Budapesti Hírlap, 1917. április-június (37. évfolyam, 88–164. szám)
1917-05-12 / 122. szám
Budapest 1917. XXXVIl. évfolyam, 122. szám. Szombat, május 12. Megjelenik hétfő kivételével mindennap JSJoflMréft iratt: Egész évre 38 kor., filérre 19 tor., negyedére* ** kor. « 201., egy hónapra 3 kor. 70 Sil. Egyes számára helyten, vidéken és pályaudvarán 12 011. hirdetenek milliméter számítással, újjszabáa «»erinte. Főszerkesztő : Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesstőség és igazgatóság: VÉL ket BSkfc 5zilály-utca szám. Kiadóhivatal : VÜLker„ József-könyl 5. szám. TELEFORSZÍROK: József 43. József 53. József 69. így nagyon Budapest, máj. 11. érdekes embernek nagyon érdekes könyve jelent meg. A könyv azonban nemcsak érdekes, hanem hasznos, hin szükséges, sőt éppenséggel hézagpótló. A címe Magyar évkönyv, célja és tartalma, rendszert vinni a névmagyarosításba és valamely szervezetet vinni bele. Könnyűvé,iltalánossá, országossá, ízlésessé, jóvá tenni ennek a mozgalomnak a gyümölcseit. Sehol annyi idegen név nincsen, mint Magyarországon. És vannak százezeren, akik nyelvükben és lélekben tősgyökeres magyarok és csak sejtelmük sincsen arról, hogy a nevök nem magyar. E mellett sehol a világon nincsen akkora hajlandósága az embereknek idegen nevek megmagyarosítására, mint éppenséggel minálunk. De szervezet, vezetés, buzdítás és útbaigazítás nélkül ez a nagy hajlandóság is aránylag csekély eredményeket tud csak felmutatni. Az uj könyv nagy körültekintéssel, felsőbb rendű szempontok uralma alatt, óriás munkával és búvárkodás után ezt a feladatot, szolgálja ,és érdemes minden hazait érdeklődésére és figyelmére. A könyvből:"mindent meg lehet tudni: a 11 év ma gya rosítás el mé le tét, etikáját, jelentőségét, valamint' utját és' módját. S a könyv nagyobb része hozzá lexikon: a használható, kínálkozó és ajánlatos nevek nagy listája. Kiterjed a figyelme a keresztnevekre is, mert hiszen a keresztény kalendárium által forgalomban tar- 4- —tott keresztneveket ki kell bővítenünk a lehetőség határáig a régi időkből fenmaradt magyar keresztnevekkel. A könyv szerzője pedig, akit érdekes embernek mondottam, nem más, mint a valamikor hírhedt Zoltán : Lengyel Zoltán. Az erdélyrészi magyarok fanatikus magyarsága, égett mindig ebben az emberben. Tudjuk, ez a fanatikus vérség hova ragadta őt politikai életünk egyes fázisaiban. Hiszen az ő keresztneve lett valamikor fogalommá, amikor a Zoltánok felekezetéről kellett írnunk. Végigjárta politikánk minden szélsőségének összes ösvényeit és országútjait, a múlt két évtized nemzeti mozgalmainak harcosaiból ama nagyon kevesek közé tartozik, akik a koalíció katasztrófájának következéseit magukra nézve levonták az utolsó betűig. Nem futott a jelszók hamis zászlaja alatt a népszerűség után, hogy pozícióját a politikai aréna küzdelmeiben megtartsa. Elfogadta azt, hogy megbuktunk és nem politizálni ment — mert kiveszi a lelkére mégegysz.ím.. hogy a nemzetet újra. neki vezérelje a falnak..— hanem elment dolgozni. És egyik nagy és érdemes munkája ez évek alatt ez a könyv, a Magyar Népkönyv Alapvető munka, melynek célja, hogy az idegen nevek megmagyarositásának ügye ne legyen egyes emberek idealizmutsá-sok a dolga, hanem szervezetben, társadalmi, állami, esetleg felekezeti hatalommal vihessék lakosságunk összes rétegeibe s nyerje el ez ország magas karakterét, a mellyel magyar öntudat és önérzet jár, polgárai óriás többségének a nevében is. Az egyesektől szégyen lenne, ha nem érdeklődnének e könyv iránt; a felekezetektől magyartalanság, sőt a hazafiság ez ébresztője és séreyezője irántvaló vakság, a kormánytól súlyos és eléggé nem rasztás, gáncsolható kötelességmű- írta Szendéné Dárday Olga. Özvegy Lonkayné ott ül az ablakban és vár. Vár azzal a bizonyos asszonyos, szivós, kitartó türelemmel, a melyre férfi nem is képes. A ki leányos alakját, hamuszőke dús hajtól övezett keskeny arcát látja, nem is hinné, hogy fiát várja haza a harctérről. Fehér- kihajtós gallérral ellátott sötétkék ruhájában úgy fest, mint egy kolo s tor n ö ven d é k. Már nyolcadik napja annak, hogy így vár, percről-percre, órára-órára. Nyolc napja annak, hogy megérkezett fia tábori levelezőlapja. „Mamukám! Szabadságot kaptam. Két hétre hazajövök, de nem írhatok se napot, se órát egyszerre csak beállítok. Addig is csókol fiad, Atilla." A várakozás első napjai elég gyorsan múltak. Lonkoyné nagy, fölfordulást rendeztetett cselédeivel a fia szobájában. Óriás takarítás, friss függöny föltevés, mindenféle csinosítás, kályhajavítás annyira elfoglalta, hogy tulajdonképpen nem is ért reá a várakozásra. A következő két napot mindenféle jók beszerzésére fordította. Bejárta a várost, hogy megvásárolja mindazt, amit a fia szeretett. S e mellett mindég űzte, hajszolta a gondolat, hogy, hátha mire hazaér, fiát már otthon találja s elmulasztja visszatérésének első perceit. Amint végre elvégezte mindeme lázas előkészületét, szinte kéjjel merült el a várakozásba. Nem tette ki többé lábát az utcára. Leült az ablakhoz és vált. Az első pár tétlen nap elég gyorsan telt el. De most már az ötödik napja vár így . . . Már harmadik virágbokréta fonnyadt el a fiú szobájában . . . Most már a nyugtalanság kezd társul szegődni a várakozáshoz. Alkonyodik. A szobában már alig lehet látni a bútorok körvonalait, csak a fém- és réztárgyak csillannak föl néha, ha visszavetődik róluk az utcán és a széles téren keresztül robogó villamosok világossága. Lonkayné előrehajolva, ölében, összekulcsolt kezekkel ül az ablakban. Keskeny, halvány ,arca az ablak felé van fordítva. De nem lát semmit az utca és a széles tér nyüzsgéséből. Tágra nyílt szeme a múltba néz vissza. Látja magát mint egész kicsiny, hatéves leánykát, apátlanul, anyátlanul a nagy komor kolostorban. A szünidők alatt gyámszüleinek nagy fehér nyaralójában a két szűkszavú ember között. Újra érzi azt a megdöbbenést, támaszték nélküli idegen érzést, a mely akkor fogta el el az alig féléve a kolostorból kikerült fiatal leánykát, a midőn gyámapja kevés szóval tudtára adta, hogy külföldön egy vasut fraszirozását és építését vállalja s felesége el szándékozik őt kisérni. Hogy vasutat fraszírozni és építeni annyit jelent, mint lakatlan, magános vidékeken primitív házikókban tölteni három-négy évet. Fiatal leánynak nem éppen kecsegtető kilátás. Minthogy a vagyon, amely szülei után reá maradt, éppen csak személyének, szerény elvt tartására elégséges, tehát gondolni sem lehet arra, hogy holmi társalkodónővel önállóan megtelepedjék. Legokosabb volna tehát, ha elfogadná Lonkay Kálmán ajánlatát s hozzá megy feleségül. Lonkay Kálmán volt a legfiatalabb gyámapjának nehézkes, túltáplált, idős üzletbarátai között, akik turnusos tarokkpartira eljártak a különben nem nagyon vendégszerető házba. A kapott nyolc napi gondolkodási idő hamar elmúlt. Lonkay ez idő alatt gyakran eljött és olyan volt, mint mindég. Harsányan hahotázott, kártyázott, adomázott. Nem igyekezett Lenkéhez közeledni, csak egyszer, amikor egy, pillanatig magukra maradtak, szó nélkül, jóságos tekintettel megsimogatta a leányka kezét. Ezzel megnyerte. Lenke bizalmat érzett iránta. Végképp elvetette a vasuttrasz melletti nomád élet gondolatát és Lenkayt választotta. A gyámszülök megkönnyebbülésüket műmeghatottsággal igyekezték palástolni. Lenkay pedig vitte a menyasszonyát mutogatni rokonokhoz, barátokhoz, ismerősökhöz. Úgy mutogatta, mint valaki, aki egy igen csinos és praktikus tárgyat vásárolt s azt akarja, hogy megdicsérjék érte. Lenkének ez rosszul esett. Az esküvőt csakhamar megtarthatták, mert Lonkaynak egészen berendezett legénylakása volt. „Csak a második ágyat kell beleállítani!" — hirdette harsányan és megcsípte kínosan érintett menyasszonya arcát. Lonkay átlagos fölfogás szerint igen jó férj volt, sok időt töltött otthon. Vitte ki feleségét A Budapesti Hírlap mai száma: 16 oldal. Budapest, máj. 1. A hivatalos lap holnapi száma a király 5 felségének Tisza István gróf miniszterelnökhöz intézett következő legfelsőbb kéziratát közli: Kedves Tisza gróf! Mögöttünk vannak immár a harmadik háborús tél szenvedései és bár több hónap választ még el az aratástól, a beállott tavasz mégis nem egy irányban enyhiti helyzetünket. Ki kell tartanunk az uj termésig és ha nagy nélkülözések árán is, minden bizonnyá ki fogunk tartani. Szivem sugallatát követem, amidőn a nemzethez szólok e nehéz időkben, hogy kifejezzem, mennyire átérzem minden szenvedését és meleg köszönetet mondjak azért az áldozatkészségért és türelemért, amellyel a háború súlyos megpróbáltatásait viseli. Hálásan méltányolom mindazt, amit az ország egész lakossága szellemi és anyagi erejénk csodálatraméltó megfeszítésével véghez vitt: a mezőgazdának, az iparosnak, a bányásznak, szóval a gazdasági munka bátor és kitartó harcosainak erőfeszítését, akik a hazánk fönnállásáért és becsületéért küzdő hősökhöz méltóknak bizonyultak. És benső köszönettel emlékszem meg a hazafias magyar nők példás magaviseletéről .