Budapesti Hírlap, 1920. június(40. évfolyam, 130–154. szám)
1920-06-04 / 133. szám
Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 280 korona, félévre 140 kor., negyedévre 70 kor., egy hónapra 26 kor., Egyes szám ára helyben, vidéken és pályaudvarokon 1 korona. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. 1S120 JUfv -u junius 4. Budapest, 1920. XL. évforiörSorszám Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztőség: Vili. kér., Rökk Szilárd utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körut 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84* Fogadalom. s Budapest, jun. A Himnus*^mondja, hogy „megbünhödte már e nép Avultat, jövendőt14. A Gondviselés azonibak másképpen bánik velünk és nekünk mégsem szabad zúgolódnunk, mert az írás tanítja, hogy a kit az Isten megsebesít, az Isten meg is gyógyítja. Sebhelyeink megszámlálhatatlanok, megmérhetetlenek. E nyitott sebekre ragasztanak most flastromot odakint, itthon pedig megindul a könyök árja. Azt mondjuk azonban, ha lehet, fojtsuk el, de mindenesetre rejtsük el szemünk patakzását legalább a világ elől és ne sóhajtozzunk bele férfiatlanul a könyörtelen éjszakákba. Erőseknek kell lennünk, amilyen erősek voltak, akik megszerezték nekünk e hazát, akik ezer év alatt műveltté, nagggyá, hatalmassá és dicsőségessé tették. A nagy bukás ránk veti árnyékát és nemcsak ellenségeinkre. S hiába minden bizonykodás, átkozódás, ha nem lesz igazabb bennünk a magunkbaszállás. Rabló szomszédaink embertelensége, ocsmány, nagyhatalmú itélőbiráink tévedése világtörténelmi botrány. Az ocsmányságot nekünk kell megtorolni, a tévedést nekünk kell kikorrigálni. A lecke fel van adva, erre kell készülnünk, ha mi nem végezzük el, akkor máris végeztek velünk. Már most derék jó magyarunk, ne ijedj meg a kemény leckétől, ne a sötét semmibe bámulj, hanem gondolj az elmúlt bőség és boldogság napjaira, őseidnek köszönhetted e napsugaras időket, te pedig a jövő nemzedékeknek tartozol velük. Nem bánjuk, tüntessél virágszállal, harangszóval, imádsággal, menj el Nagyjait! sírjához, szobrához, amit eddig is gyakrabban meg kellett volna tenned, talán akkor nem jutottál volna idáig. De azt is szeretnénk, ha megvizsgálnád szíved redőit, őszintén meggyónnál a magad lelkiismeretének, magad köré gyűjtened családodat, háznépedet és felkészülnél velük a nagy útra, a feltámadás nagy útjára. Mondd meg nekik, értesd meg velük, hogy szegények lettünk, nagyon szegények. Ha van és lesz fölöslegünk, az sem a miénk, hanem a hazáé. Minden az övé, a testünk, a lelkünk. De az áldozatnak csak akkor lesz értéke, csak akkor lesz célja, ha hazafial mivoltunkat, emberi valutánkat megjavítjuk. A magyar emberértéknek, mióta belépett a népek családjába, mindig tisztességes volt a kurzusa, le-leromlott, de fel-felhágott a tetőpontra is. Tehát értéket képvisel, mely sohasem veszhet el, aranynál és gyémántnál is drágább, ha gondját viseljük, ha megbecsüljük. Azt az utat, amelyre elszántan rá kell lépnünk, nem szabad megkerülni, ha megpróbálnók, máris eltévedtünk. Nem kereshetjük a dolgok könnyebb végét, mint eddig talán a kelleténél többet tettük. Ha csak azt nézzük, amit mások cselekesznek, máris roszszat cselekedtünk. Szakadatlanul csak arra kell törekednünk, hogy különbek legyünk egymásnál és még különbek ellenségeinknél. És akkor nem lesz köztünk mindennapi bűn az önzés és az irigység, a hiúság és a gőg, a bosszúállás és a cselszövés, a dologtalanság és a kártevés, a bomlás és a széthúzás. Így fog lassan-lassan megépülni édes munka, boldog lemondás és áldásos verejtékezés közben a rí magyar nemzet régi tágas hajléka és boldog családja. A biztos feltámadás titka tehát az erkölcsi megújulás. Csak ez lehet a kiinduló pontja a nemzetmentő, a honalapító akaratnak, munkának és tudásnak. Csak ezzel a vonzóerővel tarthatjuk örök hűségben elszakított testvéreinket. Csak erkölcsi felsőbbséggel tiporhatjuk el hóhérainkat és nyithatjuk fel a világ szemét. Mert ha Isten velünk, ki ellenünk? Legfontosabb békekérdéseink. Irta Anatos Jenő, főrendiházi tag. Ugya,vélem, hogy a területi integritásszempontjából annyira fontos rutén kérdést aránylag már legjobban ismeri a magyar közönség, ezért ennek a kérdésnek lehetőség szerint való kedvező megoldása érdekében itt mindössze is csak arra a megjegyzésre szorítkozom, hogy ha netalán intézőköreink ezt a békekérdést még nem ismernék a maga egészében, annak rövid kifejtését még idejében meg fogják találhatni röpiratomban, mely a napokban fog megjelenni. Fő fontossága a túlságos nagy számban idegen uralom alá került magyarságnak úgy nemzeti érzésében, mint anyanyelvében a lehetőség határai köztvaló megvédése is. Nincs kétség, hogy a békeszerződésben a vallásszabadságot ennél biztosabb mód hiányában a maga egészében biztosítani fogják. Idegen uralom alákerült egyházi vezetőségeinktől is bizton elvárhatjuk, hogy e főfontosságú célra minden lehetőt el fognak követni, természetesen a kellő óvatossággal, nehogy az idegen uralomnak ürügyet adjanak arra, hogy őket hamarosan eltávolítsák a gondozásukra bízott magyarság éléről s különösen Erdélyben azt a szomorú poklát kövessék, illetve folytassák, melyet eddig ránk nézve oly káros sikerrel a most megnagyobbodott korábbi Románia követett csángóinkkal szemben. De még inkább vigyázniok kell ezentúl úgy egyházi, mint világi intézőköreinknek, hogy a románok Rómában, vagy, más erre alkalmas fórumoknál ne hiúsítsák meg ezt a jogos törekvést. Ámde az idegen uralom alá került nem csekély számú görög katolikus vallású magyarokat illetőleg az a különös eset áll fönn, hogy rajtuk a vallásszabadság korlátlan biztosítása nemcsak nem segítene, hanem egyenesen ártalmukra lenne, mert a vallásszabadság gyakorlása nem annyira a hívőktől, mint inkább az egyházi hatóságoktól függ, már pedig kétségtelen, hogy ezek a magyar hittestvéreink visszakerültek a régi román egyházi hatóságok alá s román uralom alatt sokkal könnyebben lesznek a más vallásu magyarok kárára is legelsősorban előlókosithatók és csángóink példája szerint kezelhetők. Csak egyetlenegy mód van megmentésükre: egy már úgyis elavult egyházjogi gyakorlat részleges módosítását kell Rómától kieszközölni, de talán nem követek el mulasztást, ha itt csak arra a figyelmeztetésre szorítkozom, hogy az egyetlen módot főbb vonásaiban könnyen megismerhetik intézőköreink, ha a Katolikus Szemle legutóbbi (májusi) számának első cikkét idejében elolvassák. Sajnos, a román kérdést illetőleg alig lesz lehetséges kedvező megoldás, mint Erdély 1848 előtti külön államiságának helyreállítása, amit a békebizottság máris helyes megokolással megpendített. Sem a rutén, sem a román kérdésben nem szabad magunkat nagy illúziókban ringatnunk. Az 1896 óta úgyis meglazult magyarrutén barátság helyreállítását megnehezítette a cseheknek egy legutóbbi sakkhúzása,a magyarromán barátság létesítését pedig, melynek megvalósítását egész liturgikus mozgalmunk sorain országos bizottságunkmegalakulása (1898) óta állandóan szem előtt tartottunk, Tisza István gróf már csak kevéssel a világháború előtt iniciálhatta. Alig szükséges mondanom, hogy, mindkét kérdésnek lehetőleg kedvező megoldása mily nagy fontossággal bir Magyarország jövőjére nézve. A csehek (talán még nem elkésett dolog erre a sakkhúzásukra külön figyelmeztetnem) hamarosan belátták, hogy hiábavaló a ruténekkel szemben minden fáradozásuk s ezért pánszláv irányzatuknak megfelelően, a rutén-ukrán barátságot tolták előtérbe s e miatt a gácsországi ukránok máris hemzsegneka kárpáthalji rutén vidékeken. A magyar-osztrák barátságot itt csakis éppen hogy megérintem. Magyarország jövőjére ennek a barátságnak az eddiginél szimpatikusabb ápolását fontosnak tartom. . • De már a békeszerződés megkötésénél és azután is vigyázni kell arra, hogy a pánszlinizmus újból erőhöz ne jusson. Ezért a fentebbieken kivnl törődni kell a csehekkel, szerbekkel és ukránokkal is, főleg pedig helyre kell állítani a visszás körülmények által megzavart magyar-horvát barátságot smelegen kell ápolni a hagyományos magyar-lengyel barátságot, de helyre kell állítani az erdélyi szászok sajnálatos árulása által velük megbomlott szintén hagyományos barátságot is, mert mindezek elhanyagolása nemcsak a lengyeleket, de még Romániát is könnyen a pánszlávizmus érdekkörébe vonhatná. Szerencsére úgy látszik, hogy a bolysevizmus miatt már az antant is kiábrán-dult Oroszországból és így az antant támogatására bizton számíthatunk ebbeli védekezésünkben. Ehhez azonban szükséges, hogy ne kacérkodjunk fölösleges módon a világháború végén vesztünkre fordult magyar-német barátsággal, főleg pedig ne sokat törődjünk a magyar-török barátsággal, mert ázsiai leszármazásunk úgyis leghathatósabb fegyvere a pánszlávizmusnak velünk szemben, s azért ezzel könnyen kockára tehetnénk az antant jóakaratát, melyre pedig Magyarországnak nemcsak a békeszerződés kedvező kialakulása, hanem a területi integritás teljes helyreállítása érdekében, sőt kultúránknak a régi magyar nemzetiségi politika folytatásához szükséges fejlesztése érdekében is állandóan szükségünk lesz. Azt a törekvésünket, hogy az osztrákokkal már csak a szomszédság okából is az eddiginél jobb lábra helyezkedjünk, az antant sem veheti nekünk rossz néven. Nem mellőzhetek még egy-két szót a turáni átokról. Ez szülte vesztünkre az obstrukciót, ez rontotta meg régi jó nemzetiségi politikánkat, egyebek közt a zsidó felekezeti kérdésnek fajkérdéssé való átalakításával is s ez okozta a magyar egyházi unió politikáinak azt a szűkkeblűségét is, mely, többé-kevésbé hozzájárult nemzetiségi politikánk megbénításához. Vigyázzanak tehát a konzulok, hogy ez a ma is fennálló turáni átok még életkérdésünket, a különben is oly nehéz békekérdést se tegye kockára. Legvégül csak békekötésünk kedvező alakulása érdekében teszem, ha nemcsak az intéző, körök, hanem az egész magyar közönség figyellmét újból felhívom nemcsak legközelebb megjelenendő röpiratomra, de arra is, hogy országos bizottságunk kiadásában legközelebb meg fog jelenni a „Magyar liturgia okmánytára", melynek tartalma és a röpirat függelékében közbendő irodalmi értesítő egyaránt fogja érdekelni úgy történetíróinkat, mint többi irodalmi férfiainkat is. A Budapesti Hírlap mai száma 4 oldal.