Budapesti Hírlap, 1923. július (43. évfolyam, 146–170. szám)
1923-07-23 / 163. szám
1923 Július 22. (163. sz.) Budapesti Airup terie, úgy biztosítani kell a vállalatok létét, mégpedig legalább is tíz évre megfelelő segítséggel és egymillió font alaptőke megszerzésével. A bizottság arra a következtetésre is jutott, hogy a jelenlegi viszonyok között nagy számú kis konkurrens társaságok számára nincs elegendő munka és hogy a jelenlegi megállapodásoknak az az eredménye, hogy az állam, amely a valójában az összes társaságoknak fizet, önmagának válik saját konkurensévé. Az egyedüli reális konkurrensek a nagyszerűen szubvencionált francia légiforgalmi társaságok. Franciaország évente 100 millió frankot költ a polgári avitikára s nem kevesebbet mint 50 milliót szubvenciókra. Ez az egyedüli oka annak, hogy a bizottság miért véli azt, hogy az angol aviatika fejlődése csakis egy igen nagyon szubvencionált organizáció által lehetséges. Ezzel nem akarnak bírálatot gyakorolni a létező társaságokon; ezek úttörők, amelyek hasznos munkát szállítanak. Az aviatikai bizottság tehát azt ajánlja a kormánynak, hogy mindazoknak a vállalatoknak, amelyek a szükséges egymillió fontnyi alaptőkét össza tudják hozni, adja meg a tíz évre szóló egymillió font segítséget. Az alaptőkék megszerzése, ma a probléma kulcsa. Enélkül egy vállalat sem haladhat, sem fejlődhet, csak tengetnék életüket s a polgári aviatika nagyarányú kialakulása nem volna elérhető. Dacára annak, hogy sem a parlament, sem S. Hoare, a légügyi miniszter, nem szereti a szubvenciókat, pénzsegély nélkül lehetetlen a francia vállalatokkal szemben a versenyt megálltani. A kormány a parlamenti bizottság javaslatát áttanulmányozta és S. Hoare légügyi miniszter annak nevében kijelentette, hogy a javasolt alapon felelős személyekkel a tárgyalásra hajlandó. Griffiths és Johnston hozzászólásai után a miniszter kijelentette, hogy csak két megfejtés lehetséges: vagy a javaslat értelmében jár el, vagy kockáztatja azt, hogy a polgári aviatikát teljesen magára hagyják s — ezt ugyan nem mondotta, de gondolta —s vele együtt valamennyi angol képviselő —, hogy kiszolgáltatják az öszszes hatalmak közül a legnagyobb légiflottára törekvő Franciaországnak. A parlament inkább elfogadta a javaslatot. — Az elmúlt évben a kereskedelemügyi minisztérium légiforgalmi szakosztálya megküldötte nemzetgyűlésünk minden tagjának az „Aero“ című aviatikai folyóiratunk egy számát, amelyben annak szerkesztője felhívással fordult parlamentünkhöz, hogy alakítsák meg nálunk is az aviatikai bizottságot, amelynek feladata volna hazánk kétségbeejtő repülésügyén segíteni. A légiforgalmi szakosztály akkori vezetője s e sorok írója személyesen is ott volt a képviselőházban s két képviselőnek azzal az ígéretével távozott onnan, hogy a felhívásnak eleget tesznek. Nem történt semmi. A képviselők legnagyobb része — mint utólag értesültünk, — abban a hiszemben, hogy csak reklámmal van dolguk, a felhívást el sem olvasta. Nem számítva a kisautóidnak több mint ezer, hadigépből álló légiflottáját, kereskedelmi és polgári aviatikája is óriás arányokban fejlődik. Mi pedig itt állunk két magyar légiforgalmi vállalattal s ennek összesen 12 (!!) gépével, a nyakunkon pedig ugyancsak egy a francia állam által óriási módon szubvencionált légiforgalmi vállalattal, amely még akkor is egzisztálni fog, ha egyetlen egy utasa sem akad nálunk. Az a szubvenció, amelyet a magyar vállalatok kapnak, még egy fél gép beszerzésére sem elegendő. Ismerve a magyar közönségnek nem bánomságát és a repülés iránti közömbösségét, nem látunk elég biztosítékot az iránt, hogy a magyar vállalatok az eddiginél nagyobb kormánytámogatás hiányában az idegen vállalattal szemben megállják helyüket s igy félve gondolunk arra az eshetőségre, hogy ha ezeket sem a közönség, sem a parlament nem veszi pártfogásukba, elvesztik maguk alól a talajt s akkor azután 12 gépből álló óriási légiflottánk is a semmiségbe vész. A magyar parlament pedig csak hallgat — legalább is a repülésügyről — s több száz képviselő között nem akad egy sem, aki érdemesnek tartaná ezt a hihetetlenül életbevágó, nemzeti fontosságú kérdést a nyilvánosság színe előtt pártfogásába venni. — A guteborgi nemzetközi léghajózási kiállítást, mint a MTI, jelenti, f. hó 20-án a svéd király megnyitotta. — Az olasz kereskedelmi aviatika. Annak ellenére, hogy az olasz aviatika ma meglehetős magas színvonalon áll, eddig csupán a katonai aviatika fejlődéséről hallottunk, míg az olasz kereskedelmi aviatikáról vajmi kevés említés történt. Most arról értesülünk, hogy egy római pénzcsoport az olaszországi légiforgalom lebonyolítására szindikátust alapított, amelynek élén Delfione admirális, volt tengerészetügyi miniszter áll. A társaság egyelőre Brindisi és Görögország között tervezi a légijáratok megindítását. — Romania Ansaldó-gépeket rendelt. A román kormány a polgári aviatika céljaira Olaszországból négy utasszállító Ansaldógépet rendelt. Állítólag a román kormány az említett célra nagyobbszámú olasz gép megrendelését is tervbe vette. SS mielőtt értékesítenó, saját erdekében nézze meg a kirakatunkban lévő napi árakat* aáfitthané31 ! Mindenféle ciazorokat óriási árban veszünk. Gellért Testvérek, VI., Eötvös u. 1. Gyomorhurutnál, májbetegségeknél és epeköveknél a Ferenc József keserűviz használata gyakran rendkívül jó szolgálatot tesz. TITANIA. — REGÉNY. - 27 IrSa HAMVAS JÓZSEF. És Bugáthy megjött. A választás rosszul ■végződött. A sógor megbukott, a helyi nagyság nagy többséggel verte le. Most, hogy visszajött, egyéb dolga is volt, mint, hogy a Fricivel törődjék. Adósságai veszedelmesen összetornyosultak. Bäumer papa is elérkezettnek látta az időt, hogy becsukja pénzes szekrényét előtte és a behajtásra kezdett áttérni. Hosszas alkudozások után némi egyezséget lehetett kötni, de ez az egyezség teljesen az öreg Bugáthy Lajosnak szolgáltatta ki, ez pedig feszes gyeplőre fogta unokaöccsét. Fodor Tusi végleg elrepült tőle. Sikerei elkapattak és olyan gázsit követelt, amire Bokrossy Arisztid színigazgató úr olyan parlamenti közbeszólással felelt, amit csak a politikai rovatban lehetne közölni. Erre Fodor Tasi elszerződött más társulathoz. Amint mondta, egyelőre, amíg a fővárosba nem hívják. Bugáthy dolgában Magda most megint várt. Várta, hogy mit ad hozzá az élet és ha kialakul a helyzet, készen legyen új indításra. Az apró, ötletes, szatirikus történetek hetenként megjelentek a Tüskebokorban. Annyira szívesen olvasták, hogy a szerkesztő alig tudott menekülni a sok faggatás elől, ki írja ezeket a közkedvelt apróságokat. Hogy elterelje a figyelmet, azt sejttette, hogy a fővárosból kapja. A szerkesztőt Magda irodalmi sikerei nem hagyták nyugodni. Biztatta, hogy írjon valami hosszabb lélegzetű dolgot és elhelyezi a fővárosban. Magda összetépte egy pár kísérletét, végre odaadta a novellát. A szerkesztő nyomban elolvasta, nagyon tetszett neki és elvitte. A novella nemsokára meg is jelent az Új Időkben. A szerkesztő sietett föl a lappal Magdához, de már ott találta Kardos tanárt, aki megelőzte a hírrel. Derült, ünnepi hangidaiban telepedett össze a kis társaság. Kardos csodálkozott, hogy ezt nem is sejtette. Boros Dani furfangosan szippantva mosolygott, Magda ragyogott a boldogságtól, így pattant ki, hogy a Tüskebokor apró történeteit is ő írta. Kardos nem tudott hová lenni az ámulattól. Hogy ő ezt nem találta ki! — Mert maga tanár, — kötekedett vele a szerkesztő — aki csak a hivatalosan lebélyegzett irodalmat ismeri el. — Tagadom! — tiltakozott Kardos. — De olyan ritkán bukkanik föl igazi érték, hogy az ember nincs benne a fölfedezés gyakorlatában.— Én pedig mikor először voltam itt, tudtam, hogy egy ennyire fölszabadult, éles, képzett, mély lélekből értékek fognak kipattanni. A tanár úr csak a gondolatokkal foglalkozott, amiket hallott, mert ehhez szokott. Én a lelket figyeltem, ami termelt. Ez a különbség. — Ne elemezzenek föl, kérem! — nevetett Magda. — Hagyják ezt az utókorra, majd ha hamvaim fölé emlékoszlopot állít a kegyelet. Az igaz, hogy a szerkesztő úr izgatott a munkára. Minden siker új erőt adott. Most már megtaláltam a hangomat és ki tudom szabadítani magamból azt, amit akarok. A fiatal tanár csodálkozó rajongással nézett a leányra. Amíg eddig a gazdagsága inkább elidegenítette, most, hogy lelkének kincses bősége így föltárult, egész erejével törekedett a leány felé. A szerkesztő is szeretettel nézte Magdát. Fiatal lányságának üdesége elvarázsolta őt is. De volt annyira élcseszű ember, hogy közeledésre nem is gondolt. A tanárnak bolygó szerepét régen látta, néha azt hitte, hogy Magda majd kezét nyújtja feléje, de, ha jobban megfigyelte őket, meglátta, hogy mégsem. Ezek ketten nem fognak találkozni. Magda nem ereszt közel magához senkit. Mi ez? Nem találta még meg emberét? Ez nem valószínű, mert nem is keresi. Ilyen okos leány keresne és meglátszanék rajta. Valahol távol lehet valaki, akiben biztos, mert nincsenek elmélázó, várakozó hangulatai. Az a valaki el fog jönni. A leány biztos benne. Szerette volna megmondani a tanárnak is, mert tetszett neki ez az ember, aki csupa naiv jóindulat. De aztán azt gondolta, minek kaszálja le a boldogságát idő előtt? Ha reménység boldogítja, hadd legyen boldog még egy ideig. A novellaírásról vitatkoztak. Mennyi ötletet és mennyi megfigyelést bírhat el egy ilyen rövid történet? Az elméletben a tanár volt az erős, a kritikában a szerkesztő, a leleményben és új szempontokban Magda. — Persze, ha az embernek olyan mestere volna, amilyen Maupassantnak Flaubert volt, akkor sokat tanulhatna, — sóhajtott Magda. — És ha az ember úgy élhetne, mint Maupassant! — tette hozzá nevetve a szerkesztő. — Akkor épp úgy belepusztulna, mint ő, — mondta a tanár. — Maguk, bohémek, a züllést valami kivételesen szép állapotnak tekintik. — Minden hanyatló társadalomban így van ez, — szólt Magda. — Nagy fölébredések idején az erős élet az ideál, széthulláskor az orgia. Ehhez jön még, hogy a tizennyolcadik század börtönöket robbantó munkája erénnyé emelte a féktelen szenvedélyt. Ez silányodott el a tizenkilencedik században mámorrá. Ez lett az életideál. Az öntudat nyugalma helyett a kimerült idegek elfásulásában akarnak megpihenni az emberek. — Ne csodáljuk, kérem, ha az ember a testet akarja kielégíteni, mikor ez szomjas és nem a lelkét, ami nem szomjas, — mondta a szerkesztő. — Az iskolának kellene ezt a lelki szomjúságot felébreszteni, kedves tanár úr! — fordult Kardoshoz Magda. — Megint erről beszélünk? — mosolygott a tanár. — Megint csak azt mondom, amit már annyiszor mondtam, hogy a korszellem nem ereszti be az iskolába a kor szellemét. Csak bedugaszolt üvegekből adhatunk áporodott italt a gyerekeknek. Ez meg nem szült nekik. — Erre való a gondolkozó emberek irodalma, kedves írónőnk, — vágott bele lelkesen a szerkesztő, — hogy másképp legyen. Ezt írja meg sokszor, erősen, kacagva, élesen. Talán egy évtized alatt meg is fogja hallani valaki. Mert szörnyen nagyot hallanak az emberek, mikor okos, új dologról van szó. — Megpróbálom. — felelt komolyan Magda. Aztán könnyebb hangon folytatta. — Különben hová lennénk mi szegény tollforgatók, ha nem lenne ennyi fonákság a világon ? — Még a Tüskebokor is megszűnnék, — mondta kötekedve a tanár. A Tüskebokor nem szűnik meg! — tiltakozott a szerkesztő. — A Tüskebokor anyagilag is erős vállalat .— Látom és örülök neki, — hagyta rá a tanár. — Mindig több a hirdetése. Azt hiszem, szépen jövedelmez is már. Magda és a szerkesztő egymásra néztek. Ezt a tekintetet fölfogta a tanár és csodálkozott, hogy kettejük között ilyen titkos egyetértés van. Valami a szívébe szúrt. A névtelenül megjelent apró cikkek. A fővárosban megjelent novella. Csak nem jutott ezen a réven Magda közelébe ez a fiatal, kócos bohém? Úgy elkedvetlenedett, hogy fölállt és el akart menni. Magda és a szerkesztő csodálkozva néztek rá. Kardos azzal mentegetődzött, hogy dolga van, de Magda meglátta, hogy valami igen rosszul esett neki. — Maradjon még, kedves tanár úr, — kérlelte. — Lássa, mi hárman milyen szépen összeillünk. A szerkesztő a törvénytelen forradalom. Maga a törvény. Én meg az ember vagyok, a kettő játéka. A szerkesztőre soha se bíznám magamat. Olyan, mint a hit, csak szabályozva jó. A maga szép lelki rendjére szükség van itt, mert ez egyenlít ki, ez nyugtat meg. Kardos megérezte, hogy mennyire bele, lát ez a leány az ő lelkébe, és újra varázsa alá került. Leült. Tovább vitatkoztak irodalmi kérdésekről, Magda új témákat vetett föl. Akkor váltak szét, mikor már igazán ebédre kellett menni. Magda novellái pedig mindig sűrűbben jelentek meg a fővárosi lapokban. A hely- Bélyeggyüjtés. Írja Juda Kornél. A bélyeg. A társaságban ma mindenről csevegnek, ami divatos, igy a bélyeggyüjtésről is és többek között igy lestem el a következő kis vitatkozást: — A bélyeg —lmondta félvállról közgazdász barátunk — egy állami kötelezvény, amelynek ellenében egy bizonyos postai szállításra kötelezi magát, egyéb semmi. — Ja a bélyeg, — bökte ki gúnyosan a besszre spekuláló bankifji — aprópénz, ha forgalomban van, ha nem, értéktelen valami. — A bélyegnyelv nagyon alkalmas arra, hogy vőlegényem a képeslevelezőlapon vallomásokat tehessen—• csicsergi kecsesen egy újdonsült menyasszony. — Mi egészen másképp látjuk a bélyeget — szó most a filatelista. — A bélyeg a kibocsátó állam kultúrájának fokmérője. A leghatalmasabb propaganda-eszköz, mely végeredményben semmibe sem kerül. A honi művészet kifejezője, az ipari fejlettség megmutatója. Ezek a megállapítások általánosak és közérdekűek. Egyénileg pedig növeli a vele foglalkozó szépérzéket, földrajzot, történelmet tanít; néprajzi, természetrajzi tudását fejleszti. Például a mai nagy átalakulások, melyek még hűen leírva tulajdonképpen nincsenek meg, a bélyeggyűjtő albumában szépen, sorrendben a politikai változások szerint — egy-egy bélyegsorozat kibocsátása által vázolva — mind megtalálhatók. — Hiszen sok igaz lehet abban, amit mondottál, — így felel a közgazdász — de hát hogy vagy azokkal az államokkal, melyek idegenben rendelik meg bélyegeiket, ezekre csak nem áll mondásod, hogy „a kultúra fokmérője“? — De igen; t. i. két eset van: vagy tudta az illető állam saját művészei, ipara útján elsőrendűen a világpropaganda részére megfelelően előállítani, vagy nem! Első esetben nagyon jól elkészítik a művészi szép bélyegeket, a második esetben, ha az illető állam belátja, hogy nem elég fejlett e pillanatban a bélyegeket otthon elkészíteni, ez a beismerés is, illetőleg a helyzet magaslatára való emelkedés már magasabb kultúráról tesz bizonyságot. — Sajnos, nálunk igazán keveset adnak még e kis képecskékre; nem is tudják, hogy mily óriási jelentősége van és mily jó propaganda-eszköz, ha a témája és a kiállítása megfelelő. Ne felejtsük el, hogy e kis bélyegek ma elkerülnek a világ legutolsó zugába is. Nem szabadna pl. annak megtörténnie, hogy 1916 óta, tehát 7 éve egyfolytában az aratás-jelenet és a parlament stilizált látképe van a bélyegeken és csak legújabban két értékben a Madonna képe. Hiszen annyi nagy történelmi alakunk van, még világtörténelmi vonatkozásokban is, és annyi műemlékünk, monumentális épületünk, régi városunk, hogy kerülne egy pár bélyegtípusra téma belőlük. A Madonna pedig elég mutatós bélyeg lenne, ha a papírja és a kivitele más volna. A rézmetszet, Oíoszet, vagy mélynyomás a szép kivitel módja. Ezek a kiviteli módok nálunk ismeretlenek. Nézzük a koronázási bélyegeket, a Petőfi-sorozatot, mind a kettővel sokat mutathattunk volna a világ előtt, de rossz kivitelük miatt is már csak szégyent vallottunk. Mindenesetre nagy baj nálunk, hogy a bélyegek előállításánál nagy szűkkeblűség mutatkozik, holott épp a bélyeg az, mely teljesen megtérül, sőt igen jövedelmező vállalata az államnak, különö-sen a bélyeggyűjtés általános elterje-dése óta. Nálunk mindig hiba volt, hogy soha sem kérdeztek meg szakembereket, bármily dologról volt szó. Szüséges, hogy egy új sorozat kibocsátásánál, a művészet, a grafika, a nyomdai technika, de a filatólia is meg- hiallgattassék, mert egy vérbeli fantalistának az évek hosszú során át annyira kifejlődik művészi és színérzéke, hogy tud komoly bírálatot tenni és hosszú gyakorlatával és a szép bélyegek ismeretével hasznára lehet a bizottságnak. Az illetékes köröknek meg kell találni végre a módját annak, hogy miképp lehet egy ily bizottságot alakítani, mert lehetetlen, hogy nekünk, ma, mikor annyira szükségünk van a propagandára, az ily gyönge, színtelen és semmitmondó legyen. Többet bizonyos körülmények folytán nem vehettem ki a beszélgetésből, de örültem filatefista barátunk fejtegetéseinek és sietve papírra vetettem. is Budapesti Bólyagtőzsde. lf. Dorottya 13 Nagy választék teljes és kisebb sorozatokban, albumokban, felszerelési cikkekben. Különlegessége: hiányjegyzékor, összeállítása és nyilvántartása, valódi OCCUPATIOS bólyegok, toljon sorokban is.________________ Bélyegeket, gyűjteményeket, régi levelezéseket legjobban vesz: Aulich, Baross-tér 12. Keleti pályaudvarral szemben._________________________________ Mindenkinél többet üzet régi bélyegekért és gyűjteményekért Pfoifor, Múzeum körút 39________________ Jobb levélbélyegeket cserél, vesz, elad Hofband Tanulóváros_________________________________________ Majo Sándor legrégibb hólyegókereskedő Magyarországon, Budapest, IV., Károly körút 10., telefon 01—5.i. vesz és elad mindenféle jobb bélyegeket, gyűjteményekéin___________________________________________ 2 000 drb 1 centes amerikai hirlapbélyeg eladó, vita a kiadóhivatalban._____________________ Nemere Ilma, V., Vilmos császár út 13. Cserébe, csak lóvél utján, kerel 1900-tól használatlan francia gyarmatoka*, adhat bármily országbelit________ Ilassány Tibor, X., Betek ucca 46. Fiatalabb és kezdő gyűjtőkkel öszszeköttetést keres. Esetleg személyesen. Előbb levelezőlap-értesitést kér._______ Iván Kornél, V., Dorottya ucca 3. Koros európai vágott és jubileumi bélyeget, hiányjegyzék alapján. Cserébe mindent ad.