Budapesti Hírlap, 1921. január (41. évfolyam, 1–24. szám)

1921-01-01 / 1. szám

1921 Jak­a­r 1 BUDAPESTJ Mű® (1. n.) káig gróf elé nem terjesztettek. Ha ilyen vélemény négis szerepelt az 1918. november 15-ik­i miniszteri tanácskozáson, akkor ez csakis subreptio utján és mint költött bizottsági vélemény kerülhetett Károlyi Mihályhoz. Magyarország­nak szomszédaival közvetetlenil kell megegyezni. — Práznovszky párisi követünk nyilatkozata. — Bécsből­ jelentik, hogy a Neue Freie Presse párisi tudósítója előtt párisi követünk Práznovszky Iván a következően nyilatkozott Magyarországnak a Szomszédokkal való viszonyáról: Az utódállamoknak közvetetlenül egymással kel megegyezniük, mert — és ezt különösen han­goztatom —, ha bármely kérdés Magyarország s az Érdekelt utódállamok közt kiegyezés útján minden tényező megelégedésére tisztázódott, egyetlen nagy­hatalom sem fog ezzel szemben kifogást támasztani, sőt mit sem óhajtanak annyira, mint ezt s erről szó­beli és írásbeli bizonyítékok vannak is. Párisban ismételten ilyen politikát ajánlottak nekem, de az utódállamok megbizottainak is. A nagyhatalmak kívánsága, hogy — a­mint azt most már elismerik ►— a­­kííva hibákkal létrehozott béke művét Kelet- Európa egyes államaiban közelebb juttassuk, az igazi békéhez. Kézenfekvő, hogy mindenekelőtt csak gazdaságii kérdések tárgyalandók s erre Magyaror­szág színesen hajlandó. A német leszerelés, Lefévre hadügyminiszter legutóbb történt vtezttvorautása ellenére Franciaország külpolitiká­­ját ma is nagyrészt a katonai körök, intézik. Ezek­től p-'odig tudva van, hogy a Ruhr-vidék megszál­lása legfőbb vágyuk és addig nem fognak nyugodni. Énig ez a vágyuk teljesedésbe nem megy. A spai konferencián­ sikerült a franciáknak a Ruhr-vidék megszállását mint retorziót a német kötelezettségek nem teljesítése esetére megállapodásokba beleerő­­szakolta és azóta alig múlt el egy nap is, hogy ezt a Damoklesz-kardot a németek feje fölött meg nem suhintották volna. Az utób­bi napokban azután m­ár olyan sűrűn emlegetik ezt a megszállást, hogy nem lehet mást gondolni, mint hogy a franciák a hosszúnak és a félelemnek ezt az utolsó ütőkártyá­ját most már a legkomolyabban fel akarják hasz­­pólni Átkaimul ezúttal a német lefegyverzés szok gál. A német haderőnek százezer emberre való le­szállítása végre van hajtva ugyan, de a szövetség­közi katonai ellenőrző bizottság a rendőrség ok­­ként való feloszlatását találja sérelmesnek és a békeszerződés 162. szakaszába ütközőnek. A bizott­ság azzal vádolja a német kormányt, hogy meg nem engedett módon a rendőrsé­g leszerelését kész­edteti és az ellenőrzést mindenféle fortélyok segít­ségével lehetetlenné teszi. A bizottságnak nagyon energikus hangú jegyzékére a német kormány ha­sonló hangon válaszolt. Tiltakozik a békeszerződés megszegésének egyoldalúan kimondott vádja ellen.­­A leszerelés az egész­­vonalon a békeszerződés értel­mében foganatosíttatott és ha az ellenőrző bizott­­­ságnak ez kikerülte a figyelmét, ez csak onnan­ van, mert egy ilyen nagyarányú átszervezést, a kiszabott rövid időn bel­l nem lehet olyan tökéletesen végre­hajtani, hogy az eredmény azonnal szembeötlenék. Párisban ez a magyarázat alighanem süket sik­tetre fog találni. Leyguel miniszterelnök a néme­­tek véleményére már nem nagyon kiváncsi, ő ma­gában már régen a Ruhr-vidék megszállása mellett kiöntött, csak még angol és olasz szövetségeseivel óhajt előbb tisztába jönni. Leggyel érintkezésbe is lépett már az angol és olasz követekkel, hogy minő eredménnyel, az hitelesen még meg nem állapítható. Bizonyos dolog, hogy a szövetségesek, mint majd­nem valamennyi kérdésben, úgy ebben sem értenek egyet. Azért most sem fog a barátságuk fölbom­­lani, csak meg fog indulni, egy újabb alku a legyő­zöttek bőrére. Londonban eddig csak annyit tud­nak, hogy az angol kormány a német leszerelés kérdésében nem osztja Paris nagy aggodalmát és hajlandó a német kormány védekezését helytálló­nak elfogadni. Ha Párisban attól tartanak, hogy az engedékenység politikája megbuktathatná a mai kormányt és katonai kormány kezébe­­juttatná a hatalmat, akkor Londonban meg attól félnek, hogy az antant túlságosan erőszakos eljárása viszont a mai német kormány lemondására vezetne és csak a szélsőséges elemek malmára hajtaná a vizet. Ezzel szemben a Parisból érkező hírek az egész kérdés­nek már sokkal előrehaladottabb stádiumáról tesz­nek jelentést. Ezek szerint Ilardina lord és Bonin di Longare gróf ma megjelentek Leygues minisz­terelnöknél és tudomására adták, hogy a londoni és római kormányok nem vesznek részt a Németor­szág ellen folytatott tav­il­bi hadműveletekben. A spai szerződés a szövetségeseknek szabad rendsza­bályokat biztosít arra az esetre, ha Németország január elsejéig nem hajtja végre a leszerelést. Troyd George és Sforza gróf mégis úgy vélekednek, hogy Angliának és Olaszországnak, ha ne­m veszik ki ré­szüket a szövetségesek akciójából, mintegy nem lesz rá joguk, hogy vitatkozzanak, mint azt a tav­­­vaszi frankfurti megszállás alkalmával tették, a francia csapatok egyes fegyvertényei ellen, vagyis Franciaországnak háborítatlan cselekvési szabad­sága lesz. Anglia és Olaszország tehát szabad kezet biz­tosítanának francia szövetségesüknek­ A francia katonai párt vágya most már teljesedésbe mehetne, hacsak váratlanul magában Franciaországban nem talál kerékkötőre. A szocialistáknak tegnapi föl­tűnő határozata sok minden egyéb mellett azt is igazolja, hogy a tub­ágba vitt katonásait Franciaor­szágban is már jóegynéhányan megelégelték. Buday Jenő, a Zeneművészeti­­Főiskola igazgatója: Mit óhajtunk, várunk s remélünk az uj es­z­­tendőben? — Azt hiszem, minden jó magyar csak egyet: a világító fáklyát a sötétségben, a Főnix­ , madár csodájának, látó szemeink előtt való meg­ s várunk és mit óhajtunk. — Nyilatkozatok sz Évforduló alkalmából. — Mi jól várunk s mi jól remélünk a most beköszöntő uj esztendőtől: ez a kérdés vibrál ma minden magyar elmében s minden magyar szívben. Mit kell tennünk s hogyan kell mun­kába állatunk, ki-ki a maga hivatása körében, hogy kiemelkedjünk abból a mélyedésből,­ a­hová a szerencsétlenségek egész sorozata dön­tött bennünket? Ez a kérdések kérdése s a döntő feleletet kinek-kinek tudásától, lelki­­ismeretétől, felelősségérzetétől, komoly magába­­szállásától s áldozatkész hazaszeretetétől vár­juk. Mert Magyarországot meg lehet menteni, az kétségtelen valóság, de hozzá kell tenni nyomban, hogy­ csak fiainak odaadó, lelkes, vállvetett munkája, minden izma és minden szerszáma, ekéje, koronája, kaszája, kapája, kalapácsa, kardja, hordja, tolla, ecsetje, vésője, a tudósok kutatása, a nemzetgazdák bölcsesége, a pénzügyi tudomány számvetése s mindez köl­csönös hatással egymásra, erősítve és sarkalva egymást, mentheti meg az országot. Nincs még veszve Magyarország! — a mentőhorgony fiai kezében van. Alább egész sor választ talál az olvasó föltett kérdésünkre. A politikus, a tudós­, a had­sereg hivatott vezére, pénzügyeink zseniális és biátorkezü rendezője, a magyar pénzintézetek előkelő képviselője, továbbá az író, a művész, a nemzet művészi kincseinek jeles gyűjtője, a nemzetgazda stb. sorra megnyilatkozik s velős rövidséggel jelzi, mit vár s mit óhajt a magyar nemzetnek a jövő esztendőre. A­mit az ember vár, abban az elméje, az esze, az objektív látása nyilatkozik meg; de a­mit az ember óhajt, abban a szíve szólal meg. És ebben a részben mind megannyian ugyanabba a templomba járunk imádkozni: rendet, békét, biztos fejlő­dést és boldog emelkedést, szebb és boldog jövőt,­­kívánva a megtépett nemzetnek, íme, a nyilatkozatok: Hegedűs Lóránt dr. pénzügyminiszter: Mit várok az új esztendőtől? Várom azt, hogy magához tér a magyarság kishitűségéből, a politika a pártoskodásból s a Pénz az ő tehe­tetlenségéből. Mit óhajtok az új esztendőre? Óhajtom azt, hogy minden gonddal, mit magamra veszek egy, egy jó magyarnak legyen a terhe kevesebb s így bírjam megérni december 16-ikát. Belitska Sándor honvédelmi miniszter: Mit v­árok a jövő évben? Nehéz munkát. Mert a ratifikálás után most, a békeszerződés végrehajtásáról is gondoskodnunk kell, s ez ’­’ben nagy és nehéz problémák elé állítja megsanyar­gatott nemzetünket. A békeszerződés a nemzeti hadsereget is igen közelről érinti s a felmerülő kérdések megoldását akként tervezem, hogy a nemzeti hadsereg kipróbált szellemét és egységét fentartsuk és az egyes egyének érdekei­ is a leg­jobban megóvassanak. Szép pénzügyi eredményt várok a hadmen­tességi díj behozatalától, a­melyet a progresszi­vitás elvánok alapján a legigazságosabb módon Hegedűs pénzügyminiszter úrral egyetértően kí­vánok megoldani. Mit óhajtok e hét szűk esztendő után két bő esztendőt. A jó termés a legbiztosabb alap, a­melyre építeni lehet. Kívánom továbbá, hogy végre mindenki belássa azt, hogy csakis össze­tartással és ernye­tetlen munkával építhetjük újjá és tehetjük ismét virágzóvá szeretett ha­zánkat. Lánczy Leó v. b. t. t., főrendiházi tag: Mit óhajtok és mit várok a jövő eszten­dőre? Bár fedeznék egymást óhaj és várakozás! Bár teljesülne mindaz, a­mit óhajtok! Első óhajom, hogy bár magába szállana ez a nemzet és elfojtaná a gyűlölködés és ellenté­tek légkörét, melyek megbénítanak itt mindent, zsibbasztó hatást gyakorolva — a­mire az élet parancsoló szava leginkább ösztönözne — a vál­lalkozási kedvre! Mert már tisztában lehetne eb­ben az országban mindenki, hogy erős, megfe­szített munka nélkül sem a magángazdálkodás, sem az ország lábra állani nem fog, s főleg nem fogja tudni kiegyenlíteni azokat a számlákat, a­melyeket a háború likvidálása, illetve a trianoni béke után most nekünk kifizetésre bemutatnak. Ezeket a számlákat saját erőnkből nem tud­juk kiegyenlíteni, ehhez elsősorban külföldi hi­telezőinknek támogatására, vagyis a külföld bi­zalmára szorulunk. Tehát helyre kell dik­­tanunk országunk jó hírét, hogy feltámaszthassuk hite­lünket a külföldön. Óhajtjuk, hogy a trianoni békének nehéz anyagi áldozatait a jövőben termelésünk foko­zása és komoly munka által teljesíteni képesek legyünk, de elvárjuk a nagy­ antant részéről, hogy be fogja váltanni a kilátásba helyezett könnyebb­ségeket és megvalósítja ígéreteit ez áldozatok teljesítése körül. Minden további haladásnak alfája és óme­gája az, hogy a régi elszámolásokat megejtsük és hogy­ tisztán lássunk abban, hogy erőnknek megfelel-e az, a­mire vállalkozunk, vagy hogy­ túl nagy erőkifejtést oktrojálnak-e reánk, mely már csírájában elfojtana minden jó szándékot. Óhajtom, hogy Hegedűs Lórántna­k sikerül­jön egy olyan költségirányzatot az országnak­ bemutatnia, a­mely a kibontakozás útjait egyen­­­tetve, szilárd alapot biztosít a gazdasági munka­­ és a gazdasági rekonstrukció számára. Ha ezt elérjük, akkor az 1921. év diadalmas esztendő lesz, a­melyre mint a kiapadhatatlan magyar erő­­­­nek fényes dokumentumára büszkén mutathat­­ rá, bármi nehéz sorsban is, ez a szegény, meg-­ tépázott ország. Hanny Ferenc dr. a budapesti tudomány-egyetem rektora: Az uj esztendőtől várom az egyetemen. a­ teljes rend, nyugalom és béke helyreállítását,­­ mert ezek nélkül a tudomány művelése nem le­­­hetséges. Inter arma silent Musae. Az új esztendőre nézve az az óhajtásom,­­ hogy "tanárok és hallgatók egyek, legyenek a ke­resztény magyar ihaza szeretetében nemcsak sza­vak hanem tettel, a tudomány művelésével és a hazai kultúra előbbrevitel­ével, mert ebben rejlik"­­" záloga Magyarország feltámadásának. Szterényi József báró o. b. t. k. nemzetgyűlési képviselő: Általában is nehéz jóslásokba bocsátkozni, de különösen nehéz a mai viszonyok között. De azért megpróbálom. Ha a jogrend helyreáll és a komoly munka, a gazdasági munka megkezdhető­ lesz és ha ebben az országnak még egy jó termés­­ is segítségére jön, akkor hatalmas lépést tehetünk a gazdasági konszolidáció felé. Minden a munká­tól függ. Ha ezt komolyan végezzük és a politika a maga szűklátókörű irányzatával fölhagy, akkor megjön a kibontakozás másik föltétele is: a kül­föld bizalma. Ha pedig ez a bizalom ismét helyre-­ áll, akkor a termelés, az okos pénzügyi politika következtében érezhetővé fog válni valutánk ja­vulása is. Ehhez még csak egy dolog kívánatos­, a nemzetgyűlés magábaszállása, az, hogy a pár­­toskodás helyébe ott az okos munka lépjen. Herczeg Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke"­Irodalmunk házatáján bajok vannak és­­ ezek a bajok szerves összefüggésben állanak a­ nemzet súlyos betegségével. Irodalmunk és áb­ta-J­­ában szellemi életünk betegségén a nemzet gyó-­ gyulása­­érdekében sürgősen segíteni kell. Jön-j nie kell valakinek, a ki művelődésünk mind­egyik tényezőjére egyaránt kiható egységes nem­zeti kultúrprogramot hoz és ezzel határozott irányt szab a nemzeti irodalomnak, művészet­nek, tudománynak és az iskolának is. Irodalmunk­ és egész szellemi életünk ettől az egységes irá­nyító programtól­ várhatja betegsége elmúlását és szellemi életünk egészsége nyomán új életre kel a nemzet.

Next