Budapesti Hírlap, 1920. március (40. évfolyam, 53–78. szám)

1920-03-02 / 53. szám

t küldöttség Horthy Miklósnál. A nemzetgyűlés küldöttsége autón ment a Cecért-szá­llóba, Horthy Miklós fővezér lakására. A szálló előtt már kora délelőtt nagy közönség gyűlt össze. Díszruhás lovas és gyalogos rendőrök ügyel­tek és rendre és félkörben állították föl a közönséget. Negyedtizenkettő után pár perccel érkezett meg a nemzetgyűlés küldöttsége és azonnal Horthy Miklós fővezérhez ment. Prohászka Ottokár a következő beszédet in­tézte Horthy Miklóshoz: Főméltósásu Uram! A magyar szabadság ha­gyományos hónapjának első napján, március else­jén, ölökölü­nk ide­­Főméltóságodhoz, h­ogy elhozzuk a magyar nemzetgyűlés és ezzel az egész magyar nép nevében a ország bizalmát. Főmélóságodnak kor­mányzóvá való megválasztását. A királyi hatalom megszűnt és a­míg rendbehozzuk az állam alkotmá­nyos szervezetét, ideiglenes kormányzót válasz­tunk. Ezt a választást megejtettük, Főmélóságod megválasztásaival, hogy az anarkiát megakadályozza. Mi jöttünk ide, hogy’ közöljük Főméitósá®óddal megválasztatását és hogy arra kérjük, mondja ki az igent, a magyar népet szerető jószava igenjét, a­mel­lyel elvállalja a bizalmat. Tudjuk, hogy föl­adata és ekképpen elhatározása nem könnyű. Nehéz munka vár Főméltóságodra. De a magyar nép meg­érdemli azt, hogy ezt a nehéz és kemény munkáit vállalja. Ennek a szerény ünnepi keretnek a végén a nemzet hódolata és 'hálájáért jöjjön" el a nemzet­­gyűlésbe és mondja meg a nemzetnek, hogy elvál­lalja a bizalmat. A kormányzó, megköszönte Prohászka szavait, kezet fogott a küldöttséggel és rövid beszélgetés után a küldöttséggel lement az autókhoz. Alig hogy­ az előcsarnokba érkezett, az őrség fegyverbe lépett. A fővezér Prohászka Ottokár püspökkel autóba szállott, a soffőr mellett a szárny­segéde, Magasházy százados helyezkedett el. A kül­döttség többi tagja a másik két autóba szállott be. A Fővezér automobilja a közönség lelkes éljenzése mellett haladt végiig a zászlókkal ünntepiesen földiszí­­tett úttesten a parlamenti felé. A kormányzó a parlszmes­tise érkezik. 'Tizenkét­ óra néhány perccel' érkezett Horthy Miklós viselőház Andrássy-szobor előtti bejárata küldöttség tagjai, katonai kísérete, alattwszifszky György főkapitány és egy sereg kfrl- Tíujságíró volt vele. Az előcsarnokban Lukovich Aladár háznagy fogadta a fővezért néhány udvarias szóval, és­ föl­vezette­ az elnöki terembe, a­hol Ra­­kovszky István, a nemzetgyűlés elnöke fogadta. A lépcsőkön és az elnöki terem előtt nyitó bal­oldali folyosóit a Ház tisztviselői kara és Horthy Miklós szőkébb katonai környezetének tisztikara X XX X X X X X X X X X Néhány perc múlva Huszár Károly miniszter­elnök a kormány valamennyi tagjával, továbbá An­drássy Gyula gróf, az elnöki terembe ment, a­hol hosszasan beszélgettek Horthy Miklóssal. Háromnegyed egy órakor a kormány tagjai bemen­tek az ülésterembe, valamint Rakovszky Ist­ván elnök is. Pár pillanat múlva megjelent a folyo­són Horthy Miklós kíséretével. A tisztikar lelkes, rivalgó éjenzéssel üdvözölte. A kormányzó esküje, Rakovszky István elnök néhány perccel há­romnegyed egy óra után lépett be újra az ülés­terembe. Megrázta a csengőt és nagy csöndben je­lentette: — Az­ülés ujjnt megnyitom. A kormányzó úr az esküt fogja letenni. Mindenki izgatottan tekintett a jobboldali ajtó felé, a­hol egy perc múlva Horthy Miklós ellen­­tengernagyi diszformaruhában lépett be a terembe. Előtte Magasházy százados, utána Huszár Károly miniszterelnök és Prohászka Ottokár püspök a kül­­döttséggel. .A képviselők fölállottak és percekig éjeneztek és tapsoltak. A karzatok közönsége is tapsolt és éljenzett. Rakovszky István elnök azutáni nagy csönd­ben a következő rövid beszédet mondotta: — Kormányzó úr! Magyarország nemzetgyű­­ése önt Magyarország kormányzójává választotta meg. Kérdem, el méltóztalik-e fogadni Magyar­­ország kormányzói tisztét!? Horthy Miklós igy válaszol!: — Magyarország kormányzói tisztét el­foga­dom. 'Hosszas,' lelkes éljenzés és taps.) Az elnök: Ebből az alkalomból a magyar nem­zetgyűlés nevében a legszivélyeseb­ben üdvözlöm és fölkérem, hogy kormányzói esküjét a törvény értel­mében letenni szíveskedjék. Az eskü mintát Sza­­bóky Jenő jegyző úr fogja olvasni. ’ Horthy Miklós kormányzó csengő hangon mondta a következő esküt: — Éli Horthy Miklós, Magyarország megválasztott kormányzója, esküszöm az élő Istenre, hogy, Magyarországhoz hű leszek, tör­vényeit, régi jó cs. helybenhagyott szokásait megtartom és másokkal is megtartatom, füg­getlenségét és területét megvédem, kormányzói tisztemet az alkotmány értelmében a nemzet­­gyűléssél m egyetértésben a felelős minisztérium útján gyakorlom és mindent megteszek, a­mit az ország javára és dicsőségére igazságosan megtehetek. Isten engem úgy segéljen. Az elnök: Az eskü letételeit. .Az egész ‘.Ház'percekig tartó lelkes éljenzésben és tápéban tört dér. A képv­iselők e karzat közönségé­vel együtt elénekelték a 'Himnuszt. A' Himnusz utolsó akkordjai után a kormányzó meghajolt és eltávozott. ■ SAz elnök az ülést öt percre felfüggesztette. A miniszteri tanácskozás a kormányzó elnökésével. • A szünet alatt a kormány tagjai a miniszter­elnöki­­nagy­­teremben miniszteri tanácskozásra evet­tek össze, Florika Miklós kormányzó elnöklésével. A jegyzőkönyvet Bárczy István miniszteri tanácsos írta. • --...b .­­ Huszár Károly miniszterelnök melegen is­dvö­­zölk­. Horthy „Miklóst kormányzóvá való megválasz­tása­ alkalmából. Az egész nemzet nevében, köszöne­tének és elismerésének­­adott kifejezést a hazafias és kiváló szolgálatokért, melyeket“7/órt/ifi-Miklós a há­ború alatt­ és a‘/­ azután következő időkben is az új rend tüdvreállítása érdekében , kifejlett. Az­ egész nemzet nevében azt az óhajtását fejezte ki, hogy a jövő nehéz­­munkájában a kormányzó legyen mindig az alkotmány, a szabadság, a jog és­ az igazság vé­­­­delmezője. A kormány tagjai akár hivatalosan, he­lyen lesznek, akár egyszerű polgárok, maradnak­, tá­mogatni fogják­ őt munkájában. Huszár végül beje­lentette, hogy a kormány a mai napj­ai misszióját befejezettnek tekinti és benyújtja ú­jdindndását. Horthy­­Miklós kormányzó köszönetet mon­dott a kam­pány eddigi működéséért. Kijelentette, hogy az az egy cél fogja el­vezetni eg­ész működésé­ben, hogy hazáját boldoggá tegye. Kérte a­­kormányt, hogy további elhatározásáig az ügyek ideiglenes vi­telét vállalja el. A miniszteri tanácskozás e­zzel véget ért. A kormányzó kezet fogott a kabinet tagjaival, majd kíséretével együtt a miniszteri lejárón eltávozott és csukott automobilján a főhadiszállásra robogott. A kormány lemondása. Negyed­ kettőkor újra megnyílt a nemzetgyűlés ülése. A Huszár Károly miniszterelnök: Tisztelt nem­­zetgyűlés! Az ideiglenes kormány hivatását betöl­tötte. Van szerencsém a nemzetigyűlésnek bejelen­teni, hogy ezentúl egyetlenegy aktus van még hátra, a­mit el kell végeznünk : az imént lefolyt kormányzó­­választás törvénybe iktatása. Van szerencsém erre vonatkozóan beterjeszteni a törvényjavaslatot, ké­­rem sürgős tárgyalás végett­ a közjogi bizottsághoz­­ utasítani. Egyúttal van szerencsém bejelenteni, hogy a miniszteri tanácskozás elhatározta a kormány le­mondását. A kormányzó az ügyek vitelével megbízta a kormányt. Mindaddig hivatalunkban fogunk ma­radni, míg a politikai válság meg nem oldódik és a felelős kormány be nem mutatkozik. A Ház a benyújtott javaslatot a sürgősség ki­mondásával a közjogi bizottsághoz utasította és vé­gül az elnök javaslatára kimondot­ta,, hogy holnap délelőtt tíz órakor ülést tart a további tennivalók megállapítása végett. . A jegyzőkönyv hitelesítése után az ülés fél két órakor ért véget. Az idegen előkelőségek a kormányzóválasztáson. A Magiyar Távirati Iroda jelen­ti: Horthy Mik­lós kormányzónak mai eskü­tétele alkalmával a nem­zetgyűlés ülését végighallgatták a diplomaták páho­lyában:’ Hotifer angol fömegbizott. Corton angol tá­bornok és neje, Domailie, az angol élelmező bizott­­ság elnöke, Johnson angol­ követ­ségi titkár, Brahant és Haitkins angol századosok, katonai attasék. G­rant, Smith amerikai­­fömegbizott. Hattaway amerikai kö­vetség­­titkár, Jolly amerikai katonai állasé,­ Lyons amerikai őrnagy, Cer­ruti olasz főmegbizot. Mom­ Hamis fogakat, dísztárgyakat, platina-,arany- és ezüst-töredékeket legmagasabb napi áron veszek GROSS ANTAL József körút 23. félem. állott sorfalatX X X X X X X X X X X xX X X X X X X X X X X XX X X X X X X X X X X XX X X X X X X X X X X XX X X X X X X X X X X XX X X X X X X X X X 1020 március 2 / Budapesti fMBUf m «*í belli t­ábornok, neje és leánya, Pignalelli herceg őr­nagy, Cnobloch báró osztrák követ és neje, Hornbos­­tel Tivadar lovag osztrák konzul és neje, Hammer- Purgstal, báró.’o­lrcettzul’.’ Szembek gróf lengyel kö­­­vet és neje, Wielopolszki gróf lengyel katonai attasé és neje, Baic jugoszláv követ, Bódy jugoszláv kato­nai attasé és neje, Thermann báró német követségi­­tanácsos, Noilkov bolgár főtosarár és neje, stb. Törvényjavaslat a kormányzó megválasztásáról. Huszár Károly miniszterelnök a nemzetgyűlés mai ülésén a kormányzó eskütétele u­tán a követ­kező törvényjavaslatot terjesztett elő. A nemzetgyűlés méltányolván azokat a nagy érdemeket, a­melyeket’ nagybányái. Horthy Miklós úr 'Vol­ és. és. k­i'.' a tenger ragy, a­ magyar nemzeti hadsereg fővezére, a 11. osztályú katonai érdemke­­reszt tula. .donosa, a Lipót rend és. a III. osztályú vaskoromrend lovagja, a III. osztályú katonai ér­­dem­ke­reszt, a bronz katonai érdemérem, a .Károly* csapatkereszt’ és a sebesülési érem tulajdonosa, a háború, nehéz küzdelmei között, a haza védelmében, majd a nemzet hadsereg megszerzésével­- a belső rend és biztosság helyreállításában és fentartásában és így a pusztulás és végenyészet szélére jutott or­szág megnyentésében- szerzett, s áthatva attól a biza­lomtól, hogy­ a nemzetet súlyos megpróbáltatások a nemzetgyűléssel egyetértésben az alkotmányosság ösvényén megerősödés, fejlődés felé fogjá­k vehetni. ■őt ti­tkos szavazással 141 szavazatból 131 szavazattal Magyarország kormányzójává választotta,­ s miután Horthy Miklós úr a kormányzói esküt a nemzet­gyűlés ünnepélyes ülésében 1920. évi március 1. napján letette, a nemzetgyűlés őt a kormányzói tisztbe beiktatta. Ennélfogva a nemzetgyűlés a kö­vetkezőképpen határozott: "1. §- A nemzetgyűlés nagybányai Horthy Mik­lós úrnak Magyarország­ kormányzójává­, történt megválasztását ezennel törvénybe iktatja. 2. §• A nemzetgyűlés a főm­éltóságú kor­mányzó úr részére évi 3 millió korona tisztelet­­díjat állapit, meg. 3. 8. Ez a törvény kihirdetésének napján azon­nal életi­e lép. Budapest, 1920. március 1-én,­­Huszár Ká­roly s. k. .­­ A­ törvényjavaslatot a nemzetgyűlés közjogi bizottsága ma délután tárgyalta és­ jelentését már holnap délelőtt a­­Ház elé terjeszti. A nemzetgyűlés a sürgősség" kimondásával szerdán tárgyalja a ja­vaslatok A po­ltk­a eseményei. Budapest, márc. 1. A kormányváltozás. A pártkörökben ma este a kormányzóvál­asztással, a kormány lemondásával és az ese­­tfémyek várható felttiémmel foglalkoztak. Sűrű folyt arról, hogy ki lesz az új miniszterelnök és kik lesznek az új kor­mány tagjai. Huszár Károly annyira megnyerte a pártok bizalmát, hogy az ő maradását szívesen látnák, a blokknak mind a két pártjában, de Huszár nem vállalja a kormányt és nem is szán­dékozik az új kormányban résztvenni. A legko­molyabb miniszterelnökjelöltnek Rubinek Gyula földművelésügyi minisztert tartották ma. A kis­gazdák legszívesebben őt látnák a kormány élén, de hallottunk erről az oldalról olyan véleményt is, hogy egyelőre, a­míg­ a tiszántúli kerületek­ben történő választások el nem döntik a pártok végleges számarányát, a kisgazdák megnyugvás­sal fogadják a keresztény nemzeti egyesülésbeli miniszterelnököt is, de feltétlenül követelik már most a belügyi tárcát. A keresztény nemzeti egyesülés Huszárt vagy Haller Istvánt óhajtja miniszterelnöknek. A kombinációk még egy-két napig eltar­tanak, szerdán vagy legkésőbb csütörtökön azonban már el fog dőlni, hogy kinek a szemé­lyében állapodik meg Horthy Miklós kor­mányzó, a­ki a pártok vezetőségeivel­ már holnap megkezdi a tárgyalást az új kormány megala­­kitásárólk Miniszteri tanácskozás. v A Magyar Távirati Iroda jelenti: Vasárnap este ‘’hat-óiakor a miniszterel­nök sé­gi palotában Hu­szár Károly miniszterelnök elnöklésével miniszter­­tanácskozás volt, a­melyen a kormány valamennyi . . . ■ , • ' ' tagja részt vett. A miniszteri tanácskozás kizáróan folyó ügyekkel foglalkozott. A tanácskozás éjjeli ti­zenkét órakor ért véget. 3

Next