Budapesti Hírlap, 1917. április-június (37. évfolyam, 88–164. szám)
1917-04-01 / 88. szám
2 BUDAPEST! BHMP (SS.) 1917. április 1. és egyéni szabadság nélkül el sem tudok képzelni emberi boldogságot, éppen azért ma már nem irigylem többé az angolt, soha sem irigyeltem a franciát és most, a cári hatalom bukása után még mindig szánakozva nézem az oroszt. Soha sem irigyeltem a franciát, mert a francia sohasem ismerte az igazi szabadságot, mivel mindig zsarnoksághoz volt szokva. Zsarnokok vezették a nagy forradalom alatt is, a császárság alatt is és zsarnokságokra van berendezve állami szervezete ma is. Azért tudott szövetkezni a cárizmussal is. Ma már az angol is azon az úton van, mely véget vet az irigyelt egyéni szabadságnak. Önkénytelenül fölvetődik tehát a kérdés, vájjon a cári abszolutizmus bukása meghozza-e az orosznak a szabadságot, vagy pedig a szolgaságban növekedett nép csak gazdát cserél, vagy csupán nevet, mert abszolút urát többé nem II. Miklósnak, hanem Miljukovnak vagy, Cserdzének hívják? A cárizmus bűnei kétségtelenül rászolgáltak arra, hogy megbuktassák Oroszországban a dinasztiát és vele együtt a monarkiát. De csak sajnálni lehet azt a népet, mely arra szorul, hogy forradalommal segítsen magán. Hiszen a forradalom a szükséges rosszak között a legrosszabb, mert bár fölforgat mindent, rendszerint csak a zsarnokság újabb formáját teremti meg. Nem a nép akaratát juttatja diadalra, hanem csak a nép haragját, melyet a forradalmi vezérek a maguk akaratának zsarnoki érvényesítésére irányítanak és használnak ki. Hiszen a tömeg hiszékeny, tudatlan és könynyen fanatizálható s hamar megfeszíti azt, kit tegnap még vakon követett. Ezért van az, hogy a forradalom vajmi ritkán valósítja meg azt, amit akart s ha célját el is éri, még a háborúnál is több szenvedést okoz s honfi vérben gázolva, kiegyenlíthetetlen ellentéteket teremt. És így, bár a cári autokrácia bukásán sajnálkozni eszem ágában sincs, mégsem tartom megokoltnak, hogy mi, magyarok, zengjünk dicshimnuszokat az orosz forradalomnak, amikor még azt sem tudjuk, hogy meghozza-e nekünk a várva-várt békét; de még kevésbbé tudjuk azt, hogy hová fejlődik s csakugyan meghozza-e az orosz népnek a szabadságot ? De leghelytelenebb a forradalmat magát mint ilyet üdvözölni egy olyan nép fiának, mely elég szerencsés volt a legradikálisabb társadalmi s alkotmányi reformot 1848-ban törvényhozási úton létrehozni s a mely nemzetnek, mint a magyarnak, léte, fönnállása a jogrend erején és a jogfolytonossághoz való SZÍVÓS ragaszkodásán alapszik. Az a szegény szi¥. Irta Sipulusz. Ugye különös, mikor egy becsületes ember becsületes szándékkal, egy tisztességes, becsületes úrinőt folytonosan hazugságokkal traktál? Márpedig én ezt cselekszem, s az úrinő, egy tiszteletre méltó agg matróna, akinek félrevezetésére egy egész család összeesküdött, mert valószii, hogy életét csak így tudja föntartani. Gondolhatják, hogy ezt is a háború okozta. Egyetlen fia unokája, akinek halála esetén a család fiágon kihal, a haditengerészetnél szolgál, s a mi feladatunk folytonosan azt a hitet föntartani az asszonyságban, hogy a gyereket semmi veszedelem sem fenyegeti, úgy él, mint hal a vízben. Komplikálja a dolgot kettő: az egyik az, hogy a fiú, Károly, bámulatosan hasonlít egy tizenhetedik századbeli ősapjához, amiből a nagymama azt következteti, hogy a család történetében nagyra van hivatva, a másik meg az, hogy a mi áldott lelkű öreg barátnénknak rendkívül kifejlődött szívbaja van, ésannyira, hogy a legcsekélyebb erős indulat nyomban megölhetné. A Károly iránt való szertelen szeretetének is megvan a maga haszna, s ez az, hogy ezen az egy tárgyon kívül a világon őt semmi nem érdekli, s így nem is izgatja. Az én feladatom az, hogy az öregasszonnyal a leglehetetlenebb dolgokat elhitessem, ímert, különös, de én bennem jobban bízik, mint a szűkebb családjában. Azt hiszi, hogy mindánk engem nem fűz hozzá családi kötelék, én nem tartozom őt kímélni, és szabadabban megmondok mindent, mint a família. Én aztán derekasan éltem, sőt visszaéltem ezzel a bizalommal, s egyszerűen hajmeresztő, hogy micsoda fantáziát fejtettem ki az öregasszony elbolondításában. Ha ezt a képzelőtehetséget irodalomra pazaroltam volna, megszületett volna belőle a második Divina Comédia. Mikor öreg barátnőm a tenger szörnyűségei miatt sopánkodott, kifejtettem neki, hogy az Adriai-tenger nem is tenger, s a tengerészek maguk közt pocsétának hívják. Hogy az Adrián nyoma sincs azoknak a hirtelen támadó viharoknak, melyek például a Balatont olyan félelmessé teszik. Az Adrián nem a vihar, de a szél maga olyan ritka, hogy a vitorláshajókat teljesen beszüntették rajta és csak gőzzel járnak. Egy rögeszmét azonban nem tudtunk belőle kiverni. A jó asszonynak szent meggyőződése volt, hogy a tengerészkatona sokkal nagyobb veszedelemben forog, mint a szárazföldi katona, és minden áron rá akarta beszélni az unokáját, hogy helyeztesse át magát a hadsereghez. Mert a szárazföldi katona, úgymond az öregasszony, ha veszedelem fenyegeti, elszalad vagy legalább is elbujhatik és beáshatja magát a földbe. Na megsebesül, biztos helyre viszik, ahol nem jár a golyó. A tengerész pedig, bármi történjék is, kénytelen ott maradni hajóján, melyet a lövegek összevissza rombolnak, s ha rosszul végződik a csata, nem vonulhat vissza, hanem elsülyed. Szóval, ő rájött magától a régi jó zsidó közmondásig, hogy a v Íznek nincsenek s gerendái. Legnehezebb feladívaunk akkor volt, mikor a fiút a dreadnougthról áthelyezték egy búvárhajóra. Károllyal már előre megállapítottuk az egész haditervet és kiosztottuk a szerepeket. Titokban ugyanis nem lehetett előtte tartani semmit, mert mindenféle tengerészeti és katonai lapra előfizetett és azokban folyton azt böngészte, hogy mi történik az unokájával. A szereposztás szerint én voltam az, aki örömétől sugárzó arccal berohantam az öregasszonyhoz és igy kiáltottam föl: — Olvasta már, kedves néni? — Micsodát? — No azt nem hittem, hogy az ilyen örömhír kikerülje a maga figyelmét. — Örömhír? Hát vannak még örömhírei a mai világban? — Persze vannak, mégpedig Károlyra vonatkozóan. Áthelyezték az U. 12-re, ez a mi legnagyobb, leggyorsabb és legkényelmesebb buvárhajónk. Van benne gőzfűtés, villámos világítás és lift, szóval teljes komfort. A szénhiányt nem érzik meg, mert olajjal fűtenek rt gépek alá. A buvárhajókon hústalan napok sincsenek, sőt ami a legtöbb, azt hiszem, naponta haboskávét is kapnak. (Mit mondhatok egyebet egy szárazföldi lénynek?) Az öregasszony egy kis ideig bizalmatlanul nézett rám, azután megszólalt: — Ez mind igen szép, de a búvárhajó víz alatt jár ám. Ez nem veszedelmes? •— Már hogy volna veszedelmes? Bár még a levegőbe is tudna emelkedni. Az orosz szabadság is a képviselőházban. Budapest, márc. 31. A képviselőház mai ülésének végén este hetedfél órakor Szász Károly elnök bejelentette, hogy Vázsonyi Vilmos indítványt nyújtott be, melyben az utóbb követett gyakorlat értelmében kéri, hogy a pártok képviselői fölszólalhassanak. (Általános helyeslés). Elsőbben Teleszky pénzügyminiszter óhajt beszélni. (Halljuk.) Teleszky János pénzügyminiszter: A kormány nevében az elnök úr indítványához hozzájárulok, annál inkább, mert a kormány az imént fölolvasott indítványban kifejezésre jutó fölfogással egyetért. (Élénk helyeslés a Ház minden oldalán). A monarkiában senki az orosz belügyekbe beavatkozni nem kíván. (Általános élénk helyeslés.) Elsősorban óhajtjuk, hogy mielőbb az orosz nemzet bizalmát élvező olyan kormánnyal álljunk szemben, amellyel tisztességes békét köthetünk. (Általános élénk tetszés és taps). Kívánjuk, hogy az orosz nemzet tartósan élvezhesse a békés fejlődésnek és a valódi szabadságnak jótéteményeit. (Általános élénk tetszés és helyeslés). Apponyi Albert gróf : Mint az indítványnak egyik aláírója, mindenekelőtt őszinte örömömnek és megelégedésemnek adok kifejezést azon kormánynyilatkozaton, mely szerint a pénzügyminiszter úr a kormány nevében minden magyarázat és minden homály nélkül kijelentette, hogy a kormány ezzel az indítvánnyal egyetért. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Ennek folytán, miután nem hiszem, hogy ellenzéki oldalról bárki is kifogást tegyen, biztosítva van Magyarország képviselőházának egyértelmű állásfoglalása ebben a kérdésben. (Általános élénk helyeslés). Ez egy olyan fellépés, amely szerintem nem tévesztheti el üdvös hatását a további fejleményekre. (Igaz! Úgy van!). Én, képviselőház, nem érzem magamat hivatva arra, hogy ítéletet mondjak az oroszországi eseményekről. Nem, elvi szempontból, mert az én felfogásom, amely e tekintetben teljesen azonos a német birodalmi kancellár fölfogásával — az, hogy nekünk se jogunk, se okunk, se hivatottságunk nincs arra, hogy Oroszországnak vagy bármely más népnek belső viszonyaiba beavatkozzunk. (Általános élénk helyeslés.) A második okotó erre az, hogy ma még nem tudom megítélni, hogy ezek az események milyen befolyással fognak lenni a mi érdekeinkre és a háborús helyzetnek olyan kibonyolítására, amelyhez mi hozzájárulhatunk. Hiszen ebben a forradalomban részt vettek olyan elemek is, amelyek bevallottan a háborúnak a hódító célok szerint való tovább folytatásában talán még intranzigensebb álláspontot foglaltak el, mint a cári kormány, azonban részt vettek belm, olyan elemek is, amelyek kifejezetten és hangoztatottan ezeket a hódító tendenciákat visszautasították és a mi°löbbi békekötés előmozdítását tűzték ki feladatul. Mi nem tudhatjuk, hogy mily elemek fognak felülkerekedni, csak azt tudjuk, hogy hódító, a mi integritásunkat, a mi ezeréves államunk területi épségét fenyegető, háborúval szemben teljesen ugyanaz lesz az intranzigens védelmi állásfoglalásunk és az eljárásunk, akár a cári uralom, akár egy félrevezetett demokrácia vezesse azt. (Általános élénk helyeslés.) Ezért csak melegen óhajthatjuk, hogy azok a tényezők, amelyek Oroszországban felül fognak kerekedni, ha majd a benső forrongás bizonyos jegesedéshez vezet, azokból legyenek és olyan irányt kövessenek, amely a nép valódi érdekét felismerve, az orosz birodalmat mindenkorra megtisztítja azoktól a hódító tendenciáktól, amelyek folytán az európai békének állandó fenyegetője volt. Ha ez így fordul, úgy ez nagy áldás lesz az emberiségre és akkor meg lesz adva a lehetősége annak, hogy mi azzal a nagy szomszédos néppel is békességben éljünk és annak benső haladásának minden tünetét, minden lépését örömmel és rokonérzéssel üdvözölhessük. (Általános helyeslés és taps.)" Az azonban teljesen ki van zárva — és ebben rejlik; szerintem az indítványnak és az ahhoz való egyértelmű hozzájárulásnak jelentősége, az teljesen ki van zárva, amint ezt a német birodalmi kancellár kimondta Németországra nézve, mi elmondhatjuk Magyarországra nézve is, és nem kétlem, hogy ez lesz a monarkia másik államának is állásfoglalása, hogy magyar fegyverek valaha más népnek, az orosz, vagy bármely más nép szabadságának elfojtására használtassanak fel. (Általános élénk helyeslés és taps). Ugron Gábor pártja nevében örömét fejezi ki a kormány nyilatkozatáért. A magyar nemzet megsemmisítésére törtek és a mis ellenségeink ebbőli szándékukat föntartják, a magyar nemzet a végső győzelemig harcolni fog, de mi léket akarunk és ha ellenségeink föladják megsemmisítésünkre való törekvésüket, akkor könnyű a megegyezés. Az orosz szabadságot őszinte örömmel üdvözli. A magyar nemzettől távol van az orosz belső ügyekbe való beavatkozás és ha az új orosz kormány jobb belátásra int és megtorolja a világháború fölidézőinek bűneit, ez az esemény közelebb hoz bennünket a békéhez. Csak az angol konkolyhintés ellen kell az orosz népnek szembeszállania. A szabad magyar nemzet a szabad orosz nemzettel tisztességes békét akar. Az indítványit elfogadja. (Élénk helyeslés és tetszés.) Batthyány Tivadar gróf lelkesedéssel teszi magáévá az indítványt. Mint a legradikálisabb párt és minden abszolutisztikus uralom ellenzője, a legbensőbb örömmel üdvözli az orosz nemzet fölszabadulását a zsarnokság alól. Örül a sláz egyhangú állásfoglalásának is és reméli, hogy az orosz események közelebb hoznak bennünket a békéhez. (Heelveslés.)