Budapesti Hírlap, 1921. június(41. évfolyam, 117–141. szám)
1921-06-01 / 117. szám
s 1921 janum 1. ember, mint Andrássy Gyula, aki látta, hogy Tiszacsittén gróf a halálba ment, olyan nagy férfiúnak, vaint Andrássy Gyula, ilyen esetben nagy kötelességei vannak Én azt állítom, hogy jóhiszeműen ugyan, de nagy hibát követett el. Andrássynak, aki alaposan informálva volt, másképpen kellett volna eljárnia. Ha Tiszának erejét Andrássy Gyula gróf nagyságával lehetett volna párosítani, (Zajos derültség) akkor a háború alatt és a háború után is bizonyára egészen más viszonyok közé jutottunk volna. Andrássy és Tisza közti évtizedeken át folyó harc végzetessé vált különösen a háború alatt. Kerekes Mihály: Családi politika. Rassay Károly: Kaszinói szórakozás. (Zaj) Andrássy Gyula gróf: Kikérem magamnak, ez gyanúsítás, ez ellen tiltakozom, én nem csináltam soha családi politikát. (Zaj.) Sándor Pál: Én ezekre a dolgokra csak azért tértem ki . . . Andrássy Gyula: Mert beléptem a keresztény pártba. (Zajos közbeszólások ) Sándor Pál nagyon csodálná, ha olyan férfiú, toint Andrássy Gyula gróf, úgy cselekednek, mint azok a gyöngébb emberek, akik kifogyván az egyéb argumentumból, azzal állnak elő, hogy zsidó, önost is épp oly nagyrabecsüli Andrássyt, mint annak előtte, amikor még nem tette meg ezt a Pálfordulást. (Zaj.) Két órára járván az idő, a nemzetgyűlés ebélelni ment s Sándor Pál délután folytatta beszédét. A tóélaiéni is kés. Sándor Pál folytatta beszédét. Vályi Bódog cikkéből adatokat sorolt föl arról, hogy Ausztria a háború utolsó évében mily alávaló módon rágalmazta Magyarországot. Czernin, mint külügyminiszter, fizetést kapott tőlünk, mégis rágalmazott bennünket, tetteit árulásnak kell bélyegezni. (Helyeslés.) Elmondja azután, hogy egy volt osztrák-magyar külügyi osztálytanácsostól levelet kapott, melyben utal arra, hogy Pichon francia külügyminiszter tárgyalt Károlyi Mihállyal a különbékéről, de mert Pichon rossz információt kapott Károlyiról, a tárgyalást nem folytatta. E levél szerint Andrássy közbenjárt Károly királynál, hogy Károlyit le ne tartóztassák. Tudja azt, hogy Károlyit akkor minden pillanatban le akarták tartóztatni. Andrássy abban az időben óva intette a kormányt, hogy Károlyit letartóztassa, nehogy belőle mártírt csináljon. (Zaj.) Andrássy és Tisza között rettenetes harc folyt (Közbeszólások jobbról: Családi harc!) Sándor Pál: Tisza és Andrássy olyanokat mondottak egymásnak, hogy a mai nemzetgyűlés is fölháborodnék az ilyeneken. Elvárta volna akkor Andrássytól, hogy ő vegye át a halaimat. Ha Tisza István került volna abba helyzetbe, amelybe Andrássy jutott, nem követte volna Andrássy eljárását, hanem itt maradt volna. Meg kell állapítani azt is, hogy mi történt nálunk otóber 23-án. Fiuméban lefegyvereztük a magyar katonákat, Debrecenben a Gotterhaltét játszották. Az ülés késő estig tartott és este az ellenzék, illetve a Károlyi-párt a kupolacsarnokban értekezletet tartott. Már itt vetették föl a nemzeti tanács tervét, melyet még aznap este akartak megalakítani a Károlyi-palotában. Károlyi a Házból este 9 órakor Andrássyhoz ment vacsorázni és azután negyed 11 órakor kezdődött só ülés a Károlyi-palotában. Itt ezt mondotta Károlyi: „A nemzeti tanácsot akarjuk megalakítani, minthogy mindenütt van, de mivel a kormány lemondott és lehetetlen a közhangulat elől kitérni, helyesebb a kormány átvétele, a mint az uralkodó nem zárkózhatik el, természetesen a parlamenten kívül álló elemek részvételével. A király alkalmasint Andrássyt akarja külügyminiszternek." A szociálfisták ellenezték Andrássy külügyminiszterségét, a radikálisok s a függetlenségiek küzdöttek érte. Őtt voltak Batthyány Tivadar, Hock János, Jászi Oszkár, Szende Pál, Garami Ernő, Kunfi Zsigmond, ■Yagy Ferenc, Harrer, Rácz Gyula, Purjesz Lajos, Lovásztó. Azután megtörtént a megegyezés. A szocialistái nem akartak többé köztes külügyminisztert. Végére mégis elfogadták Andrássyt közös külügyminiszternek, de úgy, hogy 8—10 nap alatt át kell vedlenie magyar külügyminiszterré. Negyed egykor Károlyit a telefonhoz hívták. Onnan sápadtan tért vissza azzal, hogy a király Andrássyt kinevezte közös külügyminiszternek. Rettenetes kavakodás támadt és erre elhatározták a nemzeti tanács megalakítását. Az egészet Windischgraetz mahinációjának tulajdonították, hogy Andrássyt egyszerre kancellárnak nevezték ki. Andrássy közbeszól: Kancellárnak? ■ Sándor Pál: Rendesen ugy hívták. Andrássy: Hangulatot akartak csinálni. Sándor Pál mindezek után megállapítja, hogy tulajdonképpen Andrássy Gyula volt a nemzeti tanács megalapítója. Soha alkalmasabb ember nem akadhatott volna a kormány átvételére, mint éppen Andrássy Gyula, akinek akkor a hatalom élére kellett volna állania, hogy tudásával, bölcseségével uralja a helyzetet. Hiszen épp Andrásssy mondotta, hogy Károlyit nem szabad magára hagyni. Andrássynak tehát itt kellett volna maradnia és nem Bécsbe menni külügyminiszternek. Akkor életével játszott Wekerle is és mégis itt maradt. Kockáztatta egykor életét Andrássy atyja is. Andrássy Gyula gróf: Én jobban kockáztattam akkor az életemet, mint maga itt a bankokban. Sándor Pál : Én soha a bankokban nem ültem ... Azután azt vitatja, hogy abban az időben igenis szüksége volt az országnak a nemzeti tanácsra. Hiszen a legnagyobb hazafiak csatlakoztak hozzá. Nem akar neveket említeni, csupán kettőt, nevezetesen Haller Istvánt és Túri Bélát. (Derültség jobbról és a szélsőbalról.) Idézi Malternak az Alkotmány 1919. január 23-iki számában megjelent cikkét, melyben a forradalmat dicsőíti és a sajtó meg gyülekezési szabadságot kívánja. Túri Béla pedg a köztársaság mellett írt több cikket. Csatlakozott akkor a nemzeti tanácshoz a katolikus népszövetség és a középponti sajtóvállalat is. Végül még a külső politikáról szólott. Sokat hallott a korridorról. Benes most a korridor ügyében Utazik. Jugoszláviában demokratikus kormány van és 52 kommunista képviselő. Románia most a földosztással csinál népszerűséget magának. E mellett a románok a szocializmus felé hajlanak. Valamint Csehországban is szocialista uralom van, mely mindinkább a kommunizmus felé hajlik, így van ez Ausztriában is. De erős a szocializmus Németországban, Franciaországban, sőt Angliában is munkásforrongás van. (Zajos fölkiáltások: Itt soha- ha azzal az elszántsággal állott pártja élére, sem lesz többé bolosevizmus.) Nem is lesz nálunk. Ez bizonyos, de kívülről bennünket feudálisoknak és államunkat konzervatívnek tekintik. Nekünk pedig úgy kell viselkednünk, hogy ellenségeinket megnyerjük és össze kell tartannunk és meg kell értenünk egymást. Hivatkozik arra, hogy két erős konzervatív emberünk van: Appolnyi Albert gróf és Rákosi Jenő. Mind a kettő konzervatív volt a múltban és ma mind a kettő összetartásra, megértésre int bennünket és arra, hogy az egészországnak osztályos vallásfelekezet (Közbekiáltások: Faj!) fajkülönbség nélkül össze kell tartanunk. Azzal végzi beszédét, hogy bízik benne, hogy az ország reájuk fog hallgatni. (Tetszés a szélsőbalon.) Andrássy válasza Sándor Pálnak. Sándor Pál hosszú beszéde után Andrássy Gyula gróf személyes kérdésben válaszolt. Soha amaiyi dicsérő és magasztaló szó között nem látott annyi mérgezett tőrt, mint Sándor beszédében. Kedve volna részletesebben válaszolni, hogy e tőröket Sándor lábai elé vethesse. Rámutat arra, hogy Sándor mennyire ártott annak a fajnak, melynek épp élő harcosa. Neki Sándor szemére vetette, hogy antiszemitává vedlett, de ő azt a fajt csak korlátok közé akarja szorítani épp a múlt tapasztalatai folytán, hogy mindent megtegyen, hogy ez a politika a mérséklet útján maradjon és visszatartsa azoktól a túlzásoktól, melyek épp annyira kárára vannak a zsidó fajnak, mint a magyar nemzetnek és ártanak a magyar becsületnek, a magyar békének, a magyar jövőnek. (Úgy van jobbról.) Arra kéri Sándort, hogy ne nehezítse meg a helyzetét azzal, hogy mindenkit bepiszkít, mindenkire rámondja, hogy forradalmár csak azért, hogy bebizonyítsa, hogy a zsidóság nem vett nagy részt a forradalomban. A forradalomnak igenis sok oka vám, de ez nem bizonyítja, hogy a forradalom fölidézésében a zsidóság egy részig is hozzá nem járult. Vázsonyiról, noha most ellen-, fele, elismeri, hogy a legnagyobb hazafias bátorsággal küzdött a veszély percében a nemzeti irányzat mellett és küzdött a fölfordulás ellen, melyet ma már Ő is szeretne elfelejteni. — Vázsonyi Vilmos: Miért? Ma is küzdök ellene! — Andrássy: Amikor itt fölforgató irányzat dúlt Vázsonyi kiálloit a bástyára és fölvette a küzdelmet. Bárcsak többen lettek volna a zsidók közül hozzája hasonlók, akkor ma nem volna oly nagy az antiszemitizmus. Hogy a háborút elvesztettük, annak fő oka volt, hogy az antant sokkal erősebb volt. A forradalmak csak elősegítették a vereséget, de a forradalom legborzasztóbb vétke volt, amikor megakadályozta, hogy akkor legyen katonánk, mikor Magyarország védelméről volt szó. Amikor a Kárpátokat kellett volna védenünk, akkor ez a defetista forradalmi banda megakadályozta, hogy tűrhető békét kössünk. (Igaz!) Azért nem tudtunk jobb föltételeket elérni, mert le voltunk fegyverezve. Téved Sándor Pál, amikor azt mondja, ú szóló azt hitte, hogy nem lesz forradalom. Sőt éppen azért vállalkozott a külügyminiszterségre, mert tudta, hogy a forradalom küszöbön van. Éppen ezért ajánlotta föl a külömbékét, noha fájdalmas volt a német szövetségestől elszakadni. Csak a békével vélt® akkor a forradalmat legyőzni. Kijelenti, hogy soha senkinél lépést nem tett, hogy Károlyit le ne írta Jakab Ödön. Az éjjeli szekrényemen megnéztem az órát: hat óra! — Hát ez az óra megbolondult? — álmélkodtam magamban. — hisz odakütii, úgy látszik, még sötét van. Június ... és még reggel hat órakor . . .. sötét! Merő képtelenség! A zsalugáter szárnyait szétlöktem s kinéztem a kertbe, hová az udvar fenekén lévő lakáscím ablakai nyíltak. Csakugyan sötétség! Semmi sem mutatott arra, hogy hat óra lenne már. Csak az éjszaka volt hangosabb, mint rendesen szokott Innen is, onnan is tompa zúgás búgott felém a környékről, amilyen országos vásárok alkalmával szokta a nyüzsgő piacokat betölteni. A kertben is ésidőn szokatlan mozgolódás mutatkozott: a madarak különös, ijedt csipegéssel nyugtalankodtak a fák kandsátora alatt, mintha valaki az álmukból fölriasztotta volna szegényeket. Olyan aggódásféle sírt ki a csipegésükből. Nem értettem sehogysem a dolgot s engem is valami nyugtalanító, kellemetlen hangulat vett elé. Már az órám szokatlan sietése is holmi babonás sejtelmekkel zavart. Otthagytam az ablakot és kisiettem a lakásból, hogy lássam: mi van az udvar felöl? A fonint az előszobába kiléptem, a kíváncsiságom még jobban kezdett nőni, mert künn a folyosókról baljóslatú zaj itté meg a fülem. Erre is, arra is sűrűn csapdosták az ajtót s nagy lótás-fulás dobogása hallatszott. Végigszaladtam az előszobán, serényen kizártam az ajtót s a mennyire az éjjeli pongyolám en-gedte, kidugtam a fejem az ajtónyiláson. A szom- *szédaim éppen ekkor rohantak el a lakásán előtt, — Mi történt? — kiálték utánuk. De nem volt kedve senkinek felelni, csak rohantak tovább a lépcsőház felé, hol a lakók egymást lökdösve tolongtak le az emeletekről, mintha égne a ház, vagy földindulás volna. Most már én is alaposan megszeppentem! Visszarohantam gyorsan a szobámba. A legszükségesebb ruhadarabokat nyakra-főre magamra kapkodtam s nyitva hagyván magam után mindent futottam én is, a merre futni a többieket láttam. Engem már nem bökdösött senki, sem a folyosón, sem a lépcsőkön, mivelhogy akkor már az egész nagy bérház ki volt teljesen ürülve. Mikor a kapuba leértem, szinte hanyatt estem a csodálkozástól! Nem tudtam elképzelni, hogy mi baj lehet? Az utca csordultig tele volt népséggel. Mint egy hatalmas, fekete áradat, zsibongott, zúgott a sokaság mindenütt. Férfiak, asszonyok, gyermekek össze-vissza beszéltek egyszerre s éppen azért alig lehetett a beszédjükből világosan kivenni valamit. Mindenki lelkendezve hadart és mindenki kelet felé figyelt, ahol pedig nem volt semmi sem látható, mivel keletet is épp oly vastag sötétséggel függönyözte el az éjszaka, mint a többi világtájat.De azért mindenki csak arrafelé nézett, mint ahogy a pályaudvarokon figyel a türelmetlen sokaság abba az irányba, honnan a megkésett vonattal valamely előkelő, kedves vendéget vár. Befurakodtam hamar a tömegbe, keresve egy nyugodtabb alakot, akit megszólítsak. Szerencsére a házmesterünket a hangjáról megismertem és a könyökömmel legott utat törtem hozzá. Izgatottan kórödni --- V CUWH 1V11 Voln au Keserűen, majdnem durván felelt: — Nincs itt semmi s többet már nem is leste! Ennek a bitang világnak befellegzett! — De, az Istenért, mi baj van? — Hát nem tetszik látni, hogy nem jött föl 3 lap! Pedig már hétre jár! — Talán az órák sietnek? — Nem sietnek azok! Az egész városban mindenütt jár! Hanem itt a világ vége! Nekünk harangoztak! Azzall hirtelen elkeveredett előkjai ismét a tömegbe. Megfagyott a vérem attól, amit hallok! Mindenre gondoltam, csak arra nem! Hideg veríték vert ki a testemen s a tömegfélelem nyomban velem is átragadt. Valami kimondhatatlan borzalom nyargalta végigminden idegszálam. Nehéz kábulat szállta meg az agyam s tehetetlenül engedtem magam sodortatni, a merre az utca hullámzása mozgott. Hallottam, hogy a nép kerültem zsinatot, kiabál, de a beszédjük csak úgy homályosan zsongott a fülembe, mint amikor félálomban halljuk az ágyunkból, hogy künn az ablakunk alatt beszélgetnek. Egy megriadt ember ész nélkül kapkodva handabandázott: — El kéne valakinek futni a rendőrségre! A másik azt hajtotta: — Félre kell verni a harangokat! Egy öregasszony kétségbeesve lamentált: — Gyerünk a templomba! Kérjük a jó istent hogy ne hagyjon el! De valaki közbekiáltott: — Oda hiába megy! Én ónnal jöttem Éasá mellettem be:zsúfolásig tele vannak a templomonál!