Budapesti Hírlap, 1920. szeptember (40. évfolyam, 207–231. szám)
1920-09-22 / 224. szám
Budapest, 1920. ára 1 korona. AltTír XL. évfolyam, 224. szám Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak. Egész évre 980 korona, félévre 140 kor, negyedévre 70 kor, egy hónapra 95 kor. Egyes szám ára helyben, vidéken és pályaudvarokon 1 korona. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás ezerint.________ Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajtnay Ferenc ./ Szerda, szeptember 22. Szerkesztőség: Vili. ker., Bükk Szaárd utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körut 5. száza. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. v „Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában. Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Amen.‘* Az alagút. Irta Hegedűs Lóránt. Budapest, szept. 21. Ha Budavárába visz gyalogútam, megállok az alagút kapujánál. Nem hepehupás burkolatát nézem, nem is lemálló boltozatra érdekel — nagy, hólyagos foltjaival olyan szegény, mintha himlő után vedlenék. Engem az alagút fala hiv magához. Minden reggelre új cédulák vannak ráragasztva, hevenyén, ferdén s azokon egy láthatatlankéz rettentő titkokat ad hírül. „A vasalódeszkát el kell adni.“ Szép várjáték eladó, „még egészen új ólomkatonákkal”* — Így, hirdetik. — Három ing kapható, „egyik hosszú, még jó állapotban**. — Feljebb ragasztva (a felragasztó félt, hogy észrevennék, mikor idesomfordált) „kék matrózruha és póllyahuzatok“ árultatnak. — Másnap női viseltes ruhák vannak soron. Egy fekete ruha nyúlánk alakra s egy szép sárgaréz gyermekágy akarnak sürgősen pénzre átváltozni, de „egy fél női csináltatott cipő"é s vele „egy barna férfi kabát, plüssbéléssel, majdnem egészen uj“, keresnek gazdát. — Uj reggelre uj eladó érkezik: kettő darab fényezett szekrény s odébb két cseresznyefa ágy, legalul pedig (mintha csak úgy bujt volna a hirdetők közé) „egy békebeli smarkingt* sürgősen eladók. — Tegnap óta (ma is ott láthatja mindenki) „egy 8 oszlopos jókarban levő halottaskocsi“ kapható, Rezső tér 7/b szám alatt. Ki valaha nézte klinikák prepanatumgyűjteményét, hol a rákbetegség és sarcoma sejt-pusztító álképletei üveg nagyi tó alatt láthatók, annak talán eszébe jut az, hogy az alagút hirdetései, ez a láthatatlan kéz, melyet a megújuló nagy nyomorgás vezet: ezek nem lehetnek egyebek, mint egy kóros társadalmi test riasztó Röntgen-fölvételei. Irigylem azt, kit nem dermesztenek. Csodálom azt, ki elhiszi, hogy e ragálytól, mely körülötte kimarja a húst, ő, egyedül ő, majd nyugton alhatik. Az orvosok másképp tudják ezt. Lehajtott fővel bandukolok tovább, annyi ember köszönt mosolyogva, milyen jó, hogy nem látnak belém. Egyszerre megbotlom egy körtecsutkában s tovább rugom. Az ember van úgy néha, hogy valami semmi dolgot tul figyel, akaratlan, így én a körtecsutkát. Jóféle Kármán-körte lehetett, le is rágták emberül, alig maradt rajta másfél rozsdás harapás. Az után odébb fordulok s különös csoszogás hallik a hátam mögött. Csisz-csosz-csisz-csosz. Megfordulok. Öregasszonyt látok, igen kopott lebernyegkabátban, fényesre mállott selyem fajkendővel. Arcán pergament a bőr, de sárgába fakuló haját nagy gonddal fodorította ki. Lehajol, szétnéz s megeszi a körtecsutkát. A lábam gyökeret vert. Alig akarta elfogadni a pénzt s mikor a markába nyomtam a rongyos bankót, az ujjain látszott, hogy nincs pénzmarkáláshoz szoktatva. Hirtelen elrettent. Én nem tudtam tovább menni. Azt hittem, a föld nyílt meg lábam előtt; úgy szédültem, mint tátongó szakadék szélén. Mert ott állottam. Bibliás koromban olvasom az Apostolok Cselekedeteiben, hogy mikor Saul Damaszkuszba menne, „nagy hirtelenséggel mennyei világosság körülveszi őtet“. Engem nagy hirtelenséggel g Pokol fényessége vett körül. Mi vagyunk mi hát? Emberek? Társadalom? Nemzet? Nemzet voltunk vagy nemzet leszünk? Ki tud még hinni? Jön-e már, ki abbahagyja a marakodást, embertaposást, meglátja, a bennünk tátongó szakadékokat s azt mondja: elég! Az Ég szerelmére, most embernek, magyarnak elég s pihegve szépen, csöndben megfogjuk egymás kezét, mert e nélkül a láthatatlan űrbe fogunk belesodródni valamennyien. A Politika nem engedi. Persze. Valaha én is próbáltam politikát. Most másként nézem a világot. Én úgy látom, hogy szerencsétlen, kegyetlen békecsinálók Balkán-állammá tettek minket. Minden Balkán-államnak örök nyugtalansága, folytonos fészkelődése onnét származott, hogy több szellemi proletárt termelt, mint amennyire szüksége volt. Ez a túltermelés, ez a semmibe fejlesztett túl sok ambíció, ez a halmozódó úri nyomor sohasem hagyta nyugton a Balkán-országokat. Folyton viszketett a bőrük alatt, mert a föl nem szívható intelligencia, az el nem dörgölhető úri nyomorúság ott rakódott le. Ezért örök nyugtalanságok s az a bizonytalanság, mellyel egész Európát eltöltötték, mikor kalandból-kalandba dülöngtek. Ha Magyarország le nem vezeti rá szakadó, idemenekült intelligenciáját, ha maga a társadalom nem tudja az úri nyomort lecsillapítani, akkor ne csodálkozzunk semmin, még a Politikán sem. Egy államot a Balkán-országok sorsából csak saját társadalmi egyensúlya emelheti ki s csak ez biztosíthat számára európai politikát. Félek, hogy megint rossz szót mondtam. Azt írtam: társadalom. Eddig pedig mindig mindenki Államot emleget. Én nem hiszek az állam hatalmában, eretnek vagyok. Aki az Államra akarja dobni saját terhét, a többi embertársát sújtja vele. Mind lerongyolódtunk, de az Állam legszegényebb valamennyiünk között. Ezért Balkán-bajunknak legfőbb baja, politikai izgalmainknak erjedő góca: az úri nyomor csak az Állam nélkül oldható meg. Csak emberséges Társadalom gyógyíthatja meg az Államot és a Politikát. Ez hitem. Ezért indítványom a következő: Gyűljön össze Csonka-Magyarország négy nagy gazdasági testületének vezetősége: az Orige (gazdák), Győsz (gyárosok), Omke (kereskedők), Tébe (bankárok). Ők a mi erősségeink, ők dolgoznak és nem gyűlölködnek. E négy nagy Testület próbálja meg, hogy lehet üzemeikben egyelőre néhány ezer menekült diplomás erőt, hazatért katonát, elhelyezni. A próbát nem azokból kell venni, kik kiabálnak, fenyegetődznek, hanem azokból, kik becsületes kenyérért becsületesen akarnak dolgozni s nem az állam (a többi polgár) nyakán élni. Maga a próbatétel megindulása le fogja csillapítani a reszkető kort. Folytatása áldás lesz mindnyájunkra. Következménye megszabadítja politikánkat az izgalmaktól, beolt kalandok ellen s nem engedi meg, hogy a Balkán legyünk. Egy faiparos jóbarátom a szerencsétlen háború egyik legderekabb tábornokát szerződtette gyárába. A tábornok (ki ha győzünk, szobrot kapottvolna) semmit sem értett a faiparhoz, de értett saját magának és a munkásoknak fegyelmezéséhez. Ezért gyáros és tábornok meg vannak egymással elégedve. Kit megfog tervem, az markolja meg keresztülvitelét. Ha megteszi, csúfosan fogják szidni (miért ne szidnának nálunk valakit), képtelen akadályokat fognak hordani elé (s mily kárörömmel), de az Alagút faláról eltűnnek majd a lélekriasztó cédulák. Sőt tovább is mehet. Mi magyarok most mind egy nagy alagútban vagyunk, melynek szája — ahol bejöttünk — be van temetve. rA Világtörténet temette be azt. Vissza tehát hiába tekintünk, csak elvesztetteink emléke integet onnét. De ott, szemben kell lenni egy kijáratnak. Egészen biztosan van nyílás a szemközti oldalon, ha el tudunk jutni odáig. Bányászai, ha rájuk szakad a tárna s a vaksötétben veszedelmes gázok között egymást tapossák, először is addig tapogatódznak, mig mind megfogják, egymás kezét s azután kezdik egymást közös erővel kifelé húzni. Semmi mást nem kell tennünk, csak ezt„ Ki. ezt a tervet megindítja (mely nem is enyém, de több barátomé), megkezdte a magyarság összefogódzását. S akkor — akkor mind kijövünk az alagútból. Az óra már nagyon siettet. A láthatatlan kéz igen szaporán is. Ha még nemzet vagyunk, megértjük az Idő szavát. Másként oldott kévénk szerte rothad s nem menekülünk sem Te, sem én. Hillerand lesz az elal. Millerand a minden oldalról megnyilvánuló óhajnak engedve jelöltetését elfogadta. Ezek nálmm alig lehet kétséges, hogy Deschanel utódja Millerand lesz. Azok a kevesek, akik nincsenek elragadtatva a dolgok ilyetén fejlődésétől, azok is nem Millerand személyét kifogásolják, hanem a köz érdekét féltik Millerandnak a miniszterelnöki székből való távozásától. Millerand elhatározásának komolyságát mutatja az a nyilatkozat, a melyet még tegnap este tétetett közzé s melyben többek között ezeket mondja: • 1919. évi november 7-i b...awh„4«:n jellemeztem a rend, a munka és egységnek általam követett politikáját. Ezt a politikát kifelé a versaillesi békeszerződés korlátlan végrehajtása és alapelveinek szövetségeseinkkel összehangzó védelme jellemzi. Befelé ez a politika az állami törvények föntartását, a gazdasági erőknek decentralizálással való helyreállítását és fokozását, valamint alaposabb tapasztalatok folytán, szükségessé vált állami törvényreformokat jelent. Nyolc hónap óta a parlament bizalmától támogatva rendszeresen és óvatosan hajtottam végre ezt a politikát. Azt hiszem és fölfogásom indokait már kifejtettem, hogy ezt a politikát sehol jobban nem szolgálhatom, mint a miniszterelnökségen. Ha azonban a két kamara többsége az Elyséeben való jelentésemet hasznosabbnak tartja e nemzeti politika fentartására és folytatására, haez a többség azt hiszi, hogy a köztársaság elnöke, noha nem szabad egy párt képviselőjének sem lennie, mégis képviselheti, sőt képviselnie is kell azt a politikát, amelyet minisztereivel együttműködve állapít meg és hajt végre, akkor a népképviselet hívásának nem fogok ellentálln. Franciaországnak tehát jóformán van már elnöke, mert a szocialistáknak az a szándéka, hogy Leblanc személyében Millerandnak ellenjelöltet állítsanak, inkább csak tüntetés, mintsem komoly szándék, de nincs miniszterelnöke. És most már ez az a kérdés, amely a politikai köröket leginkább izgatja. Leggyakrabban Briand neve hallható, deBarthou és Viviani nevét is sűrűn emlegetik. Mint már annyiszor a múltban, most is szóba került újra az alkotmány revíziójának a terve. Nincs kizárva, hogy ez a probléma, amely régóta ott úszkál a francia politika vizein, végre testet fog ölteni. Millerand a mai francia politikának olyan erős exponense volt, hogy alig hihető, hogy akár önmaga, akár bárki az országban szívesen látná, ha ez a szoros kötelék meglazulna. Erre pedig csak egy mód van, ha az alkotmány revíziójával az elnöknek a mainál sokkal kiterjedtebb hatalmat biztosít a francia köztársaság. Deschanel üzenete. Deschanel elnök a szenátorokhoz és a képviselőkhöz üzenetet intézett, amelyben hivatkozik arra, hogy egészségi állapota nem engedi meg többé, hogy ellássa funkcióit. Végtelen fájdalommal és mély bánattal mond le feladatáról, de elérkezett az óra, amikor elmulasztaná azt, amivel tartozik