Budapesti Hírlap, 1915. november-december (35. évfolyam, 304–363. szám)

1915-12-29 / 360. szám

6 BUDAPESTI HSSLÄP (362. SZ.> 1915. december 30. el hatását. A király igen nagy örömmel nyilat­kozott arról a lelkes fogadásról, a melyben ré­szesült és a melynek örömrivalgásába az ellen­zék legtöbb tagja is belevegyült. Az a hang, a melyen a király Szerbia eljárását megbélyegezte, épp ugy megfelelt a nép igazi érzésének, mint az, a­mellyel Anglia és Franciaország eljárását jellemezte. A német birodalom, Ausztria, Ma­gyarország és Törökország parlamentjéhez a szobranje üdvözlő táviratot intézett. Ma délután tartotta a szobranje második ülését. tenyérjepintan­i egész vita­m Budapest, dec. 28. A hivatalos lap mai száma közli a kormány­­rendeletét, a­mely az egész országra kiterjedően szabályozza a liszt- és kenyérfogyasztást, illetve január 10-étől kezdődően elrendeli az országos liszt- és kenyérjegyrendszert. A kormányt a ta­karékosság nézőpontja indította elhatározására. Meglévő gabonakészletünket arányosan kell el­osztanunk, hogy az ország egész lakosságának ellátásáról gondoskodhassunk az új termésig s meg kell győződve lennünk arról, hogy a kor­mány a mai helyzet tökéletes ismeretében vé­gezte el az elosztást. Türelmes megnyugvással kell fogadnunk azt az adagot, melyet megállapí­tottak számunkra, mert a lemondásnak ama kis része, mely az egyes emberre esik, hatalmas összeségében a győzelem célját szolgálja. Ne­künk, a­kik az ország polgári hadseregét tesz­szük, kötelességtudóan engedelmeskednünk kell a felsőbb parancsnak, akár a katonának a harc­téren, hiszen a háború gazdasági részét mi vív­juk s elsősorban mi harcolunk az antant ki­iéheztető politikája ellen. Minden polgár tudja a kötelességét, a mellyel az államnak tartozik s a kötelesség teljesítésének nyugodt tudatával kell fogadnunk ezt a rendelkezést is. A kormány rendelete szerint a búza-, rozs- és árpalisztből, illetve ezek keverékéből fejenként és naponként legföljebb 240 gramot szabad fogyasz­tani. Testi munkával foglalkozók részére a közigaz­gatási hatóság ezt a mennyiséget fölemelheti napi 300 áramra, míg az őstermeléssel foglalkozók napi 400 gram lisztet használhatnak föl naponként. Hét gram kenyeret öt gram lisztnek kell számítani. A­mennyiben valakinek lisztkészlete van, szükségletét elsősorban ebből köteles fedözni. E szerint fejen­ként és hónaponként 7,2 kiló liszt jár mindenkinek, a testi munkával foglalkozóknak 9 kiló, az ősterme­léssel­­foglalkozóknak pedig 12 kiló, harminc napos hónapot számítva. A közigazgatási hatóság a liszt- és kenyérjegy életbeléptetéséhez szükséges adatok bejelentését a­­belügyminiszter utasítása szerint köteles elrendelni. Jegyre csak annak van igénye, a­kinek nincsen meg­felelő készlete. Azok, a­kik vendéglőben vagy ha­sonló üzemben mely étel kiszolgáltatásával iparsze­rűen foglalkozik, étkeznek, csupán kenyérjegyre van joguk, lisztjegyre nem. A vendéglők s hasonló üzemek kenyeret csak az általuk bevont kenyérjegy­szelvények ellenében szerezhetnek be, lisztet pedig csak abban az irányban kapnak, a­mennyiben ven­dégforgalmukat a hatóság előtt igazolják. Részletet mindenki tarthat otthon, de csak­­annyit, a­mennyi e rendelkezésnek megfelel, tehát január 10-étől augusztus 16-áig. Ez a készlet — napi 240 gramot számítva — 52 kiló 32 deka lisztet tesz ki erre az időre fejenként. Ha tehát egy háztartásban négy személy van, a készlet négyszer ennyi lehet, ebben az esetben 209 kiló és 28 deka liszt. A­mi ezen fölül van, azt a közigazgatási hatóság fölhívására át kell adni készpénzfizetés mellett a maximális áron. Gabonakészletek tulajdonosai lisztszükségletük födö­zésére annyi gabonát tarthatnak vissza, a­mennyi az illető lisztmennyiség előállításához az esteleg ter­mészetben kiszolgáltatandó őrlési díj, az elporlás, a korpa és a hulladék számbavételével szükséges. Mindazt, a­ki megszegi e rendelkezéseket, két hóna­pig terjedhető fogházzal és 600 koronáig terjedhető pénzbírsággal sújtják, azonkívül a büntető eljárás során elkobozzák a lisztkészletét. A rendelet szerint a liszt- és kenyérjegyre vo­natkozó közelebbi rendelkezést a közigazgatási ha­tóság állapítja meg, ezt azonban a belügyminiszter bármikor megváltoztathatja. A rendszerrel járó ki­adást mindenütt a törvényhatóság viseli s a belügy­miniszter elrendelheti, hogy egyes törvényhatóságok egész területükre vagy annak egyes részeire vonatko­zóan kölcsönösen érvényes jegyeket állapítsanak meg. A hatósági rendelkezést a vármegyékben és a törvényhatósági joggal felruházott városokban a törvényhatóság első tisztviselője, Budapesten pedig a tanács teszi meg. A rendezett tanácsú városokra nézve az alispán előterjesztésére a belügyminiszter a polgármestert bízhatja meg az eljárással. A rendelet, a­mely Horvát-Szlavé­­országra nem terjed ki, január 10-én lép életbe, annyi azon­ban bizonyosnak látszik, hogy Budapesten ezen a n­apon még nem lesz kenyérjegy. Valószínű, hogy a vidéken sem, mert a rendszer előkészítő munkája sokkal több időt vesz igénybe, semhogy ilyen rövid idő alatt meg lehetne valósítani a reformot. Hogy a rendelkezésre álló lisztadagot hogyan osszák föl lisztre és kenyérre, hogy miképpen adjan­ak ki ke­nyérsütő-engedelmet, mindezek meghatározása a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. Buda­pesten tehát legközelebb összehívják a tízes élel­mező bizottságot s az fog javaslatot tenni a tanács­nak. Az uyitás annyiban változtat a mai helyzeten, hogy eddig a lisztjegyre heti 75 deka fehér- vagy főzőlisztet kaptunk, jogunk volt heti 100 deka ke­nyérliszthez s annyi kenyeret vehettünk a péknél, a mennyit akartunk. Ezentúl hetenkint 168 deka lisz­tet kapunk, a­melybe bele van számítva a kenyérhez szükséges liszt is. Hogy mennyi lesz a napi kenyér­adag, azt majd a tanács fogja ennak a rendelkezés­nek keretében megállapítani. A kormány rendeletének egyik bizonyos követ­kezése az is, hogy a tanács össze fogja iratiki a ma­gánosok lisztkészletét s a fölösleget maximális áron megveszi. A­ki nem jelenti be a lisztkészletét és rá­jönnek, hogy több lisztje van, mint a mennyi e ren­delet szerint megilleti, azt megbüntetik és elkoboz­zák a lisztjét. A fővárosra mindenesetre igen nagy feladatot ró az új rendszer, mert közel 200.000 háztartásról kell gondoskodnia és sok munkát fog adni a vendég­lők és más étkező helyiségek ellátása is. A­mi a je­gyet illeti, arra vonatkozóan már több minta is ké­szült, a főváros házinyomdájában s e mintákat a ti­zes bizottság legközelebbi ülésén fogja bemutatni a közélelmezés ügyosztálya. fi­gfirögök ÉS ragSsp®, Budapest, dec. 28. A Voss. Ztg.-nak ma Budapestre érkezett hétfői számában a lap szaloniki tudósítójának, Mario Passarge-nak Szalonikiban december 19-én délután föladott következő érdekes táv­irati jelentését olvassuk: Bárha az angolok azon fáradoznak, hogy Sza­lonikit bevehetetlenné tegyék, mégis nagy óvatosan figyelembe vették azt is, hogy valamikor szükséges lehet a visszavonulás és pedig a gyorsított vissza­vonulás. Egymaga a szaloniki kikötő a követelmé­nyeknek nem felelne meg és ezért a tengerpart más helyein intézkedéseket tettek a csapatoknak hajóra szállítására, a­mely intézkedések nagyon ügyesen figyelembe veszik a visszavonulás egyes irányait. Ilyen kínos alkalomkor Szalonikit természetesen a legszívesebben egészen mellőznék, de a nehéz anyag hajóra szállítása végett sohasem tudják majd elke­rülni a nagy kikötőt. Ellenséges cirkálók szabályos időközökben még mindig fölkeresik Kavailát és ott gyakran a mélységet mérik. Értesülésem szerint ott főképpen azért halogatták a partraszállás tervét, vagy mondtak le róla egészen, mert a görögök ener­gikusan tiltakoztak ellene. Ha ugyanis majd meg­kezdődik a harc Szalonikiért, akkor Görögország keleti része az élelmiszerrel és minden mással való ellátás tekintetében egyedül a kavallai kikötőre van utalva. Ha ezt a kikötőt elzárnák, vagy a bejutha­tást megnehezítenék úgy, a­mint Szalonikiban tet­ték, akkor a mögöttes országrész nagy nyomorba jutna. Természetesen ezek mind olyan okok, a­me­lyek végül még sem fogják visszatartani az angolo­kat attól, hogy akaratukat érvényesítsék. De Kavai­lában is csak nagysű­lű partraszállásnak lehetne kilátása a sikerre és még maga Angolország és Fran­ciaország sincs olyan erős, hogy most még egyszer rengeteg mennyiségű anyagot és különösen embert tudna ideszállítani. Nem szabad elfeledni azt sem, hogy itt három görög hadosztály van összevonva, a­melyeket nem lehet csak úgy könnyen valahová máshová­­elszállítani és meg akarom még említeni azt is, h­ogy Kavalla parancsnoka csak nemrégen azt mondta, hogy kormányától nem kapott semmiféle utasítást, tehát azt fogja tenni, a­mi a kötelessége, azaz a vendégeket, a­kik közeledni próbálnak, fegy­verlövéssel fogja hazakergetni. Az angoloknak is tudniok kell, hogy ma meglepetésszerűen nem száll­hatnak seholsem partra és csak meglepetéstől vár­hatnak, ha mindjárt relatív sikert is. Szalonikiban alkalmam nyílt arra, hogy an­gol, francia és görög tisztekkel beszélhessek a hely­zetről. Szalonikiban kevés kivétellel nincsen olyan görög ember, a­ki ne volna meggyőződve arról, hogy az antant, mihelyt a németek komolyan meg­kezdik a támadást, nem tudja állásait megtartani. A németeket, ha eljönnének, bizonyára a legjobban fo­gadnák, mert­ az a csekélyke rokonérzés, a mely a kíváncsiság fáján nőtt, fokonkint eltűnt és míg a franciákat még mindig bámulják és elismerik róluk, hogy valóban a szivüket hozták el és hogy hazájuk ügyét a világ minden részén, ha elégtelen eszközök­kel is, de védik, addig a közömbösség az angolokkal szemben a megvetés akkora fokára emelkedett, a­mekkorát bizony nem vártam. Szalonikiban is és mindenütt künn az állásoknál meg lehet figyelni, hogy francia ember nincs együtt angollal. De azt sem láthatja soha senki sem, hogy görög tiszt a leg­csekélyebb mértékben is figyelemre méltatná az an­golt. Ugyanegy asztalhoz nem ülnek és nem köszön­nek egymásnak. Angol részről azt mondták nekem, hogy az antant azért akarja Szalonikit megtartani, hogy a németek el ne foglalják és alapul ne hasz­nálják búvárhajóik számára. Erre azt feleltem, hogy Németországnak sohasem jutott volna eszébe az ide­jövetel, ha Angolország nem húzta volna ide. — Nem, mondotta az angol tiszt, ez nem he­lyes fölfogás. A németek nem ostobábbak, mint mi. Ha mi nem vezettük volna tévútra a görögöket, a­hogyan tettük, akkor a németek előztek volna meg bennünket. — Ha tehát önök — így folytattam — kény­szerítve lesznek egyszer arra, hogy föladják a Dar­danellákat, azt hiszi, hogy az ön kormánya maka­csul ragaszkodni fog ehhez a Balkán-kalandhoz? •— Miért ne? Talán csak azért szálltuk meg Szalonikit, mert tudtuk, hogy Gallipoliból egyszer távolinunk kell. Különben — és e szavaknál a válla­mat veregette — az egész kudarcot nektek olaszok­nak köszönhetjük. Igen, igen, ti egyenként nagyon derék emberek lehettek, de a kormánytok — no, nem akarom megsérteni. Az Istenért miért nem jöt­tök ide? Mit kezdhetünk mi ezzel a pár ezer ember­rel, ha a németeknek komoly a szándékuk? De hát így áll a dolog, mi még a németektől sem félünk, ti pedig még a görögökkel is törődtök és azzal, hogy mit mondanak. A francia tiszt, a­kivel beszéltem, nagyon tar­­tózkodó volt. Csak ezt mondta: — Mi itt, mint másutt, a hazánkat védelmez­zük. A tábornokaink tudják, hogy mit tesznek. A görög tiszt, a­kivel beszéltem és pedig mint r­émet ember, szó szerint (szavait lesztenografoztam), ezt mondta nekem: — Kedves barátom, mi a hadseregünket jobbra és balra visszavonjuk annyira, a mennyire az ango­lok és ellenfeleik kivonják, azaz a mennyire azok vonalaikat kiterjesztik. De jobbról és balról ott ma­radunk és igy néhány ezer emberrel még mindig úgy szabályozhatjuk a döntést, a­hogyan akarjuk és pedig akár az antant ellen, akár az előrenyomuló középponti hatalmak ellen kell irányulnia ennek a szabályozásnak. Mi nem vagyunk paprikajancsik, tudja. —­ És mit gondol. — kérdeztem — mikor kell majd önöknek beavatkozniok? — Azt nem tudom és nem is mondanám meg önnek, de azt hiszi ön hogy nekünk föltétlenül meg kell engednünk, hogy országunkat széttépje bárki, a­ki akarja? Legyen nyugodt, nem lesz ez min­dig így. — Szép, szép, — feleltem, — de tegyük föl, hogy az antantot Szalonikiból kikergettük, ki biztos­sít bennünket arról, hogy ha mi eltávozunk, nem jön-e ismét vissza az antant? — Úgy, ez az ön véleménye. Nos, erre azt fe­lelem önnek, hogy az én meggyőződésem szerint az antant ha egyszer innen eltávozott, többé nem jön ide vissza. H hogy hamis várakozásokat ne keltsek, helyre kell igazítanom azt a jelentést, a­melyet a német la­pok közölték, hogy tudniillik Szalonikiban viharos tüntetés­ volt az antant ellen. A görög és az angol katonák közt nyílt összeütközés nem történt, bár e körökben természetesen nagy az izgatottság. Ma va­lójában nem lehet tudni, hogy ki uralkodik tulajdon­képpen Szalonikiban. A görög hatóságok még nem­ adtak ki mindent a kezükből és helytelen az az állí­tás, hogy mindent a betolakodottak kedve szerint tesznek. Nem alaptalanul panaszolják az angolok azt is, hogy a vasúti vonalakon elsősorban még mindig a görög érdekekre vannak tekintettel. Sürgősen szük­séges utánpótlásoknak gyakran egyetlen görög te­hervonat miatt napokon át várakozniok kell. Általá­ban azonban az a helyzet, hogy Szalonikiban már semmivel sem törődnek és mindenki óvakodik attól, hogy nyíltan az egyik vagy a másik rész pártját fogja. Ma, a választás napján, a boltok mind zárva vannak. Ma az a hír terjedt el, hogy az angolok Kilkixben­ behatoltak az iskolába és széttörték a vá­lasztási urnákat. Ebből látható, h­ogy mi mindenre képeseknek tartják a vendégeket. Nem akarom elbi­­t­kölni azt sem, hogy Kavallában nyolc nappal ez-

Next