Budapesti Hírlap, 1921. december (41. évfolyam, 271–295. szám)
1921-12-28 / 292. szám
1921 december 28. budapesti hírlap (292.67.) dőlt el, tudomásul vette. Beniczky Ödönt ennek következtében ma délben szabadon bocsátották. Boroviceni Aladár követség tanácsos ügyében az iratokat isölterjesztették a királyi táblára, ahol előadó bíróul Uzonyi Géza dr.-t jelölték H ki. A budaörsi harc. A Budapesti Hírlap december 24-én megjelent Számában Új részletek a budaörsi harcról címen hosszabb közlemény jelent meg, amely Osztenburg védőjének nyilatkozata nyomán ismerteti a Budaörsnél lefolyt harcokat. A cikkel szemben más oldalról most az alábbiak közlésére kérteköl bennünket: — Osztenburg védője szerint Osztenburgnak a királycsapatok és a kormány hadereje között történt sajnálatos összeütközésben vezető tevékenysége nem volt, a hadműveleteknek nevezett cselekvésekbe nem is folyt be. __ Ezzel szemben szemtanuk állítása szerint a Budaörs körüli harcokban Osztenburg a II. országos csendőrzászlóaljat, amely akkor már a magyar királyi I. gárda-vadászezred elnevezésit viselte, ezredesi rendfokozatban személyesen vezette és a harcot személyesen irányította. Bizonyítja ezt a többi közt az, hogy amidőn délután tizennégy órakor a királycsapatoktól Varga főhadnagy Svoy ezredesnél jelentkezett és őt a vérontás beszüntetésére kérte, Svoy ezredes azt közölte vele, hogy ő csak az ott harcoló király csapatok parancsnokával tárgyalhat ebben az ügyben. Amire Varga főhadnagy a harcoló királyi csapatok parancsnokául Osztenburgot jelölte meg, aki a törökbálinti vasúti megállótól keletre tartózkodik. — Svoy ezredes azután Osztenburggal a 2. sz. vasúti őrház közelében találkozott és vele a fegyverszüneti feltételek megtárgyalásába fogott. Osztenburg ez alkalommal, mint az ott harcoló királyi csapatok parancsnoka, tárgyalásokba bocsátkozott. A feltételek meghallgatása után Osztenburg hátrafelé telefonált és azzal a megjegyzéssel tért vissza, hogy a király is jelen óhajt lenni a tárgyaláson és egy szerelvénnyel Biatorbágy felől azonnal oda fog érkezni. Majd később telefonon értesítették, hogy a király mégsem fog odajönni, hanem Svoy ezredes és Osztenburg menjenek az ő állomáspontjára. Nemsokára egy mozdonyon elindultak és 16.30 óra körül érkeztek a 17-es számú vasúti őrházhoz, ahová a király Biatorbágy felől akkorára megérkezett. A Budapesti Hírlap cikkének egy másik részlete így szól: ,,Mikor a király környezete látta, hogy fegyveres ellenerő áll vele szemben, küldöncöt menesztettek a budaörsi templom mögött levő parancsnokl tábornokhoz és bejelentették a tábornoknak, hogy rövid időn belül két szerelvény fog befutni a budaörsi állomásra. Kérték, hogy a másodi vonatra, amellyel a király utazik, ne tüzeljenek* — Illetékes helyen megállapítják, hogy ily jelentés az ott parancsnokló Than báró tábornokhoz nem érkezett. — A tüzelés megkezdésére vonatkozóan egyébként az alábbi hiteles leírás szolgáljon tájékoztatóul: — Budaörs vasúti állomás nyugati bejáratánál okt. 28-án éjjel 2 óráig a síneket fölszedték és két vasúti kocsit ugrattak ki a sínekből, hogy az Osztenburg-csapatok vasúton ne jöhessenek Budapestre és hogy a kormány ezzel is jelezze, hogy a királyi csapatok előnyomulását meg akarja akadályozni. Két óra után a kormánycsapatok egy utász szakasza (húsz fő) érkezett a vasúti megszakításhoz, hogy azt még kiszélesítse. Amidőn a paracsnokló százdos a megszakítás helyére ért, látta,hogy az Osztenburg-csapatok emberei és vasúti munkások a pálya helyreállításán dolgoznak. A százados előbb szóval figyelmeztette őket, hogyha a munkát abba nem hagyják, tüzeltetni fog reájuk, de ez a felszólítás eredménytelen maradt, mert a százados hátrahagyott szakaszához visszamenve, elrendelte a tüzelést, amit az Osztenburg-katonák viszonoztak. Teljes sötétség volt s egyébként is a tüzeléssel csak a pályát helyreállítani akaró embereket akarták elzavarni, a tüzelés tehát nem volt komoly. Körülbelül reggel hat óráig tartott a kölcsönös és igen lassú tüzelés. Hat órakor Osztenburgnak egy vonata érkezett a megszakítás helyéhez, a katonák kiszállottak s a vasút mindkét oldalán előnyomulva, az utasszakaszt bekerítették, elfogták és csak a százados tudott egy autón elmenekülni. Az Osztenburg-csapatok azután az állomást megszállották és ott elrejtve maradtak. Az első kormánycsapatok, amelyek Budaörsön át a Törökugrató-magaslatra vonultak, akadálytalanul érték el a magaslatot reggel 7.30 órakor, a nélkül, hogy tudták volna, hogy Budaörs vasútállomás az Osztenburg-csapatok kezében van. A kormánycsapatok parancsnoksága Budaörs községtől egy ágyút kisebb lövegfedezettel Budaörs vasúti állomáshoz küldött azzal a feladattal, hogy a Budaörs felé esetleg közeledő vonatokat vegye tűz alá. A kormánycsapatok éle a Törökugrató-magaslatot elérve, látta, hogy 7.45 órakor egy katonáikkal és tüzérséggel megrakott vonat tűnik föl Ráczzugpuszta magasságában (kb. 400 km.) és Budaörs felé tart. Rövid távolságra ezt egy másik katonákkal megrakott vonat követte. A kormánycsapatok éle (a tudományegyetemi ifjak) a vett parancshoz híven a vonatok továbbhaladását meg akarván akadályozni. risztó lövéseket tett a levegőbe, a műre az Osztenburg-i katonáik rájuk lövöldöztek a vonatból, ugy hogy sebesültjük is volt. Az első vonat azonban ennek ellenére tovább futott Budaörs felé és a Törökugrató délre, a vasúti bevágásban eltűnt. Hogy a második vonat továbbhaladását megakadályozzák, az egyetemi ifjak a vasúti töltésre szaladtak és a sínekre durranó töltényeket helyeztek el. A vonat a durranó töltények ellenére sem állott meg, mire az egyetemi ifjak ismét riasztó lövéseket adtak le, az Osztenburg-csapatok ugyancsak a vonatról az egyetemi ifjak közé lőttek. Erre az egyetemi ifjak is a kaonákra és a lokomotívra irányították tüzüket. A második vonat ezután megállt, a katonák kiugrattak és az egyetemi ifjakat megtámadták. A kormánycsapatok tüzérségéből ez időpontig csak egy üteg fejtett ki tevékenységet és pedig ez az üteg egy lövege Budaörs vasúti állomáson, a másik két löveg Budaörstől nyugatra vett tüzelő állást és az imént jelzett két vonatra lőtt. A budaörsi vasúti állomáson álló egy löveg csak két lövést adhatott le, mert a már hat óra körül odaérkezett Osztenburg-csapatok ezt a löveget a második lövés után, 7.30 órakor elfogták. A legénységet a királyra föleskették és kényszeríteni akarák, hogy a kormány — azaz saját — csapatjára lőjjön. Ennek a lövegnek a küldöncét küldötték Than tábornokhoz, hogy a királyt Budaörsön, a vasúti állomáson várja. — Az üteg másik két lövege 7.30 órakor állott tüzelésre készen Budaörstől nyugatra és a gyalogsági tűz megkezdése után az első vonatra 14 lövést adott le, melyek közül egy telitalálatot ért el a lokomotivon és a vagonokat is több srapnellgolyó érte. A vonat ennek ellenére továbbfutott Budaörs felé. A 14-ik lövés leadása után autón Törökughatóról Budapest felé menő Than tábornok az üteg elé érve, kézfelemeléssel jelt adott az ütegnek, hogy míg az autó elhalad, a tüzelést szüntessék be. Az üteg ezt a jelt a tüzelés végleges beszüntetésének vette és többet nem tüzelt. Különben is 7.45 órakor közvetetlenül a Budaörs vasúti állomásról Budaörs felé támadó Osztenburg-csapatok az üteget elfogták. Ugyancsak ekkor fogták el Than tábornok második ütegét is, amely azonban még csak menetben volt Budaörs községen át. Ez tehát lövéshez sem jutott. Than tábornoknak a délután 13 órakor meginduló támadásig több tüzérségi nem is állott rendelkezésére. Lehetetlen viszont, hogy a királyvonatára a 13 órakor meginduló támadáskor jettek volna, annál kevésbé, mert hiszen akkor már nyilvánvaló volt, hogy a kormánycsapatok harc áránás meg fogják akadályozni a további előrenyomulást s ezt tudva, nem tételezhető föl, hogy a vonatot a tűzvonalba irányították volna. Ami az Osztenburg szökéséről szóló híreket illeti, megállapítható, hogy amidőn az Osztenburg-vonatok október 24-én délután 14 óra körül Tatára érkeztek. Osztenburg, a parancsnok sehol sem volt látható s az Osztenburg-csapatok több tisztje csapatát otthagyva, elszéledt. Osztenburgot 25-én délelőtt a Tatától 8 kilométerre keletre fekvő vadászlakban találta meg e°v portyázó csendőrhajladozása), hajlandók vagyunk azt hinni, hogy maguk erejéből való mozgásra nem képesek. Pedig a növénynek, mint élőlénynek, életnyilvánulásai közül nem hiányzik a mozgás sem, csakhogy annak fázisai olyan lassan követik egymást, hogy szemmeltartásukra és egyetlen mozgásfolyamattá való összeolvasztására nem vagyunk képesek. Amit az emberi szem nem tud rögzíteni, azt képes reprodukálni a mozgófényképezőgép. Odaállítják a megfigyelendő növény mellé, ellátva automatikusan működő exponáló készülékkel, s a türelmes gép megszabott időközönként egy-egy felvételt készít a növényről, a növényi szerv mozgásának egymásután következő fázsait viszi rá az ugyancsak automatikusan tovahaladó filmszalagra. Ha most a sorjába következő mozgásrészleteket a mozigép forgatásával gyors egymásutánban vetítjük a vászonra, a növény a szemünk láttára végzi el a mozgást, amelyet lassúsága miatt a természetben megfigyelni nem tudtunk. Az állatok és növények életéből ellesett életképek — amelyekkel legelőször a francia filmgyárak lepték meg a világot — csodálatos részleteket tárnak a szemeink elé. Fenevadak jelennek meg előttünk, vérszomjas vadászat közben, vagy békés családi együttlétben, belelátunk a sűrű bozót mélyén fészkelő madárkák intim otthonába, s a megközelíthetetlen sziklafokon tanyát ütött sas kusza fészkébe. A szemünk előtt zajlik le a hangyabolyok, a méhkaptárok mozgalmas társadalmi élete, s zavartalanul gyönyörködhetünk a hullámok mélyének lüktető elevenségében. Néhány pillanat alatt előttünk feslik pompázó virággá a rózsabimbó, s láttuk a rügyekből kibontakozni a fák tavaszi lombos ruháját. Megelevenedik a filmen a tisztának, élet- telennek képzelt vízcsepp is, amelynek mikrokozimoszából a láthatatlan szervezetek ezrei a formák csodálatos gazdagságával jelennek meg bámuló szejmeink előtt. Nemcsak tanulságosak, hanem szemet gyös nyörködtetők is ezek a természetből ellesett képek, amelyek a tudományos készségekkel el nem látott laikusok tömegeit teszik képessé arra, hogy a tudós természetbúvár szemeivel lássanak. A film azonban az élőlényeknek nemcsak a természetes életmódját és életjelenségeik külső megnyilatkozásait tudja tudományos szemüvegen át bemutatni, hanem föltárja élő szervezetüket, belső mechanizmusukat is úgy, ahogyan az a búvárkodó tudós szemei előtt fölárul. Ismerünk filmeket, amelyeket az élő állati test finom hajszálerein át vett föl a mozgófényképezőgép, s amelyek a vér folytonos keringését, a vérsejteknek hemzsegő mozgását, a fehér vérsejteknek a vérbe került betegségokozó baktériumokkal való küzdelmét és az elhatalmasodott baktériumok romboló munkáját mutatják be. Más képen a feltárt mellkasban a szívet látjuk működésben, mint egyenletesen lüktető kis szivattyút, ismét más képen a gyomornak és a bélnek, a szervezet konyhájának hullámzó mozgását figyelhetjük meg. Ezek a képek már nem okoznak gyönyörűséget, de annál tanulságosabbak, s egy lépéssel beljebb vezetnek az életbúvárok szemlélődő világába. S ha ezeket, az élő szervezetbe belevilágító filmeket nézzük, önkéntelenül eszünkbe étlki, hogy a test rejtett belsejébe látó csodapápaszem még tökéletesebb lesz, ha a filnteknikus — úgy mint a mikroszkópot — a bűvös sugarakat előállító Röntgen-gépet is segítségül hívja. De eljutunk a filmmel a tudomány boszorkánykonyháiba, a laboratóriumokba is, ahol már az élettelenek világával, az erő és az anyag megnyilvánulásával is megismerkedünk. A fizikai és vegytani jelenségeket, amelyeknek meglátása és megértése ott a laboratóriumban csak a hivatottaknak adatik meg, a mozigép elénk vetíti úgy, hogy mi is látjuk és megértjük. A sóoldatban a szemünk előtt épül föl parányi alkotó elemeiből, molekuláiból a kristály, az iskolai kiédeteknél hosszú kőtés mozgatásával utánzott hanghullámok előttünk képződnek és enyésznek el, látjuk a vegyi anyagok egymásra való hatását és a fizikai erők működését. A filmnek a tudomány népszerűsítésében való szerepe nem merül ki abban, hogy a természetet tudós szemmel nézve mutatja be, sem abban, hogy föltárja a laikus szeme előtt is a mikrokozmoszt , és ittt élő szervezet belsejét, vagy hogy bevezet a laboratóriumok rejtelmes világába. A film nemcsak a tudományos búvárkodó munkát, hanem a tudós munkájával elért eredmények gyakorlati alkalmazását is hivatott bemutatni. Itt azután tág tere nyílik a filmnek arra, hogy a tudomány hatalmát hirdesse és a hasznos ismeretek terjesztésével az emberi művelődés ügyét szolgálja. Az orvosi műtelemek, a technológiai gyárak, a kis műhelyek és az óriási ipartelepek, a természet erőit kihasználó gépek és a technika sok ezernyi alkotása mind olyan témák, amelyek a tudomány s az ismeretterjesztés szolgálatában álló mozivászonra kívánkoznak. De nem csak a szigorúan vett természettudomány és eredményeinek gyakorlati alkalmazása veheti segítségül az ismeretek terjesztésére a legjobb szemléltető eszközt, a filmet. A tudósok és föltalálók történeti hűséggel, filmen megelevenített biográfiája, vagy a tudományos fölfedezések hiteles történetén fölépített filmdarab a kulturhistóriai ismeretek terjesztésében tehet a művelődés ügyének nagy szolgálatot, a tudományos történeti kutatások alapján korhűen és a históriai valóságnak megfelelően rendezett történelmi filmdarabok pedig az emberiség múltjának a búvárkodó tudósok által föltárt lapját föltárt lapját mutatják be. Az ismeretek elterjedése azonban nem csupán a terjesztés módján és eszközein múlik, hanem elsősorban azoknak az érdeklődésén és fogékonyságán, akiknek az ismereteket nyújtani akarjuk. És itt érkeztünk el ahhoz a ponthoz, ahol ismeretterjesztő filmeknek a közönség művelése szempontjából való fontosságára mutathatunk reá. Visszaemlékezünk a háború előtti évekre, amikor az Uránia Színház tudós magyarázatok kíséretében bemutatta a párisi Pathé-filmgyár pompás tudományos filmjeit, amelyek a természet világába, a tudomány műhelyébe, a technikai üzemekbe vezették a nézőket — és visszaemlékezünk a gondosan, szakértelemmel és népszerűen megirt vetített képes előadásokra, amelyeket ismeretterjesztő filmek is élénkítenek. Az érdeklődés akkor még nem volt általános ezek iránt a tudományos filmek iránt, de már megvolt a maguk komoly közönsége. Aztán jött a 3