Budapesti Hírlap, 1922. július (42. évfolyam, 147–172. szám)

1922-07-01 / 147. szám

Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési iraki Egész évre 1100 K,félévre 860 K, negyedévre 380 fő, egy hónapra 100 korona. Egyes szám ára 5 korona. Ausztriában egy példány ára 120, vasárnap 200 osztrák korona. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési Irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Ara­b korona. Budapest 1922. XLII. évfolyam, 147. szám Szombat, július 1. Budapesti Hírlap Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körut 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. Miniszteri szónokok. Budapest, jan. 30. Szó sincs róla, szépen beszélt Bethlen Ist­ván gróf is, Kállai­ Tibor is, de a legszebb be­szédet mégis ma egy pár szóval Friedrich István mondta, azzal, hogy kijelentette: ma nem poli­tika, hanem kenyér kell a magyarnak. Alig ta­lálunk egy-két olyan pontot Bethlen István be­szédében, a­mely ellen állást kellene foglalnunk. De boldog Isten, megint csak programmot ad, hogy béke kell a pártok között, hogy rendet kell teremteni, ez az előföltétele boldogulásunk­nak. E szerint még most is az előföltételek előtt vagyunk. Úgy szeretnék mindenkit rábeszélni, hogy béküljön ki a kormánnyal, ne kiabáljon közbe, ne hánytorgassa sérelmeit, hanem hall­gasson férfiasan és követelje, hogy cselekedjék, de gyorsan a kormány. Ne argumentumokkal, ígéretekkel, szép szándékokkal, hanem tettekkel hallgattassa el ellenfeleit. Én részemről céltalan okvetetlenkedésnek tartom, hogy holnap szükség és haszon nélkül exlexbe viszik az országot. Elvégre egy hét vagy két hét múlva végre is megszavazzák az indem­­nitást. Mi jó származik vigasztalan állapotunk­ban abból, hogy a kormány fizet és adót szed törvénytelenül két hétig? A képviselő, a tiszt­viselő, a­ki holnap felveszi a fizetését, törvényt sért és a kormányt törvénysértésében támogatja. Miért? Erre senki sem tud elfogadható feleletet adni. Mert semmit sem nyerünk vele, csak tün­tettünk, reputációnkat rontjuk és a drága időt vesztegetjük, aztán megszavazzuk az indemni­­tást. De könnyebb-e a lelkünk attól, hogy el­késve szavazzuk meg? Nekünk csak két dolgot lehet helyesen cselekednünk, hogy országunk épségét helyre­állítsuk. Mert hiszen ez a végcélja minden mun­kánknak, minden áldozatunknak. Vary fegyvert fogunk, ha van katonánk és fegyverünk, pén­zünk és halálra szánt lelkesedésünk; vagy ha mindez nincsen, mint a­hogy minden jel szerint nincsen, akkor rávetjük magunkat minden fel­hajtható erőnkkel és képességünkkel a gazda­sági élet fölélesztésére. De nem főrendiházi re­formokkal, hanem a társadalmi és felekezeti osztályok közt két év óta mesterségesen készí­tett szakadékok eltüntetésével, a kereskedelmi világnak in integrum való nyílt restitúciójával, a visszavonást és békétlenséget szító alakulatok feloszlatásával, vagy a gyümölcsös hazafi munka terére való szorításával és így tovább. Minden­nap jöhet a kormány valami üdvös javaslattal ezen a téren, ha a pártja szilárd és megbízható. Ha pedig nem az, akkor apró személyi és do­logi koncessziókkal, új minisztériumok kreálá­sával tartósan úgy sem takarhatja el állapotát. Kállay pénzügyminiszter beszéde rendes időkben okos, józan és termékeny expozé lett volna. De adóemeléseket bejelenteni és egyben megszüntetni, vagy megszorítani az őrlési adót, ez nem tesz komoly benyomást. A mai rendkívüli viszonyok között azok az eszközök, melyeket a pénzügyminiszter moz­gósít, nem elégségesek ezek a pénzügyi kor­mányzat békebeli sablonjai. Elődei mind éltek valamennyivel, bár nem ilyen rendkívüli mér­tékben. De ezek a felfújást nem bírják el a mai viszonyok rendkívüli voltáig, hanem csütörtököt mondanak s megpukkadnak. Rendkívüli idők bajainak orvoslásához rendkívüli eszközök kellenek. A pénzügyminisz­ternek ilyenkor fantáziára van szüksége. Széru­mot kell feltalálnia. Eszébe juthatna, hogy, az őrlési adó annak idején Olaszországban való­sággal ilyen szérumnak találtatott fel a leron­gyolódott olasz valuta ellen, és megmentette a lírát. Nagyatádi Szabó István azt mondta a mi­nap, azért kellett elejteni, mert antiszociális. Hej, ha mindazt el találnák ejteni, a­mi a mai rendszerben még antiszociális, nem tudom, mi maradna meg az egészből. Iszonyú lárma volt Olaszországban is annak idején azért, hogy a szegényebb osztályt sújtja ez adónem. Mert még a gesztenyelisztről is szedték az őrlési adót. Nos, az akkori miniszterek nem ijedtek meg, Budapest, jan. 30. A régi költségvetési fölhatalmazás ma jár le, az újat ma kezdte tárgyalni a nemzetgyűlés. A politikai viharmadarak úgy a sajtóban, mint a párt­körökben és a folyosókon még egyetlen indemni­­tági vitának sem harangoztak be olyan vérfagylaló jóslatokkal, mint a mostaninak. E baljóslatok sze­rint az ellenzék a választási atrocitások miatt mint felbőszült hika fog nekimenni helyzetnek, kor­mánynak és mindennek, a­mi útjában áll. A pénz­ügyi bizottság tárgyalásai az indemnitási javaslat­ról már rácáfoltak e hangulatos híresztelésekre; a bizottság s­árost ülésen keresztül nyugodtan, szak­szerűen foglalkozott a javaslattal, a­miért Kállay pénzügyminiszter ma külön köszönetet mondott neki, azzal a hozzáadással, hogy a tárgyalásokon megszűntek a pártellentétek. Az indemnitási vita bevezető napja szintén rácáfolt a vészmadarakra. Hallottunk egy szak­szerű előadói beszédet Jundy Bélától, a­ki új em­ber a parlamentben, két jelentős miniszteri beszé­det Bethlen István gróf miniszterelnöktől és Kállay Tibor pénzügyminisztertől, továbbá egy érdekes beszédet Friedrich Istvántól, kinek újabb szereplé­sét főként azok nem akarják megérteni, kik fegy­vertársnak kívánták megnyerni. Mi sem áltatjuk magunkat azzal, hogy a vita oly komoly csendben fog tovább folyni, mint a­hogyan ma kezdődött, mert hátha, választások után vagyunk és keserű utóhatásuk mindig érez­teti magát a parlament tárgyalásain. Amennyiben a parlamentben mégis légköri depressziót érzünk, annak okát nem ott keressük, a­hol sokan mások keresik, tudniillik a kormány és egyes ellenzéki pártok közeledési kísérleteiben, melyeket az érde­kelt felek szorgalmasan cáfolgatnak, hanem az ország súlyos pénzügyi és gazdasági helyzetében, a társadalomnak az élet nehézségeivel való szinte reménytelen küzdelmében, az ebből táplálkozó ret­tenetes elkeseredésben. Ezek az ijesztő jelenségek együttvéve a politikát háttérbe szorítják a politikai sérelmek fontosságát, legyenek akár egyéniek, akár pártbeliek, lefokozzák, a politikai harci kedvet le­szerelik, a szereplési viszketeget feszélyezik, a lelkiismereteket pedig felébresztik és magukba szál­lásra késztik a legdühösebb fegyvercsörtetőket is. Az ország helyzete, akár Bethlen, akár Kálly szavai után induljunk, egyáltalán nem megnyug­tató. A­mikor a kormány feje állapítja meg, hogy a belső béke és a békés munka még nem állott helyre az egész vonalon és hogy az állampolgári ál­dozatkészség éppenséggel nem ideális, akkor még nagy­ erőfeszítésekre kell elkészülnünk. Az egész Ház helyeselt a miniszterelnöknek arra a felhívá­sára, hogy valamennyi társadalmi osztály, párt és felekezet egyesüljön a közös munkára, mert csak így térhetünk át a még mindig átmeneti állapotból a normálisra. A kormány maga is minden áldozatra kész a parlament munkaképességének biztosítása érdekében. A kivételes hatalom tárgyi, időbeli és hatalmi korlátozásába hajlandó messze elmenni, de nem nyithatja meg a börtönök ajtajait, nem adhat kegyetlenül szedték az adót, és alkalmat adtak Olaszország legszegényebb osztályainak arra, hogy megmentse az olasz pénz becsületét és hazája üzetőképességét. Ki haragszik ma még ezért az egyesült olasz királyságban. Mikor a vízbefutóra kötelet vetnek, sőt esetleg horgot vágnak a testébe: ki fog azon jajgatni, hogy a kötél lehorzsolja a bőrét s a horog megszabdalja a hasát. A fő­dolog, hogy a fuldoklót kihúzzák a vizből akár­hogy. A bőre majd megújul s a sebe, majd be­gyógyul. A fő, hogy kihúzzák és éljen­ az emigránsoknak egyformán amnesztiát, a­hogy a szociáldemokraták kívánják és gazdasági téren sem mondhat le minden beleavatkozási jogról, mert a párisi békék következtében a gazdasági élet hullám­zása ma szeszélyesebb, örvénylőbb, mint volt a há­ború alatt. Hegedűs Lóránt távozása óta az állam­­háztartás rendbeszedésében bizonyos szünet állott be, de ütött az utolsó óra, hogy áldozatkészséggel és ha lehet, külföldi kölcsönnel a pénzügyi egyensúlyt megteremtsük. E nélkül Ausztria sorsára jutunk. A reparációk dolgában a győzők még nem­­fogadták el a kormánynak azt az álláspontját, hogy a magyar nemzet nem képes fizetni, de ez nem tarthat ben­nünket vissza a pénzügyi egyensúly érdekében ho­zandó áldozatkészségünktől. Ebben a meggyőződé­sében a kormány a bejelentendő pénzügyi javasla­tokkal áll vagy bukik. A miniszterelnök szülött még az alkotmányos jogfolytonosság helyreállításáról, a főrendiházi reformról és bejelentett egy csomó kész törvényjavaslatot valamennyi resszortból, a fő hangsúly azonban a pénzügyi javaslatokon nyugszik. Bethlen Istvánt nagy figyelemmel hallgatták és hasonlóképpen fogadták Kállay pénzügyminiszter beszédét is. Kállay az utolsó évek balul kiütött pénz­ügyi és gazdasá­gi kísérleteinek tanulságait vonta le. Maga mondta, hogy nincsenek csodaszerei, de van­nak határozott szándékai és főképpen adójavaslatai, kiváltképp az egyenes adók fokozására. Nagyon ke­vés kisgazda volt jelen és ennek következtében nem észlelhettük a földadó bejelentett emelésének a ha­tását. Minden áldozatot meg kell hoznunk, hogy 3—5 év alatt az államháztartást rendbeszedjük, mert különben lehetetlen helyzetbe jutunk és ha nincs ki­bontakozás, a bolosevizmus leselkedik ránk. A­mit a reparációkról mondott, mutatja, hogy a kormány serényen gyűjti az adatokat és érveket annak bebi­zonyítására, hogy Magyarország nem tud fizetni, különben is már 16 milliárd aranykorona értéket szedtek el tőlünk, a románok által okozott károkon kívül. Beszédét a szociáldemokratákhoz intézett len­dületes szavakkal végezte. Friedrich István a tőle megszokott köz­ve­tet­lenséggel beszélt. Az indemnitást megszavazná, de mivel politika is van benne, nem szavazza meg. A választási hadjárat alatt sokat tanult, a többi közt azt, hogy ránk nézve a gazdasági problémák a fon­tosak és nem­­ politikaiak. Az új idők új harctérre utalják a nemzetet, a gazdaságra, itt dől el az in­tegritás, a konszolidáció, a társadalmi béke kérdése. Hiába az új választási jog, az új főrendiház, előbbre való új kenyér. Osztrák és orosz rémek kisértik, ezért mérsékli ellenzéki hangját, nem pedig azért, mert lepaksizott volna a kormánnyal, őt ellenzéki képviselőnek választották meg és ellenzéke a kor­mánynak. Neki más a programja. A szegény ke­resztény társadalmat akarja kiemelni a gazdasági sülyedésből. Ahog­y aztán visszavezesse a nemzeti ki­rályságra. A keresztény szolidaritást hirdeti, a mi ellen a zsidóságnak isem­ lehet kifogása, hiszen a­/ 5 szolidaritásuk viláhíres történelmi fejlemény. A választási atrocitásokat nem hajlandó elhallgatni. ___________ ~­­ Kormányprogram és pénzügyi expozé. — A nemzetgyűlés ülése. — Bethlen miniszterelnök a társadalmi, felekezeti és politikai békéről, az alkotmány jogfolytonosságáról és a reparációról. — Egy csomó új törvény­­javaslat. — Kállay pénzügyminiszter az államháztartás egyensúlyáról. — A reparáció, az adózás és a földadó. — A Budapesti Hírlap mai száma 12 oldal.

Next