Budapesti Hírlap, 1915. szeptember-október (35. évfolyam, 243–303. szám)
1915-10-07 / 279. szám
8 BLMPESTI MIK? (279. SZ.) 1915. október 7. Késsé gyilkos, mint a johanniszburgi munkás. Ha mégis ilyen zavargások törtek ki, ez erős fényt vet a Dél-Afrikában uralkodó állapotokra. 15 — A Balkán a döntés küszöbén. Bécs, okt. 6. (Külön tudósitónktól.) A balkáni események most gyors lendülettel bontakoznak ki. Szalonikiben állítólag már megkezdődött az angol és francia csapatok partraszállítása. Hamilton tábornok és vezérkara, s körülbelül két tucat francia és angol tiszt már szeptember 30-án érkezett Szalonikibe, ahol egészen otthoniasan rendezkedtek be. Az orosz ultimátumra adandó válasz határideje elmúlt (a választ Bulgária ma adta át) és a görög kormány tiltakozott semlegességének megsértése miatt, melyet az antant követett el az által, hogy csapatokat szállított partra görög földön. Nem valószínű, hogy Görögország fegyveres erővel fogja megakadályozni a csapatok partraszállítását. Görögország nehéz elhatározás előtt áll. A görög nép nem akar kalandokba bocsátkozni Szerbia érdekében. Ha megtörtént a partraszállítás és Görögország megtűri területén az idegen csapatokat, akkor függő viszonyba kerül a szövetségesekkel, amelyből aztán nincs kivezető út. A háttérben pedig, mint fenyegető kísértet áll Olaszország rablási vágya. Ha győz az antant, akkor az Isten sem menti meg Görögországot attól, hogy országának egy részét el ne ragadják tőle, mivel Anglia és Franciaország készek Olaszországot a háborúban hozott áldozataiért Görögország rovására is kárpótolni. Súlyos, kényes helyzet, amelybe Konstantin király jutott. E mellett az antant sajtója egyre azt hangoztatja, hogy a semlegesség megsértéséről szó sincsen, mert a csapatok partraszállítása Görögország védelmére történik. Bizonyos, hogy még nem jelenti Görögországnak aktív részvételét a háborúban, ha megengedi, hogy a szövetséges csapatok Szalonikin keresztül Szerbiába vonuljanak. Nagy kérdés azonban, hogy Görögország valaha ismét ura lesz-e Szalonikinek. Arra ugyanis nincs példa, hogy Angolország valaha elhagyta volna azt a területet, amelyre egyszer rátette a lábát. Vájjon az antant belefáradt-e a Dardanellák ellen való harcba? Vájjon ez az új akció ürügy akar-e lenni arra, hogy ebből a szerencsétlen kalandból félig-meddig tisztességgel kiláboljon? Mert hiszen az összevont csapatok vagy egészen, vagy részben a gallipoli expedíciós seregből valók. Egyre világosabb lesz, hogy az antant működési színhelyét Szalonikibe helyezi át. Bulgáriának a világháborúba való beavatkozása néhány nap múlva már valósággá válik, most már nem lehet a dolgon változtatni. A mozgósítás Bulgáriában rendkívül nagy pontossággal folyik. A középponti hatalmak és Törökország mellett naponkint tüntet a közönség, a tisztikar és a hadsereg emelkedett kedvben van, és az egész országban nincs többé ellenzék. A hadsereg fővezére Zsekov tábornok lesz, egy kiváló, tehetséges, még csak negyvenöt esztendős tiszt, akitől sokat várnak. Bulgáriában mindenki meg van győződve, hogy a háború az ország jövője érdekében elkerülhetetlen és szükséges. Egyedül csak Szerbia teljes engedékenysége biztosíthatná a békét. Ez az engedékenység azonban annál is inkább ki van zárva, mert a Nisből érkező jelentések szerint a szerb kormány elhatározta, hogy székhelyét Prisztinába teszi át, ami Nisben természetesen nagy nyugtalanságot keltett. Nisben állítólag lázasan dolgoznak az erődítési munkálatokon. A Bulgária ellen fölállított hadseregnek, mely állítólag öt hadosztályból áll, Stefanovics tábornok lesz a vezére. Montenegró minden segítséget megtagadott azzal a megjegyzéssel, hogy a saját védelmére minden emberre szüksége van. Romániában el vannak határozva arra, hogy a semlegességet megőrzik és azt hiszik, hogy a Szerbia ellen való háború kimenetele döntő lesz a világháború sorsára. A törökök Tráciában nagy hadsereget tartanak készen a bolgár hadsereg házának fedezésére. Ezért nyugalommal néznek minden támadás elé. Nem valószinű, hogy az antant a bolgár partokon partraszállást kisérel meg. Ez fölöttébb vakmerő vállalkozás lenne. Az expedíciós sereg negyvenezer emberből áll s aligha fog jelentékenyen szaporodni, mert a négyes szövetségnek nemigen van fölös embere s Olaszország még mindig nem határozott, hogy részt vesz-e az akcióban. De ha ez a sereg százezer emberre szaporodnék is, az se jelentene sokat a Balkánon. (K. B. L.) Törökök és magyarok. Irta Abdul Latif. Budapest, aki 6. A minap leplezték le Karácson Imre dr. szép emlékét Győrött. A megható ünnep a mai világfölfordulásban csak egy kicsiny esemény, de ha a történelem tanulságait megfigyeljük, ez az egyszerű esemény sokkal nagyobb jelentőségű, mintsem talán az első pillanatban gondolnék. Kemény, ádáz harcok választották el egymástól a testvér népeket és most századok után még nagyobb, még nehezebb küzdelmek hozták össze az egymástól elszakadt nemzeteket. És ebben az élethalálharcban, egy egyszerű katolikus pap, egy tudós emlékét ünneplik, akinek egész élete egy célt szolgált: megismertetni a két testvér nemzetet — a törököt és a magyart — az eredeti történelmi kútfők alapján azzal a történelmi igazsággal, hogy a magyar és török csak akkor lesz nagy és hatalmas, ha karöltve állanak őrt nemzetük fölött. Csodálatosak az Isten és a történelem utjai! A török és a magyar két egy testvér. Évezredek vagy talán évszázadok előtt valahol messze Ázsia belsejében a két testvérnemzet ősei együtt legeltették nyájaikat, együtt űzték a mező és erdő vadjait. De ezenközben elváltak útjaik. A magyar birtokába vette ugyanazon törzsből van hun nép örökségét, mai hazáját, a török pedig elfoglalta délnyugaton jelenlegi lakóhelyét. Századok jöttek, századok mentek és a két testvérnép újra találkozik. De mily keserű, mily ellenséges ez a talkozás. Mindkettőt más Isten, más gondolat, más világ eszméi vezérlik és mint ádáz ellenségek századokon át pusztítják egymást. Testvér a testvért. Gyűlölet férkőzik szívükbe és oly messze esik ezalatt a két nemzet egymástól, hogy már szinte nem ismernek egymásra. De a kérlelhetetlen végzet egymás megismerésére kényszeríti a népeket. Támadnak a népek kebelében férfiak, akiknek tisztánlátását nem tévesztik meg a külső ellentétes látszatok, akiknek tekintete mélyebbre hatol, akik a messze jövőbe tudnak pillantani, akik hirdetik az eszmét, az igét és megmutatják az utat, amelyen a két testvér nép ismét egymásra talál, ismét eggyé, erős, hatalmas néppé teszen. A magyarnak is, a töröknek is ilyen férfiai úgyszólván észrevétlenül dolgoztak és dolgoznak folytonosan. Zajtalanul, mint a pahik vize, mely majdan hatalmas folyóvá leszen. A megismerés, a kölcsönös megértés már mind a két nemzetben ébren van. Mi törökök szívesen tennénk jóvá a múlt végzetes tévedéseit, örömest törölnék ki a történelemből azokat a lapokat, melyeken a két egy testvér nemzet vészes dúlásai vannak megörökítve. De a múltat egyikünk sem másíthatja meg, és az Isten útjai kifürkészhetetlenek. Ma a két nép ismét testvér gyanánt szereti egymást. Felújulnak a nyelv és vérrokonság révén a mithoszi kor napjai, amikor közös volt a nyelvünk, együtt legeltettük nyájainkat, együtt űztük a vadat. Hála érte a gondviselő Istennek! Hála az egek urának, hogy olyan férfiakat küldött a testvér nemzeteknek, akik ezta megújhodást előkészíttették. Az ünnep, melyet Győrött Karácson Imre dr. emlékszobrának leleplezése alkalmából ült a magyar nemzet, bizonyítéka a közös testvéri érzésnek. A tudós pap, a közös vérrokonságtól serkentve, kimegy Konstantinápolyba, éveken át tanulmányozza a török okmányokat, kutat, dolgozik, fárad ernyedetű»enül és gazdagítja a magyar tudást, alapot teremt a két testvér nép közös megismerésének só alapot a jövendő együttműködés számára. És amikor ebben a munkában fáradhatatlanul buzgólkodik, a végzet áldozatul követeli fiatal életét a török-magyar barátság oltárán. Életet követel, hogy élet ébredjen belőle. És én, aki e sorokat írom, meghatottan gondolok az emlékműre, megújul lelkem minden szeretete és bánkódása az én nemzetem legjobb barátjának halálán. A magyar kormány fölszólítására Karácson Imre dr. közvetítésével küldött engem a selk-ül-iszlám a magyarországi mohamedánok lelki gondozására, ő hozott hét év előtt új hazámba, a hozzám való jósága által második atyám lett uj, második hazámban. Szerettem őt és kora halálakor gyermeki szívvel elsirattam". Karácson Imre dr. barátja volt az egész török nemzetnek. Ez a barátság sarkalta és buzdította; dolgozott, hogy a török-magyar testvér nemzet a történelemben rá ismerjen egymásra és a jövőben egymást segítve, törtessen a boldogulása felé. A tudós jóbarát szavai és művei nem szállottak vele a sírba. Karácson doktor munkája még nincs befejezve, nagyon sok munkát kell még végezni, hogy a magyar és a török nemzet testvéries egyesülése boldogulásukért teljes legyen. Ez a munka még sok új erőt kíván és a magyar kormánynál számos olyan buzgó férfit, akik nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is munkálják az eszmét. A százados tévedéseket nem könnyű hamarosan jóvátenni. Sok félreértést, sok téves hitet kell még eloszlatni. Ezt csak jóakaratú, egyetértő munkával lehet. A török nemzet Khuen-Héderváry Károly gróf lelkes szavait, a melyek a leleplezés ünnepén ajkáról elhangzottak, hálás köszönettel fogja följegyezni. A barátságos szavak bizonyára tettekben fognak a két testvér népegyüttműködésében kifejezést nyerni. Adja Isten, hogy a magyar és török fegyverek győzelme ebben a világháborúban a két testvérnemzet jövendő boldogságát pecsételje meg. A francia támadás színhelyén — .4 párisi lapokból. — Genf, okt. 3. (Saját levelezőnktől.) Joffre is, French is kétségkívül igen jól értenek egy dologhoz: közvetetlenül küszöbön álló terveik eltitkolásához. Különösebb dicséret ugyan azért nem jár, mert a hadvezéri képességeik fundamentuma a némaság, a hallgatni tudás, de mindenesetre érdemes megemlíteni, hogy szeptember 25-én, amikor a ,,nagy" offenzíva kezdődött, Páris népét, sőt Páris újságait is nagyon meglepte, hogy a szokásos, kevesetmondó délutáni háromórás jelentés véres és makacs ütközetek egész sorozatáról adott számot. Még negyednapon, szeptember 28-án is a tájékozatlanság teljes zavarában írtak a párisi lapok az offenzíváról s például a Journal katonai munkatársa, a sokat emlegetett X . * . ezredes is, még ilyen kijelentést tett: — Nagyon jó lesz megvárni az események folytatását, mielőtt ítéletet mondanánk róluk. Meg kell gondolni, hogy a támadó csapatok feladata az előrejutás és nem pedig a képzeleté. Elégedjünk meg egyelőre azzal, hogy alaposan megismerjük a súlyos küzdelmek színterét . . . X . . . ezredes ezután valóban feírja, mely vidékeken igyekezett utat törni a francia haderő (az angoloknak mindössze egy sort szentel), majd pedig ezeket az érdekes megjegyzéseket teszi: — Miben állanak az akadályok, amelyeket a francia csapatoknak le kell győzniök? Az akadályok természetesen vidékenkint változnak, de azért általában megrajzolható a német védőművek képe. A németek megerősített állásainak első vonala rendszerint két vagy három ároksorból áll s ezeket a lövőárkokat folyosók és alagutak kötik össze. Ezután a második megerősített zóna következik, amelynek a középpontját többnyire egy-egy szintén megerősített község alkotja. Ha falu nincsen, akkor a németek valóságos erődített városokat építenek a föld alatt, megszámlálhatatlan árokból, folyosóból, alagútból és csatornából, amint arra kitűnő példa a Neuville mellett megteremtett Labyrinthe nevű