Budapesti Hírlap, 1921. augusztus (41. évfolyam, 169–192. szám)
1921-08-02 / 169. szám
2 1921 augusztus 2. tól a jobb jövő e türelmetlen várományosai — úgy annak csak más, a boslysevistiáik és uralmukon kívül fekvő oka lehet. A szerzőt nem azért küldte ki drága pénzen kiadója, hogy ezeket az okokat is fel ne ismerje, természetesen a népbiztosok, — közöttük Varga volt magyar pénzügyi népbiztos — útbaigazításai mellett. A kommunizmus gyakorlati érvényesülésének két f©akadálya van: a többi, még a kapitalista berendezkedéshez ragaszkodó államok lényegében ellenséges magatartása és az orosz bursonzia, hivatalnok-osztály tartózkodása, szabottálása. A szerző az első körülménnyel, mint ideiglenessel, kevéssé foglalkozik az utóbbit azonban behatóan bírálja. Aliig talál eléggé megvető kifejezést azok megbélyegzésére, akik régi társadalmi helyzetükhöz ragaszkodva nem hajlandók lelkesen támogatni azt a rendszert, melynek fő programpontja az ő kiirtásuk. A polgári osztály tagjai, hogy éhen ne vesszenek, kénytelenek alantas hivatalokban elhelyezkedni, a szaktudással rendelkezőket pedig a népbiztosok kényszerítik erre. Ettől az agyonrémített, tönkresanyargatott, mindenéből kiforgatott osztálytól várná az orosz tanácsköztársaság és vele együtt Holstscher, hogy minden erejüket a rombolás tökéletesítésére pazarolják. Moszkvában egy külön piac létesült, amelyen nem a vevők, hanem az eladók állnak sort. Utóbbiak ugyanis kizárólag a polgári és főúri osztály tagjai, akik utolsó még megmentett tárgyaikat viszik eladni a pénzes és befolyásos proletároknak, hogy a vételáron a vígan garázdálkodó árdrágítóktól valamelyes élelmiszert szerezzenek. Ezen a sóhajok piacán tartott előadást Holitscher egy megtört anyának, aki utolsó értéktárgyaként gyermeke labdáját hozta eladni- És csodálkozással kellett észlelnie a reakciós elemek makacsságát, mert bármily világos szavakkal is ismertette a kommünrendszer előnyeit, a szomorú anyát nem tudta felvidítani. Bámulatos tényleg — mi azonban inkább a szerző naivitását bámuljuk. Kint a patkányok — mondja az útinapló — olyan a burzsoázia, az éj sötétjében összebújnak előjönnek nyomorúságos odvaikból, ahová rekviráló biztosok kergették őket. Súgnak, búgnak és terveket szőnek. Azonban a részbizottság figyelmét elterelni nem tudják. A cári kormány titkosrendőrei, az annyiszor emlegetett vérebek — valóban kitűnő idea — most a népbiztosok szolgálatában állanak és ellenforradalmárok után szaglásznak. Ezreknek azért kellett bitófára kerülni, hogy Lenin és Trockij szolgáivá legyenek a cári udvar kapui. Fényesen dolgoznak, az igaz. Éjjel kettőkor kellett volna egy ellenforradalmi mozgalomnak kitörnie Pétervárott és 12 órakor az összes résztvevők, több száz ember már a Péter Pál-erődben ült fogságban. Vannak azonban szelídebb, jóságosabb eszközeik is a népbiztosoknak. Tudjuk, a kommunisták hadat üzentek Istennek, és a vallásnak. Hogy állás,pontjuk helyességéről kézzelfogható bizonyítékkal szolgáljanak a vakbuzgó köznépnek, a szentek sírjait, a zarándokhelyeket felásatták, a koporsókat feltörették és minderről mozgórétigképfelvételeket készíttettek, a melyet színházakban mutogatnak. Lássa a nép, hogy imádatának tárgya nem egyéb, mint néhány penészes csontváz és ösznnehagyott rongy. A leszakgatott szentképek helyén, a vallásos népek ópiuma felírást alkalmazták. Nem folytatom e rémképek felsorolását, amelyekkel csak azt óhajtottam kimutatni, mennyire érdemli meg a pártatlan bírónak kijáró elismerést. . Három hónap szerzője, aki mindezek észlelése után hazájába, Németországba visszaérkezve, azon tűnődik, melyik igazi hazája; ott, ahol született, vagy Szovjetoroszország, hol az emberi jogokért küzden neki a haladás útján. Mi nem tűnődünk e kérdésen, Holitschernek a népbiztosok hazája bizonyára az igazi haza volna. Azonban joggal kérdezhetnék, mi közünk nekünk ehhez a szerzőhöz és nyakaiéként okoskodásaihoz. Valóban semmi, ha az ily irodalmat távol tudnók tartani magunktól. Sajnos, azonban, éppen ezt nem tudjuk. Ne becsüljük alá az eseményeket jelentőségükben. Az ilyfajta művek természetesen közvetetlenül ritkán jutnak proletárok kezébe. Eljutnak azonban az úgynevezett intellektuelekhez, kik a beszedett bölcseséget, ha alkalom nyílik, készséggel terjesztik és a tudományos szinti öltött propaganda romboló hatása szabad teret nyer. Nem gondolunk arra, hogy állami, hatósági segítséget vehessünk igénybe az ily fertőző olvasmányok beözönlésének meggátlására. Van erre más mód is. A könyvárusokválogassák meg, mit importálnak, mit terjesztenek, mint irodalmi szenzációt és mi az, amelyet közérdekből terjeszteniük nem kívánatos. Ha pedig üzleti érdekből erre nem hajlandók, úgy az értelmiség legyen az, amely utasítsa vissza az ily kutmérgezést és kerülje annak a boltnak a tájékát, ahol tudomány és irodalom helyett, kliákákról irt himnuszokat árulnak. Ulain Fernic dr. vallomása. — A főtárgyalás hetvenkilencedik napja. — Ma folytatták Ulain Ferenc dr. kihallgatását. Dobó vallomásának körülményeiről adott részletes felvilágosítást. Dobót első alkalommal a bosnyák kaszárnyában látta és már akkor igen rossz bőrben volt. Amikor három-négy héttel később Dobót kihallgatták, panaszkodott, hogy negyven fokos láza van, kérte, hogy vigyék kórházba. Dáni tábornok intézkedésére kórházba is vitték, úgy hogy mire főtárgyalás elé került, sokkal jobb kondicióban volt. Az elnök: Nem gondoltak arra, hogy nem szabadna Dobót éjszakai kihallgatásokkal fárasztani, mert negyven fokos láza volt; megkezdték a kihallgatását délután két órakor és még éjfél után is tartott? A tanú: Azt, hogy negyvenfokos láza van, később hallottam. Az bizonyos, hogy igen rossz színben volt, úgy festett, mint aki nem fogja sokáig húzni. Tudtam, hogy az ilyen kihallgatás fárasztó, de a bizonyítékoknak igen nagy halmaza volt rendelkezésre és az én fölfogásom szerint az volt a fontos, hogy az igazságot szolgáljuk. Az elnök: Lehetett volna napközben, napokon át is kihallgatni. Éppen Tisza István meggyilkolásának bűnpörében szigorúan be kellett volna tartani a törvényt, azt éjjeli kihallgatásokat pedig tiltja a törvény. A tanú: így kellett volna cselekedni, ma már belátom, de bizonyos, hogy így nem lehetett volna semmit elérni. Az elnök: A törvény szerint az ügyészségnek közvetetten kihallgatási joga van. Nem gondolja, hogy nem volt célszerű Dobot detektíveknek kiadni? Ez ügyészi, vizsgálóbírói kihallgatásnál szokatlan és oly eljárási mód, amelyet később kifogás tárgyává lehet tenni. A tanú: Ez a hatóság intézkedése volt. Az őrnagy urat is ugyanaz a fanatikus szenvedelem vezette, amely engem vezetett az igazság kiderítésében. Különben a kommün bukása óta a detektívek bekapcsolása a katonai akcióba általános. A tanú ezután áttér Sztanykovszky, Vágó és Bleyer amaz inszituációjára, amely szerint állítólag ő szuggerálta volna nekik, hogy a felbujtás tekintetében, bizonyos személyekre nézve terhelő vallomást tegyenek. — Kijelentem, — mondja a tanú — hogy amikor a megbízást megkaptam, tudtam, hogy nehéz dolgom lesz, mert olyan emberek állanak velem szemben, akikkel nem lesz könnyű megbirkózni. Az előtérben volt egy óriási népszerűségnek örvendő egyén, két nagy népszerűségnek örvendő rafinált újságíró és egy csomó mindenféle vádlott, akiknek összeköttetéseik vannak és akiket bizonyos könnyelműség jellemez morális kérdésekben. Az itteni háromnapos Vallomástételemből megállapítható annyi, hogy intelligens, értelmes ember vagyok és énnek nevében állítom, hogy lehetetlen volt, hogy az én részemről inkorrekt dolgok történtek volna. Nyugodt lelkiismerettel állítom, hogy e tekintetben senki sem vádolhat meg. Ulain dr. ezután hosszasan foglalkozik Sztanykovszky és Vágó vallomásával és nyomatékosan tiltakozik az ellen, mintha ő akár egyiknek, akár másinak valamit szuggerált volna. — A vizsgálóbíró előtt — folytatja a tanú — Vágó azt vallotta, hogy Friedrich nagyon sokat tudna beszélni, tudniillik a gyilkosságról, sokkaltöbbet, mint én. Ezt én szuggeráltam? Azt vallja továbbá Vágó, hogy Friedrich is jelen volt, amikor hozták a hírt, hogy Tiszát meggyilkolták. Friedrich Hatvanyt magához ötelve, örvendezve mondta: Hála Isten, ezen is túl vagyunk. Ezt várjon én szuggeráltam, vagy talán Margalits vizsgálóbíró? Ugyancsak Margantis vizsgálóbíró előtt vallotta Vágó, hogy meggyőződése szerint Friedrich élénk szerepet vitt a forradalomban. Nem tudom, Vágó vagy Sztanykovszky állította-e, hogy Kérit és Fényest csak azért kellett a dologba berontani, hogy Friedrich bemártása ne legyen feltűnő. De hiszen Friedrich neve már jóval korábban szerepelt. Lehet, hogy van egy maffia, de nyugodt lélekkel megesküszöm, hogy nekem ehhez a maffiához semmi közöm nincs és nem volt. Ennek a tárgyalásnak az időszakában hozzám jött egy Kovacsik nevű ember, aki elmondotta, hogy Sztanykovszkyné esténkint följár a törvényszék épületébe és egy törött ablakon át érintkezik Vágóval és Vágó az üzenetet továbbítja Sztanijkovszkynak. Ez a két ember egybehangzó vallomást tett, érdekük lehet, hogy egybehangzó vallomást tegyenek és annyi bizonyos, hogy kívülről jövő hatásra kellett így beszélniük. Hogy honnan jön ez a befolyás, nem tudom, nem is kutattam soha. Ami az én szavahihetőségemet illeti, szabadjon utalnom társadalmi áldásomra, előéletemre, fölfogásomra, mert ha a bíróság előtt én nem volnék szavahihető, akkor nem lenne az Sztupka alezredes, Almássy Deniz grófnő és Csermákné sem, akkor hazugság mindaz, amit Hüttner mondott és odajut az egész tényállás, hogy összeomlott minden. Az elnök ezután ismerteti Vágónak és Sztamikovszkynak a tárgyalás során a tanúra vonatkozóan tett vallomását. Ulain megjegyzi, hogy ezek ostoba rágalmak és merő képtelenségek. Az elnök: Igaz-e az, hogy a tanú ur volt az, aki a szerepeket kiosztotta, mondván, hogy Hüttner lesz a primadonna, Sztanykovszky az iztikus és Vágó a bohóc. Ezek állítólag a tanú úr szavai? A tanú: Nem emlékszem, hogy ezt mondta mi volta. Azonban „si non e vero, e ben trovato.“ Tényleg Szlankovszky az intrikus és itt van bohóc, meg primadonna is. — Kijelentem, mondja Ulain dr., nekemi semmiféle érdekem nincs, hogy szigorúan ne a valóságot mondjam. Természetesen a vádlottaknak érthető érdekük, hogy eltérjenek az igazságtól. A magam részéről is hangoztatom, hogy nagy ügy- védi munkát végeztem e perben, egyetlen fillér díjazás nélkül. Nekem egy emléktárgyam Tisza Ist-ván hagyatékából a legszebb honorárium. Foglalkozik ezután, a tanú Heltai ügyével. Egy reggel — mondja — felkereste őt Heltai édesanyja és egy levelet adott át neki, melyet Heltai az ügyvédjének irt, azzal a kéréssel, juttassa el Károlyi Imre grófnak. A levélben Heltai a következőiket írja ügyvédjének: „Tervem a következő. Az ön segítségével összeköttetésbe akarok jutni Ká-rolyi Inne gróffal, a kinek tudomására akarok juttatni olyan dolgokat, abban az esetben, ha engem befolyásával kiszabadított, a melyeket ugy a Tisztiügyben, mintte főkapitány ellen kellő módon felhasználhat ugy, hogy a Tisza-ügyet végleg tisztázza, "Friedrichet le fogják tartóztatni. Az okot e lépésemre az adta, hogy tudomásomra jutott Friedrichnek egy kijelentése, tudniillik, hogy Heltait nem tehetem lehetetlenné, tehát bezáratom a bolondok-1. házába. Tervem, hogy, ön beszél négyszemközt Károlyi Imre gróffal, előadja e felsoroltakat és felszólítják, hogy ügyvédjével, Szilágyival nézessem át az ügyemet és ha ennek alapján meggyőződést szerep ártatllanságomról, tegyen lépéseket szabad-1ábrahelyezésem iránt. Akkor hajlandó vagyok oly helyről, a hová Friedrich és társainak keze el nem ér, tanúvallomást tenni. Levelem három részre tagozódik, a Mattyasovszky—Tisza-ügy, a Friedrichorgazdaságügy és a Mattyasovszky—Károlyi Imreügy. “ — A levelet — mondja Ulain dr. — elvittem Sztupka őrnagyhoz, aki a legnagyobb csodálkozásomra kijelentette, hogy eléstem, mert Heltai járt már nála. Heltai szerepéről még csak röviden akarok megemlékezni. Amikor Jánosi Andort a katonai főtárgyaláson kihallgatták, igen erős éllel vallott mindenki, különösen Friedrich ellen. A tárgyalás után Jánosi Andort két detektív elvitte és nyolc-kilenc nappal később jött egy, kommüniké egy déli lapban, hogy a rendőrség letartóztatta. Az ezt követő napon Heltai közölte velem, hogy Jánosi Andor megszökött. Elmondotta Jánosi Andor, hogy az ügyészségen Friedrich és Polónyi rá akarták venni, hogy mondja azt, hogy terror alatt tett terhelő vallomást a katonai tárgyaláson. Jánosi Andor ügyesen megszökött. Elmondja ezután a tanú, hogy Heltai milyen körülmények között szökött Bécsbe. — Heltai szökéséről — mondja, két felfogás alakult ki: Sztupkáé és az enyém. Sztupka felfogása az volt, hogy Heltai előre elhatározta hogy nem jön többé vissza. Az én felfogásom szerint Heltai, amikor kiment, jóhiszemű van, de kint szedték le a hibáról. A tárgyalást holnap folytatják. Az oroszországi hadifoglyaink hazaszállítása. Genfi jelentés szerint a genfi Nemzetközi Vöröskereszt Bizottság a következő kommünikét közli a lapokkal : Különböző, a sajtóban legutóbb megjelent értesülés nyomán, amelyek szerint a magyar hadifoglyoknak jelentőségteljes tömegét tartják még viszsza Szibériában és Oroszországban, a Nemzetközi Vöröskereszt Komité a következők emlékezetbe idézését tartja szükségesnek: 1. 1920-ban és 1921-ben a nemzetközi komité missziói 40.000-nél több magyar hadifoglyot szállítottak haza. 2. Az Oroszországban és Szibériában tartózkodó azokat a magyar hadifoglyokat, akikhaza szándékoznak térni, a nemzetközi komité munkájával, a népszövetség együttműködésével, még a tél beállta előtt hazaszólítják. 3. tehetetlen hazatérésre kényszerítetni azokat a hadifoglyokat, akik, a maguk jószántából, Oroszországban akarnak maradni. Számba kell venni a volt osztrák-magyar monarkia hadifoglyainak ama nem csekély tömegét, akik járványok vagy balesetek következtében meghaltak Oroszországban, vagy Szibériában. E meghaltak pontos számát még nem lehetett meghatározni és ennek a számtalan szerencsétlennek a hozzátartozói talán sohasem fogják megtudni, voteaképpen 151 is történt