Budapesti Hírlap, 1923. augusztus (43. évfolyam, 171–195. szám)

1923-08-01 / 171. szám

2 csak pénteken mondta el beszédét. Jogunk van hozzászólni. Az elnök: A házszabályokat, melyek ab­szolút érvényűek, nem lehet véletlenek szerint alkalmazni. Szilágyi Lajos: Gaal Gaszton tudomása­­szerint az állam bevételeiről akart szólani. Az elnök: Nem tartozik rá, hogy Gaal Gaszton miről akart beszélni. A zárószó­hoz való jogát nem vonja kétségbe. Gaal Gaszton kéri az elnököt, hogy mu­­ezt - nev.-igrafust, mely a záró­beszédeket korlátozza. ....jk: a Gaal Gaszton által idézett paragrafusokban szó sincs határozati javas­latokról. Esztergályos János fölteszi a miniszter­­elnökiről és a pénzügyminiszterről, hogy előre eltökélt szándékkal vezették félre a Házat. (Zaj a jobboldalon.) Haller István: Az ellenzéknek az a be­nyomása, hogy a miniszterek azért beszél­tek a vita végén, hogy ne lehessen velük vitatkozni. Bethlen István gróf miniszterelnök. A parlamentarizmus szelleme egyáltalán nem követeli meg, hogy a miniszterek a felha­talmazási vita elején szólaljanak föl. Az, a­mit az ellenzék cselekedett, mikor egy egyszerű indemnitásról másfél hónapig vitatkozott, és a­mit most cselekszik a ház­szabály-vitával, az nem egyezik meg a par­­lamentarizmus szellemével. (Nagy zaj a baloldalon, helyeslés a jobboldalon.) A par­lamenti szellem dolgában nem fogad el ki­oktatást. (Zajos helyeslés a jobboldalon, zajongás a baloldalon.) Haller István: Évek óta nincs költség­­vetés, azért kellett volna a minisztereknek­­bevezetni a felhatalmazási vitát felvilágo­­sításaikkal. Bethlen István gróf miniszterelnök: Azért nem jutunk költségvetéshez és egyes javas­latok tárgyalásához, mert az ellenzék eny­­nyire elnyújtja az indemnitási vitákat. ‘(Nagy zaj és tiltakozás az ellenzéken, vi­haros helyeslés a jobboldalon.) Ruppert Rezső: A zárószóra jogosulta­kat az indítványtevők jogai illetik meg, a­kik korlátlanul okolhatják meg indítvá­nyukat. Az idők is olyanok, hogy a ház­szabályokat mennél liberálisabban allkal­­mazzák. Kéri az elnököt, hogy tévedését korrigálja. Az elnök: Nem tévedett, nincs mit rek­­tifikálnia. (Helyeslés a jobboldalon.) Szakács Andor: Már túl volnának a záró­beszédeken, ha az elnök nem adott volna alkalmat a házszabályvitára. Az elnök szólásra hívja föl a zárószórű jogosultakat. SS­zsBPOSsvgzésSeszt Szakács Andor: A földbirtok-reform Végrehajtását sürgeti. Visszautasítja a kor­mánynak azt a vádját, hogy az ellenzék csinálja az alkalmat a külföld beavatko­zására. Egész új állami alakulásunk külső utasításra történt. A kis­antanttal meg kell egyeznünk. Koncentrációs kormánynak kell jönni, mely megcsinálja az általános titkos választójogot, a­meyről a határo­zati javaslata szól. Dénes István a földreform-novellával foglalkozik, különösen a pénzügyi olda­lával. Farkas Tibor nem él a zárószó jogával. Szünet után az elnök szavazás alá bo­csátja a javaslatot. A Ház nagy többsége elfogadja. Az ülést délután négy órakor folytatják. 11 délutáni ülés. Huszár Károly alelnök elnökölt. A Ház a beadott határozati javaslatok­ról döntött. Giesswein Sándornak a pár­baj eltiltásáról beadott javaslatához Nagy Emil igazságügyminiszter szólott hozzá. A becsületet a mai törvények nem védik még hatásosan s ha például őt, mint igazságügyminisztert megsértik, kénytelen volna maga is párbajozni. De épp a kellő becsületvédelem hiánya miatt gondoskodni fog a becsület hatásosabb védelméről, sőt külön bíróságot fog delegálni erre a célra. (Általános élénk helyeslés.) A határozati javaslat elvetését kéri. A Ház a javaslatot elvetette. A földreformnovella sürgetéséről szóló határozati javaslatokat Szabó István föld­­művelésügyi miniszter hozzájárulása után a Ház elfogadta. Szakács Andornak az általános választói jogot sürgető javaslatánál Bethlen István gróf miniszterelnök bejelentette, hogy a választói jogról szóló javaslatot még az ősszel beterjeszti. Szakács javaslatát elvetették. Homonnay Tivadar 29 javaslatot ter­jesztett be. Ezek közül Kállai­ Tibor pénz­ügyminiszter hozzájárulásával kettőt elfo­­gadtak. Bell Miklós javaslata a tőzsde megrend­­szabályozását kívánta. Kállay Tibor pénzügyminiszter élénk derültség mellett jelentette ki, hogy ez ne­héz feladat. A javaslat elvetését kérte. El is vetették. Alföld­i Bélának három egészségügyi javaslatát, továbbá a diáknyomor enyhí­téséről szóló javaslatát Klebelsberg Kunó gróf, Walkó Lajos és Fuss József minisz­terek hozzászólásával elfogadták. Meskó Zoltánnak a háborús vagyonok megadóztatásáról szóló­­javaslatát Kállai­ Tibor pénzügyminiszter hozzájárulásával elfogadták, i r Propper Sándornak a numerusz sklau­­zuszra vonat­kézfő* * 'jíríd" ímáná­l Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter ezt mondotta: Ha a régi Nagymagyaror­­szágon élnénk, akkor nem foglalna állást a numerusz klauzusz mellett, de a mai Csonka-Magyarországban az intelligencia túltengése miatt helyesnek tartja a nume­rusz klau­zuszt. A Ház a javaslatot elvetette. Forster Eleknek a valorizációra vonat­kozó javaslatánál Kállay Tibor pénzügyminiszter bejelen házára, hogy miatta az egész família vall­hatná kárát. Ettől pedig Isten oltalmazza őket, őt pedig még ennek gondolatától is. A budai német, mióta a kuruc Thököly király elcsendesedése után ismét életre kelt az országban, úgy mondják, nem is­mert tréfát Rákóczi népével szemben. Va­lami uton-módon ki kellene porzsolni budai odújából ezt a németet — gondolta Szentpály, — melybe már igen belefelejt­kezett, hogy ne állja többé útját egy kuruc vitéznek sem „Budára való menetek­ben“. Ezért volt tehát Szentpály Pálnak szive tele keserűséggel.* Glöckelsberg, a budai császári hadak pa­rancsnoka, igen nyugtalan napokat élt át, mióta a kurucok öreg generálisa, Bottyán János el-ellátogatott a Duna jobbpartjára. Minthogy az ilyen látogatások Budának szólottak s hovatovább mind gyakoribbak lettek, a császári érdekek hivséges képvise­lőjét ez az állapot mind idegesebbé tette. Eddig nem volt nagyobb baja a kurucok­­kal. Gondtalanul áthatott tőlük s minden fönnakadás nélkül reprezentálhatta Leo­pold hatalmát magas Budavárában, hál csak nemrég tűnt le a hatalmas Ali basa csillaga. Ha vett is kurucjárás Dunántúl, nem erre ment a „főlineája“. Elterelte ezt a ve­szedelmet Heiszter jó idejében, mikor Ká­rolyi Sándorékat hosszas kergetőzés után Kilitinél meglepte s átnyomta a Duna má­sik partjára, a­honnan jöttek. Forgách ku­­rucait pedig Koroncónál sikerült meg­verni. Mindezek után most már biztosra vette Glöckelsberg a várható nyugodalmas napokat. Azonban éppen Budát tartották szem­mel a kurucok. Ha a németnek fontos volt megfigyelni, hogy mi történik Buda kör­nyékén, a kurucnak szintúgy érdekében ál­lott tudni, hogy mit mű­vel a német Bu­dán? mozog-e és merre? Egymás kártyá­jába szerettek volna látni. Minthogy azon­ban a kuruc fürgébb volt s hogy szint­tette, hogy a valorizációról legközelebb tör­­vény­javaslatot terjeszt be. A javaslatot elvetették. Bottlik István báró javaslatában a nyo­mor enyhítésére külön luxusadó kivetését kérte. Vass József népjóléti miniszter kijelen­tette, hogy ehhez hasonló intézkedést tesz a kormány s ezért a javaslat elvetését kérte. A Ház a javaslatot elvetette. Pakots Józsefnek 7 javaslata közül csu­pán a tanítók fizetésének gyors kiutalásá­ról szóló javaslatát fogadták el. Ezzel a szavazás véget ért. Az elnök az ülést felfüggesztette A szünet után következett az indiamnitás tapcgapadása. Az első 4 szakaszt vita nélkül fogad­ták el. Jáves Semmi és Kuruczos. (pja Lelkes Nándor József. Már második éve lázadozott a szive Szentpály Pálnak, a kurucok vitéz hadna­gyának, a­miért nem tehet olykor egy-egy fordulást Budára. De nagy oka is volt erre a kuruc vitéznek. Voltaképpen akkor úgy állottak Budán a dolgok, hogy Hollós Mátyás várában né­met­­ülte a nyerget a magyarok nem kis boszús­ágára. Szentpálynak, mint kurucnak ez sehogy sem tetszett, de az ő személyére nézve kü­lön is volt ez ellen kifogása. Még nem is olyan régen, mikor még a fejedelem komyétáit nem lebegtette a Beszkidek csípős szele s a német háborit­­lanul szuszoghatott ennek az országnak a Kolonicsok által beléje fojtott csendjében, sokszor járta meg Budát. E gyakori járás­­nak-kelésnek pedig azon egyszerű oka volt, hogy fiatal legény létére nagyon oda hozta­­vonta a szíve, vagyis hogy Széky Ádám budai nemes őkegyelmének hajadon leánya, Dorka. Szentpály ehhez a leány­­asszonyhoz akarta kapcsolni a maga élete sorát. Ment is volna a dolog a maga rendje szerint, azonban fennakadt abban a perc­ben, mikor Závadkánál kardot rántott a fejedelem. Minthogy a fejedelemnek sok katonára volt szüksége, a német pedig egyre jobban nyomorította a nemzetet, Szentpály sem maradhatott utolsónak ott, a­hol első akart lenni, érdemeivel. Bár­mennyire is fájt a szíve az elválás gondo­lata miatt, mégis „mentést ment“ a Szűz­­máriás lobogók alá. Mielőtt hadba indult volna, „állott szemben“ a leánnyal. Akkor mondott neki búcsút. Azóta sem látta. Annak pedig innen-onnan már két eszten­deje múlt. Elgondolta, hogy éppenséggel nem volna veszedelem hijján, ha ilyen ze­­nebonás időben Széky uramék udvarlására fordítaná igyekezetét, mert igen könnyen fej nélkül maradna. De még olyan vesze­delmet is hozhatna a kegyermek udvar­Az 5. szakasznál Orffy Imre előadó beje­lenti, hogy ezt a szakaszt bővítik ki azzal a kétszakaszos javaslattal, a melyet a pénz­ügyminiszter legutóbb beterjesztett s mely a vagyon- és jövedelmi adót az 1922—23 évekre 15—25-szörösére emeli. (Óriás zaj az ellenzéken. Fölkiáltások: Ez puccs! Ez becsempészés! Ez ellen tiltakozunk! Bolon­dok házába való! Ilyet nem lehet hirtelen beterjeszteni! Folytonos nagy zaj.) Az elő­adó azzal folytatja, hogy a javaslatokról a pénzügyminiszter nyilatkozni óhajt. Kállai­ Tibor pénzügyminiszter: Mint­hogy ez a két szakasz nagyobb jelentőségű, ennélfogva kéri a Házat, hogy utasítsa azokat a pénzügyi bizottsághoz megvitatás végett. (Nagy zaj balról.) Az elnök a vitát meg akarja szakítani, mire az ellenzék azt kiáltja: A házszabá­lyokhoz kérünk szót! Hegymegi Kiss Pál a házszabályokhoz szólva, mindenekelőtt megjegyzi, hogy most még nincs nyolcadtól óra, ennél­fogva a vitát még folytatni lehet. A fő ellenvetése ellenben az, hogy ezt a két sza­kaszt fontosságánál és jelentőségénél fogva a pénzügyminiszternek külön törvényja­vaslatban kellett volna beterjesztenie. Az indemnitás általános tárgyalását már be­fejezték és egy ilyen javaslatot nem lehet becsempészni. (Nagy zaj balról.) Farkas­ Tibor ugyancsak a házszabá­ly­ok­­alapján­ tiltakozik­ ez - új szakaszok beiktatása és az indemnitás keretében való tárgyalása ellen. Dénes István szintén a házszabályokhoz szól és a két újabb szakaszt katasztrofáli­­san igazságtalannak mondja. Ezt előbb meg kell vitatni és nem lehet ilyen nagy áldozatokat megkülönböztetés nélkül az adózókra róni. Farkas István hangoztatta, hogy ők igenis követelték a nagy vagyonnak meg­adóztatását, a pénzügyminiszter meg is ígérte még a múlt ősszel és ime, most, színre lásson, Buda alá ugrasztotta egyre embereit Bottyán, Glöckelsberg nagy bosz­­szuságára.* A virtus, no meg az a bizonyos gyöngéd érzés, mely annyira Budához fűzte Szent­­pály Pál kuruc hadnagyot, nagyon kezdte fúrni oldalát, a­mikor egyre-másra kül­dözgette Buda háborgatására Bottyán ge­nerális ur őnagysága Szegedi Kiss Mihály szabad lovasait és Gál András hajdúnépét. Miért, hogy nem mehet ő is velük? Hiszen igaz, bőven kijut neki is a német ütéséből, de ez nem elég. Az ő seregének marsolása nem Budára szól, még a környékétől is tá­vol kénytelen mulatozni az ellenséggel. Már­pedig senki nem ismeri jobban annak a földnek csinyját-bunját, járását, mint ő. Egyik nap aztán, a­mikor már nagyon kikivánkozott belőle a keserűség, nagy do­logra határozta magát. Bottyán generális az őnagyságához „examenre kért grátiát“. Nagyban bizakodott, hogy Bottyán apó meg fogja grátiázni és szánakozással fogja érteni esetit. A generális szereti az ő ezeré­nek embereit és azok is annyira őt, hogy apjuknak mondják; már pedig ő is az ő ezeréből való. — Annak okáért merésztettem gyórni udvarlására Nagyságodnak, mert hogy az német uram csak szüntelen jár ki Budá­ról, melynek földjét jó ismervén, az oda­­kommandirozó portával engem küldeni méltóztassék — kezdte a hadnagy. Bottyán csak elpislogott vastag szemöldöke alól a hadnagyra. Tetszett neki a vitéz vállalko­zása, de azért bizonyos gyanúperrel ve­tette fel a kérdést: — Kegyelmed micsoda oktul viseltetik ilyen indulattal? Erre a fogós kérdésre pirulva ugyan, de megvallotta a fiatal vitéz Széky Dor­kához való esetit. Őszinte keresetlen sza­vakkal adta elő mindazt, a­mi szívén fe­küdt az ősz apának, akárcsak apja urának beszélte volna el . Váltig mesterkednék azon a földön, hogy minél jobban árthassak az német urnák . . . éjjel-nappal utána leszek, ha kicsap is, megütöm az orrát . . . bizony, hogy híven és hasznosan eljárok — érvelt még befejezésül a hadnagy tábornoka előtt. A csaták kipróbált hőse helyeslő fejbó­­lintással hallgatta hadnagyának e bizony­­kodását. — Ordérozom kegyelmedet az legelső portával Buda alá, de odaforditsa kegyel­med igyekezetit, hogy nem egyedül, de az leányasszonnyal gyűljön vissza. Ezzel az évődéssel „szententiázta“ el hadnagyát Bottyán. Szentpály Pál pedig boldogságában pa­rancsnak vette ezt a tréfás feladatot. Már régen kikerült az ősz tábornok szobájából, de még egyre ott csengtek fülében a szavak: „a leányasszonnyal gyűljön vissza“. Aztán gondolkozott. Lehetséges lesz-e? ... meg­találja-e? ... és ha igen, jönni fog-e vele? ... Igen, jön, és ha nem jön, viszi, elviszi a lova hátán, mert a kurucnak semmi sem lehetetlen. Már szinte ott látta magát a Széky kúriában. Az öreg Széky, mint pa­naszolja neki szenvedéseit a németektől. A leányasszony pedig a hosszú várakozás miatt mi mindent vet majd a szemére. Szinte mámorossá lett ezektől a gondola­toktól. Máris ott szeretne lenni. Égetni kezdte a vágy, önkénytelen is kardjához nyúlt, mintha indulóban volna oda, hová oly epedve vágyott. * Egyik novemberi nap ólomszürke regge­lén hangos kutyaugatás zaja zavarta meg a Szék­y-kúria csendes udvarát. A kutya­ugatás mind erősebb lett, miből következ­tetni lehetett, hogy a házőrzők valami ide­gent fogadnak s a­mint közeledett a pitvar­ajtóhoz, mindjobban megugatták. Topron­gyos ruhája, csapzott hajú, afféle vándor­­legény volt, a­kit oly barátságtalanul fo­gadtak a ház éber őrei. A cselédlányok kí­váncsiságból is kiugrottak, hogy vájjon kit hozhatott id­e a szél ilyen szokatlan időben. Hiszen ilyenkor a vándor és a kol­­dus már a kilencedik falut járja, de nemes Budapesti HÍRLap 1923 augusztus 1. (171. sz.) minden előzetes tárgyalás nélkül, egyaránt meg akarja adóztatni a munkásokat, a kö­zéposztályt és a nagy vagyont is, így nem lehet becsempészni javaslatokat. (Nagy zaj balról.) Az elnök a vitát megszakítja, bemutatja Lendvay István ceglédi mandátumát és előterjeszti az elnöki irományokat. Javas­latára a részletes tárgyalást holnap foly­tatják. Az ülés ezzel véget ért. PárisbóL*) Páris, július há. Mit várhatunk mi magyarok, mit várhat szegény Csonka-Magyarország Párisból? Mert hiába. Vak az, a­ki nem akarja be­látni, hogy Európa sorsát ma, holnap és talán egy nemzedékig Franciaország, vagy a­mi ezzel egyenlő: Paris intézi. Az egész világ harcolt Németország ellen, de csak egy ország győzött: Franciaország. Anglia a győzelem után visszavonult Európa sorsának intézésétől, Lloyd George és egész Anglia a „splendid isolation“ álláspontjára helyezkedett. Amerika ismét a Monroe-elv alapján áll és így Francia­­ország vette kezébe Európa és vele Ma­­gyarország jövőbeli sorsának intézését. Franciaországot és Parist pedig nem ér­dekli Magyarország és Budapest. Még ma sem tudják, hogy létezünk-e, vagy meg­szűntünk élni. A franciák legtöbbje azt sem tudja, hogy területileg meg vagyunk nyo­morítva és csonkítva. Ellenkezőleg, azt hi­szik, hogy a nagy felszabadító háború ben­nünket is felszabadított a Habsburgok és Ausztria elnyomásától és most Magyar­­ország és a magyarok is visszanyerték ön­rendelkezési jogukat. A dolgot akkép kép­­zelik, hogy a Habsburgok birodalmában összezsúfolt és elnyomott nemzetek az an­tant győzelme folytán valamennyien,­­azott is kik ellenük harcoltak) felszabadultak és így keletkezett a független nemzeti államok sorában: Csehszlovákia, Jugoszlávia, a Ro­mániához csatlakozott Transylvania és­­ Magyarország. El is várják Magyarország­tól és a magyaroktól, hogy megfelelő hálá­val viseltetünk az antant és különösen Franciaországgal szemben. Megjegyezni kívánom még, hogy a fran­ciák mentalitása velünk szemben teljesen megváltozott. Szó sincsen gyűlöletről, vagy aklipatiáról. Inkább sajnálnak bennünket, mint a német politika áldozatát. A nemze­tiségi rendelet és Bethlen gróf párisi uta­zása, továbbá Apponyi gróf bölcs és tár­gyilagos felszólalása a Nemzetek Szövetsége ülésein, nagyon sok irányban használtak nemzetünknek. Másrészt azonban a franciák Kelet- Európa sorsát a kis-antant kezébe tették. * Megjegyzés nélkül, de csak fentartással közöljük tisztelt barátunk ez egyéni benyo­másait. A szerk.

Next