Budapesti Hírlap, 1920. augusztus (40. évfolyam, 182–206. szám)
1920-08-07 / 187. szám
2 f “ Buoapesti Hírlap as7. «.> 1920 augusztus 7. jelentést a fölöttes parancsnokságukhoz. Délután azonban újra jött az őrmester és azt mondotta, hogy elmennek. Csodálatos, felelte nagybátyám, pár órával ezelőtt erősítést kért, azóta pedig a helyzet nem változott, sőt fenyegető csoportok sűrűbben jelentkeznek. Erre az őrmester ötölt-hatalt és azt mondotta, hogy kenyeret kell szerezniük. Eszembe jutott, hogy két jelszót kaptunk, gondolam kipróbálom, hogy szuperál-e és megmondom az masinák, hogy hozzon kenyeret. A központnak megmondom a jelszót, azonban nem kaptam kapcsolást. Beszélgetés közben egy ízben, határozottan emlékszem, nagybátyám mondotta: nagyon szeretne élni azért, hogy nemzetét megmentse. A gyilkosok berontanak. — öt óra tájban közeledő lövéseket hallottunk, ekkor már sötétedett. Leoltottam a villanyt, mikor már nagyon hallatszottak a lövések és kértem nagybátyámat, hogy a pipázóból menjünk olyan szobába, amely nem annyira exponált. — Alig pár perc múlva éles csöngetés hallatszott. Bejött Dömötör inas és izgatottan, sírva mondotta: — Kegyelmes uram, ugorjék ki az ablakon. — Nyolc katona jött, kegyelmes uramat halálra keresik. — Nagybátyám megveregette a vállát és azt mondotta: Köszönöm, hogy ilyen hűséges, ha cselédem voltál, az Isten áldjon meg. Azután ezt nem annyira neki, mint önmagának mondotta: — Nem ugrom én sehová. Ahogy éltem, úgy fogok meghalni. Néhány pillanatig még együtt maradtunk. Majd mind a hárman kiléptünk, az ajtót nagybátyám nyitotta ki. Kiegészítem még előadásomat azzal, hogy délelőtt egyes iratokat, melyek történelmi dokumentumok, nagybátyám íróasztalából az ebédlő falába beépített szekrénybe raktunk át. — Amint kiléptünk, ott állt néhány katona egyenes sorban, egész közel, egymáshoz, közvetetten a szalonajtó előtt. A fegyvert így fogta (mutatja) mind a hárman lövésre készen. Középen állt, akiben Dobót ismertem föl, nekik jobbról állt, egészen fiatal, 22 évesnek látszó, serkenő bajuszú, szőke, kékszemű ember, középtermetűnek látszott. Balról egy magasabb, barna ember állt, akit nem ismernek fel. Ez lehet az, akit Pogánynak mondottak. Középen állott az, akiben később Dobóra ismertem. Mondada dr.: Látta Pogányt? Almássy Deniz: Képen láttam, de nagyon elmosódott kép volt. Akkor néztem meg, amikor az a hír jutott el, hogy én fölismertem volna. Azon a képen nem tudtam fölismerni. A kommün alatt egyszer kérdezte egy vörös alezredes, igaz-e, hogy én fölismertem Pogányban Tisza gyilkosát a Ritzben, vagy a villamoson. Mondottam, hogy sem a Ritzben, sem a villamoson nem voltam és igy nem is ismerhettem föl. Ha fölismerem akkor vallomást teszek. — A negyedik katona a hall külső előszobája és a hall ajtajában volt és csak a szilhuettjét láttam. Különben is én arra figyeltem, aki közvetetten előttem állt. Szemtülscemban a banditákkal. — Azzal kezdték (hosszasan elgondolkodik) ... nagybátyám azt mondta, mit akarnak? Mondták, hogy őt keresik. Beszélt mind a három, de leginkább Dobó és az, akit Pogánynak mondanak. Kérdezték, mi van a kezében. Ő ugyanis, úgy mint délelőtt, magával hozta revolverét. Nyugodtan azt felelte, az enyémben revolver, a tietekben puska. Azt mondták, hogy tegye le. Ezt többször megismételték, de ő habozott. Azután végigjáratta a szemét rajtuk és a mögöttük levő Sztanykovszkyn. Láttam a szeméből, hogy olvassa, hogy van-e itten mód a védekezésre. Eszembe jutott, hogy délelőtt azt mondta: Ha úgy látom, hogy segíthetek magamon, akkor lőni fogok. Végül többszöri fölszólításra letette a revolvert a tükör alatti állványra. Erre fölváltva, fölszólították nagynénémet és engem, hogy távozzunk. Azt feleltük, hogy nem megyünk. Legalább álljanak félre, mondotta. Akkor kezdődött, nekünk hosszúnak tetszett, de tartalmilag nem nagyon hosszú párbeszéd, hogy hát ki tehet mindenről, ki az oka a háborúnak, a sok bajnak, a vérnek, mindennek. Tisza azt mondta: Azt nem tudom fiam, én nem. Akkor történt az a kis dentés, azt hiszem Dobó mondta, hogy ő nyolc éve katona, négyszer sebesült meg, hogy felesége közben hűtlen lett hozzá és hogy erről ki tehet. Folytatták fölszólításaikat, hogy álljak odébb, a legvégén az egyik a fegyver csövével próbált egy kicsit elnyomni. Nem álltam félre. Ekkor Dobó a fejét visszafordította és azt kérdezte Sztanykovszkytól: megvan-e végig az összeköttetés, mire az azt felelte, hogy végig megvan. Ekkor azt mondta: — Kegyelmes úr, ütött a végső ára. . — Ebben a pillanatban negyed hatot vagy fél hatot ütött az óra. Ekkor nagybátyám rám nézett és eszembe jutott, hogy egyszer anekdotaszerűen mondta, hogy ha valakit megtámadnak, nem elég az illetőt torkon ragadni, mert a veszedelem a fegyverben van és azt kell megfogni. Ez juthatott neki is eszébe, mert egy ad!kiáltással nekiugrott Dobónak. Én is előre ugrottam. Ebben a pillanatban eldördült a sortűz. Mondada dr.: Hány lövés volt? ’* Almássy Deniz: Legalább négy, de lehetett hat is. Ahogy a lövés eldördült, éreztem, hogy nagybátyám rám dőlt kissé. Azután ütést éreztem a fejemen. Mikor kinyitottam szememet, nagynénémet a túlsó oldalon láttam mellette feküdni. Nem emlékszem, hogy ment férje jobboldaláról oda. Már akkor nem volt bent senki. Rettenetes puskafüst volt- Nagybátyám még élt s azt mondotta: „a fejem." Végigtapogattam a fejét, ott nem éreztem semmit. Az első lövés, amit én észrevettem, a haslövés volt. Csak rövid pillanatokig élt ezután és hál Istennek szenvedés nélkül hatalmas lelkét kilehelte. Ezután László bejött s a fülembe súgta, hogy vigyázzak, mert visszajöttek és most a méltóságos grófnőt fogják megölni. Azt feleltem, mindegy, most már hadd lőjjenek. A cselédségtől úgy tudom, hogy visszajöttek, bizonyára azért, hogy meggyőződjenek, hogy sikerült-e. A csendőrségnek a legkisebb kísérlete a védekezésre nem történt. Mondada itt.: Azok közül a katonák közül, akik elől álltak, nem vette észre egyikről sem, nem emlékszik arra, hogy valamelyik ittas lett volna. Almássy Deniz: Annyira ittas, hogy észrevehető lett volna, nem volt egyik sem. Határozott lépésük volt, ketten cigarettáztak, félni nem volt okuk, azt tudták, hogy nincs mitől. A szembesítés. Mondada dr.: Föl fogja ismerni a tetteseket? Figyelmeztetem, hogy életraj-halálról van szó. Elsőnek Hüttnert állítják Almássy Deniz elé. Almássy Deniz: Ezt akkor nem láttam. Mondada dr.: Sztanykovszky! Almássy Deniz: Ennek a szüluettje emlékezetem szerint egyezik azéval, aki az ajtóban állott. .Mondada dr.: Ön volt, aki az ajtóban állott?. Sztanykovszky: Igenis. Mondada dr.: Leülhet. Dobó! Almássy Deniz: Ebben felismerem azt, aki a középen állott. Határozottan fölismerem. Csak most rosszabbal néz ki, akkor teltarcú, erős ember volt. Mondada dr.: Ki van zárva minden tévedés? Almássy Deniz: Igen. Mondada dr.: Hallotta, amit a grófnő előadott. Dobó: Igen. Én egyáltalában nem lőttem. Mondada dr. (a grófnőhöz): Nem emlészik arra, hogy esetleg ez az ember, vagy valaki más önt vagy a kegyelmes asszonyt a lövések közben, vagy a lövések pillanatában félretolási szándékkal megragadta? A tárgyalásvezető kérdéseire elmondja még a grófnő, hogy a fegyvert balra akarta húzni, hogy ne érje Tiszát a lövés, Tisza pedig lefele nyomta a jobbkezével. Hogy Tiszát a földreesése után is érte-e lövés, határozottan nem tudja, de úgy következteti, hogy az a lövés, amely a padlót tépte föl, csak akkor történhetett, amikor Tisza már elesett. Az egyik lövés Tisza óráját darabokra törte. A tárgyalást vezető ama kérdésére, hogy Almássy grófnő milyen sérüléseket szenvedett, a grófnő azt feleli, hogy sérülései egészen lényegtelenek voltak. Elmondja ezután, hogy Tisza István gróf ebéd után levelet kapott szomszédjától, Balázs Bélától. A levélben Balázs Béla figyelmezteti Tiszát, hgy merénylet készül ellene s kéri, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket. Tisza a levél elolvasása után kicsit elmosolyodott s azt mondta: — A szükséges intézkedéseket majd megteszik ott! És itt az égre mulatott. Elmondja még a grófnő, hogy kora délután telefonáltak Gesztről, ezt az akkori uradalmi titkártól tudja, hogy riasztó flak érkeztek Gesztre. Három órával a gyilkosság megtörténte előtt ugyanis telefonértesítést adák Nagyváradról, hogy Tisza István grófot megölték és vele együtt őt is. Az egyik verzió szerint mindketten meghaltak, a másik verzió szerint mindketten megsebesültek és szanatóriumba kerültek. A tárgyalást vt.-jó kérdésére elmondja a grófnő, hogy a gyakorság után Kándor János és Radvánszky bék jelentek meg a villában s ott volt Szentkirályi renderkapitány is, a kinek körülményesen ő mondta az esetet. Jadvánszky Rozától hallotta, hogy a hadügyminisztérium megbízásából egy főhadnagy is volt ott meggyőződ mni arról, szó szerint idézi, úgymond: — Hogy Tisza István egészen és igazán meghalt-e? — Könyörögtem, — folytatja a grófnő - - hogy valahogy be ne engedjék oda, ahol Tisza fekszik. Radvászky pár perc múlva visszajött s azt mondta, hogy megegyezett az illetővel abban, hogy csak a nyitott ajtón át fog meggyőződni a halálról. Károlyi Mihály koszorúja. Lengyel dr. védő: Méltóztatik-e arról tudni, hogy Károlyi Mihály milyen föliratu koszorút küldött Tiszárnak? Almássy grófnő: Úgy tudom, hogy még aznap este küldte a koszorút, de kidobtuk Másnap sürgöny érkezett tőle nagynénimhez, ezzel a szöveggel: Legnagyobb politikai ellenfelem tragikus halála alkalmából fogadja nagyméltóságod részvétemet. Lengyel dr.: Grófnő kiket tantott annak idején a merénylet háta mögött álló felbujtóknak? Almássy grófnő: Kétségkívül Károlyi Mihályt ás a környezetét. . ... .. . Lengyel dr.: Méltóztatik-e azt tudni, hogy Tiszát a legnagyobb terror alatt temették el? Almássy grófnő: Tudom, mivel ott voltam. Lengyel védő kérdésére elmondja még a grófnő, hogy hét-nyolc hónappal előbb történt a Lékai- Lekner-féle merénylet, mely az ő véleménye szerint ugyanabból a célból, ugyanazoktól a hátsó rugóktól mozgatva történt, de nem volt oly ügyesen szervezve. Elmondja ezután, hogy a gyilkosság napján Szentkirályi kihallgatta. Majd 1919. szeptember 5-én Gyulán két detektív hallgatta ki. Most egy román tábornok által kiállított igazolvánnyal, mert megszállott területen lakik, jött Budapestre. Október 19-én érkezett ide és telefonált a rendőrségnek. Azt mondták, hogy menjen Nagy Károlyhoz, de csak,másnap vagy harmadnap délután. Akkor aztán ki is hallgatták a rendőrségen, majd néhai Kovács vizsgálóbíró hallgatta ki. • Lengyel védő: Tehát egy évig körülbelül semmiféle komoly lépés nem történt? Almássy grófnő: Nem. Lengyel dr. védő tisztázni kéri azt a kérdést, hogy mit szólnak a vádlottak ahhoz, hogy a grófnő határozottan Károlyi Mihályt nevezi meg, mint olyant, az a háttérben van. A tárgyalást vezető kérdéseire mind a három vádlott kijelenti, hogy nincs tudomásuk arról, hogy Károlyi Mihály ehhez a dologhoz hozzájárult volna. A grófnőt ezután megeskettetik. Tíz percnyi szünet után Mondada ér, kihirdeti, hogy a hadügyminisztérium Sztanykovszky zászlóst eltiltotta a nemzeti hadsereg egyenruhájának viselésétől. Holnaptól kezdve tehát Sztanykovszky már nem jelenhetik meg egyenruhában. Mit vallanak a házbeliek ? Ezután Csermák Rezsőné, a Roheim-villa pere tásnőjét halgatták ki. Elmondja, hogy hogyan törték be délelőtt a kaput, hogyan jelentkezett Gartner, majd a délutáni eseményekről számol be. Látta, amint a csendőröktől elvették a fegyvert. A csendőrök semmi ellentállást nem fejtettek ki. Jelen volt, a mikor a gyilkosok' szemben állottak Tisza gróffal' s hallotta azt a párbeszédet is, amelyet a gróf az egyik gyilkossal folytatott. Mikor — úgymond — a kegyelmes úr előrelépett, eldördültek a lövések, de nem tudja, hogy hány lövés volt Sortűz volt, olyan, mint mikor a gépfegyver ropog. Amikor A mássy grófnő összetette a kezét és könyörgött, hogy most már ne bántsák a grófot, akkor valamelyik katona azt mondta: „Nem jöttünk félmunkát végezni“. Mikor a kegyelmes úr már a földön feküdt, akkor is belelőttek. Látta, mikor Tisza összeesett és igy szólt: „Ennek igy kellett lenni, végem van." Tisza inasa. Most Dömötör Lászlót, a megboldogult gróf inasát hallgatták ki. Részletesen elmondja az október 31-én lezajlott eseményeket. Vallja, hogy a mikor a gyilkosok a villába értek, első dolguk volt, hogy elvitték a csendőröket. Mielőtt a gyilkosok a szalonba mentek volna, a tanú biztatta a grófot, hogy ugorjak ki az ablakon. A kegyelmes úr azonban azt felelte: „Fiam, légy nyugodt, hiszen beszéltem már délelőtt velük és nem történt semmi bajom. Most is beszélni fogok velük és nem fog semmi sem történni". Amikor a gyilkosok eltávoztak, egy csendőr jött vissza, akitől kérdezte, hogy hol volt ezalatt az idő alatt? A csendőr azt mondtahogy kint volt cigarettát venni. Utána még egy másik csendőr is visszajött a puskájáért. Sztupka őrnagy-hadbíró azt kérdezi a tanulól, hogy tudja-e, hogy a gyilkosság után érdeklődtek a hadügyminisztériumból Tisza felől. Dömötör azt feleli, hogy hallotta az előszobából, hogy beszélnek a hadügyminisztériummal, a Linder nevet azonban nem hallotta. A többi tanú. Veszély .Margit a következő tanú. Roheimély szolgálatában állott a gyilkosság napján. Elmondja, hogy amikor Gaertner kijött a gróftól, ezt mondotta: — Ugye, nem bántottam a kegyelmes urat. Én régi imádója vagyok. Most ebédeljen meg nyugodtan, délután négy órakor katonai autóval érte fognak jönni. Ezután Roheim Samu fölbirtokost, annak a villának tulajdonosát hallgatták ki, a melyben a megboldogult gróf lakott. Elmondja, hogy déli tizenkét órakor tanúja volt egy párbeszédnek, a mikor egy magas szikár ember így szólt a kegyelmes úrhoz: — Hát így néznek ki a betörők és orgyilkosok? Legyenek nyugodtak, minket a nemzeti tanácstól küldtek ki- Én a kegyelmes úr régi rajongója vagyok. A délutáni eseményekről nem tud semmit. Roheim Gézadr. etnográfus vallja, hogy dél felé négy katonát látott a villában, akik Tiszát keresték a nemzeti tanács megbízásából. A merényletről közvetetten tudomása nincs-kihallgatták még Szamosi Armand hírlapból, aki elmondta, hogy a gyilkosság után kiment a helyszínére. Alig tartózkodott tíz percig a villában, amikor egytüzérhadnagy jelestettett. a ki aasát