Budapesti Hírlap, 1918. december (38. évfolyam, 282–306. szám)
1918-12-01 / 282. szám
*Budapesti Hírlap sz.) 1916. december 1. passzív részesei napjaink keserveinek. És Apponyi és Andrássy hivei közül kányán vannak ma őszinte hittel a miniszterelnök ur pártjában. Pedig Andrássy és Apponyi, ha éppen nem is csinálták a háborut, nem is akadályozták és a szövetségi konstellációk rendíthetetlen hivei voltak. , Nem ezrek és ezrek lelki kényelmetlenségére lesz és pedig a java magyarokéra, ha ennek a kényes és kincs kérdésnek szerepet adunk a választási mozgalmakban? Ha kortesek szájára adjuk ellenőrizhetetlenül históriai napok és emberek elhatározásait egyelőre kiderítetlen okaikkal ? Az természetesen ki van derítve és világos, hogy a háborúért és következményeiért nem Károlyi és pártja felelős. De ő is felelős valamiért. Felelős azért, amire vállalkozott. Felelős azért, amit eddig cselekedett. Felelős azért, ami vezérlete, neve presztízse alatt történt. Felelős a rendeletekért, melyekkel ma az országot kormányozzák. Károlyi Mihály vállalta a hatalmat, és vállalkozott arra, hogy a háborút megszünteti, hogy a békét kedvezőbben megcsinálja, mint bárki ,és mindezért felelős, mert mindezt várja, is tőle az ország, azért seregük körülötte. Mit fog a miniszterelnök mindebből megvalósítani, azt nem tudhatjuk- Nem minden függ tőle. Sok függ munkatársaitól is, akikért azonban szintén felelős. Egyet azonban tudok: az ő sikere semmiképp sem függ attól, hogy azok, akik esetleg bűnösök a háború előidézésében és folytatásában, fél évvel vagy egy évvel előbb vagy utóbb nyerik-e el büntetésüket. És ha valaki csakugyan naivul azt hiszi, hogy a világháború felidézésének hőseit egy pár személyben és éppen Budapesten vagy Magyarországon kell vagy lehet keresni ,• akkor is mabe kell látnia, hogy a tenger bajt, zavart, nyomort és veszedelmet, amely rajtunk van, sürgősebb elhárítani, mint a büntető bíróságot mozgósítani ismeretlen tettesek ellen. Mert ha a rendszer volt bűnös, akkor emberek nem tehetnek róla. A rendszer pedig máris megbűnhődött, hiszen ki van végezve. Ha ember volt a bűnös, akkor meg a rendszer nem tehet róla. Mert az új rendszer is csak emberekkel dolgozik. Azt tartjátok tehát, most első dolog a szűzhezt munka, az élelmezés, a közrend biztosítása, az ország területi épsége, a béke előkészítése és az új rend megszilárdítása. Mert új rendet létesíthet márólholnapra a lelkesedés, föntartani az új rendet csak a megfeszített munka, a szabadság igaz szeretete, az önzetlen és áldozatkész hazafiság tudja. Aki ebben előljár előttünk, azt kövessétek, ahhoz csatlakozzatok, azt pártoljátok. Én felsegítettem Ellát. A fiatal asszony a falba, a bútorokba kapaszkodva támolygott át az ebédlőn a háló ajtajához. Ili megállt. Ismét a Bertha kemény szava: — Csak nyisd ki! Nem mered? ... Hagyja kérem, ő hadd nyissa ki... Fuldokló sikoly, melyet azonban nyomban dörögve üvölt túl a nyiló ajtó résén át kiorditó ádáz szó.— Csak előre ... Oda, oda! Látod, mit csináltál... te ... te ... ! Az asszony az ágy mellé rogyott. Vér mindenfelé, véres a lepedő, véres a párna, vér piroslik a székre tett mosdóban is. S a barátok és a könyökig gyürközött orvosok alig tudják lefogni a delitáló, dulakodó embert. Szegény Gábor, hogy kapkodja a szederjes, torz arcát! Pedig hiába, a halál, a fagyos szobrász fogja már sorra, homloka táján könyörtelenül mintázza rajta a hippokrateszi maszkot. De ő még mindig nem adja meg magát. Héj, nagy erő az a gyűlölet, hogy tomboltálja még mindig a boszúért tütögő férfiasságát: — Mit akartok? Mért nem eresztesz? Oda nézz! Fiát nem látod... a feleségemet öleli' Csókolja!. . . Foglak, na végre foglak, gaz, — megöllek! — Gábor, ‘ jajdult Ella, itt vagyok, engem ölj, meg! Bertha vállon ragadta, de igazán nem volt szükség rá. A fiatal asszony maga hajolt előre s oda a dühöngő ember ökle alá tolta a fejét. Ani hiába. A haldokló nem látta. Hadonászó keze pillanatra belebomlott a laza szőke hajba, aztán megint csak tovább viaskodott agyrémeivel: - Fogjátok, ne eresszétek! Megvan, fojtom már ... Most ide az asszonyt! — Itt vagyok, Gábor . .. Elállt a lélegzetünk. De ki merne vagy akarna ily percben közbelépni ? Ali lesz? A büntetni akaró ököl kimerülten hanyatlott le az ágyra. Hörgő sóhaj, aztán egyszerre csend. És most, hogy a földi szenvedelem kitombolta magát, csodás döbbenés költözött a nórauló szederjes ajkakra. — Gábor, megtudsz-t bocsátani nekem? Tagjai fáradtan nyaltak ki a hosszas vívódás után. Megadta magát. Az orvos az órára nézett. És bólintott: „mindjárt vége lesz". Csak az óra ketyegett. Nekem úgy tetszett, egyre hangosabban . . . S most az a nagy pillanat következett el, mikor közvéletlenül a halál előtt a búcsúzó ember tudata még egyszer csodálatosan kitisztul, mikor az élet tusaja utána haldokló nem földi szemmel látja többé a hátrahagyott világot, hanem — Terűl te onnanátról — már megtisztult tudattal pillant vissza a földi létre. Onnanátról . . . hová nem hatnak el többé a testhez kötött dúló szenvedelmek, hová a lélek csak a nemesebb, magasztosabb érzelmek melegét viszi el magával. A költöző ember bágyadtan vetette föl a szemét. Arca, melyen a halál csőálma alatt kisimultak a delirium torzulatai, nyugodt volt, csak viaszszerűen, szinte átlátszóan fehér. Föléje hajoltunk. — Édes jó Gáborom . . . .— Ő bólintott. A régi ember volt ismét, a régi szelíd és jámbor, csak ha lehet, még jóságosabb, még átszellemültebb. Csodálkozva nézett széjjel a szobában. Halkan, de teljes tudattal, érthetően szólt:— Itt vagytok? . . . Oly különös ez. Érzem, már messze voltam s most visszajövök, valahonnan nagyon messziről térek vissza. Lám, lám, mind itt vagytok ... A doktor úr is. Hagyja, nincs nekez, már semmi bajom — Egészen könnyedén beszélt. Sorra vett bennünket: — De hol van ő? Iuisz érette jöttem vissza. Sikoly az ágy sarka megöl. A haldokló odapillantott. Lassan, révedezve nyújtotta előre a kezét. A felesége fejére tette. És úgy szólította, mint a boldogabb időkben: — Te vagy az, kincsem? Szegény asszony! Ella fuldokolva vetette arcát a simogató kézre. Gábor végtelen szomorúsággal nézte: — Lásd, visszajöttem. Jgd, éretted. Meg rólad kell gondoskodnom. Busán bólogatott: — Íme te magadra maradsz. Egymagadra a kis fiaddal. Mindenható, ki fog rád gondot viselni . Kicsoda? Kire bízzalak? — Drága jó uram, megbocsátasz-e? Gábor elodázóan intett: — Hagyjad. Más a fontos . . . Kire bízzalak ? Kire? Szüleid, testvéreid . . . Sok a bajuk. Nem arra valók ... A rokonok? Berthára nézett s elhallgatni!. Eh, tudta Ő jól, hogy az a zord vén leány nem szereti Ellát. Tovább küszködött: — Kicsoda? . . . Senki . . . Szóljatok már, segitsetek . . . Oly üres a világ! .Hangja egyre halkabbra vált: Senki se volna hát? . . . Hamar, hamar, de kit? . . . Nekem mennem kell, érzem, hívnak — Itt elfordult s mintha más láthatatlan személyekhez szólt volna, egészen más hangon tette hozzá: — Jó, jó, megyek már, ne türelmetlenkedjetek. Mindjárt, csak kicsit várjatok még . . . Csend. Aztán megint hozzánk fordult: ---------------- ■ .............— - ■ ■ - — —---------------------------------------------------------------- - - -- — - ni i -rir -t tárgyalását. livi msgestissés lett Mtre. — Tét fragsoregrés issö van. Budapest, nov. 30. Azok a tárgyalások, a melyeket a magyar kormány a tót politikusokkal folytat, ma eljutottak odáig, hogy a tárgyalások általános részét befejezték. Tehát, ha következtethetünk az eddigi jelentésekből, megegyeztek abban, hogy A Magyarországnak azokat a vidékeit, amelyeken a tót lakosság túlnyomó, lát imperium alá vetik, ami alatt azt kell érteni, hogy ezekben a városokban és községekben szlovák fenhatóság alá kerül a közigazgatás, az igazságügy és a közoktatásügy. A gazdasági vonatkozású ügyeket tovább is Budapestről intézi a magyar kormány, tehát ide tartoznak a vasutak és más közlekedési eszközök, a pénzügy, adóbehajtás, a közélelmezés stb. Mint már többször mondottuk, azt a kérdést nem érinti a tárgyalás, hogy a tót vidékek megmaradnak-e Magyarország testében vagy sem, mert erről a békekonferencia dönt. A tót delegáltak ma ismét olyan nyilatkozatokat tettek, amelyekkel céltalan, dolog volna vitába szállani. Kijelentették ugyanis, hogy ők semmi szín aluli sem akarnak megmaradni a magyarországi halárokon belül és garanciájuk van az antanttól arra, hogy ez a kívánságuk teljesülni fog. Ez majd elválik annak idején. Most arról van szó, hogy provizórikusan rendet teremtsenek s az eddigi eredmények arra vallanak, hogy ez esetleg sikerülni fog. Ezek után a döntő kérdés az, hogy melyek azok a vidékek, azok a városok és községek, amelyek tettenhatóság alá bocsájthatók, ha csak ideiglenesen is, a nélkül, hogy ezzel magyar lakosságot szolgáltatnánk ki, a magyar kultúra eredményeit tagadnék meg és olyan állapotot teremtenénk, amelynek konzekvenciáit később ellenünk fordíthatnák. Hír szerű, a tótok mai követelése nyolc egész vármegyére, továbbá nyolc másik megyének egyes részeire szól. Egy délutáni lap már részleteket közöl, ezek azonban nem látszanak hiteleseknek. Ennek ellenére is itt közöljük ezeket az adatokat, mert vannak tanulságos részletei, de hozzáadjuk mindjárt a hivatalos megjegyzést is. Arendezés folyón, írja a délutáni lap öt vármegye teljesen, a lótok impériuma alá kerül, tíz mednében ne dig körülbelül a járások ide kerül tót közigazgatás alá. A nyugati lót medvék közül Pozsony vármenne báróul járás kivételé vn inamiai imperium alatt marad, természetesen Pozsony városa is- Írna vármedve teljesen tót közigazgatás alá kerül- t tom megyéből két járás lesz a tótoké, azonkívül karona, Sciliec és Bélabánya városok. Liptóivégyt egészen tót közigazgatás alá kerül. Xaurádból két járás megy át a tótok kezeire. Xultrából egy járás és Érsekujvár város kivételével az egész merme tó, közigazgatás alá kerül. Trénerén, Táróc és Zólyon vármegyét a békekötésig egészen átadjuk a lói közigazgatásnak. Gömörből négy járást adunk át, ezenkívül Nagyrőce és Julsva városokat. A keleti lói megyékből Sáros vármegyében egy járás, a felső-