Budapesti Hírlap, 1920. október(40. évfolyam, 232–257. szám)

1920-10-27 / 254. szám

Ara Budapest, 1920. .­ ..­.^XL. . ........... Budapest, 1920 1 korona. XI. évfolyam, 254. szám Megjelenik hétfa kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 380 kor., félévre 140 kor., negyedévre 70 kor., egy hónapra 26 kor. Egyes szára ára mindenütt 1 kor. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési irodák. Ausztria részére: Boek és Herzfeld Wien, Achergasse S. Szerda, október 27. Megjelenik hétfa kivételével mindennap. Főszerkesztő: Előfizetési árak: Egész évre 380 kor., félévre 140 kor­, negyedévre Rákosi Jenő 70 kor., egy hónapra 25 kor. Egyes szára­kra mindenütt 1 kor. foeKorkaxrtn • Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési irodák. J- —­­ Ausztria részére: Boek és Herzfeld Wien, J-, Adlerganse­e. Csajthay JET fifCHC | • . ____ Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztéség: Vili. ker., Bükk Szilárd­ utca 4. sz. Igazgatásig és kiadóhivatal: Vili. ker., József-kurut 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. „H­iszek­ egy Istenben,­­ Hiszek egy hazában. Hiszek egy isteni örök igazságban. Hiszek Magyarország feltámadásában. . Ámen.** A ratifikáció. ----Budapest, o­*. 26. Ma, tisztelettel­­jelentem, olyan, té­m­áról kell írnom, a­mely erigómet sehogy sen­ érde­kel. A békeszerződést aláírták megbizottaink a hivatalos Magyarország nevében, a ratifikáció most ne­m egyéb, mint a hivatalos Magyaror­szág honorálása megbízottai aláírásának. Alá­írták, ratifikálják tehát, mert nem tehetnek mást. Ha ratifikálják, nem változik semmi a tény­leges állapotunkon. Ha nem ratifikálják, nem tudni ez őrült hifikben mi történhetik. Ránk nézve abban nincsen különbség, ha rati­fikálva, ha ratifikálatlan marad a nyakunkon a trianoni béke. A trianoni béke inkább. Azért azt bátorkodunk javasolni a nem­zetgyűlésnek, hogy utasítsa­ előadóját, hogy ezzel, a szóval tegye az okiratcsomót a Ház­ asztalára. Itt van a béke, tessék ratifikálni. Azután szólaljon meg az elnök, mondván. Miután senki sem kíván a tárgyhoz szólani, az előterjesztett írásokat elfogadottnak jelentem ki. Aztán térjen a Ház, térjen az ország napi­rendre. Nem érünk rá arra, hogy időnket azzal töltsük, a­min nem változtathatunk. Beszélik, hogy az antant sürgeti ezt a ratifikációt. Ha megcsináltuk, akkor legalább meg fogjuk látni, hogy miért sürgeti. Nyilván, nem azért, mintha azt gondolná, hogy ratifikálatlan nem tartjuk meg paragrafusait. Az antant jól tudja, hogy nem rájtunk midik, ha nem tartjuk meg, ha­nem a paragrafusokon. Ezeken pedig, a ratifi­káció sem segít r. : Adjuk harc legalább példáját jóakaratunk­nak - s tegyük meg, de szó nélkül, a­mit megte­hetünk, ratifikáljunk. És térjünk át komolyabb és hasznosabb dolgokra, olyanokra, a­melyek­ről intézkedni rajtunk áll.­ ­ A pálya kezdetén. •­ ­ Rákosi Jenő jubileuma alkalmából. írta Szász Károly. Bizony, majdnem hatvan esztendeje már annak, hogy egy soproni derék, becsületes ker­tész házában egy csöndes, sötét este, mikor már a gazda és diák lakója is ágyban feküdtek, közös szobácskájukban, a­m­ig a jó kertész él­vezettel szipákolt pipájából, a diák-urfi, — a kinek a gimnáziumi tanulmányokat már né­hány évvel előbb abba kellett hagynia, családi sanyarú körülményei miatt, s kenyeret kere­sendő, beállt gazdasági gyakornoknak — most, újból felvéve a tanulás fonalát s érettségire ké­szülve az érdemes bencéseknél, f elalvás előtt boldogan járdáit a képzelete szőtt álomvilágban, a­mely akkortájt éppen a sokat forgatott klasz­­szikusok gazdagon buzgó forrásaiból táplálko­zott. Azon a bizonyos csöndes estén éppen a mieSeiró Aesopus járt az eszében az ábrándozó diáknak, — a ki már künn a gazdaságban is sokat poétizált, —é­s egy köttőiesen vidám szín­darab terve fogamzott meg fogékony lelkében, a darab középpontjában az ifjú Jesopussal, a­ki rabszolgaként kezdi a földi pályát, hogy mint király végezze a költészet birodalmában. A tervszövés már olyan stádiumba jutott, hogy a diák éppen ki akart ugrani ágyából, pa­pirosra vetendő az elgondolt­akat, a­­mikor a szomszéd ágy mellett nagyot koppant a földre hullott pipa, jelentve, hogy a kertész-házigazda nem ébren álmodozik már, mint fiatal lakója, hanem az igazi álmok boldog világában jár. —a diák pedig szeretvén és becsülvén derék öreg gazdáját, — nem akarta felkeléssel és világ­­gyújtással zavarni, — letett tehát a darab-terve­zésről, másik oldalára fordult, s olyan mélyen elaludt, hogy reggelre kelve kipárolgott fejéből az est csöndjében szépen kigondolt színdarab­­terv .... De ha a hirtelenében összeütött terv akkor széthullott is, az eleven csira nem pusztult el a fiatal diák-költő lelkében, később megtalálta ott a mega termékeny talaját, az ihletés éltető napsugarát és csöndes esőjét, — az életrevaló mag sudárba szökkent és nemsokára ugyancsak életrevaló vígjátékot irt Aesopus-ról a lobogó lelkű ifjú — Rákosi Jenő. A­mi a fentebbiekben száraz adat, — azt maga Rákosi Jenő beszélte el nekem, mikor a múlt év világtalan tavaszán, a proletár-dikta­­túra szomorú idejében, mind aketten mint a vörösök által fogságba vetett túszok", óraszám sétáltunk körbe a gyüjtőfogház udvarán. És Rákosi Jenő — so­k fiatalembert fn­egszégyenitő erővel és megadással, sőt a bölcs öregség vi­dám hangulatával, tűrve a fogság kellemetlen­ségeit, — kedvesen és olyan érdekesen beszélt tovább az én felkérésemre írói pályája kezdeté­ről, az ifjú álmok boldog esztendeiről! . . . . Első elkészült darabja nem az Aesopus tett, — hanem V. László, melyről azt érezte, hogy megtalálta vele a kapcsolatot és kiegyen­lítést Shakespeare és Racine között, így gon­­dolta ő, fiatal lelke méltán duzzadó önérzetével, — de azt az elfogulatlan irodalomtörténet is bíz­vást föl­jegyezheti e darabról, hogy nem csak a kezdőt, hanem a tehetséget is elárulja, mert, cse­­lekvénye — ha nem új mederben is, — nincs rosszul vezetve, s lelkiismerettől mardosott ifjú na király rajza az utolsó felvonásban, megkapóan érdekes. A Nemzeti Színház nem fogadván el a da­rabot előadásra, — a kissé elkedvetlenedett fia­tal író az időközben befejezett Aesopus-val nem is kísérletezett a színháznál, hanem a kézirat­csomót nemes büszkeséggel — ágy alá csapta. Azok a bizonyos jó barátok azonban, — a kit­ az irók életrajzából ritkán szoktak hiányozni, — biztatásukkal ezúttal is odáig vitték a dolgot, hogy a hivatottságát érző Rákosi egy kötetben kiadta a két darabot, — tiszteletdijul nyolcvan példányt kapva a könyvből. A­ki azután ebben az egyébként nemigen kapkodott kötetben Aesopus-t voltaképpen föl­fedezte,­­ Molnár György volt, a szeszélyes, de tehetséges tragikus­ színész, a buzgó Shakes­­peare-rendező, ki akkor vidéken igazgatósko­­dott, s elolvasván Aesopus-t, nyomban áradozó levelet írt a még ismeretlen nevű fiatal szerző­nek, közölvén vele, hogy a nagyszerűnek ítélt darab színre rendezését már meg is kezdte. Az erre kicsit nekibátorodott Rákosi,­­ a versies darabokkal ugyan foglalkozni nem igen szerető Bérczik Árpádtól is szutyoltgatva, — a könyv, egy példányát ketté szakitotta, s az Aesopus-t tartalmazó részhez új címlapot gyártva, bekül­dőle a darabot a Nemzeti Színházhoz. Nem sok­kal rá a fiatal tehetségek iránt mindig érdeklődő, lelkes Vadnai­ Károly, — a drámabiráló bizott-­í­­ág buzgó tagja, — a Fővárosi Lapok­ban, — a 60-as évektől kezdve három évtizeden át a ma­gyar úri osztálynak ebben a,kedves, ma nagyon hiányzó újságjában, — felszólította az Aesopus szerzőjét, hogy keresse fel őt. Rákosi tisztelgett, s Vadnay örömmel közölte vele, hogy a darab ^­­9120 - y Testvér! Irta Lengyel Zoltán, Tudjuk­ i luijflf*neked is sok a bajod. Hiszen együtt küzdöttünk. Együtt szenvedtünk. Együtt buktunk és Ismerjük tehát a te nyomorúságo­dat is. Hogy ki vagy rabolva, hogy­ drága min­den, hogy nincs tüzelőtád, nincs jó ruhája gyer­mekeidnek. Hogy a bukás idején megmételyez­ték nyelvünket, erkölcseinket. Hogy tisztogatni kell: a férgeseket el kellett távolítani a vezetés­től Hogy­ védekezned kell, nehogy újra a nya­kadra ülhessenek. Mindezt tudjuk. És mégis hozzád fordulunk. Mert mi a te bajod a mienkhez képest? Neked csak a házad táját kell rendbeszedned? csak megbízható cselédséget kell újra szerezned. Nekünk azonban leégett a hajlékunk. _ Télviz idején bolyongunk vadállatok módjára. Ki kó­borol, ki halódik, ki meg siralomházban várja reménytelenül szomorú végét. És pusztul a falu, apad az élő, telik a temető. Nálatok, ha Aiétely lepte is el rövid időre nyelvünket, mégis magyarul szól az ének, ma­gyarul száll az imádság az égre, magyar vezé­rek mutatják az új ösvényt, magyar katona áll öl­­ a kapuban, magyar kakas hirdeti a napkel­tét. Minálunk a magyar szó elbujdosott, mint a föld alá a vakondok, amelynek szeme nem állja az Isten napját; a mi daliunk nem zengi túl a néma bérceket, mint hajdanra, csak a lelki­ismeret gyilkos mardosását adja vissza hangba­, van némaságban. Nekünk már nincs hazánk. Volt, de elve­szett. Nincs szabadságunk, nincs jövőnk, ninccs becsületünk. Még csak reménységünk van egy kevés. És az a te vagy- Egyesegyedül te vagy, testvér! Te rongyos, te nyomorgó, de magyar testvér! Tőled várunk mindent. Téged várunk visz­­sza. Rólad beszélünk a pásztortüzek mellett a néma éjszakákon. Felőled regélünk ártatlan kisdedeinknek. Nekünk te vagy a nagy, a sza­bad, a szabadító, a boldog, a gondviselés keze, a mi atyánk, a mi angyalunk­ .Te vagy mindé, nőnk testvér, a jó Isten után ... Azért esik jól minden hit, amely tőletek jön, rólatok szól, akár jó az, akár rossz, ha csak azt tudjuk, hogy gondoltok ránk, de fáj, rette­netesen fáj, ha elhirmék, hogy megfeledkeztek rólunk. .­ . És ha úgy látjuk imitt-amott idekerülő újsághírekből, hogy most erről, most meg amarról vitáztok, hogy sokat veszekednek a főváros utcáin, hogy tele a börtönök magyarok­kal — nálatok is, hogy a munkás és munkaadó­ még mindig nem értik meg egymást, hogy a hadseregben lehet fegyelmetlenség is: szívszag­­gató fájdalom és kétségbeesés tölti be a Kár­pátok alját köröskörül, mert ellenségeink és­ börtönőreink ezekből a szunyoghírekből na­ponta elefántokat csinálnak és mi nem tudjuk, mi igaz, mi nem, csak azt érezzük ilyenkor, mintha a jó Isten is elhagyott volna bennünket. A Budapesti Hirlap mai száma 10 oldal.

Next