Budapesti Hírlap, 1921. január (41. évfolyam, 1–24. szám)

1921-01-26 / 20. szám

Budapest, 1921. $km 1 Ikorona* XII. évfolyam, 20. szám Szerda, január 26. UDAPESTi Hírlap Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési áraki Egéss évre SSO kor., félévre 140 kor., negyedévre 70 kor., egy hónapra 35 kor. Egyes szám ára mindenütt 1 kor. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési Irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztőség: Vili. ker., Bükk Szilárd­ utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körút 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. belk­i gyakorlaton. Budapest, jan. 25. Pannonhalma, a magyar Mon­s Sacer, ér­dekes vendégeket kapott. Körülbelül harminc nemzetgyűlési képviselő Staller volt miniszter elöljárósága mellett zarándokolt oda, hogy lelki gyakorlatot tartson. A pannonhalmi főapát h­ívta meg őket azzal, hogy „a magyar nemzet alaprakó s építő munkásainak vágyó lelke ott szívódnék tele — ezer év leheletétől felpezs­dülve — az uj honalapítás nagy és bölcs mun­kájához szükséges isteni kegyelmekkel44. A ki tudja, hogy Loyola Ignácnak intézménye a lelki gyakorlatokról világszerte milyen nagy hódítá­sokat tesz és hogy a többi keresztény felekezet is az erkölcsi és a hitélet mélyítése céljából bizonyos változtatásokkal szintén kultiválja a lelki gyakorlatok rendszerét, az nem fog fel­­sőbbségesen mosolyogni a pannonhalmi zarán­dokcsapaton. Tartalék-gondolatokkal sem illik zavarni a zarándokok ájtatosságát. Nem közép­kori tünet ez, nagyon is a jelenkor motívumai késztetik a hívőket arra, hogy lelkiismeretüket megvizsgálják, lelküket felfrissítsék és a keresz­tény tanításokról és igazságokról elmélkedje­nek. A jelenkor uralkodó eszméi, a mai embe­riség példátlan szenvedései, az erkölcsi zavarok a világélet minden megnyilvánulásában, nem a keresztény elvek diadalát hirdetik. Minden filo­zófiával, minden diadalmas világnézlettel szem­ben pedig a keresztény meggyőződés azt vallja, hogy csak­ a keresztény gondolat állíthatja helyre a megbomlott világrendet, a­mi csak a keresztény lélek megtisztulásával, újjászületé­sével történhetik meg. Erre valók a lelki gya­korlatok. Pannonhalmán tehát három-négy napon át a képviselő urak nem kolostori eszem­­iszommal, nem jóféle sogi bortól fellelkesültem fogják tölteni idejüket, hanem szentmisék, pré­­­dikációk és konferenciák hallgatásával, elmél­kedéssel és lelki elvonultságban. A bencés rend egyházi komolysága és évezredes magyar hű­sége fog lebegni a lelki gyakorlatok fölött. A mondottakból kitetszik, hogy egyálta­lán nem akadunk fönn a pannonhalmi lelki­­gyakorlatokon. Azért, mert képviselők? Bár előbb vizsgálták volna meg lelkiismeretüket. Hamlet azért nem döfte le sötétlelk­ű mostoha­apját imádsága közben, nehogy lelke üdvözöl­jön szálljon mennybe. Mi meg azért nem zavar­juk ájtatosságukban a képviselő urakat, mert lelki fölemelkedésüktől csak jót remélhet az ország. A Mons Sacer tetejéről, a­honnét a kró­nika szerint a honfoglaló Árpád is gyönyör­ködve tekintett szét, egy jókora darab, a termé­szettől bőven megáldott országrészt láthatnak a kéklő Bakonnyal a háttérben. Azonban a ter­mészet szépségein és áldásain keresztül is meg kell látniuk a ravatalra tett országot és a gyász­­baborult nemzetet, mely mint villámsujtott fa áll az emberiség erdejében. A keresztény lélek elsősorban magában keresi a hibát és csak aztán másban. Megtettünk-e mindent, hogy a nemzet sorsát régi, virágpartos medrébe terel­jük vissza? Nem tettük meg. A viharos idők­ből nehezen tud kibontakozni, kiformálódni az ép magyar lélek. Kiábrándult, vagy megkótya­­gosodott, holott az, életért kellene lelkendeznie. Csak azt érzi, hogy egy iszonyú földrengés ráz­kódásain ment keresztül, de nem tud alkotó kézzel hozzáfogni semmihez. Nemcsak az or­szághatárok, a nemzetközi erőviszonyok változ­tak, de a­mi sokkal nagyobb baj, az emberek kivetkőztek erkölcsi mivoltukból. Csak a poli­tizálásban erőltetjük meg magunkat, de mivel a munkához nem értünk, a politikához sem értünk. Nem tartunk lépést az idők változásá­val. Csak bonyodalmakat teremtünk, de nem megoldásokat. A közéleti események főfájást okoznak, de nem a törekvések tisztulását. Ez a nemzedék azt hiszi, hogy a keresztény nemzeti iránnyal valami újat teremtett. Ez csalódás. A keresztény irányt már Szent István jelölte ki a­ magyarnak. A nemzeti irány pedig megvan mindenkiben, a­kinek hazája van. De a leg­if­jabb, a legtisztultabb irányok is csak a régi bűnök nélkül válnak be. És nemcsak az irányo­kon múlik a nemzet sorsa, hanem az embere­ken is. Mindenekelőtt új embereket kellett volna teremteni. Itt történt a nagy mulasztás. Nagy­beteg van a háznál és orgiákat csapunk. Kül­­ellenség áll határainkon és belső ellenségeinket tenyésztjük. Nem az­ integritásra szegződik sze­münk, hanem az aranyborjúra. A nagy ínség­ben meg kellene egymással osztanunk a falat­­kenyeret és kiraboljuk egymást irgalmatlanul és kidobjuk egymást lakásainkból. Átkozzuk a destrukciót és letörünk minden tekintélyt. Dühö­sen vi­harzunk egy pohár vízben és nem vesz­­szük észre a viharok közeledését. De ne folytas­suk, ne keserítsük egymást. Nem ilyen az igazi magyar lélek és hazugság, hogy nincs már az országban más, mint csupa összetört magyar. Csak keressük meg lelkünket. Ez a nagy lelki gyakorlat, a nemzet megújulása a legégetőbb szükségletünk. Minden egyéb megújulás csak­ ebből indulhat ki. Párisi levelek.­ ­ Párisi, január 19. Mint egy, a mozivászonra vetített képsorozat vonul el a lelki szemeim elött a budapesti párisi út minden impressziója. Alig két nap alatt annyi benyomást szereztünk, oly sokféle embert ismer­tünk meg és oly sokféle viszonyt tapasztaltunk, hogy szinte álomnak tűnik fel mindaz, a­mit ez alatt a rövid idő alatt átéltünk. Budapest és Bécs között tíz nagy Pirusm­ann­­kocsiból álló számozott helyekkel ellátott és jól fűtött gyorsvonat röpít bennünket, melyet német mintára, mindinkább kezd a köznyelv D-vonatnak (drinsend) elnevezni. Ha visszagondolunk az alig egy évvel ezelőtt még igen sok helyen fűtés nélkül, betörött ablakokkal közlekedett vasúti kocsikra, akkor igazán le kell vennünk a kalapot a Már­ céltudatos, szakadatlan munkássága előtt, mely a romokból ily gyorsan tudott újat alkotni. Egy-kettőre Bécsben vagyunk. A Magyar Kül­ügyi Társaság kis deputációját, melynek Apponyi Albert gróf az elnöke és vezére, Paikert Alajos és én pedig a tagjai, a Magyar Ház vendégszeretete fo­gadta. Borongó lejekkel járunk azokban a szobák­ban, melyeket Tiszáról nevezett el a kegyelet. Mekkorát is fordult azóta a világ, hogy a háborús idők miniszterelnökei ide jártak, itt tartózkodtak, itt tanácskoztak, inneni mentek a királyhoz kihall­gatásra! A Magyar Ház ma a nagy idők emlékeinek­ a szimbóluma. • A magyar királyi udvari kancellária, az erdélyi kancellária, az 1867. óta lefolyt félszá­zad közös ügyes vitáinak, küzdelmeinek az emléke, mind­ezekhez a falakhoz fűződik. Ma a magyar követség viszi benne kicsi kis országunk ügyeit . Bécs­ ez a nagy, de velünk szemben szívtelen vá­gta éppolyan közömbösen nézi a kis magyar szige­tét, mint ahogyan tette évszázadokon keresztül. Bécs mindig csak magával törődött, barátait is aszerint válogatta meg. Most aztán, hogy elmara­doztak, azok, a­kiket az érdekük az ő baráti körébe vonzott, nagyon, de nagyon elhagyott lett az egy­kori császárváros. Utcái már kora este néptelenek, nyilvános helyiségei gyorsan kiürülnek és megje­gyeztük magunk közt, hogy ez a detronizált „biro­dalmi"­ főváros olyan benyomást tesz az emberre, mintha egy generálist századparancsnoks­á degra­dálták volna. Bécs mindig az egész monarkia szék­helyének gerálta magát, hiába volt dualizmus, tehát egész organizmusa és gazdasági élete is egy ötven milliós állami alakulat középpontján­ volt megszer­vezve és ime, egy gazdaságilag lezü­llött, teljesen bi­zonytalan jövő előtt álló, alig hatmilliós kis or­szág fővárosaként maradt meg! Csoda-e, ha minden intézménye olyan, mint mikor a kövér ember leso­ványodik, de még a rési ruháját hordja s az lö­työg rajta? Aztán a drágaság, mely itt­­még inkább érez­hető, mint Budapesten! A konflis (valahogyan meg na hallják ám budapesti kollegái!) csekély kétszáz koronát követelt egy rövid fuvarért és csak duz­zogva lehetett százötvennel kielégíteni. A vendég­lőben a húsétel 75—80 korona és ugyanilyen arány­ban élvezhetjük a többi árakat is. Jó innen minél hamarabb elmenni. Nem mulatságos manapság Bécs­ben lenni, az egykori „fidélis" városnak nyoma sincs többé. Utazunk is már. Az Orient-expressz röpít ben­nünket Münchenen és Strasszburgon át Paris felé. Most aztán bőségesen van alkalmunk arra, hogy a valuta-különbözet ijesztő voltán keseregjünk. Az expressz-vonalon mindent frankban kell fizetni, már a­ menetdirat is és ezzel magyarázható meg az, hogy Bécstől Par­sig huszonötezer osztrák koronával többet vasalnak be­ az utastól. Az étkezés hasonló előnyös számítás szerint történik. Az ebédért csekély tizenöt frankot kell fizetni, a­mi még magyar koro­nában is több, mint ötszáz korona, de az osztrák valuta szerint még több. Viszont ezzel szemben óriási engedményt is tesz az Orient-expressz Társa­ság. Az italt ugyanis megengedik annak az ország­nak a valutájában fizetni, a­hol a vonat éppen ke­­resztülfut, tehát Ausztriá­ban osztrák koronával, Né­metországban meg­­márkával. Szédületes nagylelkű­ség. Miután előbb a bécsi piacon, tehát osztrák ko­ronával vásárolt ebédet megfizetteti francia frank­ban s e mellett szemforgató szerénységgel csak tizenöt frankot számit egy ebédért, holott a Buda­pest—Bács közti étkezőben, lám, azok a gonosz ma­gyarok száz koronát vasaltak ki tőled, te jámbor utas, ráadásul megengedi, hogy ugyancsak Bécsben vásárolt sörödet koronában fizetheted ki Vakulj — ezúttal nem magyar, hanem mindenféle utas, mert most már különféle nációbeli útitársaink vannak! A Közép-Európán végigfutó vasút közönsége is nagy változáson ment át a háború óta. Azelőtt ezeknek a nemzetközi nagy vonalaknak a publiku­mát leginkább az üdülni vágyó, tehát valamilyen fürdőhelyre, meg a szezon szerint téli, vagy nyári tartózkodásra utazó vagyonos emberek tették ki, a­kikhez járult aztán néhány diplomata, nagyteres­, kedő és egyéb. Mostanában már az üdülőhelyekre utazóknak a csapata is megváltozott, mert ugyan ki bírja el a méregdrága rivierai, meg svájci tartózko­dást? Igaz ugyan, hogy a drágulás ezeken a helyeken nem tartott lépést azokkal az arányokkal, a­minők­höz mi vagyunk hozzászokva, de megint csak a va­luta­különbözet az, a­mely az üdülők igen nagy ré­sze számára lehetetlenné teszi manapság a régi szó­rakozások­­ folytatását. És helyükbe új gazdagok lépnek, a­kik megtöltik a nemzetközi vasúti vonala­kat is. Nos, az Orient-expressz publikumának a zö­mét is ezek alkotják, a­kik erősen igyekeznek az uraságukat fitogtatni azzal, hogy pezsgőt isznak és nagy borravalót adnak. Ad vocem borravaló! Ebben a kérdésben tény ugyan az, hogy itt aránylasi sokkal csekélyebb aj ám A politika eseményei. A kormányzópártból. — .A szabadkirályválasztók álláspontja. — Rögtön­­zött értekezlet Halléról, ellen----­Megírtuk többizben, hogy a kormányzópárt kebelében a szabad király választók, különösen Anca­ri­ssvék akciója óta gyakran tanácskoztak a király­kérdésben való jövő állás­foglalásukról. Most arról értesülünk, hogy a szabad király választók kíván­ságai ezek: a király lemondását be kell cikkeln ezni és az alkotmány revíziójának törvénybe iktatása után a nemzetgyűlés rendelje el a királyválasztást. Ennek legdemokratikusabb formája a népszavazás.

Next