Budapesti Hírlap, 1920. május (40. évfolyam, 105–129. szám)

1920-05-28 / 127. szám

Budapest, 1920. Péfitak, Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Elő­s.té­l árak: Égisz évre 280 korona, félévre 140 kor., negyedévre 70 kor., egy hónapra 25 kor., Egyez szám ár: helyben, vidéken és pályaudvarokon 1 korona. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körút 5. szám. Telefonszám­ok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. Tiltakozás a­ pest, máj. 27. /A nemzetgyilés^et^gnap ellenmondás és birá­it nélkül vet^t udomásul a béke aláírá­sát. Ma Friedjjik i István a napirend előtt hosz­­szabb helamben tiltakozott az aláírás ellen és ha provokált is közbeszólásokat, magát a til­takozást azt hisszük, mindenki természetesnek találta. A széles választójogi alapon összeült nemzetgyűlés teljes elszigeteltségére vallana, a nemzet testében teljesen idegen alakulatként tűnne föl, ha közte és a nemzet milliói közt a mostani idők legnagyobb kérdésében, a béke kérdésében nem volna meg az összhang. Min­den látszat ellenére, a milliók tüntetése és a nemzetgyűlés tegnapi magatartása ellenére, azt kell mondanunk, hogy az összhang meg­van, az állásfoglalások csak a felelősség mér­téke szerint nyilatkoznak meg eltérő formá­ban. Nincs ennél természetesebb dolog. És az antant, az egész külföld, főképpen ellen­ségeink köninyen félreérthették volna a helyzetet, ha a magyar közvélemény legszélsőbb, legintranzi­­gensebb árnyalata a népgyűlésekből és egyéb tüntető gyűlésből nem tört volna magának utat az országháza termébe. Azt gondoljuk, hogy többé-kevésb­é így fogta föl mindenki Fried­rich István és Zákány Gyula tiltakozását a béke aláírása ellen. De ebből a tiltakozásból kétségbevonha­tatlan haszna csak úgy lett volna az ország­nak, ha épp oly méltóságos formában és mély­séges tartalommal nyilvánult volna meg, mint a kormány és Apponyi tegnapi rezignációja. Friedrich István megtépázott népszerűsége, érveinek könnyű ruhája egyrészt, a tiltako­zása­ során kirobbant személyes ellentétek és pártviszálykodás másrészt, nem váltak javára a tiltakozás komolyságának és súlyának. Bo­csánatot kérünk az uraktól úgy az egyesektől, mint az összességtől, a béke kérdésében talán mégis tisztultabb atmoszférába emelkedhetné­nek és ne a pártokat, ne a személyeket lássák maguk előtt, hanem az ország sorsát. De mindegy, a külföld, az antant így is megtudja, sőt meg kell tudnia, hogy a magyar közvélemény egyértelmű a békeszerződés bru­talitásának megítélésében és ennek tetejében nem egyértelmű a béke aláírásának­ szándéká­ban, időszerűségében és helyességében. Ennyit okvetetlenül meg kell tudnia az antantnak, a nagynak és a kicsinek egyaránt. Minket és azt hisszük, a nemzet zömét, meggyőzőbb okosko­dással kellene a tiltakozóknak eltéríteni attól a belátásunktól, hogy a békét minden képte­lensége, minden végrehajthatatlansága ellenére alá kell írni, mint a­milyen okoskodást ma hal­lottunk. Naivság és dilettantizmus abban bízni, hogy az antant maga is bajba fog kerülni. Hogy az idők folyamán a győző és legyőzött népek átcsoportosulása folytán új nemzetközi rendszer fog kialakulni, melyben kedvezően tudunk majd elhelyezkedni. Hogy ne bízzunk se az antantban, se a népszövetségben, se sen­kiben, de a letargikus magyarságra se támasz­kodjunk, se a parasztra, se az intelligenciára. Hogy bámuljuk és kövessük a török naciona­listákat, kik a gyilkos béke ellen fegyvert ra­gadtak és ime, az antant máris megpuhult, máris tárgyalásba bocsátkozott velük. Efféle illúziókban már százszor és ezer­szer csalatkoztunk. Efféle számításokban már százszor és ezerszer megbuktunk. Újból csa­lódnunk, még mélyebbre buknunk nem sza­bad. Jöjjünk már egyszer tisztába önmagunk­kal, a mi teendőinkkel, a mi céljainkkal, ne „orientálódjunk" egyszer ide, egyszer oda, mert a nemzetközi helyzet, ellenségeink gyen­gesége, a török testvér harca csak akkor lesz a mi jobb jövőnk alapja, a mi föltámadásui­k bázisaiba erőtől, egészségtől, jólléttől, gazdag­ságtól duzzadó nemzet leszünk. Ma hiába ko­pogtatunk be akárhová, de messze földről fog­nak hozzánk jönni és bekopogtatni, ha ismét erkölcsi és hatalmi tényezői leszünk ennek a népboldogitó jelszavak lengő zászlói mellett er­kölcsi rothadásban és hatalmi tébolyban meg­romlott­ világrendnek. _ ' nemzetgyűlés ülése. — /Friedrich István és Zákány Gyula tiltako­zása a békeszerződés aláírása ellen. —Jk­fffvív •ősi törvényjavaslat részletes tj»gtf3tása. — Friedrich István ma^MSczkapta a nemzet­­gyülés elnökétől ahogy napirend elött izzászóljon a Jaáfe^szerződés aláírásához. De fel­­sZ^lalásanep^'Tolt zavartalan, mert nem volt ment olyfilm Tlffldásoktól, a­minőket az érett megfontolás gondosan elkerült, a­mikor ilyen főbenjáró országos kérdésről van szó. Az alapmotívum, a tiltakozás ma­gában helyes volt, de a kísérő zenének, a m­egoko- lásnak rendszertelen és szertelen ide-odakapkodása inkább a kakofóniát szolgálta, mint az elkeseredett nemzeti érzelmek összhangját. Ennek tulajdonítható főképp az a sűrű tiltakozó közbeszólás, a­mely nem a tiltakozással, hanem a Friedrich tiltakozásával szemben ma mozgalmasan tarkította az ő felszó­lalását. Friedrich István azzal kezdte beszédét, hogy nem bizik az antantban s nem vár semmit az an­tanttól. Az antantnak nincs hatalma s nem is volt annyi ereje, hogy kikergesse innen a románokat. Az antant fetünőben van s helyette felvonul a be­csapott és eltiport nemzetek szövetsége, a néme­tektől az arabokig. Ez az ő orientálódása. Történt már egyszer egy szerencsétlen orientáció az antant felé- Károlyi Mihály bízott az antantban. /{opper­ Rezső: Friedrich Istvánnal együtt. Friedrich István: Vállalom a felelősséget minden cselekedetemért. Én, mint a Károlyi-kor­mány államtitkára, tiszti századokat és riadó­száza­dokat szerveztem, de megbuktam tervemmel. Az antant küldte ide a románokat rendőrség gyanánt, de az antantnak ez a rendőrsége kirabolta az országot. Históriai tény, hogy az antant Kun Béláékat meg akarta hívni a béketárgyalásokra, de a­mikor a nemzeti kormány jött, azzal nem állott szóba. Be­szél azután a koncentrációról, a­melynek ő defe­­rált s a­mely az antant kedvéért jött létre, az ered­ményen azonban mosolyogni lehet, mert a koncen­tráció nem vált be, nem vezetett ki bennünket a nyomorúságból. Különben is már nem állunk szem­ben az antanttal, hanem csak a románokkal, a szer­­bekkel és a csehekkel. Az országnak négy tragédián kellett átesnie: a háborún, a bolysevizmuson, a ro­mán megszálláson és a béke aláírásán. Ezt az utolsó tragédiát akkor viselnék el legkönnyebben, ha minél tovább kitoljuk az aláírás határidejét. A legnagyobb hiba akkor történt, a­mikor a parla­ment elhatározta a háborút. (Mozgás.) Huszár Károly: Nem Magyarország hatá­rozta el! Szterényi József: Az országgyűlés csak tudo­­másul vette! Simonyi­ Semadam miniszterelnök: Te is kö­vetsz el hibákat, a nemzet is követhet el hibát! Friedrich István: Tehát hiba volt, hogy az or­szággyűlés tudomásul vette. Huszár K­ároly: Akkor kellett volna a Lánc­­hidihoz menni! Friedrich István: A második hiba volt, hogy nem igyekeztünk békét kötni, mielőtt a nagy össze­omlás elkövetkezett. Huszár Károly: Kik csinálták az összeomlást? Friedrich István: A­kik csinálták , a­ki de­­failista volt, azokat mind föl ke­l akasztani. Huszár Károly: Akkor lesz megnyugvás, ha mindazokat fölakasztják! Friedrich István: Hiba az is, hogy nagyon siettünk a béketárgyalással. A világháborúnak még nincs vége. Volt már harmincéves háború s volt hétéves háború, miért ne lehetne még ennél is hosz­­szabb háború? Fölveti azt a kérdést, hogy miért ne egyesülhetnének itt legyőzött nemzetek is, hogy egy­ségesen léphessenek föl és ne egyenkint menjenek alamizsnát kunyerálni, a mikor majd revízióra kerül a sor. A­m­íg nem győzik meg az ellenkezőről, nem hiszi el, hogy háború tör ki, ha a békeszerződést alá nem írjuk. Fölkiáltások: ha bankot nem lehet játszani­. Rassay Károly: h­ogyan győzzük meg önt? Hencz Károly: Majd átírunk az antanthoz! Huszár Károly: Annak idején, mikor még had­­ügyminiszter volt, sürgette a béke megkötését! Friedrich István: Az akkor volt, mikor mi még gyöngék voltunk és az antant is gyönge volt. Simonyi-Semadam Sándor miniszterelnök: Az atantnak azóta fegyvere, muníciója szaporodott! Friedrich István: Az aláírásnak borzalmas ha­tása lesz a megszállott területen. Ezt önök is érzik. Ezért hangoztatják, hogy a békét, h­a aláírják is, nem fogják megtartani. (Mozgás.) Huszár Károly: Ez demagógia! Ezt így itt senki sem mondta! Rassay Károly: Bűn a nemzet ellen így beszélni ebben a teremben. Friedrich István: Hiszen voltak tüntetések, a­melyeken a kormány tagjai is résztvettek. (Fölkiál­tások: Nem igaz! Kik voltak ott?) Hát nem hoztak határozatot, hogy átkozott a kéz, a­mely a békét alá­írja? (Fölkiáltások: Ezért senki sem lehet felelősi)! Huszár Károly: Mi a revízióban bízunk! Friedrich István: Én arról beszélek, mi lesz,­ ha a revízió nem végződik eredménnyel. Ha a kor­mány súlyt helyez arra, hogy jó viszony legyen a­ szomszéd államokkal, akkor intézkedni kellett volna,, hogy ezek a tüntetések Budapesten ne legyenek. (Mozgás és zajos tiltakozás- Fölkiálások: Hallatlan­ igy beszélni!) Jó viszonyt hangoztatni és ugyanak­­­kor azt mondani, hogy a békébe nem nyugszunk­ bele, ez katasztrófára vezet. (Zaj.) Elragadtatással­ szól a török nacionalisták megmozdulásáról. íme egy­ szövetségesünk leverve igy talpra túd állani s a szul­j­­án inkább lemondott, de a békét nem irta alá.) ■Apponyi azt mondotta, h­ogy az atmoszféra javunkra­ megváltozott. Meg kellett volna várni ennek az­ atmoszférának kialakulását. Az antant nem fogja­ leverni az oroszokat s majd tárgyalásba fog bocsájt­­kozni velük. Ezt is be kellett volna várni és be kel­lett volna várni, mag kiderül, hogy a népszövetség is csak egy újabb blöff, olyan, a­milyen a nemzetek önrendelkezési joga volt. Beszédét ekképp fejezi be: — Önök közül is sokan esküt és fogadalmat tett­­ek, hogy nem írják alá a békét. (Nagy zaj és föl­kiáltások: Ki esküdött meg? Neveket! Neveket!) Va­s József is azt mondta, hogy a békét nem írja alá! Reméli, nem lesz nemzetgyűlés, mely ezt a békét ratifikálni fogja. De nem tudja, hogy a kormány honnan veszi a jogot az­­aláírásra? Ez a kormány még a csonka Magyarországot sem képviseli. Az­előtt mindenki tiltakozott az aláírás ellen, most meg mindenki azt mondja, nem lehet mást tenni, mint aláírni. Huszár Károly: Kényszerhelyzetben vagyunk!­ Friedrich István: Tiltakozom, tiltakozom és­ harmadszor is tiltakozom és hangoztatom, hogy ez a kormány még ebben a Házban is ezért a tényéért súlyos felelősséggel tartozik. (Zaj: Helyeslés a Fried­­rich-pártiak részéről.) Friedrich beszéde után Zákány Gyula szólalt föl ugyancsak napirend előtt, tiltakozva a békeszer-' ződés aláírása ellen, ő társadalmi szereplésével an­­gazsál­va érzi magát az aláírás ellen és ennek kívánta megfelelni. Tudja ugyan, hogy nem lehet falnak­­­menő politikát követni, de viszont a nemzet e tragé­­diájában megvan a jogosultsága a dacnak is. * Ezek után a nemzetgyűlés a fővárosi törvény részleteit tárgyalta. A fontosabb szakaszokhoz töb­ben szólaltak föl, s számos módosítást is terjesztet­tek elő, Már különösen a kisgazdapárti Ruppert Rezső, a demokraták közül Pethő Sándor, továbbá Stárczy István, a keresztény nemzedék közül pedig Rassay Károly vettek buzgó részt a részletes vitában. A többség­ azonban valamennyi módosítványt eluta­sította, kivéve azt az eg­yet, a­melyet Rassay Károly esti Hírlap mai száma 4 oldal

Next