Budapesti Hírlap, 1923. március (43. évfolyam, 48–73. szám)

1923-03-01 / 48. szám

Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetés­ ára’* : Egy hónapra 400 korona, negyedévra 1120 korona. Egyes szám ára 20 korona. Ausztriában egy példány á­ra 1OOO osztrák kor* Jugoszláviában egy példány ára 0 jugoszláv kor­o­na. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc fira2©k©p©wa. Budapest, 1923. XLII. évfolyam, 48. szám Csütörtök, március 1. Budapesti Hírlap Szerkesztőség: Vili. kerület, Rökk Szilárd­ utca 4. szám. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körut 5. sz. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. dun® ntmet Amcellär MSfiSsfienzara ss­issssispsisti tflapiap­sszamaa*a NémetOrSzág és R^sgvapopszáp gazdaság® össze­antiködéséről. Berlin, február.­­A birodalmi kancellár ur szives volt egy beszélgetésre fogadni. A megbeszé­lés kizárólag gazdasági kérdések körül forgott. Különösen arról volt szó, hogy miképp támogathatnák és fejleszthet­nék egymást Németország és Magyar­­ország gazdasági erői. „Úgy hallom, hogy Ön hazájának közgazdasági ér­dekeiből tartózkodik most nálunk, Ber­linben.“ Ezekkel a szavakkal fogadott a birodalmi kancellár úr. „Igenis, feleltem, mi is törődni kez­dünk már gazdasági ujrafelépitésünk­­■kel. Ehhez tanulságokat a nemzetgaz­daságilag fejlettebb népeknél kell ke­resnünk, mert ezeknek segítsége nél­kül nem volnánk képesek gazdaságilag megfelelő módon megszervezkedni. Ezt a segítséget keresem Németországban. Németországnak élelmiszerekre és ezeknek fejében gyártmányainak ve­vőre van szüksége, mi tehát megfelelő üzletfele lehetnénk Németországnak.“ Az eszmecserénk folyamán meg­tárgyalt általános jellegű, valamint konkrét természetű kérdésekre vonat­kozóan a birodalmi, kancellár úr a következő megjegyzéseket tette­ :— Vitathatatlan tény, hogy a vi­lággazdaság egy egységes szervezet­­(organizmus), a­melyből egyes szer­veket nem lehet kikapcsolni az egész szervezetnek kára, nélkül. A há­ború és a háború utáni idők minden országnak gazdasági egyen­súlyát többé-kevésbé felforgatták, úgy hogy ma az egész világgazda­ság súlyos beteg. Egy nemzet,­­ egy ország önmagában a legnagyobb önmegerőltetés árán sem lehet ké­pes a maga megzavart gazdasági rendjébe a normális viszonyokat visszahozni, mert minden nemzet és ország benne van az összes nem­zetek és államok kölcsönös gazda­sági viszonylatában. A népeknek e gazdasági szolidaritásából követke­zik, hogy a megbetegedett gazdasági szervezetek orvoslása csakis az ösz­­szes gazdasági erők összefoglalásá­val sikerülhet. Fájdalom, hogy ezt a gazdasági szolidaritást ma politikai ellentétek annyira befolyásolják, hogy az összes népek együttműkö­dését a gyógyulás céljaira fölhasz­nálni ma még nem lehet. Ez a tény azonban nem zavarhatja a józanul­­ gondolkodó gazdasági politikust ab­ban, hogy az összes gazdasági erők lehető összefoglalására törekedjék. Kísérletek ebben az irányban egy­előre természetesen elsősorban azon országok és népek között ígérhetnek­­ sikert, a­melyeknek egymás közti viszonylata nincs politikailag ter­helve és a melyeknek közgazdasága bizonyos fokig egymásra van utalva.­­ Ámde ilyen előfeltételek mellett is annál eredményesebb lesz két or­szágnak gazdasági összeműködése, mennél inkább kiegészíti egymást gazdasági szerkezetük. Ebből a meg­gondolásból kiindulva, egészen jól elképzelhetem magamnak, hogy Ma­gyarország és a Német Birodalom között aképp lehet a gazdasági vi­szonylatokat kidolgozni, hogy azok lényegesen hozzájáruljanak mindkét ország újraf­elépítéséhez. Én isme­rem Magyarországot és tudom, hogy közgazdasági alapzata föltétlenül ép és egészséges. Földje összehasonlít­hatatlanul jobb a mienknél, a­minek megfelelőleg többet is produkál­hatna. Mindamellett a magyar föld a békében félannyit sem termelt, mint a német föld. Ennek oka az volt, hogy a német mezőgazdaság a tudomány és az ipar legmodernebb vívmányait termelésének szolgála­tába szegődtette, a­mi által termelé­sének hozadékát lehetőleg fel tudta fokozni. Kézenfekvő ennek alapján, hogy a magyar mezőgazdaság rend­kívüli magaslatra tudná emelni ter­melését, ha a németekéhez hasonló­ módszereket és eszközöket alkal­mazna. A mezőgazdasági t­ermelést Magyarországon a legalkalmasabb gépek, a megfelelő trágyázás és a nemesített vetőmeg segítségével any­n­nyira fel lehetne fokozni, hogy az export számára nagy termésfölös­legei volnának az országnak. Meg vagyok arról is­­ győződve, hogy Né­metországnak vannak számos érde­kelt körei, a­kik szívesen készek vol­nának a magyar mezőgazdasággal ebben az irányban összeműködni, különösen ha a német ipar is meg­felelő munkateret nyerhetne. Ilyen gazdasági vállalkozásokat természe­tesen a magánérdekeltségeknek kell kezdeményezniük, de az ilyen irányú törekvéseket mindkét ország kor­mánya bizonyára lehetőleg támogatni fogja, mert hiszen ezek a törekvések végelemzésben a közérdeket szolgál­ják. Magyar­ország­ mezőgazdasági iparát sokféle elágazásaiban a számbajöhető német körökkel létre­hozandó kapcsolatok útján bizo­nyára szintén ki lehetne építeni és termelőképesebbé tenni. De ter­mészetesen erre hivatott szakértők­nek kellene ezt az összeműködő gaz­dasági munkát szervezniük és terv­­szerűleg kiépíteniök. Minden ilyen irányú kísérlet a gyakorlati gazda­sági összeműködésre a jövőben meg­hozná a maga gyümölcseit és esetleg hasonló összehangolt munkára ösz­tönözne más országokat is.­­ Arra a kérdésére, hogy miképp gondolkodom a márka jövőjéről, rö­viden azt válaszolhatom, hogy a mi márkánk jövője véglegesen csak ak­kor fog eldőlni, ha módunkban lesz újra zavartalanul dolgozni és termel­ni. Mi azt reméltük, hogy a német, de az egész európai gazdasági hely­zetre ráfekvő és azt a leghátrányo­sabban befolyásoló reparációs kér­dést nemzetközileg szabályozhatjuk, és ezzel egyidejűen valutánkat is rendbehozhatjuk. Minthogy azonban ez a politikai alakulás miatt lehetet­lenné vált, ezért saját erőnkből kell megkísérelnünk valutánkat az adott viszonyok között lehető határokban értékállóvá tenni. Ezért határozta el a birodalmi bank a birodalmi kor­mánnyal egyetértésben, hogy a márka részére­-támogató akciót szerveznek, a­mi annál is inkább kecsegtet ered­ménnyel, mert a külföld is bizalom­mal kíséri. Abban a bizalomteljes reményben élek, hogy a birodalmi kormány és a birodalmi bank egye­sült törekvésének sikerülni fog a márka kurzusának és ezzel az áruk árainak ingadozásait elviselhető ha­tárok közé szorítani. A birodalmi kancellár úrnak e kije­lentései olyan értékesek a magyar köz­gazdaság részére, hogy azokat a legtel­jesebb­ örömmel és bizalommal fogad­hatjuk. A mi több termelésü­nk alapja a magyar föld, melynek tudományos módszerekkel való iparosítását elmélet­ben eddig is értették nálunk némelyek, csak — fájdalom — hogy eddig nem volt még idejük és alkalmuk vezető köreinknek, legjobb szándékuk mellett sem, ezt a rendszert meg is szervezni. Új kilátások útjait nyitják meg Cuno kancellárnak kijelentései, a melyek ugy kormányának, mint az érdekelt német gazdasági köröknek közreműködését megígéri az egyetlen egészséges alapon — a kölcsönös gazdasági érdekek alap­ján. Pályi Ede dr. Hailay pémügyminiszter expozéja. — S3k 1©22—23-ik­ évi fcSStségsísíés» — SS deficit 4©.® miileiárri. — ftpffifias «R&r. — Tizen­hét infspgreSIAeső. — A l­oarmányzó Sátogatácsa a Stádhiisa ngoimEáis&n. — fl fecSiagyssresniszter a horvmémyzö Föl. — IPSSiaros Jehmefeh. — A háború kitörése óta nem került ren­des költségvetés a parlament elé. Pénzügyi és közgazdasági hangadóink folyton sür­gették a költségvetést, mert nem tudtak el­igazodni az egyiptomi sötétségben. Káltay Tibor pénzügyminiszter végre megcsinálta és tíz füzetben és egy harmadfélórás be­szédben ma a nemzetgyűlés elé terjesztette. Az esemény nem történt minden ünnepé­lyesség nélkül. A képviselők a szokottnál nagyobb számban jöttek el, a miniszterek is csaknem mind ott voltak, a karzatok is megteltek. Kállay pénzügyminiszter egy kis ibolyabokrétával a kezében jelent meg a folyosón néhány perccel az ülés megnyi­tása előtt. A csengettyű szóra azonnal be­ment az ülésterembe, mert mindjárt az ülés elején mondotta el expozéját. Ettől kezdve nem láttuk az ibolyabokré­tát, csak óriási számok kápráztatták a fü­lünket. Kállai­ nagyot haladt mondanivaló­jának megszerkesztésében és előadásának világosságában azóta, amióta elmondta első pénzügyminiszteri programját. Költség­­vetésről lévén szó, a számokat természete­sen nem mellőzhette. De nem pályázott a szám­ akrobata dicsőségére; a milliók he­lyett neki is szokatlanok a milliárdok. Hogy túlessen a legnehezebbjén, már első mondataiban bevallotta, hogy 40,6 milliárd a deficit. A házon mintha egy mély sóhaj­tás suhant volna végig. A deficit elemezése után a költségvetés jellemzésére szolgált az az észrevétele, hogy az aranykoronára való átszámítás nem ad precíz képet. Még na­gyobbat néztek a pénzügyi szaktekintélyek, mikor azt mondta, hogy a költségvetés je­len formájával nem azonosítja magát. Mégis előterjesztette, hogy minden tételét megvitatva „oly alapot találjunk, mely megfelel nehéz pénzügyi és közgazdasági­­helyzetünknek". Csak aztán ugy ne járjon a nemzetgyűlés, mint a szorgos háziasszony, a­ki néhány hónappal előbb csinálta meg a nyaralási költségvetést, de mire elérkezett a nyár minden számvetése halomra dűlt. A kiadási tételek rettenetesen megnőttek, d­e hála az új adórendszernek és, a mellé­tött adóügyi adminisztrációnak, a bevételi tételek is lépést tartottak velük". Nekünk minden csontunk ropog az új adónemek­től, de Kállay elégedetten mutatott, rá az eredményekre. A forgalmi adó előirányzott bevétele 34 milliárd, a földadó bevétele 10 milliárd, a jövedelmi adóé 8 milliárd. És Kállay még mindig tet­t fejlődési lehe­tőségeket.“ Egyáltalán nem célja a meg­nyugtatás és az elaltatá­s. Figyelmezteti a társadalmat, hogy még nincs minden rend­ijén, hogy a pillanatnyi törekvésekről le kell mondanunk és nagyon meg kell néz­nünk, hogy milyen reformokra költekez­zünk, nehogy az történjen velünk, a­mi Ausztriával történt. A nagy­közönséget, a községeket, a tisztviselőket, a kereskedő­ket és mellesleg a sikereket igen közelről érintik a reformok, melyeket Kállay m­a bejelentett Az első benyomásunk, hogy a fiskális szempontok inkább érvényesülnek bennük, mint a szociális és gazdasági érde­kek. Újszerűen hangzott, a­mit a tisztvi­selő kérdésről mondott. Egyebek közt az a véleménye, hogy a nagyobb kvalifikációjú fogalmazói alkalmazottak számát korlá­tozni kell. Lehetetlen, hogy nálunk min­denki miniszteri tanácsos akar len­ni. A mai apparátussal egy nagy világbirodalmat is el lehetne kormányozni. A miniszternek ez a­z álláspontja, sa­jnos, egyelőre csak vé­lemény. Az ő adóügyi közigazgatásának megszervezése is óriási szemé­lyzetszapori­­t. "­­ Beszéde köz­ben Kátay szünetet kért, hogy aztán fáradhatatlanul folytassa a pénzügyi helyzet és kívánalmainak meg­rajzolásait. Ő maga ismételten sírásnak jel­lemezte a lélyzetet, mind­azáltal finom és gyöngéd kézzel ültette el a reménység pa­lántáit. Talpra állhatunk, de csak lemon­dással, verejtékkel, okossággal és kitartás­sal- Káll­aynak joga van így, beszélni, mert élete fedezi szavait. Egyike azoknak az óhazában, a­kik legtöbbet dolgoznak. Be-P A Budapesti Hírlap mai száma 12 oldal

Next