Budapesti Hírlap, 1917. április-június (37. évfolyam, 88–164. szám)

1917-04-01 / 88. szám

2 BUDAPEST! BHMP (SS­­­.) 1917. április 1. és egyéni szabadság nélkül el sem tudok képzelni emberi boldogságot, éppen azért ma már nem irigylem többé az angolt, soha sem irigyeltem a franciát és most, a cári hatalom bukása után még mindig szánakozva nézem az oroszt. Soha sem irigyeltem a franciát, mert a francia sohasem ismerte az igazi sza­badságot, mivel mindig zsarnoksághoz volt szokva. Zsarnokok vezették a nagy forradalom alatt is, a császárság alatt is és zsarnokságokra van berendezve ál­lami szervezete ma is. Azért tudott szö­vetkezni a cárizmussal is. Ma már az angol is azon az úton van, mely véget vet az irigyelt egyéni szabadságnak. Önkénytelenül fölvetődik tehát a kérdés, vájjon a cári abszolutiz­mus bukása meghozza-e az orosznak a szabadságot, vagy pedig a szolgaságban növekedett nép csak gazdát cserél, vagy csupán nevet, mert abszolút urát többé nem II. Miklósnak, hanem Miljukovnak vagy, Cserdzének hívják? A cárizmus bűnei kétségtelenül rá­szolgáltak arra, hogy megbuktassák Oroszországban a dinasztiát és vele együtt a monarkiát. De csak sajnálni le­het azt a népet, mely arra szorul, hogy forradalommal segítsen magán. Hiszen a forradalom a szükséges rosszak között a legrosszabb, mert bár fölforgat mindent, rendszerint csak a zsarnokság újabb for­máját teremti meg. Nem a nép akaratát juttatja diadalra, hanem csak a nép ha­ragját, melyet a forradalmi vezérek a maguk akaratának zsarnoki­ érvény­esíté­sére irányítanak és használnak ki. Hi­szen a tömeg hiszékeny, tudatlan és köny­nyen fanatizálható s hamar megfeszíti azt, kit tegnap még vakon követett. Ezért van az, hogy a forradalom vajmi ritkán valósítja meg azt, a­mit akart s ha célját el is éri, még a háború­nál is több szenvedést okoz s honfi vér­ben gázolva, kiegyenlíthetetlen ellentéte­ket teremt. És így, bár a cári autokrácia bukásán sajnálkozni eszem ágában sincs, mégsem tartom megokoltnak, hogy mi, magyarok, zengjünk dicshimnuszokat az orosz forradalomnak, a­mikor még azt sem tudjuk, hogy meghozza-e nekünk a várva-várt békét; de még kevésbbé tud­juk azt, hogy hová fejlődik s csakugyan meghozza-e az orosz népnek a szabad­ságot ? De leghelytelenebb a forradalmat magát mint ilyet üdvözölni egy olyan nép fiának, mely elég szerencsés volt a legradikálisabb társadalmi s alkotmányi reformot 1848-ban törvényhozási úton létrehozni s a mely nemzetnek, mint a magyarnak, léte, fönnállása a jogrend erején és a jogfolytonossághoz való SZÍVÓS ragaszkodásán alapszik. Az a szegény szi¥. Irta Sipulusz. Ugye különös, mikor egy becsületes em­ber becsületes szándékkal, egy tisztességes, be­csületes úrinőt folytonosan hazugságokkal trak­tál? Már­pedig én ezt cselekszem, s az úrinő, egy tiszteletre méltó agg matróna, a­kinek félre­vezetésére egy egész család összeesküdött, mert valószi­­i, hogy életét csak így tudja föntartani. Gondolhatják, hogy ezt is a háború okozta. Egyetlen fia unokája, a­kinek halála esetén a család fiágon kihal, a haditengerészetnél szolgál, s a mi feladatunk folytonosan azt a hitet fön­tartani az asszonyságban, hogy a gyereket semmi veszedelem sem fenyegeti, úgy él, mint hal a víz­ben. Komplikálja a dolgot kettő: az egyik az, hogy a fiú, Károly, bámulatosan hasonlít egy tizenhetedik századbeli ősapjához, a­miből a nagymama azt következteti, hogy a család törté­netében nagyra van hivatva, a másik meg az, hogy a mi áldott lelkű öreg barátnénknak rend­kívül kifejlődött szívbaja van, ésannyira, hogy a legcsekélyebb erős indulat nyomban megölhetné. A Károly iránt való szertelen szeretetének is meg­van a maga haszna, s ez az, hogy ezen az egy tárgyon kívül a világon őt semmi nem ér­dekli, s így nem is izgatja. Az én feladatom az, hogy az öregasszon­­nyal a leglehetetlenebb dolgokat elhitessem, ímert, különös, de én bennem jobban bízik, mint a szűkebb családjában. Azt hiszi, hogy min­dán­k engem nem fűz hozzá családi kötelék, én nem tartozom őt kímélni, és szabadabban megmon­dok mindent, mint a família. Én aztán dereka­san éltem, sőt visszaéltem ezzel a bizalommal, s egyszerűen hajmeresztő, hogy micsoda fantá­ziát fejtettem ki az öregasszony elbolondításában. Ha ezt a képzelőteh­etséget irodalomra pazarol­tam volna, megszületett volna belőle a második Divina Comédia. Mikor öreg barátnőm a tenger szörnyűségei miatt sopánkodott, kifejtettem neki, hogy az Adriai-tenger nem is tenger, s a tengerészek maguk közt pocsétának hívják. Hogy az Adrián nyoma sincs azoknak a hirte­len támadó viharoknak, melyek például a Bala­tont olyan félelmessé teszik. Az Adrián nem a vihar, de a szél maga olyan ritka, hogy a vitor­láshajókat teljesen beszüntették rajta és csak gőzzel járnak. Egy rögeszmét azonban nem tudtunk be­lőle kiverni. A jó asszonynak szent meggyőző­dése volt, hogy a tengerészkatona sokkal na­gyobb veszedelemben forog, mint a szárazföldi katona, és minden áron rá akarta beszélni az unokáját, hogy helyeztesse át magát a hadsereg­hez. Mert a szárazföldi katona, úgymond az öregasszony, ha veszedelem fenyegeti, elszalad vagy legalább is elbujhatik és beáshatja magát a földbe. N­a megsebesül, biztos helyre viszik, a­hol nem jár a golyó. A tengerész pedig, bármi történjék is, kénytelen ott maradni hajóján, me­lyet a lövegek összevissza rombolnak, s ha ros­szul végződik a csata, nem vonulhat vissza, h­a­­ne­m elsülyed. Szóval, ő rájött m­agát­ól a régi jó zsidó közmondásig, hogy a v Íznek nincsenek s gerendái. Legnehezebb feladívaunk akkor volt, mikor a fiút a dreadnougthról áthelyezték egy búvárha­jóra. Károllyal már előre megállapítot­tuk az egész haditervet és kiosztottuk a szerepe­ket. Titokban ugyanis nem lehetett előtte tar­tani semmit, mert mindenféle tengerészeti és­ katonai lapra előfizetett és azokban folyton azt böngészte, hogy mi történik az unokájával. A szereposztás szerint én voltam az, a­ki örömé­től sugárzó arccal berohantam az öregasszony­hoz és igy kiáltottam föl: — Olvasta már, kedves néni? — Micsodát? — No azt nem hittem, hogy az ilyen öröm­hír kikerülje a maga figyelmét. — Örömhír? Hát vannak még örömhíre­i a mai világban? — Persze vannak, még­pedig Károlyra vonatkozóan. Áthelyezték az U. 12-re, ez a mi legnagyobb, leggyorsabb és legkényelmesebb bu­várhajónk. Van benne gőzfűtés, villámos világítás és lift, szóval teljes komfort. A szén­hiányt nem érzik meg, mert olajjal fűtenek rt gépek alá. A buvárhajókon hústalan napok sincsenek, sőt a­mi a legtöbb, azt hiszem, na­ponta haboskávét is kapnak. (Mit mondh­atok egyeb­et egy szárazföldi lénynek?) Az öregasszony egy kis ideig bizalmatla­nul nézett rám, azután megszólalt: — Ez mind igen szép, de a búvárhajó víz alatt jár ám. Ez nem veszedelmes? •— Már hogy volna veszedelmes? Bár még a levegőbe is tudna emelkedni. Az orosz szabadság is a kép­viselőházban. Budapest, márc. 31. A képviselőház mai ülésének végén este heted­fél órakor Szász Károly eln­ök bejelentette, hogy Vázsonyi Vilmos indítványt nyújtott be, melyben az utóbb követett gyakorlat értelmében kéri, hogy a pártok képviselői fölszólalhassanak. (Általános he­lyeslés). Elsőbben Teleszky pénzügyminiszter óhajt beszélni. (Halljuk.) Teleszky János pénzügyminiszter: A kormány nevében az elnök úr indítványához hozzájárulok, annál inkább, mert a kormány az imént fölolvasott indítványban kifejezésre jutó fölfogással egyetért. (Élénk helyeslés a Ház minden oldalán). A monar­kiában senki az orosz belügyekbe beavatkozni nem kíván. (Általános élénk helyeslés.) Első­sorban óhajt­juk, hogy mielőbb az orosz nemzet bizalmát élvező olyan kormánnyal álljunk szemben, a­mellyel tisz­tességes békét köthetünk. (Általános élénk tetszés és taps). Kívánjuk, hogy az orosz nemzet tartósan él­vezhesse a békés fejlődésnek és a valódi szabadság­nak jótéteményeit. (Általános élénk tetszés és he­lyeslés). Apponyi Albert gróf : Mint az indítványnak egyik aláírója, mindenek­előtt őszinte örömömnek és megelégedésemnek adok kifejezést azon kormány­nyilatkozaton, mely szerint a pénzügyminiszter úr a kormány nevében minden magyarázat és minden ho­mály nélkül kijelentette, hogy a­ kormány ezzel az indítvánnyal egyetért. (Élénk helyeslés a balolda­lon.) Ennek folytán, miután nem hiszem, hogy el­lenzéki oldalról bárki is kifogást tegyen, biztosítva van Magyarország képviselőházának egyértelmű állásfoglalása ebben a kérdésben. (Általános élénk helyeslés). Ez egy olyan fellépés, a­mely szerintem nem tévesztheti el üdvös hatását a további fejlemé­nyekre. (Igaz! Úgy van!). Én­­, képviselőház, nem érzem magamat hivatva arra, hogy ítéletet mond­jak az oroszországi eseményekről. Nem, elvi szem­pontból, mert az én felfogásom, a­mely e tekintetben teljesen azonos a német birodalmi kancellár fölfo­gásával — az, hogy nekünk se jogunk, se okunk, se hivatottságunk nincs arra, hogy Oroszországnak vagy bármely más népnek belső viszonyaiba beavatkoz­zunk. (Általános élénk helyeslés.) A második okotó erre az, hogy ma még nem tudom megítélni, hogy ezek az események milyen befolyással fognak lenni a m­i érdekeinkre és a háborús helyzetnek olyan ki­bonyolítására, a­melyhez mi hozzájárulhatunk. Hi­­szen ebben a forradalomban részt vettek olyan ele­mek is, a­melyek bevallottan a háborúnak a hódító célok szerint való tovább folytatásában talán még in­tranzigensebb álláspontot foglaltak el, mint a cári kormány, azonban részt vettek belm, olyan elemek is, a­melyek kifejezetten és hangoztatottan ezeket a hódító tendenciákat visszautasították és a mi°löbbi békekötés előmozdítását tűzték ki feladatul. Mi nem­ tudhatjuk, hogy mily elemek fognak felülkerekedni, csak azt tudjuk, hogy hódító, a mi integritásunkat, a mi ezeréves államunk területi épségét fenyegető, háborúval szemben teljesen ugyanaz lesz az intran­zigens védelmi állásfoglalásunk és az eljárásunk, akár a cári uralom, akár egy félrevezetett demokrá­cia vezesse azt. (Általános élénk helyeslés.) Ezért csak melegen óhajthatjuk, hogy azok a tényezők, a­melyek­ Oroszországban felül fognak kerekedni, ha majd a benső forrongás bizonyos jegesedéshez vezet, azokból legyenek és olyan irányt kövessenek, a­mely a nép valódi érdekét felismerve, az orosz birodal­mat mindenkorra megtisztítja azoktól a hódító ten­denciáktól, a­melyek folytán az európai békének ál­­landó fenyegetője volt. Ha ez így fordul, úgy ez nagy áldás lesz az emberiségre és akkor meg lesz adva a lehetősége annak, hogy mi azzal a nagy szomszédos néppel is békességben éljünk és annak benső haladásának minden tünetét, minden lépését örömmel és rokon­érzéssel üdvözölhessük. (Általános helyeslés és taps.)" Az azonban teljesen ki van zárva — és ebben rejlik; szerintem az indítványnak és az ahhoz való egyér­telmű hozzájárulásnak jelentősége,­­ az teljesen ki van zárva, a­mint ezt a német birodalmi kancellár kimondta Németországra nézve, mi elmondhatjuk Magyarországra nézve is, és nem kétlem, hogy ez lesz a monarkia másik államának is állásfoglalása, hogy magyar fegyverek valaha más népnek, az orosz, vagy bármely más nép szabadságának elfojtására használ­tassanak fel. (Általános élénk helyeslés és taps). Ugron Gábor pártja nevében örömét fejezi ki a kormány nyilatkozatáért. A magyar nemzet meg­­semmisítésére törtek és a mis ellenségeink ebbőli szándékukat föntartják, a magyar nemzet a végső győzelemig harcolni fog, de mi l­éket akarunk és h­a ellenségeink föladják megsemmisítésünkre való tö­rekvésüket, akkor könnyű a megegyezés. Az orosz szabadsá­got őszinte örömmel üdvözli. A m­agyar nemzettől távol van az orosz belső ügyekbe való be­avatkozás és ha az új orosz kormány jobb belátásra int és megtorolja a világháború fölidézőinek bűneit, ez az esemény közelebb hoz bennünket a békéhez. Csak az angol konkolyhintés ellen kell az orosz nép­nek szembeszállania. A szabad magyar nemzet a szabad orosz nemzettel tisztességes békét akar. Az indítványit elfogadja. (Élénk helyeslés és tetszés.) Batthyány Tivadar gróf lelkesedéssel teszi magáévá az indítványt. Mint a legradikálisabb párt é­s minden abszolutisztikus uralom ellenzője, a leg­bensőbb örömmel üdvözli az orosz nemzet fölszaba­dulását a zsarnokság alól. Örül a sláz egyhangú ál­­­lásfoglalásának is és reméli, hogy az orosz esemé­nyek közelebb hoznak bennünket a békéhez. (He­e­lveslés.)

Next