Budapesti Hírlap, 1916. március-április (36. évfolyam, 61–120. szám)

1916-04-30 / 120. szám

1916. április 16. BUDAPESTI HÍRLAP (M­SZ.)­ ­Alesandria kikötőjében lenni és most teljesen hiá­nyoznak. Egyáltalában a tengerhajózás kérdését is olyan módon szabályozták, ami egyáltalában nem a legkedvezőbb, különösen a franciákra nézve, ami a kereskedői köröket állandóan izgatja is. Az angol­­ érdekeket ez egyáltalában nem bántja. Különösen a gyapottermésre szigorú Anglia és Egyiptomban mo­nopóliumot állapított meg, ami a békében is végte­len fontos kérdés lesz. Egyelőre azonban csak a fran­c­iá­k bosszúságát jelenti, akik kénytelenek abnorm** árako­n megvenni az egyiptomi gyapotot, természe­tesen Londonban. A műemlékek bizottsága azonban most is működik és Maspero újabban is nagyértékű felfede­zéseket tett. A szuezi csatorna mentén ásott lövölár­kokban egész sora a régiségeknek került napvilágra, a­melyet egyelőre a Bulak Múzeumban helyeztek el Kairóban. A leletek tudományos feldolgozása most van folyamatban. A Journal Archeologique jelen­tése szerint olyan műtörténeti becsű leletek is akad­tak, a­melyek egyenlő értékűek a világhírű író­deákkal vagy Falusi bíróval. Kut-el-Amara Budapest, ápr. 29. Townshend tábornok, a Kut-el-Amarában körülzárt angol erőcsoport parancsnoka több mint 13.000 emberével megadta magát a törö­köknek. A TVo//f-ügynökség jelentése, mely er­ről az eseményről hírt ad, közelebbi adatokat nem tartalmaz. Maga az esemény, várható volt s egyetlen meglepő momentuma a kapitulált angol erő létszáma s ez is csak azért, mert Townshend hadereje felől épp ugy a legkülönbözőbb hirek voltak forgalomban, akár csak a Mezopotámiában operáló angol és török erők nagysága felől ál­talában. Kut-el-Amara a Tigris balpartján­­ fekvő város, a­melyet az angolok a mezopotámiai ka­land elején előbb hídfőszerű­ erődítésekkel vet­ték körül, majd nagystílű megerősített tábor­hellyé építették ki s egyfelől Bagdad felé való előrenyomulásukban ez lett a fő támasztópont­juk, másfelől — mint a történtek mutatták b e minőségében rendeltetését az angol részről bi­zonnyal nem várt visszavonulás folyamán is tö­kéletesen betöltötte. Townshend tábornok több mint négy és fél hónapig volt körülzárva és el kell ismerni, hogy derekasan tartotta ma­gát s — mint a­­hogy az angol lapoknak be­ismeréseiből következtethetjük — az élelmiszer- hiány kényszerítette arra, hogy kiadja a katonás derekassággal forgatott fegyvert a kezéből. Ka­tonás magatartásának csak az veszi el az izét, hogy a törököknek pénzt kínált, hogy csapatai­nak a szabad elvonulást megengedjék. Ismeretes dolog, hogy a lepergett négy hó­nap alatt Townshend több kirohanást kísérelt m meg, megpróbálta magát átvágni a török gyű­rűit, azonban ez épp oly kevéssé, sikerült, mint a­mily csúfos kudarcot vallott az időközben a Gallipoli félszigetről, Indiából, sőt Egyiptomból és Flandriából megérkezett angol erősítéseknek előbb Aymler, majd Gor­ringe tábornokok veze­tése és­ Lake tábornok fővezetése alatt végrehaj­tott felszabadító kísérletei, melyek januárban, március 8-án, majd április 3-án, 7-én és 9-én Ali Garbinál, majd Felahiénél és ismét Felahié­től keletre ezrekre menő veszteségek mellett, az angolok vereségével végződtek. Kut-el-Amara végzete tehát beteljesedett. S ebben épp oly kevéssé hibás Townshend, mint Gorringe, avagy Lake tábornokok. Az egész an­gol vállalkozás elejétől fogva el volt hibázva, mert katonai nézőpontból nem volt eléggé elő­készítve ... Az angolok India felé nyúló had­tápvonalaira igen kevés súlyt vetettek és nem számoltak azokkal a hallatlan nehézségekkel, melyeket a téli hónapok alatt egészen eliszapo­sodott vidék, a tavasz beálltával pedig az elvi­selhetetlen hőség és az abszolút vízhiány gördí­tenek minden nagyobb seregtesttel való operáció elé. De a legkevésbbé számoltak azzal, hogy a törökök nagyobb erőket tudnak majd velük szembeállítani. A Mezopotámiában egymással szembenállott és szembenálló erőkről még ma sincs tiszta képünk. A török erőket a Times hat hadosztályra becsüli és azt állítja, hogy még to­vábbi öt hadosztály van úton Bagdad felé. Ezzel szemben a Mezopotámiában álló angol erők ösz­szesen legföljebb százezer puskát számlálnak s míg a török erőket a megboldogult Goltz basa összefogta és frontjának szárnyait a barátságos törzsek frissen mozgó lovasságával biztosította, addig az angol erőknek az aránylag igen széles fronton szét kellett darabolódniok. Ezek a szám­adatok azonban nem megbízhatók, a­mit bizo­nyít az is, hogy Townshend erejét eredetileg 15.000 főre becsülték s olvashattuk, hogy ebből Kul-el-Am­aráig csak 7000 embere maradt s vé­gül most mégis 13.000 emberrel adta meg magát. A mikor tehát az angol lapok a Mezopotámiá­ban operáló angol erők létszámát kisebbítik s a törökök számbeli felsőbbségét hangoztatják, nyilván hadvezetésük egyre ismétlődő hibáit akarják palástolni. Kut-el-Amara elestének jelentősége igen nagy. Goltz basa valóban megérdemelte volna, hogy legalább még ezt megérje. A javarészben érintetlen erődítések török kézre kerülnek s a fontos sztratégiai ponton a törökök igen erős támasztóponthoz jutnak, a­mi annál fontosabb, mert hiszen igen valószínű, hogy most a száraz mezopotámiai nyár beálltával ismét megkezdik az offenzívát a még a Tigris völgyében álló an­gol erők ellen. De jelentős eleste azért is, mert végleg rombadöntötte a Délnyugat-Perzsián ke­resztül operáló, bár időközben megállott gyön­gébb orosz erőkkel tervbe vett koncentrikus mű­veleteket, a­mennyiben ilyenekről őszintén szó volt a két antant-hatalmasság között, a­melynek barátsága épp ezen a fronton lehet a legkevésbbé őszinte. Végül lehetővé teszi azt, hogy ha a me­zopotámiai erőiket a törökök csakugyan meg akarták még erősíteni, a már talán útban lévő tartalékokat kaukázusi haderejük támogatására fordíthatják, a­mely — mint a legutóbbi hírek­ből föltehető, — egész frontján csatára állott Nikolájevics Miklós haderejével szemben. Az angolok megadták magukat. Berlin, ápr. 29. •A nagy főhadiszállás közli április 29-én. A Kut-el-Amarában körülzárt angol haderő kénytelen volt magát megadni a vitéz török ostromlóknak. A hadifoglyok száma több mint 13.000. Townsend pént ígért. Konstantinápoly, ápr. 29. A Milli-ügynökség tudósítója jelenti Bag­dadból: Townsend tábornok azt az ajánlatot tette, hogy Kut-el-Amarát a városban lévő va­lamennyi ágyúval együtt, átadja és egy millió fontot fizet készpénzben, ha seregével együtt szabadon elvonulhat. Ezt a nevetséges aján­latot természetesen azonnal visszautasították. Szomorú kísértet. London, ápr. 29. A hadügyi hivatal közli, hogy az április 24-re virradó éjjel kísérletet tettek arra, hogy, egy hajót élelmiszerrel Kut-el-Amarába küldje­nek. A kísérlet a legnagyobb bátorság ellenére sem sikerült. Repülőgépek megállapították, hogy a hajó körülbelül Kut-el-Amarától négy angol mérföldnyire keletre zátonyra futott. A száznegstwars egynapos ostrom. Ma száznegyven­egyedik napja annak, hogy a törökök Kut-el Amarában körülzárták Townsend angol tábornok seregét és csak ma, majdnem öt hó­nap után érett meg az ostrom annyira, hogy az an­gol sereg megadja magát. A kuz-el-amarai harcok lefolyása az első naptól fogva a következő volt: 1915 szeptember 26-án jelentékeny angol had­erő (az angol lapok szerint közel százezer ember­ indult el Townsend tábornok vezetése alatt a Tigris mentén fölfelé. A cél Bagdad volt s az angolok már számolgatták a napokat, a mennyi més bele fos­ z telni e nevezetes város elfoglalásához. Csakhogy erről nem került a dolog. Az angol katonák csak Kul-el-Amaráig jutottak és hogy onnan­túl milyen a világ, az egyelőre titok marad előttük. A török csapatok elzárták útjukat, mind a két szárnyukkal nagy ki­terjedésű mocsarakra támaszkodva. Az angolok, a­kiknek had­vezetősége csekély előrelátást és sztraté­giai tudást árult el, nem ismerték föl a veszedelmet s a nélkül, hogy a jobb angol hadvezérek tanácsát kikérték volna, tovább folytatták útjukat Bagdad felé és eljutottak egészen Ktezifonig, a párt királyok székhelyéig, a­hol néhány svboltozat még most is megjelöli régi hatalmas palotájukat. Az összeütközés november 22-én történt, a harc rendkívül véres volt, három napig folyt a csata és miután már most fe­nyegette a körülzárás veszedelme, az an­golok­­kérny­­­telenek voltak visszafordulni s visszajutottak Kut­el-Amarába, a­hol sietve megerősítették magukat. A törökök nyomon követték őket és december 9. és 12-ike között körülzárták az angol csapatokat, a­melyek ettől a naptól fogva el voltak zárva a külső világtól. Az angol hadügyi kormány rögtön intézkedett, hogy segítő csapatok induljanak el Townsend fel­mentésére. Ez a sereg, körülbelül húszezer ember, Am­mer tábornok parancsnoksága alatt ez évi ja­nuár végén elérkezett Esz-Szinbe, Kut-el-Amarának közelébe. Ez a sereg mindennel el volt látva, a­mi a győzelem kivívásához szükséges, fegyverrel, min­denféle kaliberű ágyúval, sok időre való eleséggel a maga és a bezárt hadsereg számára. Ez a sereg is döntő vereséget szenvedett és kénytelen volt har­mincöt kilométerre meghátrálni. Aylmer tábornokot elcsapták és helyébe Gorrinae tábornokot nevezték ki. Gorrinae azonnal újra megkezdte az offenzívát, eleinte szerencsével, mert április 5-én sikerült neki a törököktől néhány fontosabb pozíciót elvenni és egészen az orahi romokig eljutni. De a siker nem volt tartós. A bezárt angol hadsereggel nem tudták az összeköttetést létesíteni s a törökök a következő napokban visszafoglalták elvesztett hadállásaikat. Ugyanekkor az időjárás is rendkívül rosszra fordult. Így például április 12-én nemcsak a Tigris vize dagadt meg óriás módon, ha­nem a rettenetes vihar nagyon megdagasztotta a mocsarakat is, a­melyeknek vizei elárasztották a két angol tábort. A törököknek nem ártott ez a szörnyű időjárás, mert erős fedezékeikben voltak és bevár­ták a bekövetkező eseményeket. De az angolok hely­zete elviselhetetlen; a víz elárasztotta táboraikat s minden áron előre kellett nyomulniok magasabban fekvő pozíciók felé. A hadműveletek a folyamnak mind a két part­ján folytak: az északi parton Gorrinae, a déli par­ton Kearu hadosztálya vett részt a küzdelemben. A törökök megerősített hadállásai, a­melyeket a se­gítségül küldött angol csapatoknak keresztül kellett volna törni, egymásután következtek: Falahie, Szanna-i-Ját és Esz-Szin. Az angolok, a­kik tudták, hogy életükért harcolnak, minden erejük megfeszí­tésével megrohanták és nagy emberáldozatok árán el is foglalták Falahiét s a következő­ napon megtá­madták Szanna-i-Jalot. Itt azonban elhagyta szeren­cséjük: Gorrinae serege április 9-én véres vereséget szenvedett. Ettől fogva megállott a harc, a­mely csak néhány nappal ezelőtt indult meg újra s április 23-án az angolok újabb nagy vereséget szenvedtek. Eleinte Kearn serege is kisebb-nagyobb szeren­csével harcolt, április 12-én néhány kilométer szé­lességben benyomta a török hadállásokat, 15-én újra kisebb győzelmet aratott, de ezzel aztán ennek a se­regnek a szerencséje is kimerült. 17-én a törökök támadtak és döntő csatában megverték az angolo­kat, a­kik háromezer halottat hagytak a csatatéren s tíz kilométernyire voltak kénytelenek visszavo­nulni. Ettől fova a bezárt angol hadsereg megadása már csak nap k kérdése volt. Fölmentéséről szó sem lehetett tö­bb s a hivatalos távíró ma jelenti Townsend seregének kapitulációját. '-jsuwtwe­h nacsAjj v(jmtneiHenna. felehh -— jJPwasi 4 KUT &-­Qf % OMflfifffv' ^L­­w« ffHOarbC B.H. A mai török hivatalos jelentés. Konstantinápoly, ápr. 23. A főhadiszállás közli: Irak-arcvonal. Nincsen fontosabb jelenteni való. Kaukázus-arcvonal. Azoknak az ellenséges osztagoknak, a­melyek áprlis 24-én és 2­­-án Van környékén levő állásainkat megtámadták, sikerült mint­egy 300 méternyire megközelíteni állásainkat. Ellentámadással azonban elűztük az ellensé­get, a­mely megfutamodott. Április 26-án az ellenség újra megtá-

Next