Budapesti Hírlap, 1915. szeptember-október (35. évfolyam, 243–303. szám)

1915-09-02 / 244. szám

1915. szeptember 2. IUDAPESTI Emiki? (244. sz.) Dardanella területén az angolok és a franciák közt keletkezett, most is megvan. A törökök ellen való minden kudarc csak kiélesíti a kölcsö­nös izgatottságot. A támadók rengeteg vesztesége. Konstantinápoly, szept. 1. A Dardanelláktól érkezett további hírek szerint az angolok és franciák részéről az Ana­fortánál lefolyt legutóbbi harcban szenvedett óriás veszteség mindjobban és jobban szembe­tűnik. Aszmagder etől északra, a­hol az ellenség támadásai aránylag, gyengébbek voltak, 3-100 halottat számláltunk. Az ellenség vesztesége azokban a szakaszokban, a­hol a harc a leghe­vesebb volt, még sokkal nagyobb. s a nagy támadás nagy kudarca. Berlin, szept. 1. (Saját tudósítónktól.) A Tägliche Rund­schau írja: Az angol és a francia sajtó ama gör­csös erőlködése után, hogy a Gallipoli-félszige­ten lefolyó legutóbbi harcot legalább valamiféle sikernek tüntesse föl az ostromlókra nézve, ugyanaz a sajtó már meglehetősen leplezetlenül bevallotta, hogy most sem lett semmi sem a győ­zelemből és hogy az ostromlókat a valóságban a régi kudarcok után új kudarc érte. Mégis ér­dekes lesz, ha megbízható jelentések alapján megírjuk, hogy milyen az igazi helyzet a Dar­danelláknál. Az angolok augusztus 6-án öt gyalogoshadosz­tályt szállítottak partra, valamint gyalogsági szolgá­latra egy lovashadosztályt ló nélkül és azonkívül kisebb angol és ausztráliai csapatokat, egészben száz­ezer embert erős tüzérséggel. A partraszállást angol és francia hadihajók erős tüze támogatta. A partra­szállás a Suvla-öbölben és attól délre történt, Kaba­tefetől kissé északra. A szövetségesek déli csoportja­i a szemben álló török erőket heves támadással le akarta kötni. Az eredmény, nagy veszteseg a táma­dókra nézve, egyetlen egy talpalatnyi földet sem foglaltak el és semmiféle más sikerük sem volt. Az északi csoportnál­­az angoloknak augusztus 6-ika előtt hídfőszerű állásuk volt, a­melynek kiter­jedése körülbelül öt kilométerre terjedt. A legelül lévő vonaluk egy kilométer távolságban volt a ten­gertől. Azzal az új százezer emberrel, a­kiket a Suvla-öbölben és attól délre különböző helyeken szál­lítottak partra, az angoloknak az első nekirohanás­ban sikerült a török jobbszárnyat, valamint az ezek­hez csatlakozó gyenge partvédő csapatokat vissza­szorítani. De az azonnal előrevont török csapatok nemcsak hogy mindenütt megállították az angolok előrenyomulását, hanem sok helyen jó messzire vissza is verték őket. Az eredmény: az angolok a hídfőszerű állást kiterjesztették észak felé és pedig először a Kocsasementepe magas, sziklás nyugati lej­tőin át és azután a mögötte lévő meglehetősen sík, mélyebben levő területen át. Keletre elfoglalták a kiszáradt sóstó területét és végül átjutottak a kires­tepei meredek magaslati hátán egészen az Anaforta mellett lévő nyugati nyúlványokig. Az angolok új állása tizenhat kilométer széles és legelül lévő vonaluk két kilométernyire van a ten­gertől. Az egész állást körülzárja a magasabban lévő erős török állás. A magaslatok mindenütt a törökök birtokában vannak. Az angolok részben mélyen a törökök alatt vannak és a tenger felé való össze­köttetésüket csaknem mindenütt éri a törökök tüze. Világos, hogy ez rossz taktikai helyzet az angolokra nézve. Az angolok sikere tehát a százezer emberrel megkísérelt meglepő támadás és a nagy véráldozat ellenére is jóformán semmi. Nevetséges túlzás az, ha a törökök elvágásáról beszélnek. Bizonyos, hogy ez volt az ellenség szándéka, de ez a szándék meghiú­sult és érzékeny vereséggé változott. A törökök helyzete Gallipolin semmiféle módon sem lett rosszabb, a törökök állása éppen olyan erős, mint azelőtt, bárha az angol front szélesebb lett is. Sőt azt lehet mondani, hogy a f­ront kiterjesztése bizonyos tekintetben rosz­szabbá tette az angolok helyzetét. A helyzet a balkáni államokban.­ ­Bulgária és az antant. Bukarest, szept. 1. (Saját tudósítónktól.) A Scara szófiai tudó­sítójának hiteles forrásból szerzett értesülése szerint teljességgel ki van zárva, hogy Bulgária — a­mint az európai sajtó egyik része az utóbbi időben föltevésszerűen hangoztatta, — a legcse­kélyebb mértékben is az orosz kívánság felé ha­joljon. Még h­a Bulgária valamennyi követelését teljesítenék is, a­mire alig van kilátás, akkor sem történhetnék meg az, hogy Bulgária Török­országnak háborút üzenjen. A szobranje egybe­hívásának elutasítása, a­mivel az ellenzék csak zavart okozhatna, továbbá a török-bolgár meg­egyezés mai állása azt mutatja, hogy a helyzet Bulgáriában ma mindenkinek inkább kedvező, mint az antantnak. A Törökországgal való meg­egyezést még megkönnyítette az is, hogy a bol­gár nemzeti politika teljes érvényesülése határo­zottan azt kívánja, hogy Törökország semmi­képpen se kerüljön orosz befolyás alá. — Sem a király, sem a kormány — foly­tatja a tudósító, — nem gondol a négyes-szövet­ség érdekében való akcióra, a­mi ma határozot­tan népszerűtlen is volna Bulgáriában, mert a nép a sajtó eddig való közlései alapján a legna­gyobb mértékben föl van háborodva a macedó­niai bolgárokkal való kegyetlen bánásmód miatt. A bolgár népnek ma már úgyszólván nin­csen forróbb óhajtása, minthogy Törökország segítségével fölszabadítsa idegen uralom alatt sínylődő testvéreit. A­mi a négyes-szövetséget illeti, Bulgária csak akkor fog válaszolni a legutolsó jegyzékre, ha már Görögország és Szerbia válasza és végle­ges elhatározása ismeretes lesz. A szerb mesterkedés. Bukarest, szept. 1. (Saját tudósítónktól.) A szerb helyzetről a Seará­nak a következőket jelentik Nisből: A szerb­ kormány a négyes-szövetség minden vára­kozása ellenére még most sem adott választ arra a javaslatra, a­mely egész Macedóniának Bulgá­ria részére való átengedését kívánja. A válasz késése nagyon nyugtalanítja az antant diplomáciáját, a­mely rosszat sejt a halo­gatás mögött. Tudják ugyanis, hogy a válasz megszövegezése dolgában maga a szerb kormány­ is zavarban van, mert a szkupstina bizalmat szavazott ugyan a kormánynak, de ez a bizalom csak föltételes volt, a­mennyiben a szkupstina tagjai abban az értelemben szavazták meg, hogy a kormány­ az engedmények dolgában nem fog túlságosan messzire menni. Azt hiszik tehát, hogy Szerbia válasza, a­melyet a jövő héten fog­nak átadni, inkább csak általános kijelentéseket fog tartalmazni s így tért fog engedni újabb tár­gyalásra, a­mivel Szerbia tovább fogja halogatni a kérd­és végleges elintézését. A Strázsa nevű újság, a­mely a kormány tagjaival közvetetten összeköttetésben van, már most ismerteti a válaszjegyzék tartalmát. E sze­rint a szerb kormány elvben el fogja ismerni azt a kötelezettségét, hogy Bulgáriának engedményt adjon, de azt a feltételt fogja hozzáfűzni, hogy a terü­let átadása csak a háború után történhetik meg s akkor is csak abban a mértékben enged­het át Bulgáriának szerb terü­letet, a­milyen mér­tékben maga Szerbia is kompenzációban fog ré­szesülni. Végül utalni fog a válasz arra, hogy a Szerbia és Bulgária között esetleg fölmerülő vi­tás kérdések dolgában mindkét félnek a cár döntőbíróságát kell elismernie. A­mint már ebből az ismertetésből is lát­ható, Szerbia válasza lényegében nem lesz más, mint a négyes­ szövetség javaslatának udvarias elutasítása. Kétségkívül hamarosan ki fog tűnni, hogy az antant már Nisben sem dicsekedhetik valami túlságosan nagy tekintéllyel. A görögök föl­záborodása. Szaloniki, szept. 1. (Saját tudósítónktól.) A görög közvéle­ményt rendkívül fölháborítja a római Tribuna jelentése, hogy a Törökországnak szóló hadüze­net maga után fogja vonni a Dodekanezosz meg­szállását is, mert most már megszűnt az az ok, a­mely Olaszországot eddig ettől a lépéstől vis­­­­szatartotta. A Dodekanezosz eddig olasz közigaz­gatás alatt volt s a Tribuna szerint az annexió proklamálása már legközelebb meg fog történni. Bármennyire nyilvánvaló is, hogy az olasz uj­ján Ilire nem más, mint a megszokott olasz fenyege­tőzések újabb változata, a hit mégis nagy megbot-­ ­ ránkozást okozott Aténben. Főként a nép rétegeiben erősödik meg mindinkább a fölfogás, hogy Olaszor­szág a hellénizmus legnagyobb és legveszedelmesebb ellensége. A Dodekanézoszt tudvalevően az olasz-tö­rök háború alkalmával szállották meg az olaszok, a­mit Törökország akkor gyenge tengeri hadereje miatt nem tudott megakadályozni. A lausannei szer­ződés egyik pontja szerint azonban Olaszország köte­lezte magát, hogy a szigetcsoportot nyomban vissza­adja Törökországnak, mihelyt­t az utolsó török katona is elhagyja Tripoliszt. A görögök azonban szintén jogot tartanak a szigetcsoportra, a­melynek lakos­sága túlnyomóan görög és kétségtelen, hogy a mos­tani helyzetben Törökországgal meg is tudnának egyezni a szigetcsoport átadása dolgában. A­mióta az olaszok megszállották a szigeteket, az ott élő gö­rögök folyton panaszkodtak a brutális bánásmód miatt s főként Amenlio tábornok kegyetlen viselke­dése ellen volt kifogásuk, a­kit át is helyeztek Tri­poliszba. Minthogy a göröögök a Dodekanezoszt min­dig a nemzeti Patrimonium kiegészítő részének te­kintették s mindig azt hirdették, hogy a szigeteket Görögországhoz kell csatolni, érthető, mekkora meg­botránkozást okozott a görög nép körében az a hír, hogy az olaszok erre a szigetcsoportra is ki akarják terjeszteni hódításukat. A harag és gyűlölet az ola­szok ellen olyan nagy, hogy ha más nem, már ez is elég ok arra, hogy véglegesen elvegye a nép kedvét a négyes szövetség érdekében való síkraszállástól. Az epiróták a görög kamarában. Chiasso, szept. 9. (Saját tudósítónktól.) Rómában nagy el­kedvetlenedést szült az a körülmény, hogy az epiróta képviselőik bebocsátást nyertek a görög kamarába. A sajtó egy része ezt nemcsak Olasz­ország megbántásának, hanem a londoni konfe­rencia határozatával szemben is provokáló jel­legű magatartásnak minősíti. M orosz topik­ril. Mi vagyunk az erősebbek. Hadisajtószállás, szept. 1. (A Budapesti Hírlap harctéri tudósítójától.) Az elmúlt huszonnégy óra eredményei újabb bi­zonyítékát szolgáltatják annak, hogy az orosz harctéren az erőviszonyokban a szövetségesek javára változás állott be, a­melynek következ­ményeit az oroszok most már nem tehetik jóvá. A kelet-galiciai arcvonalon az oroszok ha­talmas ellenoffenzívába léptek és helyi túlere­jükkel sikerült is a Sztripa-szalvasz egyik pont­ján a szövetségeseket visszaszorítani. Ezután az oroszok erős tartalékot vetettek harcba, hogy a szövetségesek arcvonalának pillanatnyilag meg­gyengült részét áttörjék. A szövetséges csapatok felsőbbsége és túlnyomó ereje azonban már a rákövetkező huszonnégy óra alatt megnyilatko­zott. Alig intéztek ugyanis oldaltámadást, az oroszok nem tudtak helyt állani. Föl nem tar­tóztatható előnyomulásun­k nemcsak ismét a folyó­szakaszig tolta vissza arcvonalunkat, ha­nem egyes helyeken biztosítottuk a folyón való átkelés előkészületeit is és most az átjárókért változatlan hevességgel folyik a harc. A szövetségesek hadvezetésének felsőbbsé­gére másik szenzációs bizonyíték Luck várának gyors eleste. A volhiniai várh­áromszögnek ez az északkeleti oszlopa nem mondható ugyan a mo­­dern várépítő teknika követelményeinek meg­felelő elsőrendű várnak, de erős előállások és a vár területén kívül kedvező terepen jól elsáncolt katonaság védte, a­mely seregnek a vár sorsán kívül a saját visszavonulásáért is harcolnia kel­lett. Az erőd mégis oly rövid idő alatt esett el, a­mely az oroszoknak a háború elmúlt idejében arra is alig lett volna elegendő, hogy egy közön­séges védelmi vonalat nyílt csatában elfoglal­janak. A Kobrin körül és a poléziai mocsarak közelében lévő orosz seregek helyzete is oly mértékben válik egyre kritikusabbá, a­mily mértékben a szövetségesek a nehéz üldöző­har­cok közepette teret nyernek. Az események eme példátlanul gyors fejlődésének titkát az osztrák és magyar csapa­tok támadásainak hasonlíthatatlan lövőerején kívül abban a körülményben kell keresni, hogy

Next