Budapesti Hírlap, 1921. augusztus (41. évfolyam, 169–192. szám)

1921-08-02 / 169. szám

2 1921 augusztus 2. tól a jobb jövő e türelmetlen várományosai — úgy annak csa­k más, a boslysevistiáik és uralmukon kívül fe­kvő oka lehet. A szerzőt nem azért küldte ki drága pénzen kiadója, hogy ezeket az okokat is fel ne ismerje, természetesen a népbiztosok, — közöt­tük Varga volt magyar pénzügyi népbiztos — útba­­igazításai mellett. A kommunizmus gyakorlati érv­ényesülésének két f©akadálya van: a többi, még a kapitalista be­rendezkedéshez ragaszkodó államok lényegében el­lenséges magatartása és az orosz bursonzia, hiva­talnok-osztály tartózkodása, szabottálása. A szerző az első körülménnyel, mint ideiglenessel, kevéssé foglalkozik az utóbbit azonban behatóan bírálja. Aliig talál eléggé megvető kifejezést azok megbélyeg­zésére, a­kik régi társadalmi helyzetükhöz ragasz­kodva nem hajlandók lelkesen támogatni azt a rendszert, melynek fő programpontja az ő kiirtá­suk. A polgári osztály tagjai, hogy éhen ne vessze­nek, kénytelenek alantas hivatalokban elhelyez­kedni, a szaktudással rendelkezőket pedig a nép­biztosok kényszerítik erre. Ettől az agyonrémített, tönkresanyargatott, mindenéből kiforgatott osztály­tól várná az orosz tanácsköztársaság és vele együtt Holstscher, hogy minden erejüket a rombolás töké­letesítésére pazarolják. Moszkvában egy külön piac létesült, a­melyen nem a vevők, hanem az eladók állnak sort. Utób­biak ugyanis kizárólag a polgári és főúri osztály tag­­jai, a­kik utolsó még megmentett tárgyaikat viszik eladni a pénzes és befolyásos proletároknak, hogy a vételáron a vígan garázdálkodó árdrágítóktól va­lamelyes élelmiszert szerezzenek. Ezen a sóhajok piacán tartott előadást Ho­­litscher egy megtört anyának, a­ki utolsó értéktár­gyaként gyermeke labdáját hozta eladni- És csodál­kozással kellett észlelnie a reakciós elem­ek makacs­ságát, mert bármily világos szavakkal is ismertette a kommünrendszer előnyeit, a szomorú anyát nem tudta felvidítani. Bámulatos tényleg — mi azonban inkább a szerző naivitását bámuljuk. Kint a patká­nyok — mondja az útinapló — olyan a burzsoázia, az éj sötétjében összebújnak előjönnek nyomorúsá­gos odvaikból, a­hová rekviráló biztosok kergették őket. Súgnak, búgnak és terveket szőnek. Azonban a részbizottság figyelmét elterelni nem tudják. A cári kormány titkosrendőrei, az annyiszor emlege­tett vérebek — valóban kitűnő idea — most a nép­biztosok szolgálatában állanak és ellen­forradalmá­rok után szaglásznak. Ezreknek azért kellett bitó­­fára kerülni, hogy Lenin és Trockij szolgáivá legye­nek a cári udvar kapui. Fényesen dolgoznak, az igaz. Éjjel kettőkor kellett volna egy ellenforra­dalmi mozgalomnak kitörnie Pétervárott és 12 óra­­­­kor az összes résztvevők, több száz ember már a­­ Péter Pál-erődben ült fogságban. Vannak azonban szelídebb, jóságosabb eszkö­zeik is a népbiztosoknak. Tudjuk, a kommunisták hadat üzentek Istennek, és a vallásnak. Hogy állás,­­­pontjuk helyességéről kézzelfogható bizonyítékkal­­ szolgáljanak a vakbuzgó köznépnek, a szentek sír­­jait, a zarándokhelyeket felásatták, a koporsókat­­ fel­törették és minderről mozgóré­tigk­épfel­vét­el­eke­t készíttettek, a melyet színházakban mutogatnak. Lássa a nép, hogy­ imádatának tárgya­ nem egyéb, mint néhány penészes csontváz és ö­sznnehagyott rongy. A leszakgatott szentképek helyén, a vallás­o­s népek ópium­­a felírást alkalmazták. Nem folytatom e rémképek felsorolását, a­me­­­­lyekkel csak azt óhajtottam kimutatni, mennyire érdemli meg a pártatlan bírónak kijáró elismerést. . Három hónap szerzője, a­ki mindezek észlelése után hazájába, Németországba visszaérkezve, azon tűnő­­­­dik, melyik igazi hazája; ott, a­hol született, vagy­­ Szovjetoroszország, hol az emberi jogokért küzde­n neki a haladás útján. Mi nem tűnődünk­ e kérdésen, Holitschernek a népbiztosok hazája bizonyára az igazi haza volna. Azonban joggal kérdezhetnék, mi közünk nekünk ehhez a szerzőhöz és nyakaiéként okoskodásaihoz. Valóban semmi, ha az ily irodal­mat távol tudnók tartani magunktól. Sajnos, azon­ban, éppen ezt nem tudjuk. Ne becsüljük alá az eseményeket jelentőségükben. Az ily­fajta művek természetesen közvetetlenül ritkán jutnak proletá­rok kezébe. Eljutnak azonban az úgynevezett intel­­lektuelekhez,­­ kik a beszedett bölcseséget, ha al­kalom nyílik, készséggel terjesztik és a tudományos szinti öltött propaganda romboló hatása szabad te­ret nyer. Nem gondolunk arra, hogy állami, ható­sági segítséget vehessünk igénybe az ily fertőző ol­vasmányok beözönlésének meggátlására. Van erre más mód­ is. A könyvárusok­­válogassák meg, mit importálnak, mit terjesztenek, mint irodalmi szen­zációt és mi az, a­melyet közérdekből terjeszteniük nem kívánatos. Ha pedig üzleti érdekből erre nem hajlandók, úgy az értelmiség legyen az, a­mely uta­sítsa vissza az ily kutmérgezést és kerülje annak a boltnak a tájékát, a­hol tudomány és irodalom he­lyett, kliákákról irt himnuszokat árulnak.­­ Ulain Fernic dr. vallomása. — A főtárgyalás hetvenkilencedik napja. — Ma folytatták Ulain Ferenc dr. kihallgatását. Dobó vallomásának körülményeiről adott részletes felvilágosítást. Dobót első alkalommal a bosnyák kaszárnyá­ban látta és már akkor igen rossz bőrben volt. A­mikor három-négy héttel később Dobót kihallgatták, panaszkodott, hogy ne­gyven­ fokos láza van, kérte, hogy vigyék kórházba. Dáni tábornok intézkedésére kórházba is vitték, úgy hogy mire főtárgyalás elé került, sokkal jobb kondicióban volt. Az elnök: Nem gondoltak arra, hogy nem sza­badna Dobót éjszakai kihallgatásokkal fárasztani, mert negyven f­okos láza volt; megkezdték a kihall­gatását délután két órakor és még éjfél után is tartott? A tanú: Azt, hogy negyvenfokos láza van, később hallottam. Az bizonyos,­­ hogy igen rossz színben volt, úgy festett, mint a­ki nem fogja sokáig húzni. Tudtam, hogy az ilyen kihallgatás fárasztó, de a bizonyítékoknak igen nagy halmaza volt ren­delkezésre és az én fölfogásom szerint az volt a fontos, hogy az igazságot szolgáljuk. Az elnök: Lehetett volna napközben, napo­kon­ át is kihallgatni. Éppen Tisza István meggyil­kolásának bűnpörében szigorúan be kellett volna tartani a törvényt, azt éjjeli kihallgatásokat pedig tiltja a törvény. A tanú: így kellett volna cselekedni, ma már belátom, de bizonyos, hogy így nem lehetett volna semmit elérni. Az elnök: A törvény szerint az ügyészségnek közvetetten kihallgatási joga van. Nem gondolja, hogy nem volt célszerű Dobot detektíveknek kiadni? Ez ügyészi, vizsgálóbírói kihallgatásnál szokatlan és oly eljárási mód, a­melyet később kifogás tár­gyává lehet tenni. A tanú: Ez a hatóság intézkedése volt. Az őr­nagy urat is ugyanaz a fanatikus szenvedelem ve­zette, a­mely engem vezetett az igazság kiderítésé­ben. Különben a komm­ün bukása óta a detektívek bekapcsolása a katonai akcióba általános. A tanú ezután áttér Sztanykovszky, Vágó és Bleyer amaz inszituációjára, a­mely szerint állító­lag ő szuggerálta vol­na nekik, hogy a felbujtás te­kintetében, bizonyos személyekre nézve terhelő val­lomást tegyenek. — Kijelentem, — mondja a tanú — hogy a­mikor a megbízást megkaptam, tudtam, hogy nehéz dolgom lesz, mert olyan emberek állanak velem szemben, a­kikkel nem lesz könnyű megbirkózni. Az előtérben volt egy óriási népszerűségnek ör­vendő egyén, két nagy népszerűségnek örvendő rafinált újságíró és egy csomó mindenféle vádlott, a­kiknek összeköttetéseik vannak és a­kiket bizo­nyos könnyelműség jellemez morális kérdésekben. Az itteni háromnapos Vallomástételemből megálla­pítható annyi, hogy intelligens, értelmes ember va­gyok és énnek nevében­ állítom, hogy lehetetlen volt, hogy az én részemről inkorrekt dolgok történ­tek volna. Nyugodt lelkiismerettel állítom, hogy e tekintetben senki sem vádolhat meg. Ulain dr. ezután hosszasan foglalkozik Sztany­kovszky és Vágó vallomásával és nyomatékosan til­takozik az ellen, mintha ő akár egyiknek, akár má­sinak valamit szuggerált volna. —­ A vizsgálóbíró előtt — folytatja a tanú — Vágó azt vallotta, hogy Friedrich nagyon sokat tudna beszélni, tudniillik a gyilkosságról, sokkal­­többet, mint én. Ezt én szuggeráltam? Azt vallja to­vábbá Vágó, hogy Friedrich is jelen volt, a­mikor hozták a hírt, hogy Tiszát meggyilkolták. Friedrich Hatvanyt magához ötelve, örvendezve mondta: Hála Isten, ezen is túl vagyunk. Ezt várjon én szuggerál­tam, vagy talán Margalits vizsgálóbíró? Ugyancsak Margantis vizsgálóbíró előtt vallotta Vágó, hogy meggyőződése szerint Friedrich élénk szerepet vitt a forradalomban. Nem tudom, Vágó vagy Sztany­kovszky állította-e, hogy Kérit és Fényest csak azért kellett a dologba berontani, hogy Friedrich bemártása ne legyen feltűnő. De hiszen Friedrich neve már jóval korábban szerepelt. Lehet, hogy van egy maffia, de nyugodt lélekkel megesküszöm, hogy nekem ehhez a maffiához semmi közöm nincs és nem volt. Ennek a tárgyalásnak az idő­szakában hozzám jött egy Kovacsik nevű ember, a­ki elmon­dotta, hogy Sztanykovszkyné esténkint följár a tör­vényszék épületébe és egy törött ablakon át érint­kezik Vágóval és Vágó az üzenetet továbbítja Sztanijkovszkynak. Ez a két ember egybehangzó vallomást tett, érdekük lehet, hogy egybehangzó vallomást tegyenek és annyi bizonyos, hogy kívül­ről jövő hatásra kellett így beszélniük. Hogy hon­nan jön ez a befolyás, nem tudom, nem is kutattam soha. A­mi az én szavahihetőségemet illeti, szabad­jon utalnom társadalmi áldásomra, előéletemre, fölfogásomra, mert ha a bíróság előtt én nem vol­nék szavahihető, akkor nem lenne az Sztupka alez­redes, Almássy Deniz grófnő és Csermákné sem, akkor hazugság mindaz, a­mit Hüttner mondott és odajut az egész tényállás, hogy összeomlott minden. Az elnök ezután ismerteti Vágónak és Sztami­­kovszkynak a tárgyalás során a tanúra vonatkozóan tett vallomását. Ulain megjegyzi, hogy ezek ostoba rágalmak és merő képtelenségek. Az elnök: Igaz-e az, hogy a tanú ur volt az, a­ki a szerepeket kiosztotta, mondván, hogy Hütt­­ner lesz a primadonna, Sztanykovszky az i­ztikus és Vágó a bohóc. Ezek állítólag a tanú úr szavai? A tanú: Nem emlékszem, hogy ezt mondta mi volta. Azonban „si non e vero, e ben trovato.“­ Tényleg Szlankovszky az intrikus és itt van bohóc,­­ meg primadonna is. — Kijelentem,­­ mondja Ulain dr., nekemi semmiféle érdekem nincs, hogy szigorúan ne a va­lóságot­ mondjam. Természetesen a vádlottaknak­­ érthető érdekük, hogy eltérjenek az igazságtól. A­ magam részéről is hangoztatom, hogy nagy ügy-­ védi munkát vég­eztem e perben, egyetlen fillér dí­jazás nélkül. Nekem egy emléktárgyam Tisza Ist-­­ván hagyatékából a legszebb honorárium. Foglalkozik ezután, a tanú Heltai ügyével. Egy reggel — mondja — felkereste őt Heltai édes­anyja és egy levelet adott át neki, melyet Heltai a­z ügyvédjének irt, azzal a kéréssel, juttassa el Károlyi Imre grófnak. A levélben Heltai a követ­kezőiket­ írja ügyvédjének: „Tervem a következő.­ Az ön segítségével összeköttetésbe akarok jutni Ká-­­rolyi Inne gróffal, a kinek tudomására akarok jut­tatni olyan dolgokat, abban az esetben, ha engem befolyásával kiszabadított, a melyeket ugy a Tiszti­­ügyben, mint­­te főkapitány ellen kellő módon fel­használhat ugy, hogy a Tisza-ügyet végleg tisztázza, "Friedrichet le fogják tartóztatni. Az okot e lépé­semre az adta, hogy tudomásomra jutott Friedrich­­nek egy kijelentése, tudniillik, hogy Heltait nem tehetem lehetetlenné, tehát bezáratom a bolondok-1. házába. Tervem­, hogy, ön beszél négyszemközt­­ Károlyi Imre gróffal, előadja e­ felsoroltakat és felszólítják, hogy ügyvédjével, Szilágyival nézessem át az ügyemet és ha ennek alapján meggyőződést­ szerep ártatllanságomról, tegyen lépéseket szabad-1­­­ábrahelyezésem iránt. Akkor hajlandó vagyok oly helyről, a hová Friedrich és társainak keze el nem ér, tanúvallomást tenni. Levelem három részre ta­gozódik, a Mattyasovszky—Tisza-ügy, a Friedrich­­orgazdaságügy és a Mattyasovszky—Károlyi Im­re­­ü­gy. “ — A levelet — mondja Ulain dr. — elvit­­tem Sztupka őrnagyhoz, a­ki a legnagyobb csodál­­kozásomra kijelentette, hogy eléstem, mert Heltai járt már nála. Heltai szerepéről még csak röviden akarok megemlékezni. A­mikor Jánosi Andort a katonai főtárgyaláson kihallgatták, igen erős éllel vallott mindenki, különösen Friedrich ellen. A tárgyalás után Jánosi Andort két detektív elvitte és nyolc-kilenc nappal később jött egy, kommüniké egy déli lapban, hogy a rendőrség letartóztatta. Az ezt követő napon Heltai közölte velem, hogy Jánosi Andor megszökött. Elmondotta Jánosi Andor, hogy az ügyészségen Friedrich és Polónyi rá akarták venni, hogy mondja azt, hogy terror alatt tett ter­helő vallomást a katonai tárgyaláson. Jánosi An­­­dor ügyesen megszökött. Elmondja ezután a tanú, hogy Heltai milyen körülmények között szökött Bécsbe. — Heltai szökéséről — mondja, két felfogás alakult ki: Sztupkáé és az enyém. Sztupka felfogása az volt, hogy Heltai előre elhatározta hogy nem jön többé vissza. Az én felfogásom szerint Heltai, amikor kiment, jóhiszemű van, de kint szedték le a hibáról. A tárgyalást holnap folytatják. Az oroszországi hadifoglyaink hazaszállítása. Genfi jelentés szerint a genfi Nemzetközi Vörös­­kereszt Bizottság a következő kommünikét közli a lapokkal : Különböző, a sajtóban legutóbb megjelent ér­tesülés nyomán, a­melyek szerint a magyar hadi­foglyoknak jelentőségteljes tömegét tartják még visz­­sza Szibériában és Oroszországban, a Nemzetközi Vöröskereszt Komité a következők emlékezetbe idé­zését tartja szükségesnek: 1. 1920-ban és 1921-ben a nemzetközi komité missziói 40.000-nél több ma­gyar hadifoglyot szállítottak haza. 2. Az Oroszor­szágban és Szibériában tartózkodó azokat a magyar hadifoglyokat, a­kik­­haza szándékoznak térni, a nemzetközi komité munkájával, a népszövetség együttműködésével, még a tél beállta előtt haza­­szólítják. 3. t­ehetetlen hazatérésre kényszerítetni azokat a hadifoglyokat, a­kik, a maguk jószán­tából, Oroszországban akarnak­ maradni. Számba kell venni a volt osztrák-magyar monar­kia hadifog­lyainak ama nem csekély tömegét, a­kik járványok vagy balesetek következtében meghaltak Oroszor­szágban, vagy Szibériában. E meghaltak pontos szá­mát még nem lehetett meghatározni és ennek a számtalan szerencsétlennek a hozzátartozói talán so­hasem fogják megtudni, voteaképpen 151 is­ történt

Next