Budapesti Hírlap, 1918. május (38. évfolyam, 103–128. szám)
1918-05-17 / 116. szám
Megjelenik hétfő kivételével mindennap. JElőfixetíni árak: Sstím övre R3 Vöt, 28 kor,'neey«d«*0 13 kor, *mr hónapr» 4 kor, 60 fliL. Egryen arám ára helyben ás ridiken 18 fillér, pályaudvaron 20 SÍI. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint Főszerkesztő: Rákosi Jenő Felelős szerkesztő: Csajthay Ferenc . 1 / *T*a Budapest, 1918. XXXVIII. évfolyam, 116. szám. V^VETTI^ Péntek, május 17. Szerkesztőség és Igazgatóság: Vill. ker., Rökk Szildrd-utca 4. sz. Kiadóhivatal: VII. ker., József-kirat 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 21— 84. Iterpellációk a német szövetségről. Budapest, máj. 10. Nem tudom, volt-e szándékosság benne vagy nem. Károlyi Mihály gróf tegnapi interpellációjának (a megújított német szövetségről) ma utána eresztette Apponyi Albert gróf a magáét, éppen az ellenkező tendenciával. Érdekes nép vagyunk mi. Ha ma Angliában vagy Franciaországban úgy nyilatkoznának szövetségeseikről, mint ahogy Károlyi Mihály beszélt tegnap a német szövetség kérdésében, micsoda vihar keletkeznék a párisi kamarában! A francia fővárosban éppen most ítélték halálra egy hírlap igazgatóját és több évi fegyházra néhány munkatársát azért, mert állítólag német pénzt fogadtak el és a békés politika szószólói voltak. Caillaux pedig, a híres, már hónapok óta vizsgálati fogságban ül az alatt a vád alatt, hogy" békepropagandát csinál. Mi nem vagyunk ily szangvinikus nép. Talán azért is, mert hálisten a mi szénánk a harctéren egy kissé, jobban áll, mint ellenségeinké. Nekünk nem muszáj halálos példaadásokkal az ezenpártiakat megfélemlíteni, mint a szegény franciáknak, ahol maholnap már csak kétféle ember lesz: az apatikus lemondás emberei és a vérszemű kétségbeesés megdühödt emberei. Nyugodtan hallgatták meg tegnap Károlyi németellenes interpellációját,és nyugodtan ma Apponyi németbarát interpellációját. Én azért térek vissza a két fölszólalásra, mert Apponyi Albert mondod valamit, ami országos figyelemre méltó. Az újságok írták, de Berlinből már cáfolat is jött róla, hogy a szövetség megújítása kapcsán elintézték a lengyel kérdést is olyformán, hogy Lengyelország Károly osztrák császár jogara alatt perszonális unióba kerülne Ausztriával. Nyilván nem a lengyel királyyság feltámadása lesz csak a változás Európa térképén. De sok tekintetben ez érint bennünket tán legközelebbről. Ez a megoldás, amely e híresztelésben fölmerült, revízióját követelné Apponyi szerint a mi viszonyunknak is Ausztriához. Ha egy nagy királyság kerül Ausztriával perszonális unióba, akkor Magyarországon megfontolás tárgyává kell tenni: maradhatunk-e mi reálunióban? ! Lehetséges-e, hogy egy idecsatlakozó új ország lazább közösségbe lépjen, a függetlenség nagyobb mértékével, mint amilyenben mi vagyunk Ausztriával. Apponyi Albert gróf is csak fölvetette ezt a kérdést, csak a fejlődés esetleges irányát jelölte meg s a milyen tetszés és egyszerű a dolog első hallásra, olyan komplikáltnak látszik, , ha egy kissé meggondolja az ember a dolgot. Megáll-e e kombináció mellett a dualizmus, ha nem áll meg, mi jó helyébe és hogyan illeszkednek az osztrák „királyságok és tartományok”, az új alakulásba. Rendezetlen még a Balkán-kérdés is, rendezetlen az annektált tartományok kérdése. Micsoda fonák helyzet az, hogy mi az alatt, míg ilyen Európa-fölforgató eshetőségek középpontában állunk, hozzá még mindig harcban, egy rettenetesen leromlott valuta áldozatai, rémes hadiadósságok terhe alatt roskadozva, akkor a választójoggal csinálnak a politikusok kormányválságokat. Igazán, csak a jó Isten vigyáz ránk. De hála Isten, az aztán igazab bán is vigyáz. Ő az egyetlen, aki pontosan teljesíti a kötelességét nálunk. IPIZ atyia fia. " Régi cimborám, ha jól olvastam a soraid között, egy bravúros késszúrással, vagy holmi eltévedt revolvergolyóval , kecsegtetsz engem. Ne vedd kérlek rossznéven, de csak barátságos vállveregetéssel tudok válaszolni zord tréfálkozásodra. Leveled tartalma nem hat meg s nem is félemlít meg. De a formája, a stílusa, az ötleteid, szilaj lendületed és tajtékzó férfiasságod elbájolnak és elragadnak. Micsoda lángoló vakmerőséged és pazar képzeleted van és micsoda trombitaharsogás a szavad, — ezt bámulom. Az ifjúságomat látom fölragyogni benned, magamat látom, aki húsz esztendővel ezelőtt voltam. Amikor én is azokon a veszett paripákon, azokon a tüzeskedvü fantáziákon és telivér utópiákon nyargaltam, amelyeket ma te hajszolsz magad alatt a megvalósíthatatlan gondolatok, az elérhetetlen ideálok, az álmok felé, — az örvény felé. Valamikor sokat szenvedtünk együtt, nyomorogtunk és ábrándoztunk és küzküdtünk. Te voltál abban az időben az egyetlen barátom — s azóta se találtam új barátokra. Szerettelek és becsültelek. S most hogy visszanézek feléd, immár a túlsó partról, a régi érzések melegsége önti el a szívemet. Te dühöngsz elkeseredetten, rázod az öklödet, mint egy buzogányt és rám freccsented a gúnyod mérgét, — mert nem érthetsz meg engem. Én megértelek, tehát nem haragudhatni rád. „Áruló vagy, hitehagyott, gyáva megalkuvó, a ki eladtad magadat és küzönséges kéjenc vagy, a ki az érzéki gyönyörökért megalázza az agyát és beszennyezi a lelkét", —irod nekem, öreg cimbora. De én szeretlek és becsüllek ma is, nem akarlak tehát igazságtalan ítélkezőnek látni. Megmagyarázom magamat, s ha fájdalmat okozok neked a gyónással, legyen kárpótlásod az őszinteségem. Ma, amikor a királyi kegy szolgálataimért bárói koronát hímzett az egykorimunkásvezér zsebkendője csücskébe, már nem adhatok neked, a szocialisták parlamenti szónokának egyebet ez egyszerű vallomásnál. Küzdeni fogsz ellenem ezután több hévvel és meggyőződéssel, de azt remélem, kevesebb gyűlölettel. Egy ember vagyok mindössze, akit a sorsa sodor, mint az őszi szél a bánatos falevelet —és le se vagy egyéb. Emberi mivoltunk nyomorúságáért miértgyűlölnénk egymást? Az apám Sasvary gróf inasa volt, az anyám a grófné szobalánya, én pedig két angyali arcú és elkényeztetett grófi csemete eleven játékszere. A sasvári parkban s a márványterraszon teltek el gyermekéveim, úgy emlékszem. A pompás kastélyt csak kívülről láttam; bársonnyal elfüggönyözött, selyemmel kárpitozott, ódon fentorzatu, drágaságokkal elárasztott termeit hallomásból ismertem meg lassankint. Nagyon szerettem volna végigsétálni a lágy szőnyegeken s különösen az ősök titokzatos arcképcsarnokára voltam kiváncsi, de gyermekes gőgöm nem engedte, hogy bekéredzkedjem vagylopva besurranjak körülnézni. A kis grófok nélkülem unatkoztak: nekem voltak csak mindig új ötleteim, új tréfáim és játékterveim, én voltam az ezermesterük. Mégis rosszul bántak velem s az apjuktól ellesett modorban éreztették alárendelt mivoltamat. Az inasuknak tekintettek, holott semmi kedvem se volt erre a szerepre. Gyakran elpirultam a szégyentől, ha a gróf vagy az udvarmester parancsolóan rászólt az apámra; de az meg éppenséggel sértett, ha velem rendelkezett valaki. Az elégedetlenség minden fájdalma és keserűsége felgyülemlett bennem és mérhetetlen irigység epesztett. A sasvári cselédházban arról álmodoztam, hogy úr leszek valamikor én is, mégpedig nagy úr. Egyelőre azonban minden előkelőségem kimerült abban, hogy méltóságteljesen viseltem semmiségemet. Az apám nem óhajtotta, hogy nálánál külömb ember legyen a fiából. Nem küldött iskolába, pedig tanulni szerettem volna. Tizenkét éves voltam s elhatároztam, hogy megszököm onnan, ahol szolgát csinálnának belőlem. Ekkoriban történt, hogy azöreg gróf hirtelen fölgerjedésében arcul csapta az apámat, a ház népe előtt. Ott álltam a közelükben, láttam én is. S mintha engem ért volna, úgy hasított belém az az ütés és megrendült az egész lényem tőle. Mily büszke lettem volna, ha az apám e percben nem fékezi meg magát, hanem felhördülve és dühében elvakultan torkon ragadja urát. De bizony ő igen jól nevelt inas volt, tökéletes szolga természet, mozdulatlan maradt az arca, csak a háta görnyedt meg alázatosan —bűne tudatában. Elfelejtette ugyanis a gróf utasítása szerint értesíteni a faluban lakó plébánost, hogy a tarokkpárti e napon félórával előbb kezdődik. Ezt a gyötrelmes jelenetet soha nem felej- A Budapesti Hírlap mai száma 16 oldal. 4918 Máj. 17 . Magyar választójog. Budapest, máj. 16. Idestova egy esztendeje, hogy a választói jog kérdésén fölborult a magyar politikai élet egyensúlya s az a Turul-madár,mely a háború első évében egyetlen szárnycsapással magasztos, felső régiókba emelkedett, szárnyait fogva tartó, röptét megfékező hálóba zuhant alá. Egy esztendő lelt, tele zavarral, félszegséggel, vergődéssel, tehetetlenséggel — s ma bátor kezek vagdossák már a hálót, hogy a mi drága Turulmadarunk ugyanazzal az egyetlen szárnycsapással ismét a magasba lendülhessen. A választójogi törvényjavaslat leglényegesebb kérdéseit — ma már világos— a megegyezés dönti el. A becsületes megegyezés azok között, akik kevesebb és azok között, akik több aggodalommal mérlegelik a saját súlyos felelősségüket a magyarság jövőjének e sorsdöntő problémájánál. Csak ezek között lehetséges a megegyezés, mert hiszen azok, akik aggodalom és felelősségérzet nélkül egyszerűen csak spekuláltak a jelszavakkal, komoly és becsületes és határozott meggyőződés- híjján mi is egyezkedhetnek senkinel. Rengeteg, igen fontos anyagot, sok vitás kérdést, ütközőpontot tartalmaz a választójogi törvényjavaslat, de a lényege abba az első két szakaszba szorul, amelyet már elintézett a választójogi bizottság. Hogy az elintézés nem elégítheli ki a szélsőségeket, az bizonyos. De nem!