Budapesti Hírlap, 1915. szeptember-október (35. évfolyam, 243–303. szám)

1915-10-07 / 279. szám

8 BLMPESTI MIK? (279. SZ.) 1915. október 7. Késsé gyilkos, mint a johanniszburgi munkás. Ha mégis ilyen zavargások törtek ki, ez erős fényt vet a Dél-Afrikában uralkodó állapotokra. 15 —­ A Balkán a döntés küszöbén. Bécs, okt. 6. (Külön tudósitónktól.) A balkáni esemé­nyek most gyors lendülettel bontakoznak ki. Szalonikiben állítólag már megkezdődött az angol és francia csapatok partraszállítása. Ha­milton tábornok és vezérkara, s körülbelül két tucat francia és angol tiszt már szeptember 30-án érkezett Szalonikibe, a­hol egészen ott­honiasan rendezkedtek be. Az orosz ultimátumra adandó válasz határideje elmúlt (a választ Bulgária ma adta át) és a görög kormány tiltakozott semlegességének megsértése miatt, melyet az antant követett el az által, hogy csapatokat szállított partra görög földön. Nem valószínű, hogy Görögország fegyveres erővel fogja megakadályozni a csapatok partraszállítá­sát. Görögország nehéz elhatározás előtt áll. A görög nép nem akar kalandokba bocsátkozni Szerbia érdekében. Ha megtörtént a partraszál­lítás és Görögország megtűri területén az idegen csapatokat, akkor függő viszonyba kerül a szö­vetségesekkel, a­melyből aztán nincs kivezető út. A háttérben pedig, mint fenyegető kísértet áll Olaszország rablási vágya. Ha győz az antant, akkor az Isten sem menti meg Görögországot attól, hogy országának egy részét el ne ragadják tőle, mivel Anglia és Franciaország készek Olaszországot a háborúban hozott áldozataiért Görögország rovására is kárpótolni. Súlyos, ké­nyes helyzet, a­melybe Konstantin király jutott. E mellett az antant sajtója egyre azt hangoztatja, hogy a semlegesség megsértéséről szó sincsen, mert a csapatok partraszállítása Görögország védelmére történik. Bizonyos, hogy még nem jelenti Görögországnak aktív részvételét a hábo­rúban, ha megengedi, hogy a szövetséges csapa­tok Szalonikin keresztül Szerbiába vonuljanak. Nagy kérdés azonban, hogy Görögország valaha ismét ura lesz-e Szalonikinek. Arra ugyanis nincs példa, hogy Angolország valaha elhagyta volna azt a területet, a­melyre egyszer rátette a lábát. Vájjon az antant belefáradt-e a Darda­nellák ellen való harcba? Vájjon ez az új akció ürügy akar-e lenni arra, hogy ebből a szeren­csétlen kalandból félig-meddig tisztességgel ki­láboljon? Mert hiszen az összevont csapatok vagy egészen, vagy részben a gallipoli expedíciós seregből valók. Egyre világosabb lesz, hogy az antant működési színhelyét Szalonikibe helyezi át. Bulgáriának a világháborúba való beavatko­zása néhány nap múlva már valósággá válik, most már nem lehet a dolgon változtatni. A moz­gósítás Bulgáriában rendkívül nagy pontosság­gal folyik. A középponti hatalmak és Török­ország mellett naponkint tüntet a közönség, a tisztikar és a hadsereg emelkedett kedvben van, és az egész országban nincs többé ellenzék. A hadsereg fővezére Zsekov tábornok lesz, egy ki­váló, tehetséges, még csak negyvenöt esztendős tiszt, a­kitől sokat várnak. Bulgáriában mindenki meg van győződve, hogy a háború az ország jö­vője érdekében elkerülhetetlen és szükséges. Egyedül csak Szerbia teljes engedékenysége biz­tosíthatná a békét. Ez az engedékenység azon­ban annál is inkább ki van zárva, mert a Nisből érkező jelentések szerint a szerb kormány elha­tározta, hogy székhelyét Prisztinába teszi át, a­mi Nisben természetesen nagy nyugtalanságot keltett. Nisben állítólag lázasan dolgoznak az erődítési munkálatokon. A Bulgária ellen fölállí­tott hadseregnek, mely állítólag öt hadosztály­ból áll, Stefanovics tábornok lesz a vezére. Mon­tenegró minden segítséget megtagadott azzal a megjegyzéssel, hogy a saját védelmére minden emberre szüksége van. Romániában el vannak határozva arra, hogy a semlegességet megőrzik és azt hiszik, hogy a Szerbia ellen való háború kimenetele döntő lesz a világháború sorsára. A törökök Tráciában nagy hadsereget tar­tanak készen a bolgár hadsereg házának fedezé­sére. Ezért nyugalommal néznek minden táma­dás elé. Nem valószinű, hogy az antant a bolgár partokon partraszállást kisérel meg. Ez fölöttébb vakmerő vállalkozás lenne. Az expedíciós sereg negyvenezer emberből áll s aligha fog jelentéke­nyen szaporodni, mert a négyes szövetségnek nemigen van fölös embere s Olaszország még mindig nem határozott, hogy részt vesz-e az akcióban. De ha ez a sereg százezer emberre sza­porodnék is, az se jelentene sokat a Balkánon. (K. B. L.) Törökök és magyarok. Irta Abdul Latif. Budapest, aki 6. A minap leplezték le Karácson Imre dr. szép emlékét Győrött. A megható ünnep a mai világfölfor­dulásban csak egy kicsiny esemény, de ha a törté­nelem tanulságait megfigyeljük, ez az egyszerű ese­mény sokkal nagyobb jelentőségű, mintsem talán az első pillanatban gondolnék. Kemény, ádáz harcok választották el egymástól a testvér népeket és most századok után még na­gyobb, még nehezebb küzdelmek hozták össze az egymástól elszakadt nemzeteket. És ebben az élet­halálharcban, egy egyszerű katolikus pap, egy tu­dós emlékét ünneplik, a­kinek egész élete egy célt szolgált: megismertetni a két testvér nemzetet — a törököt és a magyart — az eredeti történelmi kútfők alapján azzal a történelmi igazsággal, hogy a magyar és török csak akkor lesz nagy és hatalmas, ha kar­öltve állanak őrt nemzetük fölött. Csodálatosak az Isten és a történelem utjai! A török és a magyar két egy testvér. Évezredek vagy talán évszázadok előtt valahol messze Ázsia belsejében a két testvérnemzet ősei együtt le­geltették nyájaikat, együtt űzték a mező és erdő vad­jait. De ezenközben elváltak útjaik. A magyar bir­tokába vette ugyanazon törzsből van hun nép örök­ségét, mai hazáját, a török pedig elfoglalta délnyu­gaton jelenlegi lakóhelyét. Századok jöttek, századok mentek és a két testvérnép újra találkozik. De mily keserű, mily el­lenséges ez a ta­lkozás. Mindkettőt más Isten, más gondolat, más világ eszméi vezérlik és mint ádáz ellenségek századokon át pusztítják egymást. Testvér a testvért. Gyűlölet férkőzik szívükbe és oly messze esik ezalatt a két nemzet egymástól, hogy már szinte nem ismernek egymásra. De a kérlelhetetlen végzet egymás megismeré­sére kényszeríti a népeket. Támadnak a népek kebelében férfiak, a­kiknek tisztánlátását nem tévesztik meg a külső ellentétes látszatok, a­kiknek tekintete mélyebbre hatol, a­kik a messze jövőbe tudnak pillantani, a­kik hirdetik az eszmét, az igét és megmutatják az utat, a­melyen a két testvér nép ismét egymásra talál, ismét eggyé, erős, hatalmas néppé teszen. A magyarnak is, a tö­röknek is ilyen férfiai úgyszólván észrevétlenül dol­goztak és dolgoznak folytonosan. Zajtalanul, mint a pahik vize, mely majdan hatalmas folyóvá leszen. A megismerés, a kölcsönös megértés már mind a két nemzetben ébren van. Mi törökök szívesen ten­nénk jóvá a múlt végzetes tévedéseit, örömest töröl­nék ki a történelemből azokat a lapokat, melyeken a két egy testvér nemzet vészes dúlásai vannak meg­örökítve. De a múltat egyikünk sem másíthatja meg, és az Isten útjai kifürkészhetetlenek. Ma a két nép ismét testvér gyanánt szereti egy­mást. Felújulnak a nyelv és vérrokonság révén a mithoszi kor napjai, a­mikor közös volt a nyelvünk, együtt legeltettük nyájainkat, együtt űztük a vadat. Hála érte a gondviselő Istennek! Hála az egek urá­nak, hogy olyan férfiakat küldött a testvér nemze­teknek, a­kik ezt­­a megújhodást előkészíttették. Az ünnep, melyet Győrött Karácson Imre dr. emlékszobrának leleplezése alkalmából ült a magyar nemzet, bizonyítéka a közös testvéri érzésnek. A tu­dós pap, a közös vérrokonságtól serkentve, kimegy Konstantinápolyba, éveken át tanulmányozza a tö­rök okmányokat, kutat, dolgozik, fárad ernyedetű»e­nül és gazdagítja a magyar tudást, alapot teremt a két testvér nép­ közös megismerésének s­ó alapot a jövendő együttműködés számára. És a­mikor ebben a munkában fáradhatatlanul buzgólkodik, a végzet áldozatul követeli fiatal életét a török-magyar barát­ság oltárán. Életet követel, hogy élet ébredjen belőle. És én, a­ki e sorokat írom, meghatottan gon­dolok az emlékműre, megújul lelkem minden szere­tete és bánkódása az én nemzetem legjobb barátjá­nak halálán. A magyar kormány fölszólítására Karácson Imre dr. közvetítésével küldött engem a selk-ül-isz­lám a magyarországi mohamedánok lelki gondo­zására, ő hozott hét év előtt új hazámba, a hozzám való jósága által második atyám lett uj, második ha­zámban. Szerettem őt és kora halálakor gyermeki szívvel elsirattam". Karácson Imre dr. barátja volt az egész török nemzetnek. Ez a barátság sarkalta és buzdította; dolgozott, hogy a török-magyar testvér nemzet a tör­ténelemben rá ismerjen egymásra és a jövőben egy­mást segítve, törtessen a boldogulása felé. A tudós jóbarát szavai és művei nem szállottak vele a sírba. Karácson doktor munkája még nincs befe­jezve, nagyon sok munkát kell még végezni, hogy a magyar és a török nemzet testvéries egyesülése boldogulásukért teljes legyen. Ez a munka még sok új erőt kíván és a magyar kormánynál számos olyan buzgó férfit, a­kik nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is munkálják az eszmét. A százados tévedéseket nem könnyű hamaro­san jóvátenni. Sok félreértést, sok téves hitet kell még eloszlatni. Ezt csak jóakaratú, egyetértő mun­kával lehet. A török nemzet Khuen-Héderváry Károly gróf lelkes szavait, a melyek a leleplezés ünnepén ajkáról elhangzottak, hálás köszönettel fogja följegyezni. A barátságos szavak bizonyára tettekben fognak a két testvér nép­­együttműködésében kifejezést nyerni. Adja Isten, hogy a magyar és török fegyverek győ­zelme ebben a világháborúban a két testvér­nem­zet jövendő boldogságát pecsételje meg. A francia támadás színhelyén — .4 párisi lapokból. — Genf, okt. 3. (Saját levelezőnktől.) Joffre is, French is két­ségkívül igen jól értenek egy dologhoz: közvetetle­nül küszöbön álló terveik eltitkolásához. Különösebb dicséret ugyan azért nem jár, mert a hadvezéri képességeik fundamentuma a némaság, a hallgatni tudás, de mindenesetre érdemes megemlíteni, hogy szeptember 25-én, a­mikor a ,,nagy" offenzíva kez­dődött, Páris népét, sőt Páris újságait is nagyon meglepte, hogy a szokásos, kevesetmondó délutáni háromórás jelentés véres és makacs ütközetek egész sorozatáról adott számot. Még negyednapon, szep­tember 28-án is a tájékozatlanság teljes zavarában írtak a párisi lapok az offenzíváról s például a Journal katonai munkatársa, a sokat emlegetett X . * . ezredes is, még ilyen kijelentést tett: — Nagyon jó lesz megvárni az események folytatását, mielőtt ítéletet mondanánk róluk. Meg kell gondolni, hogy a támadó csapatok feladata az előrejutás és­ nem pedig a­­ képzeleté. Elégedjünk meg egyelőre azzal, hogy alaposan megismerjük a súlyos küzdelmek színterét . . . X . . . ezredes ezután valóban feírja, mely vi­dékeken igyekezett utat törni a francia haderő (az angoloknak mindössze egy sort szentel), majd pedig ezeket az érdekes megjegyzéseket teszi: — Miben állanak az akadályok, a­melyeket a francia csapatoknak le kell győzniök? Az akadályok természetesen vidékenkint változnak, de azért ál­talában megrajzolható a német védőművek képe. A németek megerősített állásainak első vonala rend­szerint két vagy három árok­sorból áll s ezeket a lövőárkokat folyosók és alagutak kötik össze. Ez­után a második megerősített zóna következik, a­melynek a középpontját többnyire egy-egy szintén megerősített község alkotja. Ha falu nincsen, akkor a németek valóságos erődített városokat építenek a föld alatt, megszámlálhatatlan árokból, folyosóból, alagútból és csatornából, a­mint arra kitűnő példa a Neuville mellett megteremtett Labyrinthe nevű

Next