesterekül a magyar hajdúk szolgáltak, a kik mellett a tűzkeresztséget az orosz hadjáratokban kiáltották. Főereje és birodalma azonban a harcias lelkületű fejedelemnek magyar katonáiban rejlett, akikre hadivállalataiban leginkább számított. Mikor új királyságába indult, 500 huszárt és 1000 hajdút, székely vörös és kék darabantot vitt magával. Dancka (Danzig) ostromára (1577.) ujabb magyar gyalogságot toborzott s főképp velük kényszeritette meghódolásra a várost. Mikor az orosz hadjáratra készült, nagyobbszabásu toborzást hirdetett Erdélyben, a Tiszántúl és a felső-magyarországi vármegyékben. A szolgáló vitézek örömest gyűltek István királ zászlai alá a dupla hópénzre (négy forint hónaponként, az itthon szokásos kettő helyett). Főként a székelység, ez a minden idők legharciasabb népe lelkesedett érte. Csak a hárorúszéki Dalnokról húsz székely darabant szolgálja vitézül Somodi Ferenc és György vezetése alatt, akik aztán egy dyirab erdőt is kapnak Dálnokon (a Száznő árnyékát) hűséges szolgálatuk jutalmául. Voltak magyarországi és erdélyi huszárjai, mintegy harmadfélezer, Békés Gáspár, Gábor, Wesselényi Ferenc, Báthory Péter, Bornemisza János, Kendi Péter, Sibrik György, Lónyai Albert, Király Albert, Székely Mózes (a későbbi fejedelem), Rákóczi János és mások vezetése alatt. Lublinban mustrálják meg őket 1579 elején. Onnan mennek a vilnai főhadiszállásra. Báthory István magyar gyalogsága több ezer főre ment. Élükön Vadas Mihály kapitány A Budapesti Hírlap mai száma 22 oldal.