Budapesti Hírlap, 1919. október(39. évfolyam, 80–101. szám)

1919-10-07 / 80. szám

1919 október 7. Iparosok nagygyűlése. Az Ipartestületek Országos Szövetségeinek poli­tikai pártja v­asárnap nagygyűlést tartott az Újváros­háza dísztermében. Pálffy Dániel, a szövetség elnöke, a szegedi Kereskedelmi és Iparkamara a­lelnöke, el­nöki megnyitójában rámutatott arra, hogy az ipa­rosság nemcsak az ország, de még saját ügyeinek irányításába sem follyhat bele kellő mértékben. A mai helyzeten csak kisipari politikával lehet segí­teni, igen fontos tehát, hogy a kézmű­iparosság a magyar parlamentben helyet kapjon. A gyű­lés több felszólalás után határozati javaslatot fogadott el, a­mely külön ipari minisztérium felállítását, a­ keres­kedelmi és iparkamarák­­különválasztását, az Ipar­­testületek Országos Szövetségének az összes honi ipartestületek legfőbb szervévé való kiépítését és az ipar­testül­etek autonómiájának biztosítását követeli. A Kormány dunántúli útja. Budapest, okt. 6. Újabban divattá lett, hogy kormányaink a Dunántúlra rándulnak le egy-egy diadalme­netre. Járt a szovjet­ kormány, járt Károlyi is és járt a Friedrich-kormány most már másodszor. Ezúttal elvitte magával sir Nelly­ of Wally an­gol lelkészt is, a­ki a miniszterelnök vendégsze­retetét és a szép látványok sorozatát, a­melyet egy ilyen utazás a Dunántúl nyújt, azzal há­lálta meg, hogy végül ő is mondott egy-két rö­vid beszédet. Az angol lelkész egyik lelkes beszé­dét e szavakkal végezte: Éljen a keresztény Ma­gyarország, éljen Friedrich István! Nagyon ked­ves Nelly of Wally úrtól ez a két jó kívánság,­ de azt hiszü­k, sokkal jobb volna Friedrich­ István­nak is, a keresztény Magyarországnak is és mindnyájunknak, ha ezt a lelkes felkiáltást abban a szellemben, a­hogy nyilván Nelly of Wally elkész úr elmondotta, végre valahára hallhattók Lloyd­ George ajakéról. Az út részleteiről a következő közlemény számol be: Szombat délután Friedrich István miniszter­­elnök, Huszár Károly, Csillér András és Ffeky Ká­roly miniszterek, Patacsy Dénes földmivelésügyi ál­lamtitkár, Szakács Andor és Perczel Miklós minisz­teri tanácsosok, Rapaics Guidó alezredes és Kelly of Wally angol lelkész kíséretében külöttvonaton, a Dunántúlra utazott. Siófokon, Keszthelyen és Nagy­kanizsán szálltak ki s mondottak beszédeket. Siófokon Horthy Miklós altengernaggyal ta­nácskozott a miniszterelnök. Keszthelyen népgyűlés volt, a r­ilyen Friedrich munkára buzdította a la­kosságot, maj­d Huszár Károly kultuszminiszter be­szélő -végül Kelly of Wally angol lelkész mondott ,Néhány angol lelkes szót, a­mit Ereky miniszter tol­mácsolt magyarul. Később a nagyszállóban diszlakoma volt, me­lyen­­ a miniszterelnök nagyobb politikai beszédet­­ mondott. — Mióta erős, keresztény nemzeti kormány áll itt rendületlenül, — igy szólt a többi közt — azóta a külföldön a magyar nemzet iránti szimpátia ismét megnövekedett. Most akadt egy jóbarátunk és ez Anglia. (Viharos éljenzés, a jelenlévők felállnak és percekig tapsolnak.) Nem fél semmiféle puccstól és nem fog lemondani a kor­mányról. Megszervezte a keresztény blikket, mely tegnap egységes párttá lett. A liberálisok csinálhat­nak, a­mit akarnak, ennek az országnak 90 száza­léka keresztény és nemzeti és az ország ilyen fog maradni. De— folytatta — ennek az­ összerombolt álamnak napi szükséglete 30—10 millió,, a­mi ha­­vonkint egy milliárdot jelent. Ezt az összeget csak úgy lehet előteremteni, ha az elrejtett pénz előkerül, mert a gazdáknál vannak a milliárdok. Meg kell fizetni az adót, mert csak így lehet a pénz értékét növelni. Ha adóznak, ha rendet tartanak, akkor még szép jövő vár reánk. Ereky Károly és­ Csilléry András is fölszólaltak s Huszár Károly a töl­bi közt a következőket­­mon­dotta : — Az embereket ő és a kormány erkölcsi ér­tékük szerint bírálja el. Az nem igaz, hogy minden keresztény becsületes és hogy minden zsidó gazem­ber. Vannak mind a két oldalon bűnös emberek és ha valaki bolsevista és gaztetteket követett el, akasztófára fog kerülni, akár keresztény, akár zsidó. És ha valaki becsületes ember,­ akár keresztény, akár zsidó, akkor nincs neki mit félni ettől­­­ kor­mánytól, mert keresztény nemzeti kormánytól csak a bűnösök és­­gazemberek, a hazátlan bitangok, a bolsevista gyilkosok félhetnek! (Élénk hevesé.­.) Azután az angol nemzet barátságáról szólott és beszédét ezzel fejezte be: Éljen P.I ija­ságos és hatalmas Anglia. .. Nagykanizsán Friedrich István miniszter­elnök beszélt, Anglia­ magatartását magasztalva. Anglia régi programjához híven, igazságosan és ba­rátságosan szemléli a magyar nép törekvését, hogy produktív módon helyezkedik bele­ az európai nép­­családok körébe.­, „ . . . .­­ . A közönség viharosan­ eltette Angliát. Erre fölszólalt Kelly of Wally angol, lelkész is, a­ki sza­vait ezzel, fejezte be: Éljen a Friedrich-kormány, él­jen az új keresőjéről Magyarország. Zalaegerszegen: Mészár Károly és Csillém An­drás voltak, a szónokok, és Kelly­ of Wally angol lel­kész itt is mondott néhány kellemes szót. A vonat más : Sümeg, Szeged, Balatonfüred, ■ Kenes, Polgárdi és Szabadkatytán községekben szál­lott meg. A miniszterek mindenütt beszéltek és Nelly of Wally angol lelkész is. Az utóbbi községek­ben a közönség elénekelte az angol himnuszt. A­ miniszterelnök és kisérete ma reggel érke­zett vissza a fővárosba, annak a buta népnek nem mondhatjuk a fülébe, hogy tavék. Ha azonban mi megtesszük, az semmi, mert mi proletárok vagyunk s ma proletár az ur! Ittak is az elvtársak, s ugy berúgtak, hogy távozóban elveszítették egymást. Az együk­, valami Horvát nevű, beleesett az árokba s ott jól meghúzódott. Mégis restelte, hogy ilyen Tószeg állapotban meglátja valaki, holott éppen ő tiltotta itt az ivást. A másik, valami Repetzky nevű, kereste társát. Elment mellette s jó darabon ment, nem vette észre, hogy amaz elmaradt. Végre mégis észrevette. Visszafordult s ment, ment tántorogva. Egyszer csak látta, hogy valaki fekszik az árokban. Gonodolta: — No, itt van a részeg disznó. Odakiáltott: — Te vagy az Horvát? Amaz hallja a nevét, de nem tudja, ki szó­lítja. Az ösztöne azt súgja, hogy jó lesz, ha föl­ismerik. Egészen befordul hát az árokba s mély, elváltoztatott hangon mondja: — Nem, nem a Horvát! Én vagyok az a disznó, Repetzky . . . Hogyan is lehetett volna kívánni ezek után va­­lakitől, hogy betartsa a szesztilalmat! Két erős fegyvere volt ennek a vidéknek: a szépsége és a bora.­­­ .. Az egyik szelidebbé tette a legvadabb kommu­nistát is, a másik arra csábította, hogy megszegjen egy olyan törvényt, mely főbenjáró büntetéssel járt. És hát megszegte mind, valamennyi a szesztilalmat s kommunistta szemmel bűntársa lett a burásod gaz­dának, a ki fütyült a kommunizmusra. Az erős bor mindig megtette hatását. Az elcsábított elvtárs elázva, megszégyenülve, saját elvei elleni bűn­tuda­tával vitte innen az irháját s ugyanaz nem tette be többé a lábát ide soha. A népnek is volt egy igen erős fegyvere: a raf­­finád­ esze. Ezen nem fogott ki semmi és senki. Mikor kihirdették, hogy mindenki adja be a kékpén­zt, mert elvesz, nyugodt flegmával vállat vott: — Márt adjam be? Ha elvesz, vesszen el nálam. — De ha nálad vész el, nem kapsz érte sem­mit! — Mondták neki. És ha­ Kun Bélánál vész el, akkor kapok érte valamit? Válaszolt :a balatonmenti magyar. A terror sem használt. Egy gazda nem akarta elfogadni tehén, árába a fehér pénzt. Jöttek a vörösök, nekiszegezték a szu­ronyt. — El kell fogadni a fehér pénz!. A gazda szemére húzta kalapját, elfogadta a fehér pénzt s nyomban ezer darabra tépte és bele­tiporta a sárba. _Úgy tekintem — mondta, mintha a tehenem megdöglött vo­lna! Valaki azt irta mostaniban egyik újságban, hogy igen nagy különbség va a dunántúli­ és az al­földi magyar közt. Az alföldi magyart a szilajság, a dunántúlit a humor jellemzi. Igaza van. Ha humorunk nem lett voln­a, mi is annyit szenvedtünk volna, mint az alföldi magyarok.­ ­ A pápa a hercegprímáshoz. Budapest, okt. 6. A magyar püspöki kar megbízásából közvetet­­lenül a diktatúra bukása után Rómába ment Rott Nándor dr. veszprémi püspök, az uj váci püspöknek Hanauer István dr.-nak kíséretében, hogy a pápának jelentést tegyen a bolosevizmusnak a magyar kato­likus egyház intézményeit ért pusztításáról és arról a lehetetlen helyzetről, a­melybe a magyar katolikus egyházat a proletárok diktatúrája juttatta. A pápa a két magyar püspökkel levelet küldött Csernoch Já­nos dr. bíboros hercegprímásnak, a­mely levelet a­ Magyar Kurir alább egész terjedelmében közöl: Kedves Fiunknak, Csernoch János bíborosnak, esztergomi érseknek, XV. Benedek pápa. Kedvelt Fiunk, üdvöt és apostoli áldást. Míg magyar hazátokat az elmúlt hónapokban a váratlan forradalom erőszaka tépte, az iszonyú szerencsétlenség miatt a legkinzóbb lelkifájdalmat szenvedtük s atyailag aggódtunk érted, Kedvelt Fiunk, és püspöktársaidárt az ellenséges hatalom­ kegyetlenkedése miatt. Minap, mikor tisztelendő testvéreinket, a veszprémi és váci püspököket fogad­tuk, részletesen és alaposan értesültünk a súlyos csa­pásokról, melyek titeket értek. Annyira kifosztottak az egyház szent örökségéből, hogy a mindennapi ke­nyér alig maradt meg; megakadályoztak a lelkipász­tori hivatás szabad gyakorlatában s minden lépé­sért szörnyű zaklatásokban volt részetek; mindent elviseltetek és megszenvedtetek, a­mit a fékeveszett és az egyház gyűlöletétől fűtött emberek ártalma-­­ tokra csak kigondolhattak. A szomorú tények hosszú sorozata mellett­ mégis sokat hallottunk, ami igaz örömünkre szol­gál. Megtudtuk, hogy méltóságtokon nem esett folt, sem csorba, sőt hősi bátorsággal viseltétek a meg­próbáltatást s a papságnak és a népnek az erények ragyogó példáit nyújtottátok. Tudjáto­k meg, hogy gyötrelmeiteket atyai szeretettel értékeljük és állha­­tat­osságtokat különösen dicsérjük. Midőn a papsá­got és a híveket említjük, szivünk sugallata indít­ rá, hogy nyíltan magasztaljuk a papságot, a mely­nek oroszlánrésze a­­ főpásztorok példáját követve hűnek bizonyult és a magyar katolikusokat, a kik­nek erős hite és lelki nagysága megmentette a pap­ságot a nagyobb és méltatlanabb szenvedésektől. Te­kintve az állam kényurainak azt a vakmerő törekvé­sét, hogy a régi társadalmi renddel együtt az egyház jo­gait és őseinek hitét is kiirtsák, világosan kitűnt, mily mélyen gyökerezik a népben a katolikus hit, a melyből szent István dicső népe egykor egész kultu­­­ráját merítette s melyben most jövő boldogulásának biztosítékát látja. Azért a papság dolgozzék megfe­szített erővel, hogy az Ősi hit a népben meg ne fog­­avatkozzék, hanem inkább megnövekedjék, a­mit­­a papság könnyen elér, ha a néppel szorosan össze­forr s annak szeretetét kiérdemli. Ami minket illet, semmit el nem mulasztunk, a mivel bármily módon, használhatunk a magyar nemzetnek, a melynek az­­egyház körül kiváló érdemei vannak. Vigasztalásul a múlt és jelen szenvedéseiért s­­atyar jóindulatunk jeléül neked. Kedvelt Fiunk, püs­pöktársaidnak, a magyar papságnak és a hiveknek szívből küldjük apostoli áldásunkat. Kelt Rómában Szent Péternél, 1919. szeptem­ber 11-én, pápaságunk 6. évében. XV. Benedek pápa s k. - Iti okozta a világháború!? Pa vo­s bécsi német nagykövet nyilatkozata. Bécs, okt­. 6. (A MTI. magánjelentése.) A Morgennak jelen­tik Berlinből. Wedel gróf volt bécsi német nagykö­vet így nyilatkozott az osztrák Vörös Könyvről: — Ha majd a berlini aktákat is közzétették, megtudjuk, hogy Beethmann Stollweg sürgős távira­tokat küldött Bécsbe, a­melyekben megfontoltságra intette Ausztriát, Csirszky nagykövet pedig nyoma­tékosan ajánlotta az angol közvetítőajánlat elfoga­dását. Berchtold gróf azonban nem volt hajlandó berlini barátainak szavára hallgatni. Beérte azzal, hogy a legfelső­bb fórum döntését kérte és Tisza István tanácsát, a­kit a legközelebbi napokra várták Bécsbe. Nem kímélhetjük meg szövetségesünket at­tól a választól, hogy nem volt őszinte. Ki gondol­hatta volna, hogy az egyébként oly békeszerető és engedékeny szövetséges ilyen borzasztóan rabiátus tud lenni! Wedel gróf így fejezi be nyilatkozatát: — Tegyük fel, hogy Berch­told gróf elfogadta volna az angol közvetítő­ javaslatot. Tegyük fel, hogy ilyenképpen elkerültük volna az 1914. évi világhá­borút. De hiszi-e valaki, hogy ilyképpen megóvhat­­tuk volna a békét? A világháború­ előbb-utóbb mégis kitört volna.

Next