Budapesti Hírlap, 1915. november-december (35. évfolyam, 304–363. szám)
1915-12-29 / 360. szám
6 BUDAPESTI HSSLÄP (362. SZ.> 1915. december 30. el hatását. A király igen nagy örömmel nyilatkozott arról a lelkes fogadásról, a melyben részesült és a melynek örömrivalgásába az ellenzék legtöbb tagja is belevegyült. Az a hang, a melyen a király Szerbia eljárását megbélyegezte, épp ugy megfelelt a nép igazi érzésének, mint az, amellyel Anglia és Franciaország eljárását jellemezte. A német birodalom, Ausztria, Magyarország és Törökország parlamentjéhez a szobranje üdvözlő táviratot intézett. Ma délután tartotta a szobranje második ülését. tenyérjepintani egész vitam Budapest, dec. 28. A hivatalos lap mai száma közli a kormányrendeletét, amely az egész országra kiterjedően szabályozza a liszt- és kenyérfogyasztást, illetve január 10-étől kezdődően elrendeli az országos liszt- és kenyérjegyrendszert. A kormányt a takarékosság nézőpontja indította elhatározására. Meglévő gabonakészletünket arányosan kell elosztanunk, hogy az ország egész lakosságának ellátásáról gondoskodhassunk az új termésig s meg kell győződve lennünk arról, hogy a kormány a mai helyzet tökéletes ismeretében végezte el az elosztást. Türelmes megnyugvással kell fogadnunk azt az adagot, melyet megállapítottak számunkra, mert a lemondásnak ama kis része, mely az egyes emberre esik, hatalmas összeségében a győzelem célját szolgálja. Nekünk, akik az ország polgári hadseregét teszszük, kötelességtudóan engedelmeskednünk kell a felsőbb parancsnak, akár a katonának a harctéren, hiszen a háború gazdasági részét mi vívjuk s elsősorban mi harcolunk az antant kiiéheztető politikája ellen. Minden polgár tudja a kötelességét, a mellyel az államnak tartozik s a kötelesség teljesítésének nyugodt tudatával kell fogadnunk ezt a rendelkezést is. A kormány rendelete szerint a búza-, rozs- és árpalisztből, illetve ezek keverékéből fejenként és naponként legföljebb 240 gramot szabad fogyasztani. Testi munkával foglalkozók részére a közigazgatási hatóság ezt a mennyiséget fölemelheti napi 300 áramra, míg az őstermeléssel foglalkozók napi 400 gram lisztet használhatnak föl naponként. Hét gram kenyeret öt gram lisztnek kell számítani. Amennyiben valakinek lisztkészlete van, szükségletét elsősorban ebből köteles fedözni. E szerint fejenként és hónaponként 7,2 kiló liszt jár mindenkinek, a testi munkával foglalkozóknak 9 kiló, az őstermelésselfoglalkozóknak pedig 12 kiló, harminc napos hónapot számítva. A közigazgatási hatóság a liszt- és kenyérjegy életbeléptetéséhez szükséges adatok bejelentését abelügyminiszter utasítása szerint köteles elrendelni. Jegyre csak annak van igénye, akinek nincsen megfelelő készlete. Azok, akik vendéglőben vagy hasonló üzemben mely étel kiszolgáltatásával iparszerűen foglalkozik, étkeznek, csupán kenyérjegyre van joguk, lisztjegyre nem. A vendéglők s hasonló üzemek kenyeret csak az általuk bevont kenyérjegyszelvények ellenében szerezhetnek be, lisztet pedig csak abban az irányban kapnak, amennyiben vendégforgalmukat a hatóság előtt igazolják. Részletet mindenki tarthat otthon, de csakannyit, amennyi e rendelkezésnek megfelel, tehát január 10-étől augusztus 16-áig. Ez a készlet — napi 240 gramot számítva — 52 kiló 32 deka lisztet tesz ki erre az időre fejenként. Ha tehát egy háztartásban négy személy van, a készlet négyszer ennyi lehet, ebben az esetben 209 kiló és 28 deka liszt. Ami ezen fölül van, azt a közigazgatási hatóság fölhívására át kell adni készpénzfizetés mellett a maximális áron. Gabonakészletek tulajdonosai lisztszükségletük födözésére annyi gabonát tarthatnak vissza, amennyi az illető lisztmennyiség előállításához az esteleg természetben kiszolgáltatandó őrlési díj, az elporlás, a korpa és a hulladék számbavételével szükséges. Mindazt, aki megszegi e rendelkezéseket, két hónapig terjedhető fogházzal és 600 koronáig terjedhető pénzbírsággal sújtják, azonkívül a büntető eljárás során elkobozzák a lisztkészletét. A rendelet szerint a liszt- és kenyérjegyre vonatkozó közelebbi rendelkezést a közigazgatási hatóság állapítja meg, ezt azonban a belügyminiszter bármikor megváltoztathatja. A rendszerrel járó kiadást mindenütt a törvényhatóság viseli s a belügyminiszter elrendelheti, hogy egyes törvényhatóságok egész területükre vagy annak egyes részeire vonatkozóan kölcsönösen érvényes jegyeket állapítsanak meg. A hatósági rendelkezést a vármegyékben és a törvényhatósági joggal felruházott városokban a törvényhatóság első tisztviselője, Budapesten pedig a tanács teszi meg. A rendezett tanácsú városokra nézve az alispán előterjesztésére a belügyminiszter a polgármestert bízhatja meg az eljárással. A rendelet, amely Horvát-Szlavéországra nem terjed ki, január 10-én lép életbe, annyi azonban bizonyosnak látszik, hogy Budapesten ezen a napon még nem lesz kenyérjegy. Valószínű, hogy a vidéken sem, mert a rendszer előkészítő munkája sokkal több időt vesz igénybe, semhogy ilyen rövid idő alatt meg lehetne valósítani a reformot. Hogy a rendelkezésre álló lisztadagot hogyan osszák föl lisztre és kenyérre, hogy miképpen adjanak ki kenyérsütő-engedelmet, mindezek meghatározása a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. Budapesten tehát legközelebb összehívják a tízes élelmező bizottságot s az fog javaslatot tenni a tanácsnak. Az uyitás annyiban változtat a mai helyzeten, hogy eddig a lisztjegyre heti 75 deka fehér- vagy főzőlisztet kaptunk, jogunk volt heti 100 deka kenyérliszthez s annyi kenyeret vehettünk a péknél, a mennyit akartunk. Ezentúl hetenkint 168 deka lisztet kapunk, amelybe bele van számítva a kenyérhez szükséges liszt is. Hogy mennyi lesz a napi kenyéradag, azt majd a tanács fogja ennak a rendelkezésnek keretében megállapítani. A kormány rendeletének egyik bizonyos következése az is, hogy a tanács össze fogja iratiki a magánosok lisztkészletét s a fölösleget maximális áron megveszi. Aki nem jelenti be a lisztkészletét és rájönnek, hogy több lisztje van, mint a mennyi e rendelet szerint megilleti, azt megbüntetik és elkobozzák a lisztjét. A fővárosra mindenesetre igen nagy feladatot ró az új rendszer, mert közel 200.000 háztartásról kell gondoskodnia és sok munkát fog adni a vendéglők és más étkező helyiségek ellátása is. Ami a jegyet illeti, arra vonatkozóan már több minta is készült, a főváros házinyomdájában s e mintákat a tizes bizottság legközelebbi ülésén fogja bemutatni a közélelmezés ügyosztálya. figfirögök ÉS ragSsp®, Budapest, dec. 28. A Voss. Ztg.-nak ma Budapestre érkezett hétfői számában a lap szaloniki tudósítójának, Mario Passarge-nak Szalonikiban december 19-én délután föladott következő érdekes távirati jelentését olvassuk: Bárha az angolok azon fáradoznak, hogy Szalonikit bevehetetlenné tegyék, mégis nagy óvatosan figyelembe vették azt is, hogy valamikor szükséges lehet a visszavonulás és pedig a gyorsított visszavonulás. Egymaga a szaloniki kikötő a követelményeknek nem felelne meg és ezért a tengerpart más helyein intézkedéseket tettek a csapatoknak hajóra szállítására, amely intézkedések nagyon ügyesen figyelembe veszik a visszavonulás egyes irányait. Ilyen kínos alkalomkor Szalonikit természetesen a legszívesebben egészen mellőznék, de a nehéz anyag hajóra szállítása végett sohasem tudják majd elkerülni a nagy kikötőt. Ellenséges cirkálók szabályos időközökben még mindig fölkeresik Kavailát és ott gyakran a mélységet mérik. Értesülésem szerint ott főképpen azért halogatták a partraszállás tervét, vagy mondtak le róla egészen, mert a görögök energikusan tiltakoztak ellene. Ha ugyanis majd megkezdődik a harc Szalonikiért, akkor Görögország keleti része az élelmiszerrel és minden mással való ellátás tekintetében egyedül a kavallai kikötőre van utalva. Ha ezt a kikötőt elzárnák, vagy a bejuthatást megnehezítenék úgy, amint Szalonikiban tették, akkor a mögöttes országrész nagy nyomorba jutna. Természetesen ezek mind olyan okok, amelyek végül még sem fogják visszatartani az angolokat attól, hogy akaratukat érvényesítsék. De Kavailában is csak nagysűlű partraszállásnak lehetne kilátása a sikerre és még maga Angolország és Franciaország sincs olyan erős, hogy most még egyszer rengeteg mennyiségű anyagot és különösen embert tudna ideszállítani. Nem szabad elfeledni azt sem, hogy itt három görög hadosztály van összevonva, amelyeket nem lehet csak úgy könnyen valahová máshováelszállítani és meg akarom még említeni azt is, hogy Kavalla parancsnoka csak nemrégen azt mondta, hogy kormányától nem kapott semmiféle utasítást, tehát azt fogja tenni, ami a kötelessége, azaz a vendégeket, akik közeledni próbálnak, fegyverlövéssel fogja hazakergetni. Az angoloknak is tudniok kell, hogy ma meglepetésszerűen nem szállhatnak seholsem partra és csak meglepetéstől várhatnak, ha mindjárt relatív sikert is. Szalonikiban alkalmam nyílt arra, hogy angol, francia és görög tisztekkel beszélhessek a helyzetről. Szalonikiban kevés kivétellel nincsen olyan görög ember, aki ne volna meggyőződve arról, hogy az antant, mihelyt a németek komolyan megkezdik a támadást, nem tudja állásait megtartani. A németeket, ha eljönnének, bizonyára a legjobban fogadnák, mert az a csekélyke rokonérzés, a mely a kíváncsiság fáján nőtt, fokonkint eltűnt és míg a franciákat még mindig bámulják és elismerik róluk, hogy valóban a szivüket hozták el és hogy hazájuk ügyét a világ minden részén, ha elégtelen eszközökkel is, de védik, addig a közömbösség az angolokkal szemben a megvetés akkora fokára emelkedett, amekkorát bizony nem vártam. Szalonikiban is és mindenütt künn az állásoknál meg lehet figyelni, hogy francia ember nincs együtt angollal. De azt sem láthatja soha senki sem, hogy görög tiszt a legcsekélyebb mértékben is figyelemre méltatná az angolt. Ugyanegy asztalhoz nem ülnek és nem köszönnek egymásnak. Angol részről azt mondták nekem, hogy az antant azért akarja Szalonikit megtartani, hogy a németek el ne foglalják és alapul ne használják búvárhajóik számára. Erre azt feleltem, hogy Németországnak sohasem jutott volna eszébe az idejövetel, ha Angolország nem húzta volna ide. — Nem, mondotta az angol tiszt, ez nem helyes fölfogás. A németek nem ostobábbak, mint mi. Ha mi nem vezettük volna tévútra a görögöket, ahogyan tettük, akkor a németek előztek volna meg bennünket. — Ha tehát önök — így folytattam — kényszerítve lesznek egyszer arra, hogy föladják a Dardanellákat, azt hiszi, hogy az ön kormánya makacsul ragaszkodni fog ehhez a Balkán-kalandhoz? •— Miért ne? Talán csak azért szálltuk meg Szalonikit, mert tudtuk, hogy Gallipoliból egyszer távolinunk kell. Különben — és e szavaknál a vállamat veregette — az egész kudarcot nektek olaszoknak köszönhetjük. Igen, igen, ti egyenként nagyon derék emberek lehettek, de a kormánytok — no, nem akarom megsérteni. Az Istenért miért nem jöttök ide? Mit kezdhetünk mi ezzel a pár ezer emberrel, ha a németeknek komoly a szándékuk? De hát így áll a dolog, mi még a németektől sem félünk, ti pedig még a görögökkel is törődtök és azzal, hogy mit mondanak. A francia tiszt, akivel beszéltem, nagyon tartózkodó volt. Csak ezt mondta: — Mi itt, mint másutt, a hazánkat védelmezzük. A tábornokaink tudják, hogy mit tesznek. A görög tiszt, akivel beszéltem és pedig mint rémet ember, szó szerint (szavait lesztenografoztam), ezt mondta nekem: — Kedves barátom, mi a hadseregünket jobbra és balra visszavonjuk annyira, a mennyire az angolok és ellenfeleik kivonják, azaz a mennyire azok vonalaikat kiterjesztik. De jobbról és balról ott maradunk és igy néhány ezer emberrel még mindig úgy szabályozhatjuk a döntést, ahogyan akarjuk és pedig akár az antant ellen, akár az előrenyomuló középponti hatalmak ellen kell irányulnia ennek a szabályozásnak. Mi nem vagyunk paprikajancsik, tudja. — És mit gondol. — kérdeztem — mikor kell majd önöknek beavatkozniok? — Azt nem tudom és nem is mondanám meg önnek, de azt hiszi ön hogy nekünk föltétlenül meg kell engednünk, hogy országunkat széttépje bárki, aki akarja? Legyen nyugodt, nem lesz ez mindig így. — Szép, szép, — feleltem, — de tegyük föl, hogy az antantot Szalonikiból kikergettük, ki biztossít bennünket arról, hogy ha mi eltávozunk, nem jön-e ismét vissza az antant? — Úgy, ez az ön véleménye. Nos, erre azt felelem önnek, hogy az én meggyőződésem szerint az antant ha egyszer innen eltávozott, többé nem jön ide vissza. H hogy hamis várakozásokat ne keltsek, helyre kell igazítanom azt a jelentést, amelyet a német lapok közölték, hogy tudniillik Szalonikiban viharos tüntetés volt az antant ellen. A görög és az angol katonák közt nyílt összeütközés nem történt, bár e körökben természetesen nagy az izgatottság. Ma valójában nem lehet tudni, hogy ki uralkodik tulajdonképpen Szalonikiban. A görög hatóságok még nem adtak ki mindent a kezükből és helytelen az az állítás, hogy mindent a betolakodottak kedve szerint tesznek. Nem alaptalanul panaszolják az angolok azt is, hogy a vasúti vonalakon elsősorban még mindig a görög érdekekre vannak tekintettel. Sürgősen szükséges utánpótlásoknak gyakran egyetlen görög tehervonat miatt napokon át várakozniok kell. Általában azonban az a helyzet, hogy Szalonikiban már semmivel sem törődnek és mindenki óvakodik attól, hogy nyíltan az egyik vagy a másik rész pártját fogja. Ma, a választás napján, a boltok mind zárva vannak. Ma az a hír terjedt el, hogy az angolok Kilkixben behatoltak az iskolába és széttörték a választási urnákat. Ebből látható, hogy mi mindenre képeseknek tartják a vendégeket. Nem akarom elbitkölni azt sem, hogy Kavallában nyolc nappal ez-