Budapesti Hírlap, 1920. május (40. évfolyam, 105–129. szám)
1920-05-28 / 127. szám
Budapest, 1920. Péfitak, Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Elős.tél árak: Égisz évre 280 korona, félévre 140 kor., negyedévre 70 kor., egy hónapra 25 kor., Egyez szám ár: helyben, vidéken és pályaudvarokon 1 korona. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körút 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. Tiltakozás a pest, máj. 27. /A nemzetgyilés^et^gnap ellenmondás és biráit nélkül vet^t udomásul a béke aláírását. Ma Friedjjik i István a napirend előtt hoszszabb helamben tiltakozott az aláírás ellen és ha provokált is közbeszólásokat, magát a tiltakozást azt hisszük, mindenki természetesnek találta. A széles választójogi alapon összeült nemzetgyűlés teljes elszigeteltségére vallana, a nemzet testében teljesen idegen alakulatként tűnne föl, ha közte és a nemzet milliói közt a mostani idők legnagyobb kérdésében, a béke kérdésében nem volna meg az összhang. Minden látszat ellenére, a milliók tüntetése és a nemzetgyűlés tegnapi magatartása ellenére, azt kell mondanunk, hogy az összhang megvan, az állásfoglalások csak a felelősség mértéke szerint nyilatkoznak meg eltérő formában. Nincs ennél természetesebb dolog. És az antant, az egész külföld, főképpen ellenségeink köninyen félreérthették volna a helyzetet, ha a magyar közvélemény legszélsőbb, legintranzigensebb árnyalata a népgyűlésekből és egyéb tüntető gyűlésből nem tört volna magának utat az országháza termébe. Azt gondoljuk, hogy többé-kevésbé így fogta föl mindenki Friedrich István és Zákány Gyula tiltakozását a béke aláírása ellen. De ebből a tiltakozásból kétségbevonhatatlan haszna csak úgy lett volna az országnak, ha épp oly méltóságos formában és mélységes tartalommal nyilvánult volna meg, mint a kormány és Apponyi tegnapi rezignációja. Friedrich István megtépázott népszerűsége, érveinek könnyű ruhája egyrészt, a tiltakozása során kirobbant személyes ellentétek és pártviszálykodás másrészt, nem váltak javára a tiltakozás komolyságának és súlyának. Bocsánatot kérünk az uraktól úgy az egyesektől, mint az összességtől, a béke kérdésében talán mégis tisztultabb atmoszférába emelkedhetnének és ne a pártokat, ne a személyeket lássák maguk előtt, hanem az ország sorsát. De mindegy, a külföld, az antant így is megtudja, sőt meg kell tudnia, hogy a magyar közvélemény egyértelmű a békeszerződés brutalitásának megítélésében és ennek tetejében nem egyértelmű a béke aláírásának szándékában, időszerűségében és helyességében. Ennyit okvetetlenül meg kell tudnia az antantnak, a nagynak és a kicsinek egyaránt. Minket és azt hisszük, a nemzet zömét, meggyőzőbb okoskodással kellene a tiltakozóknak eltéríteni attól a belátásunktól, hogy a békét minden képtelensége, minden végrehajthatatlansága ellenére alá kell írni, mint amilyen okoskodást ma hallottunk. Naivság és dilettantizmus abban bízni, hogy az antant maga is bajba fog kerülni. Hogy az idők folyamán a győző és legyőzött népek átcsoportosulása folytán új nemzetközi rendszer fog kialakulni, melyben kedvezően tudunk majd elhelyezkedni. Hogy ne bízzunk se az antantban, se a népszövetségben, se senkiben, de a letargikus magyarságra se támaszkodjunk, se a parasztra, se az intelligenciára. Hogy bámuljuk és kövessük a török nacionalistákat, kik a gyilkos béke ellen fegyvert ragadtak és ime, az antant máris megpuhult, máris tárgyalásba bocsátkozott velük. Efféle illúziókban már százszor és ezerszer csalatkoztunk. Efféle számításokban már százszor és ezerszer megbuktunk. Újból csalódnunk, még mélyebbre buknunk nem szabad. Jöjjünk már egyszer tisztába önmagunkkal, a mi teendőinkkel, a mi céljainkkal, ne „orientálódjunk" egyszer ide, egyszer oda, mert a nemzetközi helyzet, ellenségeink gyengesége, a török testvér harca csak akkor lesz a mi jobb jövőnk alapja, a mi föltámadásuik bázisaiba erőtől, egészségtől, jólléttől, gazdagságtól duzzadó nemzet leszünk. Ma hiába kopogtatunk be akárhová, de messze földről fognak hozzánk jönni és bekopogtatni, ha ismét erkölcsi és hatalmi tényezői leszünk ennek a népboldogitó jelszavak lengő zászlói mellett erkölcsi rothadásban és hatalmi tébolyban megromlott világrendnek. _ ' nemzetgyűlés ülése. — /Friedrich István és Zákány Gyula tiltakozása a békeszerződés aláírása ellen. —Jkfffvív •ősi törvényjavaslat részletes tj»gtf3tása. — Friedrich István ma^MSczkapta a nemzetgyülés elnökétől ahogy napirend elött izzászóljon a Jaáfe^szerződés aláírásához. De felsZ^lalásanep^'Tolt zavartalan, mert nem volt ment olyfilm Tlffldásoktól, aminőket az érett megfontolás gondosan elkerült, amikor ilyen főbenjáró országos kérdésről van szó. Az alapmotívum, a tiltakozás magában helyes volt, de a kísérő zenének, a megoko- lásnak rendszertelen és szertelen ide-odakapkodása inkább a kakofóniát szolgálta, mint az elkeseredett nemzeti érzelmek összhangját. Ennek tulajdonítható főképp az a sűrű tiltakozó közbeszólás, amely nem a tiltakozással, hanem a Friedrich tiltakozásával szemben ma mozgalmasan tarkította az ő felszólalását. Friedrich István azzal kezdte beszédét, hogy nem bizik az antantban s nem vár semmit az antanttól. Az antantnak nincs hatalma s nem is volt annyi ereje, hogy kikergesse innen a románokat. Az antant fetünőben van s helyette felvonul a becsapott és eltiport nemzetek szövetsége, a németektől az arabokig. Ez az ő orientálódása. Történt már egyszer egy szerencsétlen orientáció az antant felé- Károlyi Mihály bízott az antantban. /{opper Rezső: Friedrich Istvánnal együtt. Friedrich István: Vállalom a felelősséget minden cselekedetemért. Én, mint a Károlyi-kormány államtitkára, tiszti századokat és riadószázadokat szerveztem, de megbuktam tervemmel. Az antant küldte ide a románokat rendőrség gyanánt, de az antantnak ez a rendőrsége kirabolta az országot. Históriai tény, hogy az antant Kun Béláékat meg akarta hívni a béketárgyalásokra, de amikor a nemzeti kormány jött, azzal nem állott szóba. Beszél azután a koncentrációról, amelynek ő deferált s amely az antant kedvéért jött létre, az eredményen azonban mosolyogni lehet, mert a koncentráció nem vált be, nem vezetett ki bennünket a nyomorúságból. Különben is már nem állunk szemben az antanttal, hanem csak a románokkal, a szerbekkel és a csehekkel. Az országnak négy tragédián kellett átesnie: a háborún, a bolysevizmuson, a román megszálláson és a béke aláírásán. Ezt az utolsó tragédiát akkor viselnék el legkönnyebben, ha minél tovább kitoljuk az aláírás határidejét. A legnagyobb hiba akkor történt, amikor a parlament elhatározta a háborút. (Mozgás.) Huszár Károly: Nem Magyarország határozta el! Szterényi József: Az országgyűlés csak tudomásul vette! Simonyi Semadam miniszterelnök: Te is követsz el hibákat, a nemzet is követhet el hibát! Friedrich István: Tehát hiba volt, hogy az országgyűlés tudomásul vette. Huszár Károly: Akkor kellett volna a Lánchidihoz menni! Friedrich István: A második hiba volt, hogy nem igyekeztünk békét kötni, mielőtt a nagy összeomlás elkövetkezett. Huszár Károly: Kik csinálták az összeomlást? Friedrich István: Akik csinálták , aki defailista volt, azokat mind föl kel akasztani. Huszár Károly: Akkor lesz megnyugvás, ha mindazokat fölakasztják! Friedrich István: Hiba az is, hogy nagyon siettünk a béketárgyalással. A világháborúnak még nincs vége. Volt már harmincéves háború s volt hétéves háború, miért ne lehetne még ennél is hoszszabb háború? Fölveti azt a kérdést, hogy miért ne egyesülhetnének itt legyőzött nemzetek is, hogy egységesen léphessenek föl és ne egyenkint menjenek alamizsnát kunyerálni, a mikor majd revízióra kerül a sor. Amíg nem győzik meg az ellenkezőről, nem hiszi el, hogy háború tör ki, ha a békeszerződést alá nem írjuk. Fölkiáltások: ha bankot nem lehet játszani. Rassay Károly: hogyan győzzük meg önt? Hencz Károly: Majd átírunk az antanthoz! Huszár Károly: Annak idején, mikor még hadügyminiszter volt, sürgette a béke megkötését! Friedrich István: Az akkor volt, mikor mi még gyöngék voltunk és az antant is gyönge volt. Simonyi-Semadam Sándor miniszterelnök: Az atantnak azóta fegyvere, muníciója szaporodott! Friedrich István: Az aláírásnak borzalmas hatása lesz a megszállott területen. Ezt önök is érzik. Ezért hangoztatják, hogy a békét, ha aláírják is, nem fogják megtartani. (Mozgás.) Huszár Károly: Ez demagógia! Ezt így itt senki sem mondta! Rassay Károly: Bűn a nemzet ellen így beszélni ebben a teremben. Friedrich István: Hiszen voltak tüntetések, amelyeken a kormány tagjai is résztvettek. (Fölkiáltások: Nem igaz! Kik voltak ott?) Hát nem hoztak határozatot, hogy átkozott a kéz, amely a békét aláírja? (Fölkiáltások: Ezért senki sem lehet felelősi)! Huszár Károly: Mi a revízióban bízunk! Friedrich István: Én arról beszélek, mi lesz, ha a revízió nem végződik eredménnyel. Ha a kormány súlyt helyez arra, hogy jó viszony legyen a szomszéd államokkal, akkor intézkedni kellett volna,, hogy ezek a tüntetések Budapesten ne legyenek. (Mozgás és zajos tiltakozás- Fölkiálások: Hallatlan igy beszélni!) Jó viszonyt hangoztatni és ugyanakkor azt mondani, hogy a békébe nem nyugszunk bele, ez katasztrófára vezet. (Zaj.) Elragadtatással szól a török nacionalisták megmozdulásáról. íme egy szövetségesünk leverve igy talpra túd állani s a szulján inkább lemondott, de a békét nem irta alá.) ■Apponyi azt mondotta, hogy az atmoszféra javunkra megváltozott. Meg kellett volna várni ennek az atmoszférának kialakulását. Az antant nem fogja leverni az oroszokat s majd tárgyalásba fog bocsájtkozni velük. Ezt is be kellett volna várni és be kellett volna várni, mag kiderül, hogy a népszövetség is csak egy újabb blöff, olyan, amilyen a nemzetek önrendelkezési joga volt. Beszédét ekképp fejezi be: — Önök közül is sokan esküt és fogadalmat tettek, hogy nem írják alá a békét. (Nagy zaj és fölkiáltások: Ki esküdött meg? Neveket! Neveket!) Vas József is azt mondta, hogy a békét nem írja alá! Reméli, nem lesz nemzetgyűlés, mely ezt a békét ratifikálni fogja. De nem tudja, hogy a kormány honnan veszi a jogot azaláírásra? Ez a kormány még a csonka Magyarországot sem képviseli. Azelőtt mindenki tiltakozott az aláírás ellen, most meg mindenki azt mondja, nem lehet mást tenni, mint aláírni. Huszár Károly: Kényszerhelyzetben vagyunk! Friedrich István: Tiltakozom, tiltakozom és harmadszor is tiltakozom és hangoztatom, hogy ez a kormány még ebben a Házban is ezért a tényéért súlyos felelősséggel tartozik. (Zaj: Helyeslés a Friedrich-pártiak részéről.) Friedrich beszéde után Zákány Gyula szólalt föl ugyancsak napirend előtt, tiltakozva a békeszer-' ződés aláírása ellen, ő társadalmi szereplésével angazsálva érzi magát az aláírás ellen és ennek kívánta megfelelni. Tudja ugyan, hogy nem lehet falnakmenő politikát követni, de viszont a nemzet e tragédiájában megvan a jogosultsága a dacnak is. * Ezek után a nemzetgyűlés a fővárosi törvény részleteit tárgyalta. A fontosabb szakaszokhoz többen szólaltak föl, s számos módosítást is terjesztettek elő, Már különösen a kisgazdapárti Ruppert Rezső, a demokraták közül Pethő Sándor, továbbá Stárczy István, a keresztény nemzedék közül pedig Rassay Károly vettek buzgó részt a részletes vitában. A többség azonban valamennyi módosítványt elutasította, kivéve azt az egyet, amelyet Rassay Károly esti Hírlap mai száma 4 oldal