Budapesti Hírlap, 1920. szeptember (40. évfolyam, 207–231. szám)
1920-09-22 / 224. szám
hazájának, thá nem adná vissza-- megbízatását. A*, mikor visszavonul, azt a kívánságát fejezi ki,* hogy a nemzet képviselői tartsanak össze az imádott Franciaország boldogulására, melynek ő életét szentelte s a mely végső gondolata lesz. A szenátus ülésén Bourgeois elnök olvasta fel Deschanel üzenetét, majd az igazságügyminiszter ismertette a nemzetgyűlés egybehívására vonatkozó a rendeletet. A kamara mai ülésén Peter elnök olvasta fel Deschanel üzenetét, melyet állva hallgattak végig és több helyen tetszésnyilvánítással szakítottak félbe. A Heter magasztaló szavakkal beszélt Deschanelről, majd' Millerand miniszterelnök jelentette, ki, hogy csatlakozik Perez hódolatához. Az elnök ezután felolvasta azt a dekrétumot, amely a nemzetgyűlést szeptember 23-ára hívja össze és a kongresszus ülését 25-ére állapítja meg. (M. T. 1.) Briand miniszterelnöksége. . 1 Párisból jelentik: Általában arra számítanak, hogy az u.i kormányt Briand fogja megalakítani, amit a legtöbb polgári lap mgelégedéssel üdvözöl. A Humanité nem hiszi, hogy Briand-kormány jön, mert ez szétrobbantaná a nemzeti blokkot. Briand még mindig baloldali politikusnak számít. Az Resion Francaise állást foglal Briand ellen és helyteleiti azt is,hogy Millerandt válasszák meg a köztársaság elnökévé. Millerand mint miniszterelnök állja a még legjobban a helyért, (M. Ts I ). Deschanel állapota rosszabbodott. Párisból jelentik: Deschanel tegnap óta nemhagyta el szobáját. Makacsul terjesztik azt a hírt, hogy állapota rosszabbodott és hogy ágyban fekvő beteg. (A. T. I.) ........ .... .. : A mai ülés. Rakovszky István elnök bejelentései után" nagyatádi Szabó István beterjesztette a házhelyekre és a kisbérletekre vonatkozó törvényjavaslatot és kérte a sürgősség kimondását. Korányi Frigyes báró pénzügyminiszter a háromhónapi indemnitásról szóló Budapesti Hírlapon 1920 szeptember 22. -------- ------------ Förgeteg a parlanentben. — Ereky Károly és Sándor Pál összecsapása. — A kultuszminiszter polémiája. — Az egyetemi javaslatot Bernolák indítványával együtt általánosságban és részleteiben elfogadták. — Ál zsidókérdés végnélküli feszegetése ma egy csúnya, kinos jelenetben csúcsosodott ki. Ereky Károly és Sándor Pál kerültek egymással szemben egy úgynevezett személyes kérdésben. A részletekbe itt nem bocsátkozunk bele, mert röviden nem adhatnánk hű képet a képtelen izgalmaknak és az indulatok förgetegének. Alább az olvasó kimerítő képét kapja a parlamenti stílust megcsúfoló jeleneteknek. Itt csak annyit mondunk ,hogy mihelyt valamit vissza, kell csinálni, nyilvánvaló bizonyíték, hogy rosszul volt csinálva. De hála a felülkerekedett józanságnak, a végén mind a két fél visszacsinálta a dolgot, az elnök is utólag, jelezte x x x x x a fölfogását és az orkán úgy. ..ahogy elült. A viharra következett szünetben a folyosón feszegették a nem is nagyon titkos jelenéseket. Általános volt a vélekedés, hogy a Friedrich-párt megkezdte ostromát a kormány ellen és ezen a fölfogáson nem változtatott aza körülmény, hogy a Friedrichcsoport ma segítőcsapatot is kapott a volt keresztény nemzeti pártiaktól. De azt is megállapították, mégpedig éppen a demokraták körében, hogy Sándor Pálnak jobban kellene ismerni az ellenfélt és minden dicséretes önuralma mellett még jobban kellene megőriznie a defenzíva álláspontját. A mi véleményünk szerint a mai csúnya förgetegnek mélyebb okai vannak, mint Ereky és Sándor Pál személyes ügyei, xxxxxxxItx X X X X X X X x x X X X X x x x II .Ház többsége még erősen áll, folyosói- hír szerint a kisgazdák módját keresik az erőnek erejével megindított háborúskodás leszerelésének,, de ehhez a jó szándékhoz vezér is kell és a sok vezér közt nem látjuk az igazi vezért. Az incidenshez tartozik, hogy lovaglas elintézését is emlegették, de ettől szerencsére elállottak. Bármelyik fél sérül meg politikai párbajban, mindig a megsérült föl mögött álló tömeg érzi magát megsebezve. Erreaztán igazán nincsen szükségünk, mikor az országos táborok úgyis farkasszemet néznek egymással. A sajtónak volna sérelme Erekynek egy vérig bántó kifejezése miatt. Az Újságírók azonban nem veszítették el fejüket és utólag talán ők is kapnak valamilyen reparációt . , , A vihar után folytatták és befejezték az egyetemi javaslat vitáját. Hallér kultuszminiszter élt a zárószó jogával és igen hevesen polemizált a javaslat ellenzőivel. Rendes körülmények közt esemény számába ment volna, hogy a földmivelésügyi miniszter ma a Ház asztalára tette a házbelyiekről és kisbérletekről szóló törvényjavaslatát. Az eseményt alig vették észre, még a folyosón sem beszéltek róla. Részletes tudósításunk a következő,valamint" a szeszadók módosításáról szóló javaslatokat ..terjesztette be. — Következett a napirend. Az egyetemi javaslat. Kovács Emil a Friedrich-csoport nevében kijelenti, hogy a javaslatot elfogadja. A zsidóság ,túl-, tengését joggal ellensúlyozza ez a javaslat, mert a ki nem áll keresztény erkölcsi alapon, annak nem lehet igénye az egyenjogúságra. A zsidók kiélték a felekezeti iskolákat, aztán egymásra uszították a felekezetiket. (Helyeslés és taps.) Ha a keresztény társadalom nem lett volna annyira szabadelvű és, demokrata, a zsidóság sohasem érhette volna el mostani Pozícióját. (Helyeslés és taps.) A szelekciót a középiskolákra is ki kell terjeszteni, mert ott is nagy a tultengás. . . ' , Ereky Károly és Sándor Pál viaskodása, Ereky Károly személyes kérdésben kér szót. Sándor Pál kétségbevonta azt az állítását, hogy egy keszthelyi zsidó 170.000 koronát küldött .Vázsonyi Vilmosnak abból a célból, hogy a román csapatok a Dunántúlt is megszállják. Sándor Pál szerint Vázsonyi kijelentette, hogy ő nem tud a dologról semmit. De nem ez a lényeges. A valóság az, hogy azt a . Berényi nevű zsidót elfogták,letartóztatták és találtak nála egy levelet és 170.000 koronát, amelyet a keszthelyi zsidóság nevében vitt el Vázsonyinak a mondott célból. Itt nem lehet Vázsonyira, mint tanúra hivatkozni, hogy Vázsonyi nem kapván meg a pénzt és a levelet, tehát az egész dolog nem igaz. (Zaj halfelől.) A második dolog már tisztán személyes támadás volt ellenem. Sándor Pál azt mondta, rólam, hogy be voltam vonulva két évig Versecen és a két évnek, jó részét, kórházban töltöttem, a puskaportt, legfeljebb vadászaton érezhettem, de más puskaport nem szagoltam. (Zaj halfelől.) Akik ezeket az adatokat Sándor Pálnak szolgálhatták, tudatosan és rosszakaratlag félrevezették őt. Sándor Pál képviselő úrnál, mint régi taktikus politikusnál,az a fő cél, hogy egyilyen alávaló rágalom elhangozzék, ő aztán tudja, hogy az ő zsidó liberális lapjai ezt leközlik, de mikor én becsületesen felelek, azt a piszok zsidó sajtó nem fogja hozni. (Úgy van! Úgy van! Taps a bal- és szélsőbaloldalon.) Sándor Pál képviselő úr és társai most már veszik maguknak a bátorságot, hogy föllépjenek ellenünk, de meg fogják önök érezni, hogy mi férfiak vagyunk a talpunkon. (Élénk helyeslés és taps a bal- és szélspialoldídon.) Huber János: Ennek , végelegyen! . Taszter Béla: Meglátjuk ki az úr az országban: a zsidó vagy a keresztény. (Nagy zaj.) Erekig Károly: A nemzetgyűlés tanúmra, hogy kijelentettem itt a nemzetgyűlésen, hogy elítélem mindazokat, akik a zsidókat bántják, de ilyen provokáció után nemhogy megpofozzák önöket, hanem le fogják gyilkolni a zsidóságot Magyarországon. (Nagy zaj.) Azt olvasom a lapokban, hogy a vezető keresztény politikusokat titokban valamennyit megrágalmazzák. (Nagy zaj balfelől.) Nem tudom honnan veszik ehhez a bátorságot, de bárhonnan vegyék, én leszek olyan férfi, hogy ha kell életem feláldozásával is önökkel szembeötlök és el fogják önöket tiporni. (Felkiáltások: Leszámolunk!) Budaváry László: Először is le fogjuk törni a zsidó sajtót. Ereky Károly: Ami magát a tényállást illeti, én sok képviselőtársammal együtt kint voltam a fronton. Ott ül az előadói székben Usetty képviselőtársam, nyolc hónapig voltam vele együtt künn a fronton, soha még kétheti szabadságot sem tudtunk magunknak kieszközölni. Két esztendeig voltam kint a fronton és csak azért nem tudtam elmenni az első transzporttal Versecről, mert mint tartalékos huszárfőhadnagy vonultam be egy tüzérezredhez és meg kellett csinálatni a tüzéruniformist, hogy kimehessek a frontra... És ha én nem voltam a fronton, menti ez a zsidóságot? (Úgy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Ön ilyen vádakkal jön anélkül, hogy engem megkérdezne. Furcsa a képviselő úrtól, hogy olyankor támad, amikor az illető képviselő nincs jelen. Ridegen, határozottan visszautasítom és zsidó hazugságnak bélyegzem azt, amit a t. képviselő úr mondott. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélsőbaloldalon.) Minthogy a t. képviselő úr nem győződött meg előbb arról, hogy igaz-e, amiről informálták, kijelentem, hogy a nemzetgyűlés és a nemzet színe előtt hazudott. (Hosszantartó élénk helyeslés és taps a bal- és szélsőbaloldalon.) Sándor Pál: Én azok közzé az emberek közzé tartozom, akik, ha hibáztok, azt itt nyíltan bevallják. Adtam erről már próbát. Ereky Károly heves fölszólalása engem nem fog arra bírni, hogy ugyanabban a tónusban feleljek. Az elnök úr engem rendre nem utasított, ennélfogva tegnapi beszédemben nem mondtam semmi olyasmit, ami a házszabályok ellen lett volna. (Nagy zaj és ellenmondások a baloldalon. Fölkiáltások: Nem erről van szó!) Kovács József: Óvatosan rágalmaz! Sándor Pál: Az általánosságban, minden név nélkül mondtam itt el, kijelentettem azonban, hogy ha az, amit mondtam, nem felel meg az igazságnak, levonom a konzekvenciáit. Ennélfogva önök engem ebben a tekintetben minden pillanatban felelősségre vonhatnak. Én neon szabad elhatáro- zásomból mondtam azt, amit a képviselő úrról mondtam, csak akkor, amikor Usetty I. képviselőtársam provokált engem, mondtam meg azt, amit tudtam. (Zaj és fölkiáltások a baloldalon: Rosszul tudja!) Hajlandóvagyok egy általam és önök által kijelölt férfi előtt megnevezni azt a forrást, ahonnan én ezt az információt kaptam. (Helyeslés.) Honoyánszky Zoltán: Még most sem hiszi el? Sándor Pál: Nem bizony! Nem hiszem el! (Nagy zaj.) Usetty Ferenc előadó: Hátha ilyet állít, akkor hazudik! Sándor Pál: A t. képviselő úr egy hadtesthez volt beosztva. Ennek a hadtestnek a naplójában igenis megvan az, hogy a képviselő úr volt-e a fronton, igen vagy nem. (Hosszantartó nagy zaj a bal* oldalon.) Aki az egész zsidóságra olyan bizonyítványt állított ki . . . (Nagy zaj a bal* oldalon.) mint Ereky I. képviselőtársam, annak teljesen tisztában kell lennie azzal, hogy neki csak akkor van ehhez joga, ha ő teljes mellel, ahogy ő mondta odaáll . . . (Nagy zaj a baloldalon.) Ereky Károly:Ott voltam teljes mellel! Sándor Pál: Ha az illető tévesen informált, akkor felelősségre fogom vonni. Nekem írásban megvan ... és talán elegendő lesz, ha a Ház előtt ki fogom jelenteni,,ahogy tévedésbe ejtettek. (Nagy zaj és fölkiáltások a baloldalon: Ez a taktika.) Ereky Károly: Megrágalmazott! Ez volt a célja! Azt nem hozzák a zsidó lapok, hogy véde, keztem-e, hogy mentettem-e magamat! Majd bolondok lesznek! Sándor Pál: Vállalkozom arra t. képviselőtársam, hogy igenis hozzák egész terjedelmében. Egészében fentartom azt, amit mondtam, mindaddig, amíg Ereky J. képviselőtársam nem fogja azt megcáfolni, úgy amint én megcáfoltam az ő adatait. (Nagy zaj és kikiáltások a baloldalon: Megcáfoltam! Hallatlan! Félrebeszél!) Ereky Károly: Ez a provokálás kvintesszenciája! Sándor Pál: Nem fog bekövetkezni, amivel engem Ereky J. képviselőtársam fenyegetett, hogy le fognak tiporni. (Nagy zaj a baloldalon.) Hornyánszky Zoltán: Nem önt! Az egész zsidóságot! Tassley Béla: Nézze csak Törökországot! Az ilyesmi csak előjátéka a mészárlásnak (Folytonos nagy zaj.) Az elnök: T. Nemzetgyűlés! Kérem, méltóztassanak méltóságosan viselkedni, a hogy illik a nemzetgyűléshez. Ha így folytatják, kénytelen leszek az ülést felfüggeszteni.. . (Élénk, helyeslés.) Ha egy képviselő meg van támadva és erre válaszol, a szólásszabadságnál fogva azt a felszólalást, ha még olyan ellenszenves is valakinek, tűrni kell ebben a Házban. (Általános helyeslés és taps. Zaj a szélsőbalon; felkiáltások: Bottlik tapsol!) Sándor Pál: Én itt soha személyeket nem bántottam. Ez az első eset, hogy Ereky Károly képviselőtársamat megbántottam, egyébként én soha itt nem bántottam meg senkit. Taszter Béla: Prohászkát is ki akarta végezni! Sándor Pál: Profiászka az általam legtiszteltebb egyén a világon. A legelső egyéniség az országban. Nincs ebben az országban, aki jobban tisztelné őt, mint én. (Zaj.) Szabókiy Jenő: Egy hibája van,hogy goj. Sándor Pál: Azt, amit előadtam, ő írta. (Folytonos zaj.) Tassler Béla: Meg akarta ölni. Sándor Pál: Dehogy akartam! Ellenkezőleg, én tegnap hozzá azt a kérést intéztem, hogyfűzze tovább a fonalat. Mi hasznuk van önöknek abból, hogy elferdítik az én szavamat? A második dolog, amivel meg lettem támadva, a Berényi-eset. Ma kaptam egy levelet, amely a Berényi-esetet teljesen felderíti. Ez a Berényi nem ismerte Vázsonyit. Ereky Károly: Tény, hogy Berényit letartóztatták. (Zaj.) Sándor Pál: Bizonyos azonban az, hogy Berényitől semmiféle pénzt nem foglaltak le, hogy ez a Berényi sohasem akart pénzzel vesztegetni. Itt van a bírósági végzés. Ezt az embert a m. kir. bíróság hat hét után szabadlábra helyeztette és felmentette. Én azt mondom, hogy a képviselő úr tévedett és tévedésbe ejtették. Önök se mondják azt, hogy ez hazugság. Az egész ügy úgy, amint azt Ereky Károly t. képviselőtársam előadta, nem felel meg a valóságnak. Fel van fújva az egész. Ereky Károly: Majd jövök konkrét adatokkal. Látom, hogy máskép nem lehet önnel bírni. Más konkrét adatokkal is bemutatom a zsidóit, hogy hogyan viselkedtek a románok alatt. Az elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék a közbeszólástól tartózkodni. Ereky Károly: Egyenesen inzultál. Az elnök: Ha inzultálná a képviselő urat, akkor rendreutasítanám. Sándor Pál: A nélkül, hogy elmondanám, mert nem mondhatom el — rendelkezésükre bocsátom az erre vonatkozó iratokat.Az elnök: A képviselő úr két megjegyzést tett, amelyet szó nélkül nem hagyhatok. Az egyik az volt, hogy fia tegnap olyasmit mondott voln e. mi