Budapesti Hírlap, 1916. november-december (36. évfolyam, 304–363. szám)
1916-11-12 / 315. szám
20 BUDAPESTI HIÎILA? OIG. «O ... j 1 'Jiti. november 12. vendége, ki Beethoven esz-dúr versenyét játsza. Azonkívül előadják Mahler VII. szimfóniáját, a rendkívül nagy és érdekes műnek ez lesz első budapesti előadása. A műsor első száma Liszt Mazeppa című szimfóniás költeménye. Jegy: kapható a Népoperában és összes jegyirodáiban. * (Új Idők.) Az Új Idők legújabb számában Bíró Lajos folytatja új regényét, melynek címe Don Juan halála. Zöldi Márton, aki onost ülte meg negyven éves fiói jubileumát, elbeszélést irt A lacikonyhában címmel. Földes Imre Kivin a bárány, benn a farkas című vígjátékának egyik kedvesebb részletét közli még az L'i Idők, amelynek szövegrészéből felemlítjük még Rádai Pál A fényűzés demokráciájáról című cikkét, Molnár Jenő és Gellért Márk elbeszélését, Kimek Sándor útleírását, Bogárosy Zoltán és Zoltán Vilmos kisebb cikkét, Sas Lole, Jászai-Horváth Elemér és Takács Edith versét. A harctéri képek felölelik a különböző harcterek érdekes epizódjait, amelyeken kívül egész sor színházi képet és ötletes fejlécet közöl a lap. Előfizetési díj egész évre húsz, negyed évre ötkorona. * (Jótékonycélú hangversenyek.) Vécsey Ferenc szerdai, második hangversenyére, már csak néhány jegy kapható Rezeavölgyinél. Ez estén, amelynek teljes jövedelme az erdélyi menekültek javára szolgál, Lalo, Wieniawskij és Csajkovszky legnépszerűbb művei mellett saját szerzeményű négy kapriszét először játsza a művész. Érdekes hangversenyt rendez november 22-én este a Vigadóban a 30. honvédgyalogosezred elesett hőseinek özvegyei és árvái javára. A magyar művészvilág kitűnőségei teszik az estét élvezetessé. Föllépnek Sándor Erzsi, Kertész Ella, Hegedűs Gyula, Góth Sándor, a Waldbauer-Kerpely vonósnégyes, Keéri Szántó Imre és Ilrenzi Oszkár Jegyet az ezred pótzászlóaljánál (VIII., Baross u.32.) és a Harmóniánál (Váci utca 20. sz.) lehet váltani. — Eleonóra bolgár királynő védőségével a Vigadó nagytermében december 1-én hadi jótékonycélú hangversenyt rendez zenekari kísérettel Mithev Nevenka bolgár ezredes leánya, aki a szófiai királyi zenede rendes tanára. Mithev kisasszony nagystílű zongoraművésznő hazájában mint zeneszerző is köztiszteletben áll. A zenekart Máder Raoul volt operaházi igazgató fogja vezetni. * (Molnár-premier a Royal-Apollóban.) Holnap mutatja be először a főváros legelőkelőbb filmszínháza Molnár Ferenc vígjátékát, A doktor urat. A szenzációs bemutató iránt óriás érdeklődés irányul meg városszerte, Balkay Márton, Lábass Juci, Kürthy György, Gyárfás Dezső, Fényes Annuska, Vándory Gusztáv és Latabár játszák az európai hitett vígjáték főszerepeit. A Molnár-premierre a jegyet elővételben árusítja a Royal-Apolló pénztára. * (Új vonós-négyes.) Új vonós-négyes társaság alakult a fővárosban. Az új kvartett tagjai: Koncz János, Krauss Mihály, Puchner Szilárd báró és Hartmann Imre. A társaság fő céljául a magyar szerzők kamaraműveinek megismertetését tűzte ki. Első hangversenyüket decemberben tartják meg. * (A Harmónia hangversenyei.) Winterli Rudolf holnapi előadására már minden jegy elkelt. Közkívánatra még egy harmadik estét ad november 17-érg. — D'Albert Jenő november 22-iki hangversenyére már majd minden jegyet eladtak. — Pártos István, a fiatal hegedűművész, aki a sajtó egybehangzó véleménye szerint a jelen egyik legnagyobb zenefenoménje, november 24-én tartja egyetlen zenekari hangversenyét a Vigadóban Kerner István karnagy vezetésével. A műsor: Bruch (g-moll), Beethoven és Lalo hangversenyművei. — Dut Klára, a berlini Hofoper ünnepek primadonnája november 30-án rendezi ária- és dalestjét a Vigadóban. — Barmester Willy hegedűművész december e-iki selóestéjére a Vigadóban a jegyek túlnyomó része már elkelt. — Straube Károly a világhírű orgonaművész december 7-én tartja egyetlen orgonaestéjét, melyen Venczell Béla operaénekes működik közre. Jegy a Harmóniában váltható (Váci utca). * (Méry Béla hangversenyei.) Jövő szombaton, november 18-án tartja Környeiné Szamosi Elza ária- és dalestéjét a következő műsorral: Händl: S.argó. Furlbonde spira-ária. Schumann és Brahms dalok. Michalovich: Megírtam a levelemet. Székács: Fülembe cseng. Dienzl: Liliomszál. — Backhaus Vilmos műsora november 23-ra: Schubert: 3 Impromptu, Vándorábránd. Chopin: g-moll, ballada, c-moll Nocturne. Berceuse, Barbarella. Eliida. Mendelssohn: Rondo capricciózó. Liszt: Gnom-tánc, Feux follets. Schubert—Taussg: Katonainduló. — Busch Adolf műsora november 27-re: Tartini: Ördögtrilla szonáta, tittcit d-moll szonáta a Chaconie-al. Spohr: Adagio. Pugnant—Kreisler: Präludium és Allegro. Brahms: Magyar táncok. — Heinemann Sándor: Gershmann Ernával december 1-én ballada-és duett-estét rendez. — Sauer Finit december 9-én rendezi a Vígadó nagytermében zongoraestéjét. A jegyek erősen fogynak. — A Cseh fonóa/téni/és második kamaraestéjét december 12-én tartja Molnár Antal (viola) és Son Istriv (gordonka) közreműködésével. Előadják Schubert d-moll, Beethoven f-dur, Op. 59. vonósnégyesét, Brahms g-dur vonóskulosát. Jegy az estékhez Méry Bélánál kapható. * (A Lyra hangversenyei.) A bécsi Konzert Verein-nek november 14-én és 15-én Löwe Nándor vezényletével a Vigadóban tartandó hangversenyén a műsor a következő: 1. Beethoven: Első szimfónia, Wagner: Faust megnyitó. Schubert: e.-dúr szimfónia. 2. Mozart: Idemence, megnyitó, Brahms: első szimfónia. Csajkovszky: Negyedik szimfónia. Jegy a Lyránál (Andrássy út 15.). 1. Wüllner Lajos dr. szavaló művész december 3-án rendezi szavaló estéjét a Zeneakadémiában. Jégv a Lyránál (Andrássyút 15.) * (Rózsavölgyi hangversenyei.) Lhevinne József november 13-iki hangversenyének műsora: Weber: asz-dúr szonáta. Liszt: h-moll szonáta, Chopin: 5 Preludes. Liszt: Ricordanza, Eroica, f-moll Etude.— Dohnányi—Stubay—Molnár—Kérve! a november 19-én, vasárnap este kamarazeneestét rendez a következő műsorral: Brahms:"c-moll és Mozart g-moll zongora-kvartett és Schubert: Forellen-kvintett. A jegy nagy része elkelt. — Lhevinne József november 21-iki második hangversenyének műsora: Bach—Busoni: Orgona lokkala, Beethoven: Eroika-variációk, Chopin: h-moll szonáta, Rubinstein: Six etudes, — Mende Erzsi november 25-én tartandó hangversenyén a többi közt elénekli a nagy áriát a Traviatából, Mozart: Il Re Passore-t, valamint Brahms- és Schubert-dalokat. — Dohnányi Ernő harmadik zongora estéje december 26-án lesz. Műsora: Beethoven: a-moll szonáta, Beethoven folur szonáta, Dohnányi: 6 Koncert-Blude (első bemutató), Schubert: 4 Impromptu. — Jegy fenti hangversenyekhez Rózsavölgyinél kapható. * (A Szent Margit-kör hangversenye.) A budapesti egyetemi hallgatónők Szent Margit-köre november 23-án, csütörtökön este fél nyolc órakor tartja szokásos jótékonycélú hangversenyét a fővárosi Vigadóban. A nagyszabású hangversenyen közreműködnek: P. Basilides Mária, Keömleg Bianka, F. Várady Aranka, Gábor József, Koncz János, Mészáros Alajos, Jajnai Alajos és Zsigmondy Gábor. Az Egyetemi ÉnekkarokNoseha Károly vezetésével dalokat fognak előadni. * (Az Egyetemi Kör hangversenye.) Az Egyetemi Kör december 10-én a Zeneakadémia nagytermében a magyar Vörös Kereszt és a bolgár Vörös Kereszt és a török Vörös Félhold javára hangversenyt rendez, amelyen Paulay Erzsi, Antalffy-Zsiross Dezső, Bakó László, Székelyhidy Ferenc, Tamás Alajos, az Endemi Énekkarok és az I. számú honvédgyalogezred zenekara működik közre. * (Jótékonycélú hangverseny.) Csekonics Fridre gróf, a Vörös Kereszt Egyesület elnöke elvállalta Révy Aurélia operaénekesnő hangversenyének védőségét. Az est december 13-án lesz a Zeneakadémia dísztermében a Vörös Kereszt javára. Jegy kettőtől tíz koronáig már most kapható Bárd zeneműkereskedésében. * (Szabad liceum.) A Szabad Líceum november 19-én, délelőtt tizenegy órakor tartja évi közgyűlését az Akadémia kisgyűléstermében, amelyen Wekerle Sándor dr. elnöki megnyitója és a közgyűlés napirendjének letárgyalása után Sztörényi József Szociális feladatok a háború után című előadásával indítja meg az 1916/17. évi előadások sorozatát. * (Iparművészet.) Az Ernszt-Múzeum legközelebb bemutatja Holisser Róbert építésznek évek hosszú során át nagy szeretettel és hozzáértéssel szerzett parcellán-gyűjteményét. A gyűjteményt bemutatása után elárverezik.* (Tudományos élet.) A Földtani Társulat barlangkutató szakosztálya november 16-án, csütörtökön délután hat órakor az egyetem földtani intézetének termében (Melmed szultán ut 4., IV. em. szakülést tart. Az előadók Bartucz Lajos és Kormos Tivmjir lesznek. — A Szent István Akadémia II. osztálya Concha Győző elnöklésével, november 17-én, pénteken délután hat órakor a Szent István Társulat dísztermében fölolvasó-ülést tart, amelyen Erdélyi László Az aranybulla és revíziós címmel fog értekezni. A fülolvasó-ülés utáni zárt ülés lesz. A Magyarhoni Földtani Társulat barlangkutató-osztálya csütörtökön, november hónap 16-án délután hat órakor az Egyetemi Földtani Intézet tantermében (Mehmed szultán út 4.) szakülést tart, amelyen Barlucz Lajos a büdöspesti barlangban talált embercsontvázat mutatja be, Kormos Tivadar pedig az óruzsini nagybarlangról és a jánzói Takács-Menyhért-barlangról tart előadást. B O K OR S Z K G 5 D. Bokor papi-iki 21. borona. Culyás paprika 19.50 borona. Caemege , 20— , Vörös , 1®.— Sürgönyeim: tTerry, Szeged. 3418 PAPRIKA első filmje A doMtOF up holnap előszöt, a Royal-flpolManl Ma utoljárA : SZZIBÉRIA! FŐVÁROSI mm. A uigaimi adó tminte. —1,589.000 korona uj bevétel. — A közgyűlés, hogy a főváros jövedelmét fokozza, hónapokkal ezelőtt állást foglalt a vigalmi adó mellett, melynek tervezetét Berczel Jenő tanácsos, a pénzügyi osztály volt vezetője és Sebő Béla adóhivatali számtanácsos még a közgyűlés nyári szünete előtt dolgoztak ki. Akkor nem került tárgyalásra a terv", mert a közgyűlés úgy határozott, hogy egyszerre kívan foglalkozni a főváros jövedelmének fokozására vonatkozó javaslatokkal s ez az idő íilost érkezett el, amikor a pénzügyi bizottság kiküldötte húszas albizottság már megtartotta bevezető tanácskozását. Az első adóterv, mely most nyilvánosságra kerül, a szórakozásra és a kártyajátékra vonatkozik. A főváros tíz-slúsz százalékos adót akar kivetni minden nyilvános szórakozásra, de nem a vállalat jövedelmében akar részesedni, hanem magért a szórakozót megadóztatni. A vigalmi adót ilyenformán nem számítják bele a jegy árába, hanem a jegy rendes árán kívül a szórakozó közönség fogja fizetni. A pénzügyi osztály, előterjesztése részletesen foglalkozik a vigalmi adó külföldi példáival, majd Budapestre vonatkozóan a következő javaslatot tenni : Vigalmi adó alá esnek azok, akik a fcoveffcczó helyekre váltanak jegyet: színházba, operába, orfeumba, kabaréba, varieté-, ének-, zene-, szavalatvagy más előadásra, moziba, előképet, balettet, némajátékot, cirkuszi vagy bármiféle más mutatványt nyújtó látványosságra, kiállításra, bármiféle versenyre, táncvigalomba, bulla, bazárba, ünnepségre, azonkívül szórakozó- és mulatóhelyre, kertbe vagy helyiségbe. Vigalmi adó alá esnek még azok is, akik nyilvános helyiségben vagy egyesületben kártyajátékot játszanak. Föl vannak mentve a vigalmi adó fizetése alól, a tudományos intézetek és társaságok s az iskolák kizáróan közművelődést szolgáló előadásain való megjelenés, az állami vagy a városi múzeumok látogatása, a Képzőművészeti Társulat, a Nemzeti Szalon és más kizáróan művészi társulatok rendezte kiállítás, az Állatkert látogatása és az ott rendezett mulatságokon való részvétel, a Margitszigetre való belépés, a városligeti és népligeti, mutatványos telepek, ide nem értve a cirkuszi, színházi és utozi-előadásokat. Mentesek a vigalmi adó alól azok is, akik az Operaház előadására 3 koronánál, a Nemzeti Színházba, Várszínházba, Népszínházba és Népoperába 2 korona 50 fillérnél, az Urániában 1 korona 50 fülérnél, hangversenyre 2 koronánál olcsóbb jegyet vallanak, cirkuszi vagy mozi-, előadáson pedig a kétféle legolcsóbb, — de 80 fillérnél nem drágább — jegy ellenében vesznek részt. Az előbb föl nem sorolt színházak előadásain a két, illetve egykoronás jegyek mentesek az adó alól, a szerint, hogy a színház helyárainak állaga a két koronát túlhaladja-e, vagy sem. A helyárak állagának megállapításánál a páholyokat egy egységárnak kell számítani, az állóhelyeket pedig ügyeimen kívül kell hagyni. Ilyenformán a színházak ülőhelyeinek 35,3 százaléka volna mentesítve az adó alól. A hangversenyek közönségének egynelgyelüb nem fizetne adót. A vigalmi adó rendesen a belépőjegy árának tíz százaléka. A következő helyekre szóló jegyek után azonban húsz százalék adót kell fizetni : orfeumba, kabaréba, varietébe s minden olyan zárt és födött mulatóhelyre, melyben a dohányzás meg van engedve; lóversenyre és ügetőversenyre; bálba és tárkvrgalomba; idegen nyelvű szinielőadásra, végül húsz százalékos vigalmi adót kell fizetni a kártya használatáért, másfelől az egyesületet esetleg megillető nyereségrészesedés teljes összege után. Olyan szórakozásoknál, melyek részben tíz, részben húsz százalékos adó alá esnek, a nagyobb adótételt kell alkalmazni. Az adó hátépostjából belépődíjnak kell tekinteni a ruhatári díjnak azt a részét is, mely kalap, bot és ernyő után a 10 fillért, kabát után a 20 fillért meghaladja, ha pedig a program vagy a színlap megvétele kötelező, úgy ezek árát is, ha dombonként 20 fillérnél, hangversenyen pedig 40 fillérnél többe kerülnek. A tisztelet-, szabad- és ingyenjegyeket azok értéke szerint kell adó alá vonni, még kiadásuk előtt. Az adót az illető vállalkozás köteles beszedni, mégpedig: 1. a jegyre ragasztott városi adóbélyeg ellenében, 2. a főváros által adópecséttel ellátott jegy ellenében, 3. városi adójegy ellenében, 4. városi adóbélyeg, illetve jegy nélkül. Az egyenlítések kelettk alkártyajátékból folyó bevételeikről pontos feljegyzést vezetni s e bevételeik lisz százalékát hónaponként a Hónap 10. napjáig a középponti pénz-tárba beszolgáltatni. A adó lerovásának módját így gondolja a javaslat: A*tri* n viállalkozások, melyeknél a szórakozás jegy megváltásához van kötve, kötelesek valamennyi jegyet az ár szerint csoportosítva összetűzni.