Budapesti Hírlap, 1916. január-február (36. évfolyam, 1–60. szám)

1916-01-14 / 14. szám

1916. január 14. BUDAPESTI HÍRLAP A* «.­­ sági előjogokat. Másrészről Németországnak bizto­sítékokat kellene nyújtania a német militarizmus ellen, nekünk viszont saját navalizmusunkat kel­lene mérsékelnük. Nagyon nehéz annak bebizonyí­tása, hogy egy német Törökország jobban fenyegeti a világ szabadságát, mint egy brit India. Az antant veresége a Dardanelláknál. A török hivatalos Jelentés. Konstantinápoly, jan. 13. A főhadiszállás közli: Irak-arcvonal: Nincs változás. Kaukázus-arcvonal: Január 10-én az ellenség kétszer megtámadta állásainkat a Narman-sza­kaszon, de visszavertük. Az ellenségnek 100 halottja maradt a csatatéren. Dardanella-arcvonal: Január 10-én több ellenséges cirkáló és torpedónaszád időnként bombázta Tekeburn­ környékét és az anatóliai üte­geket a­nélkül, hogy kárt tett volna. Egy Kavalla irányából jött cirkáló a szároszi öböl északi részén lévő szakaszunkat meg­kísérelte tüzelés alá venni, de legközelebb lévő ütegünk ellentü­zelése elűzte. Január 9-én két hadirepülőgépünk, a­melyeket Boedîp­e te Chones haditervek vezettek, egy negyedik ellenséges repülőgépet le­lőtt, a­mely Szedil Bahr magasságában a tengerbe esett. * A szedil-bahri csata, a­mely január 8-án és a 9-ére virradó éjjel lefolyt és az ellenség veresé­gére végződött, a következő lefolyása volt: Abból a körülményből, hogy az ellenséges parti tüzérség tevékenysége csökkent és helyettük a hajó­tüzérség lépett akcióba, hogy számos szállítóhajó volt a kikötőhely közelében, valamint abból a körül­ményből, hogy az ellenség újra visszaél, világos nappal kórházhajókon szállíttatott csapatokat, sej­tettük, hogy az ütegeink heves tüzelésétől nyugtalaní­tott ellenség menekülésre készül. Minden előkészületet megtettünk erre, hogy a menekülésért az ellenség ez alkalommal a lehető leg­drágább árt fizesse. Előkészületüü­k január 4-ike óta teljes sikerrel folyt. A támadásra kiválasztott sza­kaszokat heves ágyú- és akna­tűzzel borítottuk el. Január 8-án délután fokoztuk tüzelésünket, aknákat robbantottunk és tevékenységünket azzal fejeztük be, hogy az egész arcvonalon erős földeprő osztagokat küldtünk előre. Az ellenség, a­mely támadás elő­készületeit sejtette, balszárnya közelében számos hadihajót gyűjtott össze, a­melyek csapatainkat és előretolt állásainkat hevesen bombázták. Csapatain­kat, a­melyek egyes helyeken az ellenséges lövő­árok­hoz közeledtek, az ellenség puskatűzzel és kézi­gránátokkal fogadta, de csapataink délig tartották állásaikat. A január 9-re virradó éjjel újra előretoltuk felderítő osztagainkat az ellenséges lövőárok ellen. Reggel három órakor, a­mikor észrevettük, hogy az ellenség centrumaiból visszavonuló mozdulat kezdő­dik, elrendeltük az előrenyomulást az egész arcvo­nalon. A visszavonuló ellenséges csapatok egy része hadihajói heves tüzelésének védelme alatt sietett a partraszállás helyeihez. E­gy másik rész automatikus aknák robban­ásával csapataink előrenyomulását lépésről-lépésre akadályozni igyekezett. Ebben a pillanatban messzehordó ágyúink­­lyi­kos tüzelést kezdtek a kikötőhidak ellen, mi a tábori ágyúink az ellenséges utóvédet bombázták és neki nagy veszte­séget okoztak. Hegyi ütegeink a gyalogsággal együtt előrenyomultak és az ellenséget közvetetten közelből nyugtalanították. Csapataink az ellenséges haj­ók­ és aknák támadását vitézül állták, harci vágytól át­hatva, mit sem törődtek a minden oldalról reájuk zúduló pokoli tűzzal és lekaszabolták az ellenséges katonákat, a­kik tüzérségünk hatásos tüzelése követ­keztében .Nem menekülhettek és kétségbeesett ellen, állást fejtettek ki. Január 9-ének reggelén csapataink a csatatéren számos ellenséges holttestet körülvéve találták magukat. Végül m­­egállap­ottuk, hogy tüzérségi tüzelé­sünk hatásosan elérte célját és hogy az ellenség a rendelkezésünkre álló eszközökkel egész arcvonalára gyakorolt nyomás következtében, valamint erős gya­­logsági osztagaink­ támadása következtében képtelen volt ebben a zónában számos hadihajóinak védelme ellenére még hosszabb ellenállást kifejteni. Így végződött az utolsó felvonása azoknak a harcoknak, a­melyek nyolc hónap óta a Galli­poli-félszigeten lejátszódtak, végződött pedig az ellenség vereségével és visszavonulásával. A nagy zsákmány, a­melyet még nem számláltunk meg: ágyuk, fegyverek, muníció, lovak, öszvé­rek, kocsik és nagymennyiségű egyéb hadi­anyag. A rengeteg zsákmány. Konstantinápoly, jan. 13. A Milli-ügynökség levelezője, a­ki az ango­lok által kiürített sedil-bahri szakasz egy részét megtekintette, leírta az ott talált zsákmányt. Mindenütt szárazföldi torpedók, föl nem rob­bant bombák, lövőszer, kocsik, sátrak, mozgó tábori kórházak, takarók­ezrivel, 2000 ágy, nyereg és lószerszám, szétszedhető és pompás drótágyakkal fölszerelt tiszti barakkok, kórházi célokra berendezett 10 hadiautomobil, rengeteg sok vánkos, konzerves­ ládák, kétszersült és sajt található oly mennyiségben, hogy több nagy fű­szeres áruháznak egy esztendőre elég volna. E vidék sokkal inkább kereskedelmi kikötő be­nyomását kelti, mint csataterét. Szedil-Bahr vá­rosában nagy rizsraktárak vannak. Az antant vesztesége emberben. Bázel, jan. 13. (Saját tudósítónktól.) A Tagesanzeiger a galilipoli expedícióról ezt jelenti: Megbízható számítás szerint a franciák vesztesége kerek 100.000 ember. A 205.000 főnyi angol veszteség­gel együtt — 125.000 sebesült, halott és eltűnt és 80.000 beteg — a Dardanelláknál az egész vesz­teség több mint 300.000 hasztalanul föláldozott emberélet. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy az antantot milyen jelentékeny flotta­veszteség érte a Dardanelláknál. A legutóbbi nyári vereséget nem tekintve, a Dardanella-vál­lakozás vége a négyes­ antant legnagyobb és leg­súlyosabb következményű katonai kudarca. A német császár táviratai. Konstantinápoly, jan. 13. A Dardanellákban aratott győzelem alkalmá­ból a szultánhoz intézett táviratában Vilmos császár azt mondja, hogy nagy megelégedéssel vette tudomá­sul a hírt, hogy az ellenséges hadsereg kényszerült Gallipoli félszigetét teljesen kiüríteni és üdvözli a szultánt a nagy győzelem alkalmából, a­mely a szé­gyentelen ellenség heves támadásainak véget vetett. A csásár bejelenti, hogy csodálata jeléül kardot küld a szultánnak, hogy a nagy győzelemre való megem­lékezést megörökítse, a kardot, a­mely a jogok vé­delmére folytatott háború alatt mindenkor az ellen­ség feje fölött lebegjen. A császár végül ama meg­győződését fejezte ki, hogy Isten segítsége biztosítja a végső győzelmet. Vilmos császár Enver basa hadügyminiszterhez is táviratot intézett, a­melyben azt mondja, hogy az ottomán hadsereg oly fegyvertényt hajtott végre, a­mely örökre megmarad a nép emlékezetében. Üd­vözli Enver basát és az ot­omán hadsereget a legszí­vesebben ama siker alkalmából, a­mely a diadalmas ottomán zászló köré új babérokat font. A császár a miniszternek a Pour le mérite rendjelét adomá­nyozta. Enver basa napiparancsban közölte a hadsereg­gel Vilmos császár üdvözletét azzal a megjegyzéssel, hogy ő ezért köszönetet mondott a császárnak s biz­tosította őt, hogy az ottomán hadsereg továbbra is teljesíteni fogja kötelességeit. A franciák az angolokat okolják a vereségért. Genf, jan. 13. (Saját tudósítónktól.) Hervé a La Victoire­ban a Dardanelláknál szenvedett kudarcért az egész felelősséget az angol főparancsnokságra hárítja. Londonban nem akarták a Keleten való vezetést a francia tábornokokra bízni, a­kik a franciák szerint nagyarányú hadjárat alapelvei­vel inkább vannak tisztában, mint az angolok, a­kiknek csak a gyarmatokon való hadviselés­ben van gyakorlatuk. D'Amadé tábornok annak idejében azt tanácsolta, hogy Kis-Ázsiában is szállítsanak partra csapatokat. Az indítványt azonban Anglia elutasította. A Figaro azt írja, hogy a dardanellai had­műveleteknél elkövetett hiba Hamilton rovására irandó, a­ki viszont a nehézkes londoni hadügy­minisztériumra hárítja a hibát. A tábornoknak — mondja a Figaro — vagy segítenie kellett volna a dolgon, vagy pedig azonnal le kellett volna mondania. Török előnyomulás Perzsiában. Konstantinápoly, jan. 13. Mint a A/i'/ft-ügynökség értesül, török csa­patok bevonultak a perzsiai Kermandiába. A lakosság a törököket ovációval fogadta. A város fel van lobogózva. A környékről a törzsek a vá­rosba özönlenek a törökök üdvözlésére. A háború a tengeren. Menekülés a búvárhajó elől. Madrid, jan. II. (Havas.) A Tafna nevű gőzös szikratávíró­val segítséget kért és hozzáteszi, hogy egy búvár­hajó elől menekült. Barcelonába érkezett máso­dik szikratávíróval a Tafna közli, hogy menekü­lése sikerült. Elpusztult angol gőzös. Hull, jan. 13. (Reuter.) A Wilson-vonal Sapho gőzösét menthetetlennek tartják. A legénységről nincs biztos hír. Az angol gyilkossági Berlin, Jan. 1t. A Neue Zur. Zig. röviden közli annak a jegy­­zéknek a szövegét, a­melyet az angol kormány a Baralong-esettel kapcsolatosan a német emlékiratra válaszképpen kiadott és megjegyzi: Az angol kormány tehát megtagadta azoknak az angol matrózoknak megbüntetését, a­kik egy né­met búvárhajó tizenkét emberét meggyilkolták. Grey válaszában van egy fontos mozzanat: nem ta­gadja a tényállást, a­melyet sokan mindeddig hinni sem mertek, hogy tudniillik csellel, hamis lobogó ki­tűzésével megsemmisített német búvárhajó legény­ségét a „győzelmes" angol kapitány parancsára le­lőtték. Grey az esete­ három, a németek rovására írt cselekménnyel igyekszik fedezni, a­melyekre azon­ban ez esetben nem lehet hivatkozni, épp oly kevéssé, mint arra a nagylelkűségre, a­melyet Grey szerint más esetekben német tengerészek megmentésével ta­núsítottak. A fődolog ezzel nem veszít a maga bor­zasztó komolyságából. Való-e, hogy angol tengeré­szek kapitányuk parancsára meggyilkoltak német tengerészeket, miután azok megadták magukat? Greg nincsen abban a helyzetben, hogy erre a kér­désre tagadó választ adjon, de vonakodik a gyilko­sokat felelősségre vonni. Most Németország szavát várjuk. Németország a civilizációnak sokkal nagyobb fokán áll, sem hogy hasonlóval válaszolhat s angol foglyokat kivégeztetne. Éles megtorlás azért nem fog elmaradni, már csak azért nem, nehogy ily esetek még egyszer előfordulhassana­k. A semleges álla­mokban sem­ fognak szemet hunyhatni a tény elől, hogy az angol kormány a Baralong-esetről szóló fehér könyvvel kitörölhetetlen mocskot hagyott An­glia pajzsán száradni. Ha az angol kormány matró­zainak gyalázatos tettét a búvárhajók ellen való vak gyűlölettel igyekezett volna menteni, ezt még érte­nők. De hogy leplezetlen szofizmussal egyszerűen el­siklik az eseten, ez oly eljárás, a­melynek jellemzé­sére nincsen szó a nyelvünkben. (A Wolff-ügynökség e távirathoz megjegyzi: Ehhez nincsen hozzáfűznivalónk.) * A Luzitánia-Ügy. Remény a NesSvezo elintézésre. Berlin, jan. 13. A Wolff-ügynökség washingtoni képviselője je­­lenti szikratávíró útján. Itt az az általános vélemény uralkodik, hogy a Luzitánia-eset gyors elintézése, tekintettel a jelenlegi helyzetre, sakkhúzás lesz a kongresszuson. Tíz legbefolyásosabb demokrata szenátor kijelentette egy newyorki lap képviselőjé­nek azt a kívánságát, ho­gy Németország hagyja abba a búvárhajóval való hadviselést, hogy így Ameriká­nak alkalma legyen Anglia ellen eljárnia. Mert min­dig, a­mikor egyengetve volt az útja az Anglia ellen való erőteljes fellépésnek egy hajó bukkant fel és

Next