Budapesti Hírlap, 1922. január (42. évfolyam, 1–25. szám)
1922-01-01 / 1. szám
2 Budapesti Hírlap a. ho 1922 január 1. várost és vidékét megmentették édesanyja, a magyar nemzet számára. Ezt jelenti ennek a nemzetnek a magyar műveltség. A tudatlanságot, a naiv s hiszékeny népet meg lehet tántorítani ígéretekkel, csábításokkal, fenyegetéssel és ámítással. Az öntudatos, müvelt hazafiság szikláját e siker vizek alá nem moshatják. Sopron ebben a harcban a szó szoros értelmében a nemzeti civilizáció sziklavárának bizonyult. Fenséges védőerőnek bizonyult a prédára járó népmartalócok ellen s ez a garanciája annak, hogy ellenállhatatlan hódítóerőnek fog bizonyulni az elveszettek visszaszerzésében is. Első üdvözlésünk az uj esztendőben Sopront, pogármesterét és polgárait illesse. Második szavunk minden magyar lelket megcsonkított határainkon belül és kívül, harmadik szavunk és minden szónk, melynek életet ad lélekzetünk, a nemzetet, az országot, melynek régi alakjában, régi alkotmányában, régi dicsőségében való feltámasztása lesz az uj esztendő minden gondja és minden eljövendő esztendő munkája. Isten minket úgy segéljen. Visszatarts az országsyttfis remijére. Irta Lukács György, nyug. miniszter. Az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről alkotott 1920. évi I. törvénycikk 1. szakasza kimondja, hogy a nemzetgyűlés jóváhagyja a kormánynak ama rendeleteit, melyek alapján a nemzetgyűlés összegyűlt. E rendeletek közé tartozik az 1919. évi 5984. M. E. számú rendelet is, melynek 3. szakasza szerint a nemzetgyűlés működésének időtartama az összeillésének napjától számított két év. Minthogy pedig a nemzetgyűlés 1920. évi február 16-án ült össze, ennélfogva kétségtelen, hogy a nemzetgyűlés megbízatása 1922. február 16-án automatice megszűnik. Mihelyt a nemzetgyűlés megbízatása ekképp önmagától megszűnik, helyébe többet nem léphet más nemzetgyűlés, hanem csakis alkotmányos országgyűlés. A nemzetgyűlés a maga létét, azaz azt, hogy nem az alkotmányunk szerint való országgyűlés gyűlt egybe, hanem a korlátlan általános választójog alapján nyugvó egykamarás parlament, az 1920. évi I. törvénycikkben azzal okolta meg, hogy az állami föhatalom gyakorlása az alkotmány rendes formái között lehetetlenné vált. Lehetetlenné vált, mert királyi hatalom gyakorlása 1918. november 13-án megszűnt és mert 1918- ért november 16-án az országgyűlés működése is megszűnt annak folytán, hogy a képviselőház önmagát feloszlottnak nyilvánította, a főrendiház pedig e határozatot tudomásul vette és tanácskozásait berekesztette. A főhatalmi tényezők működésének e szünetelésével okolta meg a nemzetgyűlés azt az elhatározását, hogy a szünetelő országgyűlés helyett az állami főhatalom ideiglenes gyakorlását átvette, és a másik szintjén szünetelő főhatalmi tényezőnek, a királynak helyébe „az államfői teendők ideiglenes ellátására" kormányzót választott. Az ezidő szerint működő mind a két főhatalmi tényezőnek működése tehát ideiglenes és megszűnik, mihelyt az állami főhatalomnak az alkotmány rendes formái között való gyakorlása újból lehetővé válik, önmagára nézve két évben előre megállapította a nemzetgyűlés ennek az ideiglenességnek tartamát. Azért két évben, mert ennyi időt ítélt szükségesnek a viszonyok olyatén konszolidációjára, amely már alkalmas arra, hogy az alkotmány rendes formái között lehessen főhatalmat gyakorolni, azaz hogy a rendes országgyűlés vehesse át a nemzet képviseletét. A kormányzói hatalom gyakorlását a nemzetgyűlés nem kötötte előre megállapított időtartamhoz, mivelhogy sem előre látható, sem hozzávetőlegesen megállapítható nem volt, hogy a királyi hatalom gyakorlásában beállott szünet meddig fog tartani. Afelől vitatkozni is alig lehet, hogy mihelyt lejár a nemzetgyűlés tartamának kétévi ideje, ne a rendes országgyűlés vegye át a nemzet képviseletét. Aki azt vitatná, hogy két év lejárta után ismét a mai struktúrának megfelelő nemzetgyűlést kell egybehívni, at nemcsak az 1920. évi 1. törvénycikkel helyezkednék szembe, hanem hirdetőjévé válnék annak, hogy viszonyaink még mindig kaotikusak, hogy az alkotmány rendes szervei működésének ideje még mindig nem érkezett el, hanem még mindig kivételes intézményekkel, mondhatnám forradalmi jellegűekkel kell magunkat kisegítenünk. S ugyanennek az álláspontnak kifejezőjévé válnék mostani nemzetgyűlésünk is, ha netalán eszébe jutna a maga létezését a két éven, túl terjedő időre meghosszabbítani. A nemzetgyűlés forradalmi térre lépne, ha meghosszabbítaná a maga létét. Mert önmaga is csak átmeneti, a forradalmakból kivezető alakulat, saját magának állandósítására való törekvés tehát ennek a még mindig kaotikus állapotnak állandósítását jelentené, ami nagy veszedelem lenne úgy az alkotmányosság, mint a konszolidáció szempontjából. A nemzetgyűlés szempontjából pedig hatalmi visszaélés volna a meghosszabbítás. Igaz, hogy az 1910-ben összehívott országgyűlés meghosszabbította a maga mandátumát, de erre alapos indítóokai voltak, mert a háború alatt, amidőn a választóközönség zöme a lövészárkokban volt, az itthon lévő választók pedig a személyes és politikai szabadságot korlátozó kivételes intézkedések hatása alatt állottak, csakugyan nem lehetett volna a nemzeti akaratot igazán kifejező képviselőházat választani. Az akkori országgyűlés tartamát kivételesen meghosszabbító 1915. évi IV. cikk egyenesen kimondotta, hogy az, amit csupán a világháború kényszere okolhat meg, semminemű más körülmények között, semminemű más helyzetben előzménnyül nem szolgálhat. Az 1915. évi példa tehát nem szolgálhat precedensül. Annál kevésbé, mert ma beles külviszonyaink szempontjából egyaránt az a fontos, hogy konszolidálódjunk, hogy rendes produktív munkához fogjunk minden vonalon, természetesen elsősorban az alkotmányos közélet terén, aminek legjelentősebb követelménye viszont az, hogy alkotmányunk gerincoszlopa, az országgyűlés újból fölvegye rendes életműködése fonalát. Ha tisztában vagyunk azzal, hogy 1922. febuár 16-ika után föltétenül az alkotmányos országgyűlés rendjére kell visszatérnünk, az országgyűlés egybehivásának körülményeit is előre kell tisztáznunk. Az országgyűlés egybehivásának joga királyi jog s minthogy a királyi hatalomban foglalt jogok alkotmányos gyakorlása a kormányzót illeti meg, természetesen az országgyűlés egybehívása is a kormányzó joga. A legfontosabb az a kérdés, hogy az új országgyűlés képviselőháza minő választójog alapján választandó. Egy bizonyos és ez az, hogy ortréi alapján nem lehet és nem szabad többé választani. Az a választójog, melynek alapján a nemzetévülés megválasztatott oetroi volt. Ezt az oetroi-t az 1920. évi I .törvénycikk jóváhagyta. Ez a jóváhagyás utólagos fölmentés jelentőségével bír ama kormányzati tény szempontjából, amellyel ez a választójog oktrojáltatott. A kormány fömentést kapott azért a szabálytalan, bátran mondhatjuk, törvényellenes eljárásáért, hogy a törvény félretételével a nemzetgyűlési képviselők megválasztására maga kreált a ki választójogot. Az utólagos szankció megszüntette a kormányzati cselekmény törvénybe ütköző voltát, minélfogva a választások olybá tekintendők, mintha eredetien is törvényszerűek lettek volna. De úgy ez ez oetroi, mint ennek az oetróinak utóbb megadott törvényszerűség csupán a most együttülő nemzetgyűlésre vonatkozott és vonatkozik. Sem az oetrói- országgyűlési új választások szempontjából alkalmazásba venni nem szabad, sem egy ilyen újabb petrol javára a később netalán kimondandó törvényszerűség jellegét előlegezni nem szabad. Ami megtehető volt a forradalom és a bolosevizmus által szétzüllesztett közállapotok közt, az ma már oly an achronisztikus cselekmény volna, amely szemközt találná magával a nemzeti közvélemény egészét. Egyébként ezt a kérdést negativ alakban dűlőre viszi maga a többször említett 1920. évi I. t.-cikk, illetőleg az azt kiegészítő 1920. évi XVII. tcnk is, mely utóbbi kimondja, hogy a nemzetgyűlés feloszlatása esetében a kormányzó köteles a nemzetgyűlés összehívása iránt már a feloszlató rendeletben akként rendelkezni, hogy a nemzetgyűlés az alkotandó új választójogi törvény alapján, ha pedig az addig megalkotva nem lenne, a jelenlegi nemzetgyűlés összeülésére alapul szolgáló választójog alapján, legkésőbb a feloszlatástól számított három hónapon belül összeülhessen. Az úgynevezett Friedrich-féle választójognak újabb alkalmazását tehát csak arra az esetre szorítja a nemzetgyűlés által alkotott törvény, ha a nemzetgyűlés a működésére megszabott kétévi időtartam lejárta előtt feloszlattalnék, de ekkor is csak annyiban, amennyiben a nemzetgyűlés addig az ideig áll válsztójogi törvény még nem alkotott volna. A Friedrich-féle választójog tehát még feloszlatás esetében is csak kisegítő eszköz gyakart, hányszor festettem ki jövendő házaséletem képeit a boldogság és megelégedés ragyogó és tarka színeivel. A legapróbb részletekről sem felejtkeztem meg. Megállapítottam, hogyan fogjuk bebútorozni kedves lakásunkat, följegyeztem, hogy gardróbom hány darab és minő ruhákból fog állani. Megállapítottam, hogy az uramnak mennyi fizetése lesz és aztán százszor is újra meg újra beosztottam a jövedelmünket. Elhatároztam, (no most jönnek az intimitások) hogy három gyermekünk lesz, két fiú és egy leány, fiú azért kettő, hogy legyenek, akik az apai nagyravágyást és ábrándokat szolgálják és a név fönmaradását biztosítsák. A leány pedig azért, hogy a mamának is legyen valakije otthon, aki az egyedüllét óráit édessé teszi. No ugye, ez csak nem ostobaság? Vagy ha az, hát mindenesetre édes ostobaság, alkalmas arra, hogy egy női szivet kedves ábrándokkal töltsön meg. Ilyen álmok töltötték be az én lelkemet, mialatt ujjaim az Írógép billentyűit kopogtatták. És most jön levelemnek legfőbb pontja. Mondja meg nekem őszintén igen tisztelt és kedves Uram, hogy fönt ecsetelt elég kedvező külső és belső tulajdonságaimnál fogva miért nem mentem én férjhez eddig és mit kellene tennem, hogy férjhez mehessek? Vájjon én bennem van-e a hiba, vagy azokon a fiatalemberekben, akik társaságunkat alkotják? Sokszor rajtakaptam magamat, hogy egy belső hang így szólalt meg bennem: te Zsuzsa, nem illik, hogy úgy rákösd magad a Pistára! Ilyenkor aztán rendesen meggyávultam és rögtön hidegebb lettem az illető fiúhoz. Helyes volt ez? Nem volt-e ez túlságos szemérmetesség? Talán e helyett még inkább bátorítani kellett volna? Hja persze, ehhez a fiú természetét is alaposan kellene ismerni, mert az egyik ezt a modort szereti, a másik meg azt, az egyik a szendeséget kedveli, a másik pedig egy kis kacérkodást sem vesz rossz néven . . . Tájékozásul még annyit jegyzek meg, hogy ha egyik vagy másik fiú jobban tetszik is, ez idő szerint szerelmes nem vagyok . . . Voltam néhányszor, de nagyobb károk nélkül. Eseteim a rendes sablonok szerint folytak le. A szerelem jött, sóhajtozott és észrevétlenül eltávozott a nélkül, hogy a legcsekélyebb nyomot is hagyta volna maga után, egyik után se voltam boldogtalan. Bocsásson meg, hogy együgyüségeimmel drága idejét megraboltam és kiváló tisztelettel maradok őszinte Kivi Zsuzsa, Kedves leányom, erre a levélre a felelet nagyon nehéz, majdnem lehetetlen. Mindenesetre ismernem kellene magát és a társaságot, amelyben él. Leveléből látom, hogy az igazi még nem érkezett el. Hát akkor ne tegyen egyebet, mint hogy várja be türelemmel. A legtöbb házasság a véletlen szüleménye. Az a fiú, akit maga boldoggá fog tenni, talán már ott ül maga mellett a zsúron és rettentő közömbös arccal fogyasztja a szendvicseket, de a sors ujja még nem mutatta meg magának és igy még nem is sejti, hogy melyik az? Tudok egy házasságról, melynek története a következő: Egy jó barátomnak csinos fiatal leányát makacsul, sőt szemtelenül követte egy fiatalember. A leányka meggyorsította lépteit, a fiú is. vette utólérte, melléje szegődött ás szerek , mes szavakat suttogott a fülébe. A leány most hirtelen megfordult, mérgeset roppant és haragtól szikrázó szemmel rákiált a legényre: — Kuss! Azzal gyors léptekkel tovasietett, a fiú pedig kővé dermedten megállt. De nem sokáig maradt mozdulatlan, hanem megint a leány után vetette magát, de most nem csatlakozott hozzá, hanem megnézte, hogy melyik házba fordul be. Akkor aztán bement a házmesterhez, megtudta ki a lány és kik a szülei, miféle család és másnap délután megjelent náluk, bemutatta magát és úgy, a leánytól, mint a mamájától bocsánatot kért tegnapi illetlen magaviseletéért. Ez a fellépés meglepte a családot, de megbocsátott, annál is inkább, mert a fiú jó családból származott és őszinte megbánást mutatott. Ebből a kalandból két hónap múlva házasság lett, még pedig boldog házasság. Hát csak várjon kedves Zsuzsa türelemmel, majd megjön a maga Rómeója is. Jegyezze meg kedves Zsuzsa, hogy korán férjhez menni kiment a divatból s alaposan vége van azoknak az időknek, mikor a húsz éves leány már panaszkodott, hogy ő sohse fog férjhez menni. A mai viszonyok közt a leány csak huzamos gondolkozás után szánja rá magát arra, hogy függetlenségét és egyéni életét minden komolyabb ok nélkül föláldozza. Csak azért, hogy asszonynak mondhassa magát, ma egy lány se megy férjhez. Ez a hiúság többé nem bántja őket. A komoly okok közé mi is természetesen elsősorban a szerelmet helyezzük. Egyéb mondanivalóm ez idő szerint nincs*901