Budapesti Hírlap, 1920. október(40. évfolyam, 232–257. szám)

1920-10-27 / 254. szám

Azért testvér, ne gondold, hogy mi elhisz­­szü­k rólad a rosszat, mi bízunk benned. Tud­juk, hogy magyar vagy és a magyarnak ezt a­­szégyenét, hogy utolsó­ lett a világ népei közt, hogy alacsonyabb műveltségű szennyes népfa­jok szolgája lett Árpád ezeréves vitéz hazája, nem fogja gyáván eltűrni. Bízunk benned, de — nem bírjuk sokáig. S ha már elmerültünk, ha későn jönnétek, ha már csak koszorút tehet­tek sírjainkra, hidd el testvér, a te jó szándé­kod, áldozatod nem ér akkor már nekünk sem­mit — a halál után ... Jöjjetek tehát, de idejében! A beomlott földalatti tárna romjai alól­ mentsétek meg a magyar milliókat, kiknek jajszava áttör a föld kérgén, kik ott haladunk, ahonnan ti már ki­szabadultatok. Érezzétek, mintha ti lennétek lenn és mi lennénk már fenn. Testvér! Ha te­ kiáltanál se­gélyért, az nem lenne m­ás, mintha mi­ tesszük ezt’ tehozzád. " Egész életetek, minden gondolatotok, állami és társadalmi berendezkedésetek arra legyen alapítva, hogy minket megmentsetek. Értsetek ebben egyet! Félre mindennel, ami elterelné figyelmeteket! Nincs más feladat a magyar szá­mára, míg újra egy és újból szabad nem lesz minden magyar. Addig a szél sivitása jajgatás, a felhő cseppje kényzápor, a folyó vize. Vérten­­ger, a szenvedés szava a pokol halálüvöltése, napkelet, észak, dél hajnalok­ja a tisztító, tüze, amelyben elkárhozott magyar lelkek égnek, sza­badulást várnak. Meglátogató!! bennünket az Úr! És úgy áldjon vagy verjen, emeljen föl, vagy sújtson le rettentő hatalma, ahogy szeretjük egymást a bajban, testvér és amint méltók teszünk a jobb időkre, mi a kitartásban, te a szabadság szent harcában! Isten minket úgy segéljen! Majwlf a görög király­ válságosait bonyodalmas kérdéseit veti felszínre — méltán idéz föl Európaszerte érdeklődést. Az el­hunyt Sándor király­ viselte az uralkodói méltósá­got, — Venizelosz akaratából. Valójában a nagy­szabású krétai kalandornak nevezett Venizelosz uralkodott deszpota módjára — 1917. óta,mikor Sándor atyját, Konstantin királyt, Görögország nagyranövelőjét és a balkáni háborúkban diadal­mas hadvezérét Venizelosz az antant­­segítségével eltávolíttatta Görögországból. Konstantin — alnémet excsászár sógora — a világháború alatt minden erejével Görögország semlegességének a földartá­­sára törekedett. Ezzel szemben Venizelosz fegyveres részvétel formájában az antant oldalára akarta ál­lítani az országot s ez csak­­Konstantin eltávolítása utján sikerülhetett, kiről az antanttal elhitette, hogy a középponti hatalmak barátja. Míg középső fiát, Sándort Venizelosz visszatartotta árnyékkirálynak, addig Konstantin legidősebb és legkisebb fiával 1917. óta Svájcban élt. Ám soha le nem mondott a trónról s ezt Venizelosz, a Dailh Mail tudósítója előtt már a most elkövetkezett gyászeset után épp úgy elismerte, mint a­hogy csodálsításképpen egy­idejűen Kontantin kisebb, 19 éves fiának, Pálnak a trónutódlását jelentette be. Konstantinról, Veni­zelosz szerint tehát szó sem lehet, bár a görög köz­vélemény erősen Kontantin-párti és lehet, hogy a november elején esedékes képviselőválasz­ásokéra Konstantin mellett is nyilatkozik meg, abban a for­mában, hogy Venizelosz nem kap többséget. A trón­­utódlás kérdésében további­­komplikációt okoz azonban az is, hogy Konstantinnak van egy idő­sebb fia is, a­ki éppen most jegyezte el a román ki­rály leányát. Tudvalévően a román külső politika Görögországot is bele kívánja kapcsolni az úgyne­vezett kis-antan­ba. Ebből a szempontból ról is ér­deklődéssel várhatjuk a görögországi poli­ika fejle­ményeit, mert azok reánk sem közömbösek. fi ■ \ ..■..■ .. . i . ... . • _j^^uas-ügynökség jelentése szerint Sándor görög király közel háromheti szenvedés után teg­­nap, hétfőn reggel meghalt. A mindössze huszonhét éves, fiatal királyt tudvalévően a királyi palota kert­­jében egy majom harapta meg. Vérmérgezést ka­pott s a betegágyához messze földről hivott profesz­­szorok sem t­ud­ák megmenteni. Az elhunyt király nemrég vette volt nőül Mo­­fos görög tábornoknak a leányát, a­kinek azonban politikai okokból csakhamar el kellett hagyni Gö­rögországot. Sándor király halála nemcsak merőben emberi nézőpontból kelt részvétet, hanem — mint a­hogy a trónöröklésnek, a görög alkotmánynak, Gö­rögország jövőjének és követendő politikájának figyelmet keltett, ám szabály ellen van, hogy nyomtatásban nyujtatott be és hogy nincs je­­lenetezve, — ezeken tehát segíteni kell. A boldog szerző, hazasietett, elővette a nyomtatott­ Aesai­­pus-t, nekigyürközött, végig­jelenette,­ s éj­jel­­nappal, másolván, csakhamar beadta az írott példányt a színházhoz. . Az elfogadás most már gyorsan ment — kez­dődött­ azonban nagy háborúság, a szerepkiosz­tás körül. A szerző, Aesopus szerepét — amely­ben ha van is néhány deklamáló rész, egészben véve még­sem úgynevezett ,,sperdines“ szerep — a híres bonvivalt Szerdahelyi Kálmánnak szánta, s bár az ifjú hősöket­ játszó Lendvay is igényt tartott a szerepre, csakugyan Szerdahe­lyinek adták azt, s nagy becsvággyal és kedvvel tanulta s kitűnően játszotta is mindig. A „kékharisnya“ Trandusia szerepét Priebe Kornélia­ kapta, aki akk­or a fiatal, szép, finom­ szalonhölgyek megszemélyesítője volt. Kornélia elfogván R­ákosit, némi aggodalommal mondta, hogy neki se kedves előleg, s bizonyára a kö­zönségnek sem lesz az, ha ő, mint vén leány, elcsúfított alakban jelenik­ majd meg. Rákosi sietett kijelenteni," h­ogy Trandusiának éppen nem kell csúfnak, groteszknek­­lennie, sőt a sze­rep akkor lesz igazán hatásos, ha Kornélia szép­sége és finomsága hatja át. A kedves művésznő ebbe bele is nyug­odott s talán egy negyedszáza­­don át mindig szívesen játszott szerepe ma­radt, a derültséget keltő Trundusia. Egy próbán — mikor a darab bemutatására készültek Prielle egy jelenetben nem találván jól el a han­gok a jelen volt ifjú szerző nemcsak meg­mondta, hanem hirtelenében el is játszotta azt a jelenetet, megmutatva, hogy hogyan élt az az ő költői lelkében. A művésznőnek annyira tét. Hágából táviratoztak. Londoni lapok aléni je­lentése szerint Sándor görög király t­eanan reggel 9 óra 30 perckor maghalt. Közvete­lenül a király­ ha­lála után Venizelosz a Daily Mail aléni tudósítója előtt kijelentette, hogy Konstantin királyt és dinasz­tiáját sohasem detronizálták. A trónutódlás tehát au­omatikusan Pál hercegre száll, át, a­ki ez idő sze­rint Svájcban, atyjánál időzik. Semmi ké­sés, hogy­­ Pál herceg a trónt elfogadja. Az állítólagos merény­letről szóló híresztelést Venizelosz ellenfelei válasz­tási manőverének mondja. Egyelőre, folytat a Ve­­nizelosz, régens­ség lesz és a választások után, me­lyek Venizelosz szerint nagy liberális többséget fog­nak hozni, Pál herceg formálisan trónra lép. A gö­rög kormány­köztársaság kikiáltását, vagy angol szett az ötle­ts szerző ügyes játéka, hogy az út­mutatást készségesen elfogadva, aszerint adta azt a részt — teljes sikerrel.­­A versfaragó fiatal,­embert, Alkias-t, a­­kiből a későbbi személyesítők mind operett­­­figurát csináltak —­ eleinte a tragikus és intri­­kus szerepekben oly kiváló hírrel bírt Tóth József, a legnagyobb magyar színészek egyike, adta — rem­ekül. Egyedül ő tette a fűzfa-poétát életteljes alakká — mert nagy tragikai tehetsége az igazi humor ritka adományával is­ rendel­kezett. Ilyen művészi előadás szárnyain nem csuda ha Aesopus — ez az egyébként nem is annyira vígjátéknak, mint inkább regényes színműnek nevezhető kedves darab — egyszerre a halhatat­lanság tiszta régióiba emelkedett. Költői felfogá­­­sát, drámailag jellemzett alakjainak elevenségét, komikai erejének frisseségét s dikciójának meg­kapó választékosságát tekintve, a magyar drá­mának tagadhatatlan nyeresége lett, s mind máig méltó dic­skedése. Hat­ évvel ezelőtt jutott el bemutatásának félszázados fordulójához —■ s színeiben meg nem fakulva indult a százéves jubileum felé. . . . Most­ szerzőjét jubilálja nemcsak az iro­dalmi világ, hanem a nagy közönség is — sze­retettel és­ csudálattal. Szeretettel, mert egy hosszú életpálya tartama alatt sokszor részesí­tett bennünket igaz gyönyörűségben a Rákosi múzsája , és csodálattal, hogy ez a múzsa olyan friss, olyan eleven, olyan ötletes, olyan beszédes, mint amilyen volt majdnem hat­­ évtizeddel ezelőtt, egy tüneményesen érdekes , irói pályának, s vele egy jelentős irodalmi kor­­­­szaknak kezdetén! Budapesti Hírlap (264. sz.) 2 1920 október 27, avagy túgás külföldi herceg trónrahívját sohasem terveve. / összehívják a görög parlamentet. / Aténből jelentik: A föltoszlatott parlamentét haladéktalanul egybehívják, hogy régenst válasz­­szon, Kunduriotisz ‘ tengernagy megválasztása bizo­nyosnak’ látszik. A nemzetgyűlési választásokat egy héttel elhalasztják. (M. T. I.) A ratifikált-törvényj­aslat a nem­etgyű­lés előtt.­ ­— A nemzetgyűlés ülése. — Interpelláció az egyetemi állapotokról. —­ Haller miniszter válasza. — Visszaélések az internálások körül. — Az a hír, hogy a külügyminiszer a nemzet­gyűlés mai ülésén terjeszti elő a békeszerződés ra­tifikálására vonatkozó törvényjavaslatot, a képvise­lőket nagy számmal vonzotta ma a törvényhozásba. A karzat fe zsúfolásig megtelt. Fokozta az érdeklő­dést több bejegyzett sürgős interpelláció, továbbá Friedrich Istvánnak egy indítványa, a­mely minden­féle visszaélések leleplezését­­helyezte kilátásba. Ez azonban elmaradt. Az ülés egyéb tárgya azonban kielégíthette az érdeklődők várakozását. A külügyminiszter csakugyan beterjesztette az ü­lés elején a békét­ ratifikáló törvényjavaslatot, de nem kérte ennek sürgős tárgyalását. Ez föltűnést keltett, mert a nemzetgyűlés ma abban a fölfogás­ban van, hogy nem engedi elvenni azt a jogát, hogy a békeszerződést alaposan meg ne vitassa. Ez ma­gyarázza, hogy a kormány nem erőszakolja a no­vember elseji terminust, a­mikorra az antant állító­lag követeli a ratifikáció elkészültét. Élénk érdeklődéssel találkozott az ülésen az egyetemi zavarokról szóló interpelláció és Haller miniszter válasza, továbbá Zákány Gyulának egy szenzációs interpellációja, a­mely az internáltak körül divatozó visszaéléseket leplezte le. A nem­áígyű­lés ülése. I­­ : V Az elnök fi­ég nyitván az ülést, ma többrend- - beli érdekes bejelentést te­hetett, így a Landau-ügy­­ből ismeretes Ruzics Ferenc dr. összeférhete­lenségi beje­lendít­­ett Rupert Rezső ellen. Az elnök a Ház derültsége közben jelentette, hogy a beadvány nem felel meg a követelményeknek s igy ad acta létetik. Horthy­ Jenő nemzetiségi képviselő lemondott man­dátumáról. Hont vármegye kéri Károlyi Mihály és Hock János vád alá helyezését. Jelentete to­vábbá az elnök, hogy Sréter Is­ván honvédelmi mi­niszter holnap válaszol Rupert Rezső interpellá­ciójára. A napirend első tárg­a a szabadalmi törvény módosításáról szóló törvényjavaslat volt, a­melyet Hermann Miksa ismertetett az előadói székből. A javaslatot rövid tárgyalás után Kalsay Károly mó­dosításaival megszavazta a Ház. Most általános feszült figyelemmel kísérve, fölemelkedett Csáki­ Imre gróf külügyminiszter s néhány szónyi ajánlással beterjesztette a békeszer­ződés beiktatásairól szóló törvényjavaslatot, kérve ennek a, külügyi,­ kö­zogi és közgazdasági­­bizottsá­gokhoz ’való kiutalását, előzetes tárgyalás céljából. ■A nemzegyűlés ebben az értelemben hatá­rozott.­­ Korábbi Frigyes báró pénzügyminiszter elő­­terjesztette az adóitól való menekülés ■ meggátlásá­­ról és a dohányjövedéki kihágások pénzbüntetésé­nek fölemeléséről szóló törvényjavaslatokat­ , Tomcsányi Pál igazságügyminiszter pedig elő­tev­es­ttett egy törvény­javaslatot, a­mely az­ igazság­­ügyminisztériumba berendelt bírák és ügyészek al­kalmazásáról szóló törvényjavaslatnak 1925. de­cember 31-ig való meghossz­abítását kéri. Miután Fredrich ■ István a rotációs papír el­osztására vonatkozó indítványát visszavonta, föl­­­szólalt Lingauer Albin, hogy megokolja a sajtós törvény revíziójáról beadott anyátt. Az indít­ványozó ecsetelte a sajtóban észlelhető visszás­­ vi­szonyokat, de ennek­ okát nem az újságírókban, ha­nem az újságírók és kiadók közötti jogviszony ren­­dezetlenségében találja. Csak az újságíró kamara lesz képes megtisztítani a sajtót az oda nem való ele­mek­ől. Azután beszélt a sajtóról, a­mely már teljesen értéktelenné teszi az újságírók munkáját s a­mely már a kormánynak is a fe­lre nőtt. A sajtópolitika alapgondolata mindig csak a sa­jtószabadság, lehet, ma az i­nfim­ a cenzúra tojástápéra kényszeríti a sajtót. Már a miniszterek nyilatkozat­ait és a nem­zetgyűlést is megcenzúrázzák. Akárhányszor meg­akadályozza a cenzúra olyan cikkek megjelenését is, a­melyeket az ügyészség már fölülbírált. Ezt a­­ katonai cenzúra teszi, a­mely ilyenképpen mégis be­vonja a katonákat a politikába, holott a honvédelmi miniszter nemrég kijelen­tet­te, hogy letépi az egyen-

Next