Budapesti Hírlap, 1915. november-december (35. évfolyam, 304–363. szám)

1915-12-28 / 359. szám

2 ORORFELÉS ütötte (•­ 60 sz.) 1915. december 28. csányi száma egy szép költői, de harcias jelszóval végződik, Arany Jánossal mondván: ..Az erő akarat, mely előbb vagy utóbb, de győzelmet arat!", sza­badjon nekem a jövendő nagy jelszavául egy kétezeresztendős, karácsonyi Igét idéznem, mely a háború után mindnyá­junkra vár: Hordozzátok egymás terheit! rögök és bolgárok. A háború eseményei. — A görög kormány határozata. — Ki a felelős a vérontásért? — A gallipoli győzelem. — Budapest, dec. 27. A görög probléma meg van oldva. Hosszú habozás után, a­melyet érthe­tővé tesz Konstantin király és Skuladisz miniszterelnök roppant felelőssége hazá­juk népével és jövőjével szemben, a gö­rög kormány nevezetes elhatározást ér­lelt meg. Szófiai követe útján tudatta a bolgár kormánnyal, hogy a bolgár csapa­tok benyomulását görög területre nem ellenzi, ha az a. középhatalmak és szö­­­­vetségeseik érdekében elkerülhetetlenül szükséges. Hogy a behatolás a görögök földjére föltétlenül szükséges, azzal a görög kormány is tisztában van. Elhatá­rozását tehát nem lehet föltételesnek, föltételhez kötöttnek tekinteni, hanem apodiktikusnak. Görögország megóvta függetlenségét és semlegességét, a­meny­nyire­ mai válságos helyzetében tehette; megóvta tulajdon érdekét, a­melyet An­dia és Franciaország lábbal taposott; és megóvta az egyenlő mérték nagy prin­cipiumát, az egyedülit, a­mely a mostani fölfordult világban a nemzetközi jog te­rén még tiszteletet követelhet a maga részére. Ezzel a háború nyilván új stádiumba jutott. Közép-Európa fegyverben álló né­peire az a feladat vár, hogy megtisztít-­­­sák a Szalonikibe telepített antant-fész­ket. Az angolok és franciák nagyarányú védekezése nagyarányú támadást provo­kál a mi részünkről. A készületek e döntő lépésre kétségkivül már megtörténtek. Mint a­hogy az antant nagy sebbel-láb­bal fölkészült rá, hogy megvédje Szaloni­kit. A mely nem az övé. A melyet a görö­göktől rabolt el. A melyet a középhatal­mak csorbí­tatlanul vissza fognak adni Görögországnak. Az antant azzal a ha­zug ürüggyel tört be a görögök földjére, hogy ő teljesíti a görög kötelezettséget Szerbia iránt, a­melyre Hellászt köte­lezte a bukaresti szerződés. Az ürügy ha­zug­ volt, már a vállalat indulása idején-Annál hazugabb ma, a­mikor Szerbia el­költözött az élők, tehát a megvédhetők sorából. Mi azzal a nyílt hitvallással lép­jük át a görög határt, hogy­­ tiszteletben tartjuk a semleges Görögország minden jogát és érdekét, de nem fogjuk eltűrni, hogy ellenségeink megfészkeljék magu­kat közvetetlen szomszédságunkban és onnan fenyegessék az életünket, az ütő­ereinket, a véres viadallal megszerzett szabad utat,, a­mely megment bennünket az átkos Anglia gyalázatos tervétől, a kiéheztetéstől. A Balkánról még nincse­nek legfrissebb keletű harctéri híreink, de reméljük, hogy hamarosan lesznek. Szerbia megsemmisítése és utána a dardanellai vállalat rettentő bukása határpont a világháború­ történetében, alkalmas arra, hogy megállapodjunk, kö­rültekintsünk és megvonjuk a pillanat mérlegét. A mérleg ránk nézve aktív. És mennél bizonyosabban megállapítható, hogy fölül vagyunk, annál természeteseb­ben támad bennünk a gondolat, hogy vé­get vessünk a háborúnak, a melynek cél­jait nagyjában már is elértük. Tisza Ist­ván gróf nyilt­an megmondotta a képvi­selőházban, hogy a vérontás e ponton tul őrültség és gazság. Mind a kettő halálos bűnében az antantot fogja elmarasztalni a világtörténelem. A világtörténelem, a mely Schiller Rezignáció­jának gyönyörű szava "szerint egyúttal világitélet. An­drássy Gyula gróf egy ünnepi cikkében ugyanezt a tételt igazolja ékesszólással és meggyőző dialektikával. Nem mi va­gyunk a békebontók, nem mi fenyeget­jük a hatalmi egyensúlyt. Az antant akarja letörni Közép-Európát és a poli­tikai egyensúly helyébe tenni a tulajdon szupremáciáját. Andrássy reméli, hogy ezt az igazságot a francia, angol, orosz polgárság is meg fogja érteni és ha meg­értette, lesz rá ereje, hogy foganatot sze­rezzen xis meggyőződésének. De mig e jobb idők el nem következnek, mindad­dig állanunk kell a küzdelmet oly SZÍVÓS kitartással, mint eddig. Mert az antant népeinek jobb hitben való megigazodása előbb meg fog érni, mint vezetőinek böl­­csesége és belátása. S míg ezek gőgje és konoksága meg nem tört, addig áll a harc. A gallipoli győzelem hatása egészen tárgyilagosan tükrözik török szövetsége­sünk jelentéseiben: már csak a félsziget déli csücskében, Szedil Bahrnál folyik a küzdelem. Itt is azonban a franciák végső és kétségbeesett erőfeszítése tartja a lelket ideig-óráig a dardanellai kaland­ban. Szárazon, vizen, levegőben üldözik a megszorult francia csapatokat, a­me­lyek már csak egy lehetőségben remény­kedhetnek, a szökésben angol példára. Nagy fontossága van a szenusszi törzsek fölkelésének Egyiptomban. Az angolok" most fizetik le az első véres részletét egyiptomi zsarnokságuk árának. Most szökken kalászba Musztafa Kamél basá­nak, a halálba kergetett nacionalista ve­zérnek dús vetése. Természetes, hogy a sejk csapatjainak lázadása még nem je­lenti Egyiptom fölszabadítását. Csak a kezdetét. Mindenesetre azonban jelenti az Izlám öntudatra ébredését, szolidari­tásának tettekben nyilvánulását és azt a komoly és határozott eltökélést, hogy Af­rika és Ázsia muzulmánjai lerázzák ma­gukról a brit zsarnokság tűrhetetlen jármát.­­ Egy győzi leit! Évfordulója, Bécs, dec. 27. (Külön tudósítónktól.) Alig két bele, hogy,­i Vorbinia egyik legszebb erdejében hosszabb pi­henőre megállottunk. Hosszú, nagyon hosszú idő óta ez volt a harmadik menetünk, a­melyet nyeregben tehettünk meg. Hónapokon át gya­log harcoltunk, mint derék gyalogosaink, ve­lük együtt vertük vissza a lövőárkokban az el­lenséges támadásokat, más alkalommal ismét szívósan védett állásokat foglaltunk el roham­mal. Ez már elmúlt. Egy másik ezred váltott föl bennünket az első sorban, minket hátra ren­deltek, hogy néhány napig a jól megérdemelt nyugalmat élvezhessük. Mialatt pihentünk, kijelölték számunkra a helységeket, a­melyekben lakni fogunk. A falvakban már előtte való nap szállásmesterek jártak. Elővettük a térkép?t és vizsgáltuk, váj­jon milyen lehet a nekünk kijelölt hely, de a kis karika, mely a falu­­ helyét jelölte, semmi­féle fölvilágosítást nem adott nekünk. A vidé­ket magas hó borítja. A lovak türelmetlenül kapálóznak és keresik a hótakaró alatt a füvet. Boszosan prüszkölnek, hogy ez sehogy sem si­kerül nekik. Teljes szélcsönd uralkodik. A hóval fedett fák mégis hajladoznak. A hópihék ezüst­porként hullanak reánk. Az acélkék égen egyet­len egy felhőcske sem látszik. Olyan minden, mint egy évvel ezelőtt, a­mikor az ellenséget a Nidáig üldöztük. Közben kiadták a parancso­kat. Minden svadron a maga falujába lovagol. Nekünk szerencsénk van. Olyan faluba kerül­tünk, a­melyet német gyarmatosok építettek és laktak. A falu csinos és az országutat kivéve, aránylag tiszta. Csakhamar mindenki födél alatt van. Aztán minden századparancsnok hozzálát, hogy a szállását lehetően lakályossá tegye és kicsinosítsa. A lakosság természetesen a segítségünkre van. A dolog sürgős, mert két nap múlva a svadron meg akarja ülni legfé­nyesebb ütközetének évfordulóját, a­melyet ön­állóan vívott a Nida mellett. Az ünnepnek mél­tóságosnak kellett lennie. Méltónak azokhoz a hősökhöz, a kik ott eleistek s immár egy év óta idegen földben pihennek. Dicső győzelem volt. A limanovai győzel­mes csata után az ellenség Nyugat-Galiciában visszavonulóban volt a Dunajec felé. A Visztu­lától északra is föladta erős állásait és kezdett visszavonulni. Holdvilágos decemberi éjszaka volt, az égen a csillagok milliárdjai ragyogtak.­ Mindenki ébren volt. A parancs szerint az erős ellenséges állásokat hajnalhasadtával rohammal kellett elfoglalnunk. A csapatok már mindenütt készenlétben voltak. A tüzérség leshelyein várta a parancsot, hogy a támadási pontokat a roham előtt bombázza és az ellenséget arra kénysze­rítse, hogy fedezékében maradjon addig, a­míg a gyalogság rohamtávolságra közeledik hozzá. Mindenki feszülten várta a jelet a támadásra. Csakhamar eltűnt a hold és sötétség borult a vidékre. Az ellenséges fényszórók bepásztázták a vidéket, kígyószerűen siklottak fákon és bok­rokon át, megállottak, majd tovább osontak. Ekkor egyszerre három egybehangzó jelentés érkezett: — Az ellenség elvonult. Az állásokban immár csak patrusok és kisebb szakaszok van­nak. Sűrű hadoszlopok vonulnak északkelet felé.­­ Senki sem akar a jelentés valóságában hinni. Új őrjáratokat küldenek előre. Egyes századok azt a parancsot kapják, hogy lehetően gyorsan és közel férkőzzenek az ellenséges ál­lásokhoz. A csapatok minden eshetőségre harcra készen állanak. A telefon szakadatlanul berreg. Ordonánsz-tisztek vágtatnak el mellettünk. Fényjelek villannak föl. Itt-ott lövés dördül el. Majd élénkebb lesz a tüzelés, aztán ismét meg­szakad. Az emberek türelmetlenek kezdenek lenni. Ekkor hirtelen, ellenséges oldalon, az óriás szénakazlak mögött, vörös lángok csapnak föl. A lángok nyil­egyenesen az ég felé szállnak s aztán gyorsan szétterjednek. Az őrjárat pa­rancsnokával történt megállapodás szerint ez volt a jele annak, hogy a jelentés megfelel a valóságnak. Örvendetes moraj vonult végig a lovascsapat során. Lovasságunk törzskara figyelve áll közvetetlenül a svadron mellett. A tűz túlnan kazalról-kazalra terjed. Egyik jelen­tés a másik után érkezik. Az ellenség már órák óta visszavonulóban van. A svadron ezután azt az utasítást kapja, hogy mint hírszerző-külö­nítmény kövesse az elvonuló ellenséget, a lovas­hadosztály húsz perc múlva Javorznik és Pradlá között követni fogja. Az őrjáratok elvágtatnak. Néhány perc múlva követi őket a svadron. A reszkető vörös tűzfényben, mely a terepet elönti, vágtat előre mint egy sereg vörös ördög, mely a pokolból ki­szabadult. Napközben esett az eső. Az utak csa­takosak. De a pihent lovak vigan mennek előre. Mindenütt a visszavonulás nyomai láthatók. El­dobott fölszerelések, patronokkal teli ládák, tö­rött szekerek és kimúlt lovak hevernek szana­szét. A csapatuktól elmaradt ellenséges kato­

Next