Budapesti Hírlap, 1923. március (43. évfolyam, 48–73. szám)

1923-03-01 / 48. szám

­­ft» » —j——————*·'»■ -a—«*—«a— rselotea. idgShs magyar El­fefcel. Nem ki­mél bensőnket, de masát sem kíméli. Nem :dd­3 kérte a szamaEigyetést, hogy költség­­\«fésffl fw&dna eb hanem arra, hogy bí­rálja meg, rostálja meg szigorúan. KfClay értékes egyénisége ma nagy ha- Önadottsággal jelcefffcoziott. Minden oldalról­­gratuláltak neki, a többség mesélten­ezsev­i Jé SdkfKsBkxsa sokat beszéltek a caia­­esiEffSzegi ioteanátus sorsáról. A többségiben ás hód­ít­ás: a nézet, hogy a magyar álam gyengeségét árulnál­d, ha kivételes íntéz­­ményra szoruim a tflelforgalék fékentar­­tásáfeam I jPafettőkor átfiSrtek az interpellációkra. 'J Aa­mleapeBadok! során éndelflőd­ésse!­tfiaflsztráfc Kállaa Teror pét az egy minisztter­­m­esc Straitz István interkifáteréljára adott­­kedvező forhrvásleáitását a delivaell­álásról. ’ Nagyobb nemi «ment föl Rupert Rezsőnek SntencelVcWjit a kortDímvsónak a Sfáffimnv­­j«ycBPdawalle»form'd s az ott készülő A Hép fe a Szózat cünü lapnál teilt látogatásáról. HSwper* vajsertette » poétikai helyzetet, a "két rrjeésí ingatá cikkeit és vöszit a kor­mai ryf tette fölelSesé a kormányzó látoga­­tó feáért. Etzsébe közben, csak­nem állandó volt a tej és a tűl­áros jelenetek során a rendreutasítások s zuhataga hallatszott az el­nöki székből. Rakovszky Iván belügyminiszter tett né­­hány megjegyzést Rupert­­beszédére és nyo­matékosan tiltakozott az államfő megtáma­dása ellen.­­ Az interpellációra egyébként a mini­sz­t­ér­dijük fog válaszolni. Még a négy zalaegerszegi interpellátíó következett volna, de az idő már este hatra járt és a belügyminiszter, valamint a Ház elnöksége hozzájárult a­hhoz, hogy tednatp sürgős h­ztenzonádék formájában tárgyal­ják meg az internáló tábor dolgát. ’ a pémü­gyminiszter beszéd­e. —■ Tisztelt nem­zetegükjsl A magyar ál­laim 1922—23. évi köteéövetése 40­0 milli­­árd deficittel zárult. Ez a költségvetés két ézezből, alakok. Egyik a közigazgatáss és a kormányzat szükséglete és a közadókból­­folyó bevétel, a másik rész az üzemek kia­dása és bevétele. A­mi az első részt­ illeti, a kiadás 118.3 milliárd, a félsvvel pedig 1103 miliárd, tehát itt 15.3 milliárd deficit jelentkezik. Ha a másik részt nézzük, az üzemeitnél, a kiadásra 70.8, a bevételre pedig 45,8 miliárd van előirányozva. Vég­­eredményében itt 25 milliárd deficit mutat­kozik. Átlagban a kiad­áso­k ha szoros, a bevé­telek pedig az előző költségvetéshez képest hétszeres emelkedést mutatnak.­­ Ha az üzemek költségvetését nézzük, a kiadások nem­ egészen 9, a bevételek pe­dig 8-szorosan emellked­tek. H Ha a tényle­ges eredményeket, vesszük figyelembe, ak­kor azt látjük, h­ogy az elnúlt esztendő­ben 48,5 milliá­rd kiadással szemlén 37 milliárd bevételt tünteti fel a költségvetés, úgy hogy 11,5 milliárd a deficit. Azonban figyelem­be kell venni, hogy a költségvetés­­nek akkori elkészítése O­S­ 1-es korona mel­lett folyt le és ha ezzel a mostani helyze­tet összehasonlítjuk, látjuk, hogy a kiadá­sok emelkedése valam­ivel-­ kevesebb, mint négyszeres, a bevételek­­­emelkdése pedig valamivel több.Ez megfelel annak az arány­nak, a mely a 0.84-es és a 0.23-as korona között fennáll. — A változó korona értékváltozást és átalakulást jelent a gazdasági életben s igy az átszámításból soha sem hap­uk meg azt a képet, a mi a való helyzetnek meg­­felelne. A békebeli költségvetésbe fel van véve az állami kölülönszolgátatások teljes kielégítését. A mostani kötségv­etésben is be van álltva 15 milliárd, a­mi 31 millió aranykoronának felel meg. Tekintetbe kell venni, hogy akkor nyugodt konszolidál gazdasági helyzetnek néztünk elébe és nem meredtek a jövőből reánk , van problé­mák, mint most. Nem volt előtérben a ki­elégítetlen tisztviselőkérdés, a különböző kívánságok és törekvések, a­melyek a mos­tani gazdasági helyzetre jelentékeny befo­lyást gyakorolnak. Lényeges különbség az is, hogy a felmerült deficitet, a­mely a felmerült költségvetésben mutatkozott, ak­kor lehetett­tküi alföldi kölcsönné­ fedezni, most azonban külföldi kölcsön lehetősége nem áll fenn. A miniszter nem azonosítja magát a kt­lts­­gv­etéssel.­ ­ Többször felhangzott az a kívánság, hogy a viszonyok konszolidálása érdeké­é­ben térjünk át az aranykoronaszámításra, a­mely nincsen kitéve folytonos változás­nak. Ezt nem valósíthatjuk meg addig, a­míg nincsenek meg belső előfeltételei. — Most pedig szokatlan dolgot jelentek be: azt, hogy a költségvetéssel annak mos­tani formájában nem azonosítom magamat. — Előterjesztettem a költségvetést azért, mert szükséges, hogy megvitassák és min­den tétel megbeszélés tárgya legyen. A­mi­kor másfél évvel ezelőtt idejöttem és elő­­terjeszettem programomat, azokra a kér­désekre voltam elsősorban figyelemmel, a­melyek abban az időben aktuálisak voltak. Bevételeink akkor nem voltak. Az adótör­vényeink nagyon nehezen voltak végre­hajthatók. Hiányzott egy jól működő adó­ügyi apparátus. Azóta látjuk, hogy bizo­nyos fejlődés állott be az iparban, bizo­nyos megerősödés mutatkozik közgazda­­sági téren, a­mit csak az nem lát, a­ki nem akar látni. Feladatunk volt megteremteni az új adórendszert, a­mely egyszerűen végrehajtható. Fokozni kellett az adóbevé­teleket a gazdasági helyzetnek megfelelően és biztosítani kellett bizonyos állandóságot a valuta alakulásában. Kállay Tibor pénzügyminiszter ezután részletesen ismerteti az egyes adónemekből várható bevételeket (ezeket a költségvetés­ről írott cikkünkben találja az olvasó), majd így folytatja: — Szeretnék sokszor úgy feltüntetni, hogy az elért jövedelemtöbblet a közönség újabb megterheltetését jelenti. Ezzel szem­ben kijelenthetem, hogy a költségvetésben nincsenek olyan intézkedések, a­melyek új megterheltetés elé állítanák a közönséget. •lent kell rendszerváltozás az adózás terén. ■— Most kell megállapítanunk azokat a módozatokat, a­melyek szerint a jövőben dolgozni kívánunk. Adórendszerünk telje­­sen ki van építve és befejezettnek tekint­hető. Redszerváltoztatásra nincsen szükség, csak program­munkát kell befejezni, neve­zetesen a jövedelmi adótörvény megalko­tásával és a többségi adóztatás helyes me­derbe való terelésével.­­ A­mi az elsőt illeti, nem kívánok róla bővebben nyilatkozni, hiszen erről az adó­törvényről már bővebben szólottam. A­mi a másodikat illeti, bejelenthetem, hogy a mai vagy a holnapi nap folyamán át fogok nyújtani egy törvényjavaslatot az érdekel­teknek, mely a községi adóztatás kérdésé­vel foglalkozik. A benyújtandó törvény­javaslat alapelveit összefoglalva azt mond­hatjuk, hogy másodrendűvé kívárja sül­lyeszteni a pótadókat és új jövedelmi for­rásokat kíván megnyitni a községek előtt.­­ Hangoztatom, hogy a korona stabili­zálása megnyugvást hozott a társadalom­ban. Azt várjuk, hogy a közhangulatba igyekezzék mindenki belevinni más felfo­gást, mint a­mi idáig a közgazdasági élet­ben megnyilvánult. Tisztában kell lennünk a trianoni szerződés által teremtett hely­zettel. Megis kell jó mi hiúnk lemondani az élet minden vonatkozásában, mert jöliet egy olyan idő, a­mikor már nem a saját akaratunkból leszünk kény­­tle­nek lemon­dani. A takarékosság szellemét kell bele­vinni a társadalomba, hogy megteremtsük azt az alapot, a­melyen a jövő generáció építhet. A mi közgazdaságunkban sok érté­kes anyag van, ebből a meglévő anyagból kell a jövőnket felépíteni.­­ Elsősorban a parlamentre számítok elnél a munkánál, a parlamentnek kell ve­zetnie ebben a kérdésben. 19 kiadások tételei. 9 A mostani költségvetésben huszonöt milliáddal vannak előirányozva a kiadá­sok. Ez az összeg azonban csak részben kerül kiadásra a mostani esztendőben. Ami az államadósságok állagát illeti, tel­jes számszerűség­gel nem állhatok elő. Az adósságok elosztása, most folyik csak és több elintézetlen kérdés van még. A há­ború előtti adósságunk h­árommilliárd ko­rona békebeli paritás alapján számítva és ugyancsak békebeli paritásra számítva 61,4 milliárd a háború alatti adósságunk. Összegezve tehát, egy öt,1 milliárdnyi­­ átterhelési szám áll elő. Ez azonban tényleges képet adósságainknak összessé­géről nem ad.­­­ A háború előtti állami adósságok terhe a mai koronaértékben négyszázmil­­liárdot tesz ki. A békeszerződésből eredő terhek és hátralékok Angliával, Francia­­országgal, Belgiummal és Törökorszá­­gal szemben 170 milliárdot képviselnek, két­ségtelen azonban, hogy ez az összeg az idő­közi barátságos érintkezés és összeköttetés révén csökkenni fog.­­ Másik jelentékeny tétele a költségve­tésnek a közalkalmazottak természetben való ellátása, a­mi a lisztellátással együtt 21 milliárdot tesz ki. Ebben nincs bele­­számítva az a haszon, a­mit erre a célra az exportvámokból és a vámgabonából ka­punk. A megterhelés azonban olyan nagy, hogy ebben az irányban tovább kell foly­tatnunk a leépítést. A tisztviselőik ellátása. Határozott szabályokat kell fölállíta­nunk és a természetes ellátásból ki kell zárnunk jóformán mindenkit, kivéve a tisztviselőket. A köztisztviselők részére fenn kell tartanunk, egyrészt azért a ra­gaszkodásért, a­mellyel hivatásukat ellát­ják és azért, mert ez biztosítja életstandard­­juk bizonyos stabilitását. Nagyon fontos kérdésről van itt szó, úgy­hogy a számbeli adatokat is föl kell tárnom. Összesen 280.­100 állal­i alkalmazotta­­1­ éó­ónő igényjogosult marad. Ebből 42.000 nő elesik, tulajdonképpen tehát kétszázezer tisztviselő természetbeni ellátásáról kell gondoskodni.­­ — A családi pótlékok megállapításánál is csökkentenünk kell a kiadásokat és csök­kenteni kell a községi s városi alkalmazot­tak ellátásánál, amit vissza kell hárítanunk a községekre és a városokra, mert lehetet­len, hogy az állam lássa el az autonóm tisztviselőket. ■— Korlátozni kell a nagyobb kvalifiká­ciójú fogalmazói alkalmazottak számát, a­kik megmaradnak, azokat felelősségtelje­sebb munkára kell használni. Meg kell vonni a határt, a­meddig ezek a nagyobb kvali­fikációiú alkalmazottak munkateljes­ítmé­ny­ü­k terén elmehetnek, oda kell hatni­, hogy a jövőben egyáltalán ne lehessen túl­lépni a megállapított számha­tárt. Ezzel a4 tömeggel nem ilyen kis országnak, de egy nagy világbirodalomnak adminisztrációját is el lehet végezni. Igen sok intézmény és ■hivatal van ebben az országban, a meze megszüntethető volna. ? Gaál Gárt­or.: Az erdészeti hivatal. Meg kell változtatni a státust. Kállay Tibor pénzügyminiszter. Meg kell változtatni a tisztviselői státust is. Nem­ tartható fönn az az állapot, hogy ma már­ majdnem mindenki miniszteri tanácsos eb­ben az országban. Egyszerűsíteni kell az illetményeket is összevonással. A­mi a nyugdíjazást illeti, az az álláspontja, hogy teljes erőben levő, munkaképes emberek, hagyták el az államot, és ha ezek meg tud­ják találni egyébként is elhelyezkedésüket Livingstone Dávid. Irta Viczmándy Tamás. . . . Eh, hagyjátok most a minden háj­jal megkent vén Európát, a­hol annyi a könny és a sok könny között annyi a kro­­kodil-könny, — és — legalább Telki szemei­tekkel — nézzetek egy kicsit Afrikára, erre a még most is hiányosan öltöztetett hamu­pipőkére, a­kit Európa nagyon sokáig nem akart észrevenni, de a­kire most széles áb­­rázattal, éhesen reávigyorog, bizonyosan — krokodil-mosollyal . . . A skót Livingstone Dávid juttatja őt­­(Afrikát) eszünkbe, ez a nagy Afrika-utazó rés még nagyobb apostol, a ‘ki, — hogy a nagy évfordulóknak ebben a nevezetes esz­tendejében ez se maradjon feljegyezetl­enül,­­— éppen 50 évvel ezelőtt halt meg Közép- Afrikában, már öregen, egy nagy tónak, a s Bangveulónak a déli partján, a Níl­us for­rásának éveken át tartott eredménytelen keresése közben. Micsoda óriási változás történt azóta Afrikában! Nem Észak-Afrikában, mert az a civili­záció fészke volt má­r azóta, a­mióta az arabok betették oda a lábukat, sőt még sokkal régebben is, hiszen Napóleon ott­­kiáltotta harcba indigó katonáinak: „40(!) esztendő néz le re­át­ok a piramisokról, ka­tonák, úgy verekedjetek“,­­ hanem Sza­harától délre, messze-messze a Fokföldig, a­­hol a négereket olyan hiányos öltözetben bámulhatták meg fehér Afrika-utazóink, hogy hozzájuk képest, a­mint az élénkeszű­ amerikai újságíró, Stanley valamikor mondta, Ádám apánk és Éva anyánk, azzal a bizonyos fügefalevéllel, valóságos szalóp­­ruhában, — „en grande jenne“, a­mint .Stanley franciául hozzátette, —jé­rtak-kel­­tek a paradicsomban Ez az Afrika valamikor nem kellett bü­kinek! Nyugati részét igen sokáig még az Egyen­lítőig is alig ismerték és hogy azon túl mi van? azzal nem törődött senki sem, talán azért, mert a tenger azokon a tájakon, mint a pehenyes, úgy játszott az akkori hajók­kal, a szárlattfökön pedig a malária pusz­tította el az odavetődött európai embert. Egy szó, mint száz: majdnem Kolum­busz idejéig várt a világ azzal, hogy Afri­kát körülhajózza, de a belseje később is ismeretlen maradt, hiszen a déli csúcsát, a Fokföldet is csak azért foglalta el vala­mikor 100 esztendővel ezelőtt Anglia, hogy úgy tegyen akkori, évszázados ellenségével, Franciaországgal, mint az a kisasszony, a­ki csak azért megy férjhez, hogy a barát­nője­­ megpukkadjon. Igaz, hogy egy tekintetben elég régen kapós volt Afrika Anglia szemeiben. A Niger-folyó vidékén, az úgynevezett „Rabszolga part“-on vette Olcsó áron a sok fekete embert és szállí­totta ingyen munkára •­ Amerikába• Azért mondták egy időben a rabszolga­­kereskedésből meggazdagodott Liverpool­ról, hogy az utcái néger koponyákkal vol­tak kikövezve. És egyszerre csak, vagy 80 évvel ezelőtt, ebbe a mindenképpen legsötétebb, ismeret­len és vad Afrikába jött Livingstone azzal az apostoli hivatással, hogy keresztény hitre térítsen és a rabszolgakereskedés el­len izgasson és hogy Közép- és Dél-Afrika ismeretlen tájait az emberiség részére ki­kutassa! Jól nekikészülődve kezdett bele ebbe a nagyszerű küldetésbe! Orvos volt, — ott­hon, Angliában a hittudományokba is be­vezettette magát — valamennyire a mér­nökséghez is értett és — már Afrikában i­s— megtanult egy néger nyelvfajtát is (a bechuanák nyelvét) és ezzel a pompás szellemi felszereltséggel, meg persze az ő elődeitől örökölt, tiszta, nemes jellemével, indult el esztendőkig tartott és három íz­ben lett afrikai vándorlásait. A­hol azóta már régen luxus-vonat jár és a­hová a háború előtt —­ Istenem, mi­csoda káprázatos idők! — Angliából a visszautazással együtt és a luxus­ellátást is beleértve, mintegy 2300—2500 koronáért el lehetett jutni: a Fok­várostól az azóta megnyitott kimberley-i gyémántbányák irányában felfelé, vagy harmad­félezer kilo­méter távolságra, a gyönyörű Viktória víz­esésig, ott Livingstone még gyalog és ököl­­bálon utazott és ugyanúgy ment,­ persze, mindig megfelelő, felfegyverkezett arab vagy bennszülött néger személyzettel, ök­rökkel és felszereléssel, a Viktória víz­eséstől ki nyugatra az Atlanti-óceánig és ki keletre az Indiai-óceánig, majd — második utazásában­­— a Zambezi-folyó vidékéhez és végül — harmadik utazásában — Zanzi­bar felől a Tanganyika-tóhoz és még több más tóhoz. „Könnyebb az utazás, mint leírása“, mondta Livingstone, a­ki valóban nem volt valami nagy író­művész, de mennyivel nehezebb volna még röviden elmondani mindazt a nehézséget, a­mellyel neki ezek­ben az utjaiban meg kellett küzdenie. Nem a fenervadak voltak legfélelenetesebb ellenségei. Pedig hányszor hallotta a kecske- és ökörhúsra vágyakozó oroszlán éjjeli ordítását, a­mely épp úgy hangzott, mint a strucc nappali kiáltozása. — hány­szor hallotta a gyáva hiéna emberi neveté­sét, — hányszor látott szelíden néző ele­­fántcsordákat, de látott olyan nőstény­­elefántot is, a mely a fiát testeivel védve, tá­madóira nem is hederitett, de a mikor már érezte, hogy sebeiben elvérzik, hirte­­­len, egy utolsó fellobbanássak a támadói, ellen fordult, — hányszor látott vad S­i­­valycsordákat, a melyek támadóikat üzeme vették és őket szarvaikkal a levegőbe hajin­gálták, vízilovakat, melyek a rájuk vadá­szok dereglyéit­­elfordították, — ember­­zsá­kmánnyal elillatni akaró krokodilokat, — mérges kígyókat, a­melyeknek első ha­rapása azonnal öl -— és hányszor érzett testén tűrhetetlenül kellemetlenkedő han­gyákat, meg moszkitókat és ökröt megölő tsezse­legyeket! Livingstone legveszélyesebb ellensége Af­rikában az ember és a betegség volt. Igaz, hogy a­mikor egy-egy néger falun a kara­vánjával végigvonult, a legtöbb helyen, a­hol még fehér embert sohasem láttak­, min­den látható, rosszakarat nélkül csak élénk derültséggel, pontosabban k­ifejessve: rt egy röhögéssel fogadták, a­mit Livingstone fö­lényes bölcseség­­el tűrt, hiszen­­■'ki volt bőven oka mosolyogni a nők felülmúlha­tatlan ru­hátlan táfeán, hegyesre, reszelt met­szőfogaikon, föleit pedig azon, hogyha felsőajkaikon karikát vtec-Mek, és leggöm­­bölyű­bb testrészeiken tetovált cifraságok voltak láthatók, de nyugatafrikai útjában sokszor fenyegetően követelőzve is felléptek ellene, és a­mikor Lívik néger törzs terü­ltéről a másik törzs területére lépett át, az átbocsátásért ellenértékűi nemcsak mars­hát, de embert is követeltek tőle. A kért ökröt Livingstone rendszerint odaadta de azt, hogy kíséretéből rabszol­gának bárkit is átengedjen, mindig meg­tagadta, és szilárdan kijelentette, hogy ennek a követelésnek fegyverrel is kész ellenállni. Ilyen nemesen és bátran viselte magát egész majdnem harminc évig tartott afrikai tartózkodása alatt, pedig a mocsaras vidék március L hiifiAPcati »iaiLIt?^*ID« a#*) az ülés lefolyása. Scitovszt­y Béla elnök háromnegyed tizenegy órakor ,megnyitva az ülést, felol­vashatja az indítvány- és interpelációs könyvet. A Ház harmadszori olvasásban is elfogadja a mérnöki rendtartásról szóló javaslatát Ennek megtörténte után Kállay Tibor pénzügyminiszter benyújjt­ja az 1922—23. évi költségvetést és kéri, hogy azt tárgyalás céljából a pénzügyi bizott­­s­ágihoz utasítsák. A miniszter­­kisérő beszé­déből közöljük a következő részeket:

Next