Budapesti Hírlap, 1915. szeptember-október (35. évfolyam, 243–303. szám)

1915-10-09 / 281. szám

Budapest, 1915. XXXV. évfolyam, 281. szám. Szombat, október 9. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Elő­zetési árak: Egész évre 33 kor., félévre 16 kor., negyedévre 8 kor, egy hónapra 3 kor. Só áll. Egyes szám­ára helyben, vidéken és pályaudvaron 12 fill. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő : Rákosi Jenő Szerkesztőség és igazgatóság: VIII. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. szám. Kiadóhivatal : Tvn. ker., József-körut 5. szám. TELEFON­SZIlBOR: József 43. József 43, József 63. Oroszország zsákutcában. Budapest, okt. 8. A világháborúnak a nyugati harcté­ren a múlt évben és a jelen év első felé­ben lezajlott eseményei befejezték, illető­leg a javunkra döntötték el a háborút ezen a harctéren. Hátra maradt szá­munkra a leghatalmasabb : az orosz ko­losszus legyűrése. Ezt is megtántorítot­tuk csodával határos hadműveleteink­kel. Oroszország fegyveres ereje ma még a lábán áll ugyan, de csak úgy, miként a fejbesujtott, megtántorodott és megbó­dult ember. Emberanyaga azonban van még. Csupán hadiszere fogyott ki állítólag. Elkövetkezett az, a­mit Witte mondott az orosz-japán há­ború után. Oroszország csak akkor kezdhet a sikerre való kilátással nagy háborút, csak akkor hajthatja végre nagyratörő terveit, ha kultúrája előre­haladt és önmaga képes előteremteni mindazt, mire szüksége van. Csak most tűnik ki igazán, hogy Witte fején találta a szeget, mert Oroszország további vál­lalkozásának meddősége ipari gyengesé­gében rejlik. Ebben gyökerezik az is, hogy jó barátai, illetőleg szövetségesei, kiknek katonái nagyon megfogytak, pénzzel és anyaggal segítségére siet­tek a megtántorodottnak, a­kinek vágó­hídra szánt anyaga még bőven van. Hónapokon át halljuk és tapasztal­juk, hogy az antant dicséretreméltó ki­tartással szívósan küzd diplomáciailag is azért, hogy magához ragadván a koncra éhes semlegeseket, ezek támogatásával láthassa el Oroszországot mindazzal, a­mi roppant nagy embertömegének fölszen­­reléséhez és ahhoz szükséges, hogy a há­borút folytathassák, vagyis, hogy ben­nünket a porba dönthessenek. A Dardanellák kíméletlen és tű­zzel­vassal való ostroma is ezt a célt szol­gálta. Ez a vállalkozás is balul ütött ki ellenségeink nagy boszúságára. Zárva maradt az a kapu, a­mely legközelebb esett a gazdag nyugati szövetségesek­hez. Az erőlködés azonban tovább folyt, mert nem hittek Törökország nagy ere­jében. De úgy ez, mint a legutóbb­i Fran­ciaországban intézett attak is vérbe ful­ladt! A tavasz kezdetéig bőségesen ontot­ták a hadiszereket azok a raktárak,­ a­me­lyeket Oroszország idegen pénzen töltött meg éveken át. A hosszú háborúban azonban ijesztően fogyni kezdettek a készletek. A pótlás egy ideig talán nem okozott gondot, mert dolgoztak a honi gyárak, a szövetségesek pedig, a jóindu­latú semlegesekkel együtt, Svédországon, Norvégián, a Keleti-tengeren,­­Arh­an­gelszken, Vladivosztokon és a szibériai vasúton hangya szorgalommal értékesí­tették ipari temékeiket. Csakhogy a modern háború oly rop­pant tömegét kívánta a hadi eszközök­nek, a lövészetnek stb.-nek, hogy a mon­dott utakon nem szállíthattak elegendő mennyiségű hadiszert, mert mindenütt nagy időveszteséggel járt az­átrakodás, a legtöbb helyen pedig még más veszede­lem is támadt. Elzárult a Keleti-tenger útja is, minthogy a német flotta úrrá lett e vizeken. Az antantra nézve sikerekkel egyál­talában nem járó hadműveletek fölött az idő is csodás gyorsasággal röppent el, még­pedig annyira, hogy Arhangelszk­ben és Vladivosztokban beköszöntött a tél, a­mely, ha ma talán még nem is, de már holnap áttörhetetlen jégkéreggel fedi be az óceán vizét. Mi marad meg te­hát? A szibériai vasút, a melynek bajkál­tavi szakasza nagy akadály és a mely­nek egy vágányán vajmi kevés olyan vo­nat közlekedhet ide és tova, a melynek a Mandzsúrián át hozott hadiszereket vihe­tik Európa felé.­ Ennélfogva napról-napra mind jobban emelkedett értékében a Balkán és vele a Dardanellák. A Darda­nellák ostroma ismeretes előttünk. Meg­maradt még az az út, a­mely a szárazföl­dön vezet, nevezetesen Görögországon, Bi­gárián, Szerbián és Románián át, va­lamint a Duna vize és azután a Fekete­tenger. Bulgária színvallásával azonban ez az út is bezárulni, illetőleg elveszni ké­szül az antant számára. Elmondhatjuk, hogy ezzel nagyot­ fordult a kocka, a­mennyiben a körülzárással és kiéhezte­téssel fenyegetett középponti hatalmak jutottak abba a döntő jelentőségű hely­zetbe, hogy elzárják, zsákba szorítsák az antantnak még mindig leghatalmasabb és legfélelmesebb tagját­ Eddig a Dunán Szerbiának vitték a hadiszereket, leg­utóbb már Oroszország számára úsztat­ták a hadi­anyagokkal teli uszályokat.. Ennek az utolsó útnak elzárása, nemkü­lönben a német, a magyar és az osztrák ágyuknak vésztjósló bömbölése a Száva és a Duna mentén okozta azt, hogy a vi­lágháború döntő eseményeit a Balkánon várjuk; ez az oka annak, hogy a diplo­mácia szinte vadul nekiesett a balkáni semleges államoknak, hogy ki-ki a maga számára nyerje meg őket; ez az oka a sarokba szorított Oroszország vakmerő ugrásának, a­mellyel ő, a legnagyobb ve­szedelembe jutott, az első, ki haddal ké­szül megrohanni Bulgáriát. Nyilván ezt a célt szolgálta, illetőleg takargatta az oro­szoknak kelet-galiciai hadállásaink ellen még a legutóbb is igen hevesen intézett támadása. A kiev­ odesszai vasúttól is minden áron távol kellett tartani az el­lenséget.­­ Bulgária tetemén át kíván kezet nyújtani egymásnak orosz, angol és fran­cia, de nem azért, hogy Szerbiát segítsék, hanem, hogy a hadi szerencse kedvezté­vel még talán Konstantinápoly kapuját is bezúzzák ! Jól tudja Oroszország azt is, hogy h­a vereség éri őt és társait a Balká­non, akkor kútba estek tervei és élőiről kezdheti majdnem századokra terjedő fáradságos aknamunkáját. Nehezen hisz­szük azt, hogy az angolok és a franciák azért szállottak partra Görögországban,­ hogy a Dardanellák ellen kezdett vállal­kozásuk teljes abbahagyását leplezzék. Bármi is legyen az antant balkáni vállakozásának a célja, egy dolog bizo­nyos, nevezetesen, hogy távol az anya­országoktól, vagyis a hadműveleti alap­tól, le kell küzdenie a tengeri szállítás s a Balkán természeti nehézségeit és szét kell robbantania azt a falanxot, a­melyet a maguk szentelt földjén egyelőre a kö­zép-európai hatalmak, Bulgária és Tö­rökország elsőrendű hadai alkotnak. A háboru eseményei. Átkelés Szerbiára. — A balkáni kavarodás. — Oroszok veresége. Franciák és olaszok. — Budapest, okt. 8. Magyar, német és osztrák katonák egy erős és felsőbbséges tüzérség fedezete alatt folytatják az átkelést a három ha­tárfolyón. Tisztes távolban — a meny­nyire ágyúink engedik őket — állanak és ellenségeink és meddő buzgalommal igyekeznek meghiúsítani gyalogságunk előretörését, hídverőink munkáját. Hiá­bavaló most már minden igyekezet. Ha­talmas, széles fronton ellenállhatatlan nyomással közeledik Szerbia felé az a haderő, a­melyre e lázadó, gonosz és ezer bűnben megátalkodott nép megbünteté­sén túl világhistóriai feladat vár: a nagy, tranzverzális út megnyitása, a­mely Ber­lintől Budapesten keresztül Konstantiná­polyig, onnan a kisázsiai trace fölhaszná­lásával a szuezi csatornáig visz. A mos­tani pillanat nem alkalmas, nem elég érett még arra, hogy tüzetesebben szól­junk e nagyszerű vállalatról, a­mely oly, dicső és oly fényhordó, mint Jázon argo­nautáinak útja a messze keleti Kolkiszba. De a had, a mély útra indult és vezérel, a­kik irányítják, el fogják hozni maguk­kal az aranygyapjat. A mai német jelen­tés két helyet jelöl meg pontosan, a­hol A Budapesti Hírlap mai száma 20 oldal.

Next