Budapesti Hírlap, 1922. május (42. évfolyam, 100–123. szám)

1922-05-03 / 100. szám

. Három nap. Budapest, máj. 2.­A májusi szünet miatt három nap válto­zatos eseményeiről kell beszámolnunk. A má­jusi ünnepet nem a szocialisták találták ki, csak kisajátították munkásünnepnek. Mi pol­gárok azonban fenntartjuk jussunkat és semmi kedvünk sínesen magunkba fojtani fogékony­ságunkat az ébredő természet szépségei iránt. Nem voltunk rá hajlandók akkor sem, mikor vörösbe öltöztették Budapestet és az egész or­szágot. Megültük tehát a májusi ünnepet, de szomorú csendben és békességben, mert az idők fordulata gondoskodott arról, hogy pol­gár és proletár veszteg maradjon és ne rontsa egymásnak az amúgy is fogyatékos kedvét. A nagy szocialista és demokrata országokban mindenütt zavartalanul folyt le május elseje, elmaradt a nagy diadalmi zaj is, mert kevés a kenyér és nagy a munkanélküliség. Időszerű tárgyal kínálkozott a munkásszónokoknak, hogy mi üdvösebb és emberibb dolog: hata­lomban lenni vagy munka nélkül senyvedni? Nekünk polgároknak is volt miről elmél­kedni. Azt a középzésünket, hogy jégveremben ülünk, a gyér májusi napsugár nem olvasztotta el. A tisztviselők naggyűlésének panaszos jaj­kiáltása velőnkig hatott. Rettenetes állapotuk ne hagyjon senkit sem illetetlenü­l és a köz­akarat egyértelműen támogassa a kormány­­hatalmat abban, hogy végre elhatározó lépést tegyen megmentésük érdekében. Ők vannak a legijesztőbb bajban, rajtuk segíteni a legfon­tosabb és legsürgősebb kötelesség. De súlyos a helyzete mindnyájunknak és a legsúlyosabb az országé. A választási had­járatban, melybe az elmúlt vasárnap csaknem valamennyi politikai vezérférfia teljes fegyver­zettel belevetette magát, ettől kellett volna visszhangzani az egész országnak. Kritika bő­ven volt, de orvosságot kevesen preskribáltak. [Tudjuk, hogy szükség van a kritika választó­vízére, de még nagyobb szükségünk van szét­robbantott nemzeti egységünk összeforrasztá­­sára. Ez a nemes szándék főképpen Bethlen István gróf miniszterelnök egri beszédéből ma­­gaslik ki. Egy olyan országban, mint a mi or­szágunk, melyben annyira elhatalmasodott az osztálypolitika, melyben az osztályérdek láb­bal tapossa a közérdeket, nem lehet elégszer ismételni, a­mit Bethlen Egerben mondott, hogy „egyenlő részesedés mindenki számára a politikai hatalomból és az ország sorsának irá­nyításából". A demokráciának ezt a magyar megfogalmazását meg kell érteni mindenki­nek, munkásnak és kisgazdának, urnak és papnak, szegénynek és gazdagnak, keresztény­nek és zsidónak. Béke, egység, egyetértés csak ez alapon állhat helyre. Ezen az alapon vala­mennyi országos kérdés: nemzetközi állásunk, királykérdés, gazdasági fejlődés, felekezeti béke, jogrend, bombamerénylet hamarabb lesz gyógyítható, hamarabb veszti méregfogát, ha­marabb jut nyugvópontra és hamarabb fogjuk megtalálni az egyetemes boldogulás útjait. Az egri beszéd azt az irányt jelentette be, melyet Apponyi Szombathelyen hatalmas ellen­zéki hangszereléssel­ követelt. Apponyi nem esett bele a többi ellenzéki vezérférfiú hibájába és nem hangoztatta a kormány tehetetlenségét, nem tett olyan nyilatkozatokat, melyek a kor­mány tekintélyét lealacsonyítják a külföld előtt, hanem olyképpen foglalta össze követe­léseit, hogy, azokat bármely, pártállású hazafi »■ n ■■ ......................... » — «■■■—■ i — !■■■»■ l^■ K aláírhatja." Ne legyen más közhatalom, mon­dotta Apponyi, mint a­mi a törvényen alapul, a­mely ellenőrizhető és felelősségre vonható. Szűnjenek meg végre az eltagadott, de súlyu­kat mindig éreztető titkos szervezetek. A dol­gokat kell üldözni, nem az embereket." Appo­­nyinak ez a követelése a nemzet lelkéből fakad és honorálva látjuk az egri ígéretben, termé­szetesen ha tetté fog válni. Látjuk a politikusok versenyzését a nem­zet bizalmáért, hallgatjuk a szóharcot, a fegy­vercsattogást és figyelemmel kisérjük az izgal­mas mérkőzést, melyből az új nemzetgyűlés­nek kell kikerülni. Klebelsberg azt a reményét fejezte ki a soproni programbeszédében, hogy „a második nemzetgyűlés nívósabb lesz, mint az első". Nem tudjuk, hogy mire alapítja ezt a reménységét, talán a választási rendeletben bízik. Mi csak a politikusokat halljuk és a nem­zet némaságát csodáljuk. A képviselőjelöltek, valamennyi párt részéről, csupa hivatalos és központi jelöltek. Nem a választók emelték vállukra, hanem a központok. Csak pártakara­tot látunk, de nem népakaratot. Nem a válasz­tók diktálnak, hanem a politikusok. De ezek a politikusok sem a maguk lábán járnak, ha­nem a központi raktárból kapják eszme­kész­letüket. A nemzet jellemvonásainak a képviselő­­választás alkalmával kellene legpregránsabbul kiütközni. A mi választási szokásaink megfosz­tanak bennünket a nemzet lelkének, akaratá­nak, jellemének igazi megismerésétől. Mit akar a magyar nemzet, csak sejtjük. Rettegéssel gondol végig kilátásai során és várja, a­kik nehéz álmából felrázzák. Halálos bűnt követ el, a­ki ezekben a döntő órákban nem tiszta szívvel és becsületes szándékkal közeledik a nemzethez. Jura 9 korona, Budapest, 1922. XIII. évfolyam, 100. szám Szerda, május 3. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész ívre 1100 K,félévre 660 K, negyedévre,380 K, egy hónapra 100 K. Egyes szám ára 5 korona. Ausztriában 50 kor. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési Irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körút 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. Bethlen István gróf Egerben. — A miniszterelnök az egységes párt hivatásáról.— Magyarország füg­getlenségét­­biztosítani kell. — Teljes szociális és felekezeti békét sür­get. — Nem kell dunai konföderáció. — Csak az egység menthet meg bennünket. — Kibékülés a munkássággal. — — A génuai konferencia eredménye. — Bethlen István gróf miniszterelnök vasárnap az egységes párt jelöltjének, Nagy Jánosnak támo­gatásra Egerbe utazott, hogy ott a nemzet egységét, az összetartás szükségességét hirdesse. Nagyszabású beszédében kiterjeszkedett mindenre, a mi az ország sorsára a mai viszonyok közepette fontos és jövő­jére kihatással lehet. A miniszterelnököt Gömbös Gyula, Eckhardt Tibor, Sánd­or Tivadar, ifj. Mada­­rassy Gábor, Ráth Sándor dr. pártigazgató és Kozma Miklós­­kisérték el. A pályaudvaron a város közön­sége nevében Trakk Géza polgármester, az egri egy­séges párt nevében pedig Kolozsvárii István dr. el­nök üdvözölte a miniszterelnököt, a­kit a vasúttól a városba vivő útvonalon nagy lelkesedéssel fogadott Eger város népe. A fogadtatás után a miniszterel­nök az érsek díszhintaján hajtatott be az érseki pa­lotába, a­hol Szmrecsányi érsek fogadta Bethlent és kíséretét. Az érseknek a házigazda tisztében Dullkay, Böhm, Venczel és Krisztán kanonokok segédkeztek. Az egységes párt nagygyűlése délelőtt tíz óra­kor kezdődött a városháztéren. A gyűlést Babochay Sándor, volt országgyűlési képviselő nyitotta meg. Utána szólalt föl Bethlen István gró­i miniszterelnök. A miniszterelnök beszéde. __ A mikor az országhoz fölhívást intéztem, hogy félretéve a pártoskodást, egyesüljenek végre a mag­yarok egy egységes, erős pártban (Helyeslés), az első visszhangot Eger városa adta. Én már akkor ígéretet tettem az önök képviselőjének, hog­y eljö­vök önökhöz alkalomadtán, hogy kifejtsem az egy­séges pártnak a programját. (Halljuk! Ha Ilink!) — Minden politikai pártnak az a célja, hogy az ország ügyeit előbbre vigye, hogy félretolja azokat az­­akadályokat, a­melyek a nemzet és orszá­g fej­lődésének útjában állanak. Az egységes pártnk is ez a­ célja. De kérdem, volt-e és van-e szükség arra, hogy egy egységes párt alakuljon az országban, a­melyben részt vehet mindenki, társadalmi, osztály-, felekezeti- és foglalkozásbeli különbség nélkül, a­ki magáévá teszi azokat a célokat, a­melyeket az egy­séges párt zászlajára irt és helyesli azokat az eszkö­zöket, melyeknek segítségével a párt programját ■meg akarja valósítani. — Mikor 1918-ban a magyar közélet egén ne­héz viharfelhők tornyosultak, a­mikor egy olyan osztály vette kezébe az uralmat, a­mely osztályra nézve úgy látszik, fontosabb volt a saját uralmának megalapozása, mint az orszá­g megvédése, nap-nap után hullottak a porba az ezeréves Magyarország védőbástyái." Határainkon az ellenség egyik községet a másik után szállotta meg, vármegyék és országré­szek vesztek oda és idebent mással nem foglalkoz­tak az akkori politikai helyzet urai, mint saját ural­muk megalapozásával. (Úgy van! Úgy van!) Ez ve­zetett az ország pusztulására és sülyedésére, ez veze­tett az ország földarabolására. (Helyeslés), ez veze­tett a proletárdiktatúrára és ez vezetett az ellenséges idegen megszállásokra. (ügy van! Ügy van!) — Tisztelt polgártársaim! A­­mikor 1919-ben a poletárdiktatura bukása után egy új éra következett, akkor a kisgazdatársadalom és a magyar intelligen­cia vette kezébe az ország sorsának irányítását. Ek­kor kimaradt a parlamentből a munkásosztály. El­érkezett tehát az ideje annak, hogy ezeket a hibá­­kat kiküszöböljük. Elérkezett az ideje egyfelől an­nak, hogy méltó képviseletet adjunk a parlament­ben a magyar munkásosztálynak, de elérkezett az ideje másfelől annak, hogy társadalmi és osztály­különbség nélkül egyesüljenek a magyarok egymás­sal (Úgy van! Úgy van), hogy egymással karöltve, egymást szeretve, egymással kezet fogva igyekezze­­tekra. (Úgy van! Úgy van!) — Melyek az egységes pártprogram céljai? (Halljuk! Halljuk!) Más nemzetekkel szemben kül­politikai téren biztosítani kell magunknak nemzeti függetlenségünket. (Ellák éljenzék.) Nemzeti függet­lenségünket enyedtük, véletlenül, nem saját hozzá­­tevésünk által, de függetlenségünket feláldozni többé semmi körülmények között nem vagyunk hajlandók. Újabban az európai világsajtóban és az európai poli­tikában olyan jelek mutatkoznak, mint hogyha a Duna-medencében egy Duna-konföderációt akarná­nak létesíteni. Mi ebben a konföderációban nem vehetünk részt, ilyenbe belépni nem szándékozunk. (Helyeslés.) Mi Magyarországot akarunk, erős, egy­séges Nagy-Magyarországot. Nem akarunk föderatív, régi Magyarországot sem. A régi monarkia elmúlt és a halottakat feltámasztani nem lehet. (ügy van!) Olyan közjogi kapcsolatokat létesítene, a­melyek nemzeti függetlenségünk rovására lennének. De nem kell nekünk föderáció azért sem, mert egy újabb föderációban szláv népek vezetnének. Azt, a­mit 400 éven át elkerülni akartunk és tudtunk, mi magunk alkotnánk meg, ha ilyen föderációba belépnénk. (Helyeslés.) — Külpolitikai téren a másik célunk — és­­ezt a célt békés fegyverekkel és nem háborúval akartjuk elérni, — hogy a magyar nemzet újból A Budapesti Hírlap mai száma 14 oldal.

Next