Budapesti Hírlap, 1917. április-június (37. évfolyam, 88–164. szám)
1917-06-13 / 149. szám
Budapest 1917. XXXVII. évfolyam, 149. szám. Szerda, junius 13. — .I.I-L»'...,,,,!,......,..-,,. . .1. -" " • m—- -•• •• Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 38 kor., félévre 19 kor., negyedévre 6 kor. az áll., egy hónapra 3 kor. 30 CIL Egyes szám ára helyben, vidéken és pályaudvaron 1200. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint ! Főszerkesztő : Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő : Csajthay Ferenc Szerkesztőség és igazgatóság: VOL ker. Bokk Szilárd utca 4. aim. ELiadóhivatal : VIII. Ker., lozsil-ijórut 5. síim. TELEFORSZÁMOS: József 43, József 53, főssel 63. Elem-Mirnokc és a magyar válság. Budapest., hin. 12. Ma voltaképpen Clam-Martinic úr első föllépéséről kell írni. Az osztrák miniszterelnök úr ugyanis ma mondta el bemutatkozó beszédét a bécsi refiratban. A beszéd nagyon előkelő, igen diplomatikus, egészben akadémikus szónoklat: egy nagyon ügyes korcsolyázó művész mutatványa egy fölöttébb síkos, csuszamlós területen. Ez biztosítja neki a siker bizonyos mértékét, de megfosztja politikai értékétől. Minket magyarokat érdeklő passzus kettő van a beszédben. Az egyik az a két nagyon cirkumspektusz mondat, amellyel elintézi a csehek szemtelen követelését a mi határaink sértetlenségének rovására. Nagyon is glaszékettyűsen nyúlt a miniszterelnök úr , ehhez itt vakmerő infámiához- Ha ilyen esetekre nincsenek hathatósabb szavai, akkor hamar léket kaphat a csónakja a bécsi birodalmi tanács megbízhatatlan vizein. Másik, ami beszédéből, minket érdekel, az a vallomása,hogy az általános titkos választójog Ausztriában nem váltotta be a hozzá kötött várakozásokat, sőt Ausztria némely betegségét még jobban elmérgesitette. Ez nekünk e pillanatban becses vallomás. Hiszen éppen tegnap járt Károlyi Mihály gróf Bécsben, hogy az általános titkos révén fölmerült némely nehézséget elhárítson az uj minisztérium útjából. Mit pedig Apponyi Albert gróf járt fönt az új miniszterelnök társaságában Bécsben. Ő neki is nehézségeket kellett elhárítania, — neki a kiegyezés dolgában. Reméljük, az elhárítás műve sikerült és a nagy vajúdással járó válságból hova hamarabb megszületik az uj — egyelőre, ameddig új minisztériumokat nem kreálnak — csak kilencfejű sárkánygyerek. Lehetetlen is, hogy egyrekettőre meg ne szülessék, mert hiszen minden érdekelt fél önfeláldozó buzgalommal iparkodik a közte s a kínálkozó hatalom közt még meglévő űrt betölteni. Van ugyanis egy mindenható varázsszó, amely a sikert biztosítja. Nem egészen ismeretlen a magyar politikában ez a varázsige, csakhogy manapság finomabb szót használnak rá. Régen, a nyersebb, de őszintébb nemzedék kimondta magyarán a gondolatát. Akkor azt mondták: szegre akasztani az elveket. Ma sokkal gyöngédebben, diplomatikusabban és szemérmesebben úgy mondják, hogy — kikapcsolni. Hogy az egyik tizenkilenc, a másik egy híjján húsz, azt mindenki tudja. Így volt, sajnos, a koalícióban is, hiába iparkodik ma Andrássy Gyula gróf lapja bizonyítani, hogy az más volt. Ugyanaz volt, szakasztott a mai volt, az is. Akkor is, hogy Fejérvárytól átvehessék a hatalmat, az egyik kikapcsolta a magyar vezényszót, a másik az egész magyar hadsereget, a harmadik a függetlenségi antidelegácionális szent meggyőződését kapcsolta ki: volt, aki kikapcsolta az önálló bankot, a másik a külön vámterületet, szóval a kikapcsolások hosszú sorozata tette lehetővé, hogy a koaleált ellenzéki pártok bekapcsolják magukat Wekerle Sándor hatalmas testébe és bevontattassák magukat a hatalom édes vizeibe. Ámde a koalíció akkor egy nagy, kényszerűség nyomása alatt állt: vállalta kelletlenül e kikapcsolások árán a kormányt, hogy megszabadiítsa az országot az általános titkos harcbont-választatójog veszedelmeitől. Most megfordítva áll a dolog. Most nagyobb részt ugyanazok az urak kapcsolnakki. Esterházy Móric gróf vállalta a Magyarország számára Czernin által készített választójogot, melyből egyszer a titkosságot kapcsolták ki részben vagy egészben, majd a községenkéntit, majd a korhatárt; azután visszakapcsolták ebből holezt, hol amazt. Majd kikapcsolták a húszéves kiegyezést, megint kikapcsolták a tízévest, már bekapcsoltak egy kétévest is, és Apponyi Albert gróf utazása Bécsbe mutatja, hogy ezen a téren a ki- és bekapcsolás még mindig nem ért véget. Kikapcsolták a pártkülönbségeket, hogy együtt mehessen hatvanhetes, alkotmánypárt, negyvennyolcas , függetlenségi párt, radikális demokrata és szabadkőműves párt, klerikális néppárt, s legyen ez áldozatkész ki- és önfeláldozó bekapcsolások által egy akol, egy pásztor. És amily virtuozitással kezelik a kapcsolószerkezeteket, nyilván lesz is. És ha a múltkori koalíciónak öneláldozásával sikerült a nemzetet megmenteni az általános titkos választójog nemzetpusztító mérgétől, úgy most sikerülhet az új koalíciónak megmenteni a nemzet számára a mindent gyógyító Kötik a békét, írta Komáromi János. A tisztiszolgám, Kender Marci, hirtelen csak otthon terem s beront a konyháiba: — Kezét csókolom, nemzetes asszony! Megvan a béke! — Már megint? — mosolyog az anyám. — Kai te hogy kerülsz haza? — Kezét csókolom, a hadnagy ur küldött el Pestrnl! Azt mondta, holnapután ott legyek megint s hogy vigyek magammal egy sódart is! Akkor visszamegyünk Bécsbe! — S a hadnagy úr hova ment? — Hiszen mondtam, hogy a békét vitte! Mert most futár! — Kihez vitte? Marci fejet vakar: — Biztosan nem tudom, nemzetes aszszony ... De azt hiszem, Hindenburghoz! Most már a cselédlányok is körülfogják. Marci titkon megcsipkedi őket... — Marci, te megint rosszban törőd a fejed! •— mondja neki az anyám. — No, meg tetszik látni, kérem! A lányok persze szétviszik az újságot: félóra múlva már az alvégén is erről tárgyalnak. Ahogy alkonyodni kezd, Marci is elősetteng valahonnan, a kapuba áll s úgy pipázgat. Szótlanul pislog ki a sapkája alól, a járókelők már messziről köszönnek neki, rámosolyognak, valamit szeretnének tőle, de Marci csak épp hogy odabök a sapkája sittjéhez . . .—• Tud valamit a gyújtogató, — szól be a biróhoz Pikor Ferenc — mert nem akar beszélni! A biró magára keríti a mandlit: — Majd puhatolózok ... Már erősen szürkül. Marci még a kapuban álldogál s a harangláb felől most váratlanul a biró fordul be a nagyutcára. Komótosan jön errefelé, a kezét összefogja hátul, néha meg is áll, beszól valamelyik udvarba, hogy Marci gyanút ne fogjon. Marci persze bolond! Most odaér: — Hát hazanéztél? — Igen — mondja Marci. -- Szabadság, de? — A, dehogy! Hivatalos út... Az ember már unja ... Hej, — és egyet sóhajt — talán nem sokáig már... A biró erre hozzálép, ránéz Marcira s a fülébe sug . — Te! Hát igaz volna!? ! ' (Nem adja azt Kender Márton csak úgy hitelbe!): — Mi volna igaz? — Hát a béke! — Hiszen ránk férne már ... * — De beszélik, hogy te mondtad, hogy már kötik! — Lehet... — és füstöt ereszt. — Hát akkor nem tudod? — Azt én nem mondtam ... A biró megvakarja a barca sarkát, valahol nem passzol. Ahá! Marcinak valószínűen tiltva, van a hivatalos nyilatkozat. Félrehúzza: — Marci, látom én, hogy tudsz valamit! — Isten ... — Isten épp azért. Nem muszáj megmondani, de azért pedzeni lehet! — Nem lehet! Mert.. .— Mert? -- Mert... — s olyan mozdulatot csinál a nyaka körül, ami kötelet jelent. — Hm ... hm ... Hát szervusz! — Jóéjszakát! (Visszafordul még a biró, sejti azt Kender Márton!) A biró pár lépés után csakugyan megfordul: — Estére benézhetnél hozzám! — Meggondolom . . . ... Este kilenckor két csobán bor volt megcsapolva biróéknál s a kondérban töltött káposztát szolgáltak föl az asztalra. A túrósgaluskát akkor zsírozta biróné asszony a konyhában. Az asztal körül látni lehetett Csalma volt lulajdonost, Pikor Ferenc mezei birót, úgyszintén a Klapka György katonáját, Csanak Andrist s még többeket. Marci az asztal fején magyarázott és nyakalta a lőrét. Az ablak elé pokrócot húztak, az ajtóba Sándor Gyurit állították ki, vasvillával. Ettenek, ittanak. A füst már olyan volt. A Budapesti Hírlap mai száma 12 oldal .