Budapesti Hírlap, 1918. augusztus (38. évfolyam, 177–203. szám)

1918-08-01 / 177. szám

­1918. augusztus L I Budapesti Hírlap cm 12.) fényesebb győzelem. A javaslat feltétlenül nagy ha­ldást jelent a demokrácia irányában és nagy hala­dást az 1913. évi törvénnyel szemben is. Szoktak hivatkozni a király ígéretére s azt mondják, hogy a javaslat nem felel meg ennek az ígéretnek. Ez nem ig az. A javaslatban foglalt korlátozások túlnyomóan olyanok, melyek a viszonyok fejlődésével meg fog­nak szűnni. Ez áll különösen a hat elemi végzett­ségre. Rámutat arra, hogy az értelmiség szerepé­nek intézményes biztosítása egyik legméltánylandóbb célja a javaslatnak. A korhatárt a javaslat jelenté­kenyen leszállítja, az ipari munkások választójogát teljesen megvalósítja, figyelemmel van a harctéri ér­demekre, nagy garanciát nyújt a választók összeirá­­.­.-ira és a választások tisztaságára vonatkozóan is helyesli mindazt, a­mit a kizáró okok dolgában a ja­­vaslat rendel. Azért is meg kell elégednünk ezzel a kontemplált jogkiterjesztéssel, mert, sajnos, befér­­küztek közénk olyan tanok, melyek, kigúnyolják tradiciusokat, azokat az erkölcsöket, melyek ezt az államot fentartották és a­mely tanok tagadói a nem­zeti állam eszméjének- Ez a háború, az intermolella­­i izmus csődjét hozta meg. Bizonyos szkepszissel fogadja a kötelező sza­vazásnak azt a kísérletét, mely a javaslatban van. A fuvardíjak megengedhetőségét a javaslat elég szűk körre szabja. Kívánja, hogy a­mi a magyar nyelv jogát illeti, most már ne hangoztassák velünk szem­lén a nemzetiségek elnyomásának vádját, miután politikusaink egy részét az ettől való aggodalom tartotta vissza attól, hogy a magyar nyelv jogának érvényesítését kívánja. Népiskolai törvényünk foly­tán most már jobban fog terjedni a magyar nyelv ismerete. A nők választójogáról szólva, sajnálja, hogy nem sikerült oly megoldást találni, melyben a javaslat elvi barátai is megnyugodhattak volna. Vizsgálja, milyen célokat érünk el a javaslat­tal. Mi messzebb mentünk el annál a határnál, me­lyét a német császár a porosz választójogi reform számára kijelölt. A koráramlatok nem szoktak egy bizonyos ponton megállani. Az orosz kommunizmus is a koráramlat eredménye és még nem­ tudjuk, ott hová fognak még fejlődni a dolgok. A kompromisz­­szum mindenesetre kívánatos megoldás volt, mert ha a közvélemény tovább is foglalkozik a kérdéssel, a­ törvényhozásban nyugovóra tér ez a kérdés, melybe annyi pártérdek és személyes hajsza ve­gyült. A közérzület meg fog könnyebbülni. A háborús változásoknak belpolitikánkban 1-. kifejezésre kellett jutniok. Mikor jött a háború, sem sejtettük, hogy egy világ merül el, mely többé nem tér vissza úgy, a­milyen volt. De ha igazán ütött is összes értékeink átértékelésének órája, van egy érték, melynek ezekből a változásokból is érintetlenül kell kikerülnie, sőt meggyarapodva azoknak az életáldozatával, a­kik elestek s ez az érték: h­a haza. Ezt nem szabad semmi pártérdek­nek, semmi személyes gyűlölködésnek kiszolgál­­tatni. Ez az ország a maga történelmi és nemzeti jogaiból soha nem fog engedni. (Taps.J. Az elnök az ülést­ délután 4 óráig felfüg­geszti. A délutáni ülés: Csernoch János bíboros hercegprímás. A főrendiház engedelmével eltér a tárgytól. Fölhívja a ügyeimet a király közeledő születésnapjára. A főrendi­ház bizonyára örömmel ragadja meg ezt az alkal­mat, hogy hűségét és hódolatát a trón zsámolyánál kifejezze. •­­­ Hódolat a királyi párnak. A magyar király az a szent és titokzatos jelszó­­-­ folytatta a he­zegprimás — mellyel a magyar hős katona, Isten oltalmában bízva, a hazáért tüzes lelkesedéssel a harcba megy, a magyar király az a végső cél, a mely felé minden magyar politikai törek­vés halad. Éppen azért pillanatnyira sem megtán­­torodó hűséges ragaszkodással és minél nagyobbak­­a veszedelmek, annál elszántabb lélekkel álljuk kö­rül a királyi trónt, a magyar nemzetnek szent hegyét és megvetéssel szemléljük azt a szánandó erőlködést, hogjá a leghitványabb fegyverrel, a rágalom fegyve­rével akarják a trónt megközelíteni s igy a magyar nemzet erkölcsi erejének legerősebb várát megingatni. Ez a merénylet a nemzet legerősebb fölháborodását, legmélységesebb megbotránkozását váltotta ki, s csak arra volt jó, hogy figyelmünket annál inkább ráte­relje arra az igazságra, a­melyet az ellenség akarat­lanul is elismert és hirdet, hogy hősi kitartásunknak és ellenállásunknak leggazdagabb és kifogyhatatlan erőforrása a magyar­­király. (Igaz! Úgy van!) Ezek láttára minden igaz magyar kebel még inkább föl­­szítja magában a szeretet hangját királya iránt. A császári és apostoli királyi felség oly meleg közvet­lenséggel érezteti velünk atyai h­ajlandóságát, föl­tárja igaz magyar lelkét, szivét, a mely a mienkkel együtt érez, egyetért és akar, velünk együtt sír és vigad. Megemlékezett ezután a hercegprímás a királyi pár pozsonyi látogatásáról és indítványozza, bízzák meg az elnököt, hogy a király születése napján a főrendiház szerencsekivánatait tolmácsolja. •­­ Prohászka püspök a demokráciáról és a szocialista vezérek ellen. Prohászka Ottokár: A főrendiháznak hivatá­sát­ rendesen úgy fogják föl, hogy mérséklően has­son és iparkodjék lefogni azokat a radikálisabb ki­lengéseket, a­melyek a parlamentben jelentkeznek. A szóló nem így gondolkozik, mert mi nem dörzsléke­­s:ők akarunk lenni egy vonaton, hanem mi igazán gőzzel közreműködni akarunk a törvényhozás mun­kájában. Egy ilyen fontos, az egész közvélemény lel­kébe­ belemarkoló törvényjavaslatnál a főrendiház­nak is igen nagy feladata és kötelessége van. Nem híve annak a frázisos demokráciának, a­mely az ábrándok világában jár, a­mely minden jót —­ ennek a demokratikus választójognak érvé­nyesülésétől vár. Kijeenti, hogy­ az anyaszentegy­ház is mindenesetre az igazi demokráciának híve, párt­fogója és előmozdítója akar lenni. A szóló híve az általános, egyenlő, titkos választójognak. De ezt nem mint valami panaceát nézi, a­mellyel azután minden egyéb jó meg van adva, hanem mint esz­közt, egy időszerű orgánumot. Jóllehet, így híve ennek az általános választójognak, azért mégis szívvel, lélekkel elfogadja az egyezség alapján álló törvény­javaslatot, azért, mert nem tudná a lelkére venni, hogy most bármiképpen is megakadályoz­­tassa a kérdés kiküszöbölését. A jogkiterjesztést a mi saját érzéseink köve­telik. Ezt a jogkiterjesztést mi annak a szegény szenvedő, egyenlőtlen kultúrájú nép fölemelésé­nek szükségérzetéből merítjük. Mi úgy látjuk, hogy valamint ez a nemzet nem viseli egyenlően a terhet,­­épp úgy ennek a nagy világháborúnak terhét sem viseli egyenlően, hanem, hogy a magyar nép, a n­ayar paraszt húzza ennek a háborúnak is rette­netes igáját. Rámutat a javaslat hiányaira és kritikus pont­jaira. A választójognál ez a két szempont vezetett: kitágítani a választójogot, megőrizni és biztosítani a nemzeti államot. A­mi a kitágítást illeti, ebben rend­kívül zokon esik, hogy a hat osztály végzését mint választójogi kelléket vették fel. Számszerűen bizo­nyítja, hogy a hat osztályú végzettség mily ,kevés emberre alkalmazható. Azután nem híve annak, hogy az értelmi cenzushoz oly melegen alkalmazkod­tunk, mikor az analfabétákról volt szó, mert ezzel a mezőgazdasági munkások károsodnak. Bátran azt lehet mondani, hogy 200.000 tisztességes magyar mezőgazda vagy mezei munkás ki van zárva a vá­lasztójogból azért, mert az értelmi cenzust nem üti meg, jóllehet tisztesség, a becsület cenzusát teljesen megüti. A­mi a második tekintetet, tudniillik a nem­zeti tekintetet illeti,­­mindannyian egy szívvel vall­juk azt a meggyőződést, hogy sem­ullisti­ teóriákért föl nem adjuk a magyar nemzet önálló, erőteljes egyéniségét. "(Úgy van!) Már fizettünk­­eleget az el­vekért, tönkretett bennünket a liberalizmus, elúszta­tott sok mindenfélét, a IS-as liberalizmus is hóbor­toknak, ábrándoknak áldozott. Először lenni, azután liberálisnak lenni! Először legyen egy erőteljes, egy­séges Magyarország, azután fogadjuk el a szabad­ságnak azokat a felsőbb igényeit, a­melyeket elbí­runk! Rendkívül sajnálja, hogy a magyar nyelvet és annak köteles tudását­ valamiképpen nem vették be a törvényjavaslatba. (Úgy, van! Úgy van!) Nemzeti szempontból a kormány különös­­figyelmébe ajánlja, hogy nagyon kevéssé megbízható elemnek tartja a mai szociáldemokrata szakszerve­­­zetet mostani elöljárósága és vezetősége alatt és ezt kívánja itt nyilvánosan az ország színe előtt kimon­dani. (Élénk helyeslés.) Berzeviczy azt mondta, hogy vannak itt törekvések, melyek az egységes magyar államból egy konföderációt akarnak csinálni. Ezek a Jásziék, ezek a Purjoszék, ezek a hivatalos magyar­­szociáldemokrata párt vezetői, ezek akarnak itt egy­részt marxisták lenni, másrészt nemzetköziek (Úgy van!), pedig nem marxisták, mert hiszen ők a nem­­­zetiségi aspirációkat keltik, azoknak született, kivá­ltott apostolai. Ezt le kell nekünk ill szögeznünk, bát­oran kimondanunk. (Élénk helyeslés.) Tisztelem és szeretem a szociáldemokráciát, a­mennyiben az szo­cializmus, a­mennyiben az a munkások szervezete -s e szempontból — hála Istennek, hogy létezik — az í­gy szükséges, elkerülhetetlen fejlődési tünet, de visszaélni mindennel a hatalomért, paktálni minden­kivel a hatalomért, ez már nem szocializmus, ez már ’Párthatalmi törekvés. (Úgy van!) A mi magyar szo­cializmusunk visszaél a vallással, folyton agyazkodik­­s­inden vallás ellen. (Úgy van!) Egyedüli kivétel a zsidó vallás; azt nem bántja, hanem a keresztény vallást folyton bántja. Ha egy Rőgős Andrásnak a­­halálos ágya mellől olmar­hat papot, azt szívesen­­teszi.. Hanem hogy egy zsidó polgár ágya mellől rab­bit elmar­jon, erről sohasem olvashatunk. 11 Végre is a szociáldemokrácia is egy fict: a ma­­tterializmus. A kereszténység is egy hit: az idealizmus , tés pedig történelmi faktumokon felépülő idealizmus. Ha hitről van szó, azt kérdeném, melyik hitnek­­van több súlya, több hitele, melyik hit tud maga mel­yért felmutatni több sikert? Mindenesetre az, a­mely­­történelmileg bevált és nem az, a­melynek folyton csak igénvényekben és váltókban adhatjuk ki a hi­tjéit. (Igaz! Í­gy van!).­.'­­ ! A magyar szociáldemokrácia vezetősége visz­­ezaél az­­osztályharccal is. A polgári társadalmat csak abból a szempontból nézik, hogy meddig szed­hetik rá. Már most hiába szavazunk mi meg itt választó­jogot és hiába terjesztjük ki a választójogot a népre, ha most­ nem zsandárokkal fognak majd vá­lasztatni, hanem szocialista bizalmi férfiak állanak a zsandárok helyébe, ha megint majd az ököl és a terror fog itt dominálni. Ezek az emberek rá van­nak kényszerítve mindenképpen, hogy a párthula-­­­ommal, a szociáldemokrata vezetőséggel menjenek. Keresztényszocialista alapon nem lehet szervez­kedni,­­ ki van mondva. Magyarországon meg van tiltva, hogy­­keresztényszocialista alapokon szervez­kedjenek. Kérem a mélyen tisztelt kormányt: ne­­künk szabadság kell, nekünk nem elég a választó­jog kiterjesztése. Nekünk a választójognak szabad gyakorlata kell. Szabad gyakorlata kell az iparos munkások részére. Ez pedig akkor lesz meg, ha a kormány meg tudja óvni az iparos munkások vá­lasztójogi szabadságát, hogyha szavazatukat nem az a gráfia diktálja rájuk, hanem ha az saját önelh­a­­tározásukból folyik. (Igaz! Ugy­­an!) A másik, a­mire félreértések elkerülése végett szintén rá akarok mutatni, az, hogy nemzeti szem­­pontból rendkívül veszedelmesnek tartom az észak­keleti vármegyékbe beszüremlő galíciai elemnek vá­lasztójoggal való fölruházását. (Úgy van!) Azt fog­ják mondani, hiszen nem lesz választójoga. Miért ne lenne? Lesz választójoga, mert szerez magának iparigazolványt. Wekerle Sándor miniszterelnök: Nem állam­polgár! Prohászka Ottokár: Én nem vagyok anti­szemita. Egy-két cikk miatt rámfogták, hogy anti­szemita vagyok. Nem vagyok antiszemita, a­mint nem vagyok anti germán, nem vagyok anli­gall. De én nem akarom az én magyar népemet föláldozni más hatalmas fajtának és annak erőszakban vagy, pedig intelligenciában túltengő erejének. ( Élénk he­lyeslés és taps.) Ugyancsak nemzeti szempontból nagyon saj-e nál­a, hogy a nők szavazójogát teljesen elejtették. Lehetett volna megkezdeni valamiképpen, igazán észszerű, időszerű mértékben, lehetett volna megadni olyanoknak, a­kik arra minden tekintetben rászol­gálnak. A javaslatot elfogadja. Baltazár püspök felszólalása. Baltazár Dezső püspök: Az általános szava­­zati jognak min­álunk, az ipari munkások osztályától eltekintve, nem volt őszülte a felkarolása. Hatalomra, vágyó egyének, hatalomra törekvő politikai pártok technikájának volt csupán a lealacsonyított eszköze. Pedig az általános szavazati jog gyönyörűséges pro­blémája és rendszere megérdemelte volna, hogy az a magyar nemzeti állam teljes kiépítésének leghaté­konyabb, legfelségesebb eszközeképpen tekintessék. Szomorú látvány­­volt az ideálokért lelkesülők előtt, hogy az egyéni önzés szempontjainak kezében mint vált játékká ez a nagy gondolat. Nagy hiba volt most, a­mikor még az elmék és a kedélyek meg nem értek és fel nem melegültek, erőltetni ezt a nagy kérdést. Íme, az idö elötti erőltetésnek itt van az idét­len gyermeke, ez a­ monstruózus szülött, a­mely nem kedves senkinek. A Vázsonyi-féle formájában sem volt szerencsésebb a mostaninál; az sem volt sem általános választói jog, sem magyar választói jog.­ Egy nemzetközi színezetű kormány Hozta, egy nem-­­zeties kisebbségi kormány vette állal s egy nemzeti többségi párt engedi keresztül a­nélkül, hogy rajta a maga szép epitetonját érvényesítené. Nagy­­hiba volt az is, úgy állítani be ezt a nagy kérdést, mintha­­ az általános választói jogot a király adná a nemz­­­zetnek.­­ A tárgyalás alatt lévő törvényjavaslat sem a demokráciára, sem a nemzeti szempontokra nem támaszkodik; szerves összefüggése sem egyik, sem másik gyökérrel nincsen. A józan demokrácia az­ államban egy tényezőnek, a nemzeti szempontnak a korrektívumát ismeri el. Ezelőtt meg kell hajolni mindenkinek, mert az államban a demokrácia csak nemzeti demokrácia lehet. E nélkül az állam a­ bomlás lejtőjére lép és halad a az után, a me-í­­vet számára a megsemmisülés végcéljával a politi­kai és az egyházi nemzetköziség kijelöl. Ezután me-i légén szól a női választójog érdekében. A magyar nemzeti szempont a magyarul tudás kizárólagos jogcímének elejtésével kimaradt a tör-­ vényjavaslatból. Egyetlen szép szeme lett volna ennek a senkinek sem­ kellő, szerencsétlen törvény-­ javaslatnak. Egy egész világszervezet dolgozik rajta­ — élén Ausztriával, közös intézményeinkkel­­—, hogy önálló nemzeti jellegünket, független nemzeti­ létünket elsikkassza, vagy legalább is elhomál­yo­­­sítsa. És most mi sietünk ennek az irányzatnak a-­ legerőse­bb argumentummal szolgálatára, a­mikor­ állást foglalunk a mellett, hogy Magyarországon­ nem kell az állam nyelvét tudnia annak, a­ki a­­ magyar állam közjogának részese. Ennek a tör­vényjavaslatnak, mint mindenféle félrendszabály-­á­nak, a­mely nyugvópontot nem jelent, csak rövid, átmeneti időt jósol. A javaslat — mondja a szónoki — nekem nem kell, se testemnek, se lelkemnek,­ se úgy, mint embernek, se úgy, mint magyarnak.!­ 3

Next