Budapesti Hírlap, 1916. január-február (36. évfolyam, 1–60. szám)
1916-01-12 / 12. szám
13 kilométer terület a mi kezünkben van s lábánál a cattarói hadikikötővel őrt áll a mi Adriánk bejáratánál. Enver tea 8 förOhOk gyfiulnfirfll. — A török kamara ülése. — Konstantinápoly jan. 11. A kamara mai ülésén Enver basa hadügyminiszter egy képviselő kívánságára ismertette a gallipoli győzelmet s azokat az okokat, a melyek miatt az expedíció kudarcot vallott. Önök tudják uraim, — mondotta Enver basa, — hogy a gallipolii nagy csata, a mely március 18-ka óta folyt, tegnap bevégződött. Ez a csata ugy ért véget, a mint én előre láttam s a mint én önöknek emlékezésem szerint annak idején bejelentettem. Az európai háború kitörésénél természetes volt, hogy mi földrajzi helyzetünkre való tekintettel semleges állást nem foglalhatunk el, mert Oroszország, az antant e lényeges eleme csak úgy lehet erős, ha a tengerszorosok szabadok, úgyhogy mi az Európában elhangzott első ágyúlövésnél kénytelenek voltunk a tengerszorosokat minden rendelkezésre álló eszközzel megerősíteni. Helytelen volna, ha azt állítanánk, hogy ezek az eszközök nagy mennyiségben voltak meg és hogig a háború művészete legmodernebb követeléseinek megfeleltek. Ez oly igazság, amelynek eltitkolása hiú fáradozás volna. A német birodalom meszsziremenő támogatásának köszönhetjük, hogy két nagy járóművet szereztünk és flottánknak legalább a tengerszoros belsejében túlsúlyt biztosítottunk az ellenséggel szemben. Meggyőződésem szerint lehetetlen volt az ellenségnek, hogy flottájával forszírozza a tengersorosokat, amit én különben mindig kijelentettem. Ami a szárazföldi operációkat illeti, ezek azt a benyomást keltették, hogy az angolok és a franciák, még ha 500.000 embert is hoznak magukkal, nem távolodhattak volna el messzire a tengerszorostól, mert az ellenség sem vasúti vonallal, sem más természetes közlekedő eszközzel sem rendelkezett és igy nem tarthatott fönn oly hatalmas hadsereget, mellyel szárazföldi csatában megszerezhette volna a győzelmet. Éppen ezért mi tisztában voltunk azzal, hogy a támadók csak a Gallipoli-félszigeten szállíthatnak partra csapatokat. Ehhez képest tettük meg mi is előkészületeinket. Kezdetben több rohamot intéztünk, hogy az ellenséget a tengerbe dobjuk, és a partig tényleg vissza is kergettük. Ahelyett azonban, hogy ezeket a támadásokat folytassuk, hasznosabbnak láttuk, hogy az ellenséget közel engedjük magunkhoz. Ily módon reméltük, hogy mialatt a kárpáti nagy harcok folytak és mialatt egy nagy angol-francia offenzíva volt folyamatban a francia határon a németek ellen, magunkra vonjuk az ellenséges erők egy részét, hogy szövetségeseinket ekképp tehermentesítsük. Reményeink beteljesedtek és hadseregünknek alkalmat adtunk, hogy barátainknak segítségére legyen, mert lassan kint ötszázezer főnyi angol-francia haderőt vontunk a Dardanellákhoz. Őszintén köszönjük az angoloknak, hogy alkalmat adtak nekünk, hogy szövetségeseinknek ily módon segítségére lehettünk. Szükségtelennek látom, hogy e harcok befolyására visszatérjek. Csupán azt akarom kiemelni, hogy kezdetben magunkra voltunk utalva. Kénytelenek voltunk továbbá muníciónkkal takarékoskodni és nem intézhettünk ellentámadást, amikor az ellenséges rohamtámadásokat megállítottuk. Vártunk a középponti hatalmakkal való összekötőút megnyitására, amikor az angolok új erőfeszítéssel egy százezer főnyi hadsereget szállítottak partra Anafortánál. Időközben megkezdődtek az operációk Szerbia ellen és azok a kísérletek, holyy összeköttetés létesüljön Törökországgal, hogy munícióhoz jussunk. A szónok azután Bulgáriának a Szerbia ellen való akcióbalépéséről beszélt, amely országnak őszinte és bölcs magatartását dicséri és azután így folytatta: Az angolokat a köztünk és a középponti hatalmak közt való összeköttetés küszöbön álló létesítése nyugtalanítani kezdte és sürgősen megkísértették, hogy a szerbeknek még az összeköttetés végrehajtása előtt segítséget nyújtsanak. Akkor ők már megcsinálták a Szalonikiban való partraszállást és hogy minket ne dezavuáljanak, megpróbálták, hogy onnan menjenek Szerbia segítségére. Amikor a szerb hadsereg vereséget szenvedett, az angolok kényszerítve látták magukat, hogy vállalkozásukat föladják. Ez eseménnyel szemben az angolok számára csak két eshetőség maradt fönn: Vagy megmaradnak a Dardanellákban, vagy lamordaaiak a szaloniki expedícióról. A Dardanellákbam való maradás azonban lehetetlen volt is Hamilton áthelyezése után, aki kudarca ellenére a Dardanella-akció folytatását kívánta, valamint Kitchener látogatása alapján az angolok meghozták a megfelelő elhatározást. Miután a legsúlyosabb kudarcot szenvedték, kénytelenek voltak Gallipoli félszigetet föláldozni. Hálát adok a Mindenhatónak, hogy az idők és az események igazolták várakozásaimat. Most, hogy a német és az osztrák és magyar hadsereggel egyenes összeköttetésben vagyunk, szövetségeseink közreműködésével hadseregünket jobb karba helyezhetjük és én önöknek nagy nyomatékkal és a legteljesebb jórendűséggel megismételhetem ama bizakodásomat, hogy az ellenséges határainkon túl kergethetjük. Sőt abban a helyzetben leszünk, hogy megakadályozhatjuk, hogy az általa tőlünk elragadott területeket bemocskolják.Hosszantartó tetszés.) Mielőtt végzek, dícsőitenem kellenköm hőseink emlékét, a kik határainkon szunnyadoznak, miután nekünk erőt adtak ahhoz, hogy ma emelt fővel járjunk és miután drága hazánknak megteremtették azt a biztosságot, a melynek ma örvend. A haza a hősei által hozott áldozatot sohasem fogja elfelejteni és háláját azáltal fogja bebizonyítani, hogy gondoskodni fog családjaikról. A hadügyminiszter beszédét a ház lelkesen ünnepelte. Hasszan Fehmy Ulema képviselő hálát adott a Mindenhatónak, hogy győzelemhez segítette a török seregeket. Indíttatva érzi magát, — úgymond — hogy megköszönje az angoloknak és a franciáknak a Dardanellák ellen való expedíciót, mert e nélkül a világ, sőt talán az ottomán nép is azt hitte volna, hogy a Dardanellák nem képesek az angol és francia egyesült flották támadásának ellenállani. Így ellenben az ottománok bebizonyították, hogy az izlámnak ez a kapuja zárva maradt és zárva marad a jövőben is minden idegennek, aki oda be akar törni. A hadügyminiszter és Hasszan Fehmy indítványára a kamara elhatározta, hogy egyhangúan csatlakozik az utóbbi által kifejezésre juttatott érzelmekhez, üdvözli a hadsereget és az Ég áldását kéri a harctéren elesett hősökre. BUDAPESTI HÍRLAP ÖLS*. Az élelmezés kérdése Németországi. — A birodalmi gyűlés ülése. — Berlin, jan. 11. A birodalmi gyűlés ma ismét összeült. Liebknecht képviselő kérdést intézett az örmények ügyéről, amelyre Stumer követ a külügyi hivatal politikai osztályának előadója a következőket válaszolta : * A birodalmi kancellár előtt ismeretes, hogy a porta bizonyos idő előtt ellenfeleink izgatása által kényszerítve a török birodalom egyes területeinek örmény lakosságát elköltöztette és számára új lakóhelyeket jelölt ki. E rendszabályok bizonyos visszahatása folytán ez ügyben a német és a török kormány között eszmecsere folyik. Közelebbi részleteket nem közölhetek. Liebknecht további kérdéseket intézett a megszállt idegen területek lakosságának helyzetéről, valamint az ostromállapot alapján tett intézkedésekről. A kormány az erre vonatkozó választ megtagadta. Liebknecht minden kérdéshez kiegészítő kérdéseket igyekezett tenni, de az elnök ebben a Ház derültsége mellett megakadályozta. A ház ezután megkezdte az élelmezés kérdéseinek tárgyalását. Az élelmezési kérdés tárgyalásánál Westarp gróf előadó kijelenti, hogy a bizottság részletesen megvizsgálta, az élelmiszerkészletekről szóló számadatokat és azt a meggyőződést szerezte, hogy a lakosság számára teljesen elegedő élelmiszerkészlet áll rendelkezésre, bármeddig tart is a háború. Ennek azonban az a feltétele, hogy minden téren takarékoskodni kell és ahogy a fogyasztók, a termelők és a kereskedelem részéről minden erre vonatkozó rendszabályt lelkiismeretesen megtartsanak. Kiéheztetni. — mondta a szónok. — nem engedi magát a német nép. Törhetetlen gazdasági erővel és törhetetlen elhatározással állunk a háború győzelmes befejezésein. Az élelmezési kérdésekre való tekintet miatt a háború egy nappal sem fog előbb bevégződni, mint ami katonailag és politikailag a teljes győzelmet ki nem vívtuk. Ezután megkezdődött a vita. A vita során Schmidt szociáldemokrata az élelmiszerek tulylagos árát hibáztatja és azt követeli, hogy ezen a bajon segítsenek tekintet nélkül minden külön érdekre. Delbrück belügyi államtitkár kifejti, hogy a pártok és a kormány egyetértenek abban, hogy a piac ellátását és az áralakulást nem szabad szabadjára hagyni, hanem erős kézzel kell közbelépni 1916. január 11. és a legnagyobb energiától sem szabad visszariadni, ha a közönség érdeke megkívánja. Németország saját termékei elegendők a jövő aratásig, ha megvan a szükséges takarékosság és ha továbbra is sikeresett történik meg a felosztás és a fogyasztás szabályozása. A hazai termelés ereje és a szervezet kiválósága Németországot erősebbé tette a külföldnél, amely látszólag kedvezőbb viszonyok között operálhatott A további teendők: a termelés ápolása, a termelés fokozása és az élelmiszerrel való ellátás céltudatos szervezése. Hálásan emlékszik meg a közlekedés kiváló szervezettségéről, amelynek elsősorban köszönhető, hogy minden nehézséget legyűrhettek. Fölsorolja az árszabályozás érdekében tett intézkedéseket és hangoztatja, hogy minden intézkedésnél az összes érdekeltek, valamint szakemberek közreműködését veszik igénybe. A birodalm gyűlés tanácsának közreműködése lehetővé teszi a hatóságok és a lakosság közötti kontaktust, amely nélkül a feladatokat nem lehetett volna megoldani. Mindenkinek el kell fogadnia a megteremtett szervezetet azzal a szilárd elhatározással, hogy hozzá akar járulni Németország győzelméhez, amelyért küzdeni kell idehaza csak úgy, mint ott künn. Matzinger képviselő hangoztatja, a marhaállományok megóvásának, úgyszintén a közlekedési ügy, főleg a víziutak fejlesztésének szükségességét. Böhme (nemzeti liberális) a vaj- és zsírjegy életbeléptetését követeli és hangoztatja, hogy gazdasági téren is ugyanolyan eredményt kell fölmutatnia Németországnak, mint katonai téren és akkor biztos a győzelem. A legközelebbi ülés holnan lesz. Majd a háború után... Budapest, jan. 11. Vannak tapasztalatok, amelyeken való aggodalmainkat s a sürgős orvoslás szükségét nem odázhatjuk el a ma oly divatos kijelentéssel, majd a háború után. A háború után, természetesen, majd minden jobban fog menni, de mindent nem tolhatunk ki erre az ismeretlen terminusra. Bizonyos bajok, ha nem paralizáljuk, őket idejekorán nem kezeljük, energiával és minél előbb, a háború utánig soha többé jóvá nem tehető károkat okozhatnak. Ilyen kísérő csapása a háborúnak a vérbaj, melyről Boda Dezső főkapitány havi jelentése a főváros közigazgatási bizottságának mai ülésén. — megdöbbenti, adatokkal szolgál. Ez a téma ma már túllépte azt a határt, amelyen belül eddig kezeltük. Országos, sőt európai veszedelemről van szó, amely ellen minden nemzet máris megfeszített energiával küzd. Nekünk sem szabad hátramaradnunk. Fiaink, unokáink, az eljövendő Magyarország testi és lelki épségéről van szó, és itt nincs többé helye annak a beteges álszeméremnek, mely súlyos komplikációk agyonhallgatásával csak ronthat a bajon. Bárczy István dr. polgármester, nagyon helyesen, már fölterjesztést is intézett a belügyminiszterhez, és így hinnünk kell, hogy az ügy orvoslásában legilletékesebb három faktor: a főváros, a rendőrség és a belügyminisztérium meg fogja találni a módját, hogy a fenyegető bajnok ne csupán háború után, hanem már most, éspedig minél előbb, gátat lehessen vetni. Tekintettel arra a rengeteg sürgető, tanácsadó, aggódó, panaszkodó vagy érdeklődő levélre, amit erre a témára vonatkozóan olvasóink táborából úgyszólván naponta kapunk, egyik legismertebb, s az emberi fizikummal mélyrehatóan és minden irányban részletesen foglalkozó fiatal orvostanárunk véleményét láttuk szükségesnek kikérni. Az igen gyakoriak, minden izében humánus és átgondolt szakvéleményt minden illetékesek figyelmébe ajánljuk. — Fájdalom, tagadhatatlan. — mondta kiküldött munkatársunknak Verebély Tibor dr. egyetemi tanár, főtörzsorvos — hogy a vérbaj a háború óta óriás arányokban terjed. De éppen úgy terjed a tuberkulózis is. A két veszedelmet nem szabad egymástól elválasztani vagy egyiket a másik kedvéért mellőzni. Segíteni lehet itt egyszerre mind a kettőn és pedig nem is szükségesek hozzá költséges, nagyobb szabású áldozatok. Azonban magától értetődik, hogy minden ilyen országos veszedelmű bajt csakis megfelelő specialisták kezelhetnek. Egyetlen ember nem lehet tökéletesebben is, abban is. Aki kitűnően ért a vérbajhoz, az nem lehet jó orvosa a tüdőnek, mert a szétforgácsolt tudás sohasem alapos. Éppen ezért, ha konzekvensen akarjuk orvosolni ezeket az óriás mértékben megnövekedett háborús veszedelmeket, olyanféle középpontokat kellene szerte az országban fölállítani, mint például itt Budapesten a tüdőbeteggondozó-intézet. Ez lehetne az új szervezet is-