Budapesti Hírlap, 1923. augusztus (43. évfolyam, 171–195. szám)

1923-08-01 / 171. szám

10-S augusztus 1. »,171. sz.) Ön­ PÁPESTÉ ru­ttlá? Se. A kis-antant népei közül pedig, — ez kétségbevonhatatlan és ezzel a magyar po­litikának feltétlenül számolnia kell — a csehek azok, kik elsősorban bírják a fran­ciák bizalmát és Csehszlovákia az az állam, mely leginkább érdemli meg a hegemóniát. Csehország ma azt a pozíciót tölti be a francia külpolitikában, mint a nagy háb­­ború előtt: Oroszország. A párisi politika­­direkt kultuszt csinál a csehszlovák barát­ságból. A cseh köztársaság elnöke, Massa­­ryk hallatlan tekintélynek örvend itt Pá­­risban és már megindultak a készülődések őszi fogadtatására. A kormány külön tör­vényjavaslattal 250.000 frankot szavazott meg Massaryk elnök szeptemberi fogadtatá­sának költségeire. Páris városa pedig olyan fényes készülődéseket tesz ezen alkalomra, amint Carnot idejében az orosz cár fogadá­sára. Massaryk elnöknél pedig még többre becsülik Benest, a csehek kiváló külügymi­niszterét. Benest itt providenciális államférfinak tartják és valahányszor — mint most is a francia-angol feszültség legforróbb napjai­ban — az antant felborulással fenyeget, hirtelen itt terem Benes. Millerand elnök azonnal fogadta, Poincaré többizben tár­gyalt vele, az összes lapok külön cikkek­ben foglalkoznak jelenlétével, kiváló politi­­­k­ai irók meginterviuvolják. Innét átsietett Londonba, hol Carson lord és Baldwin többizben tárgyaltak vele. Tárgyalásai eredményét a hivatalos francia kőnyoma­tos ismertette. Londonból Brüsszelbe vitt Benes útja, hol Jasparral, a belga külügy­miniszterrel tárgyalt. Útjának nagy jelentőséget tulajdonított a francia sajtó és több nagy párisi orgá­num Benes közbenjárásának tulajdonította az angol-francia feszültség enyhülését. A most lefolyt diák-tornagyakorlaton közel 300 csehszlovák diák vett részt. Meg­jelentek az ünnepi felvonuláson és a párisi nép lelkesen ünnepelte őket. Megkoszorúz­ták az „ismeretlen halott“ síremlékét és a tömeg lelkesen tüntetett Csehszlovákia mellett. Bűn volna, ha e tényeket elhallgatnák a magyar közvélemény előtt és helyrehoz­hatatlan hibát követnének el azok a ma­gyar faktorok, melyek a magyar külpoliti­kát intézik, ha politikájukat nem e tények szerint irányítanák. Keserű pohár ez, de ki kell ürítenünk. Párisba az út — sajnos, de kétségbevonha­tatlan tény — Prágán keresztül vezet. íg­in ábránd azt hinni, hogy képesek vagyunk mindaddig külföldi kölcsönhöz jutni, a­mig Benes nem látja politikai szempontból célszerűnek. A­mig gazdasá­gilag és politikailag nem fogunk megálla­podni Csehországgal, mindaddig meddő lesz államférfiainknak minden külföldi útja és minden törekvése a zálogjogok fel­függesztése tekintetében. Koronánk sorsát — a­mint itt nekem egynéhány igen tekintélyes francia bankár mondotta — kizárólag Prágából irányít­ják. Még­pedig politikai szempontból. Ma ember udvarába még sem teszi a lábát ily fiatal időben. Aztán ebben a kuruc-labanc világban nem is való vándorolni s kéregetni valamire való embernek. Ilyennek hadban a helye. A rongyos ruhába öltözött vándor nem kéregetni jött a Széky-portára. A cse­lédnép nagy csodálkozására a neki nyúj­tott alamizsnát visszautasította. Széky uram őkegyelme után érdeklődött, a­kinek elébe akarna kerülni, mert hírei vannak őkegyelme számára az egyik atyjafiától. Az egyik cseléd erre befordult a házba a ván­dor üzenetével, míg a másik tenyeres szol­gáló alig győzte csendesíteni a komondoro­kat, mert csaknem szétszedték az idegent. A szüntelen zajra figyelmesek lettek oda­bent is. A hírvivő cselédleány fele utat sem tett, mikor máris szembe jött vele a ház kisasszonya. A vándor ott állt a pit­var ajtaja előtt s türelemmel várta a vá­laszt. Nem várt soká. Mire a kutyákat el­­hallgattatták, előtte termett Széky uram helyett — a leánya. Első pillanatban meg­remegett a szurtos alak láttára s bizonyos félelemmel állott meg előtte. — Széky uram őkegyelmének hirt hoz­tam Kecskemétről — lépett föl most báto­rítóan a vándor A leányasszonyt elfogta most a kíván­csiság és félős hangon kezdett hozzá az érdeklődéshez. — Szentpály Pál kuruchadnagy őkegyel­­m­ének álltam szolgálatába hirvétel kedvé­ért, az, ki Bottyán generális önagysága ha­daiban vitézkedik. A vándor erre gyorsan körülnézett, nem-e hallotta más is a kiejtett kuruc­nevet ebben a német Budában. A leány­­asszonyt pedig úgy érték a szavak, mint a kalapácsütések. Úgy érezte, hogy nem bírják a lábai. Egész testében megremé­­lett. Szíve erősen kezdett verni, arca lán­got vetett. Karcsú termetét a pitvar ajta­jához kellett támasztani. Többet nem mon­dott a vándor, hanem nézte, csak egyre nézte a leány pipacsvörösre vált arcát, erő­sen pihegő keblét és egész testének reme­gését. Rövid szünet után erőt vett magán a Prágának még egy gazdaságilag gyengülő, gyenge valutájú Magyarországra van szük­sége. Úgy gondolják, hogy a szegénység megtöri a legbüszkébb nép erejét is, úgy gondolják, hogy a gyengülő korona szociá­lis zavarokat és elégedetlenséget idéz elő és tudják azt is, hogy a kis­antant — Prága — beleegyezése nélkül pénzügyeink nem rendezhetők, koronánk nem stabili­zálható. El kell jönnie egy pillanatnak, a­mikor reálpolitikát kell csinálnunk. Mikor le kell­­ nyelnünk a keserű pirulát és Bethlen grófnak vagy egy másik miniszterelnöknek és Kállay pénzügyminiszternek el kell lá­­togatniok: Prágába, Massarykhoz és Be­neshez. Bizonyos, hogy nagy kitüntetés lesz ez Prágára nézve és bizonyos az is, hogy nagy ünnepséggel és kitüntetéssel fogják fo­gadni ott a magyar államférfiakat. De leg­alább meg lesz az eredménye: nyitva lesz az út Páris felé. Bányai Sándor dr. eredményei. — Benes fog­hatjaarországgal tárgyalni. — Hsz Senes és Be­h­en­gpő? találkozásáról. — A kis-antant sinaiai konferenciája véget ért s prágai jelentés szerint Benes cseh külügyminiszter szerdán vissza is tért Prá­gába. A Neue Freie Presse egyidejüen azt a Párisból eredő hírt hozza, hogy a sina­jai konferencián Benes­ért bízták meg az­zal, hogy a Sinajában történt megállapo­dást közölje a magyar kormánnyal, és a bécsi lap híre szerint Bethlen István gróf Bécsben vagy Prágában találkozni is fog Benessel, hogy vele a magyar kölcsön dol­gáról tárgyaljon. Ha ez a hír igaz, mindenesetre növeli a sinajai konferenciának a jelentőségét. A si­najai konferencián kialakult álláspontról s a kis­antant követeléseiről ma reggeli szá­munkban beszámoltunk. A konferenciáról érkezett híranyag természetesen eredete miatt azzal a tendenciával készült, hogy az európai közvéleményt s a magyar köz­véleményt is a kis-antant céljainak meg­felelően preparálja. Az éremnek azonban két oldala van. Magyarország kétségkívül ugyancsak rászorult a külföldi kölcsönre. De a kis-antantra is úgy politikai, mint gazdasági szempontból nem kevésbé fon­tos, hogy Csonkamagyarországgal való vi­szonya valamelyest tisztázódjék és a kö­zöttünk — bátran mondhatjuk — mester­ségesen fenntartott feszültség engedjen. Ez szükségszerűség három év óta megvan, megvolt tehát már, még mielőtt a magyar kölcsön dolga a szőnyegre került. Ezt a szükségszerűséget azonban még csak nö­veli az a körülmény, hogy a kis-antant államainak is szükségük van külföldi köl­csönre, s a nagy-antant fővárosaiban, úgy látszik, főképp Londonban Benes dr. azt a tájékoztatást kapta, hogy a kis­antant sem kaphat kölcsönt addig, míg Magyar­­országgal való viszonyát nem tisztázza és míg Magyarország nem kap kölcsönt. A kis­­antantnak tehát legalább oly mértékben fontos, ha nem még fontosabb a velünk való megegyezés, mint nekünk. Alig férhet kétség ahhoz, hogy a kis­­antant mindent el fog követni, hogy poli­tikailag kiaknázza a nekünk nyújtandó gazdasági segítséget, és ezért bízták meg Benest, a kis­antant megteremtőjét és bi­zonnyal legképesebb diplomatáját, hogy ő tárgyaljon a magyar miniszterelnökkel. A­mennyire kívánatos tehát, hogy a magyar kormányelnök a kis­antant szószólójával közvetetlen tárgyalásba bocsátkozzék, épp annyira szükséges, hogy ennél a tárgyalás­nál a fokozott óvatosság, a csonka ország szuverenitásába beleolvadó életérdekeink megóvása és az, a­mit nem lehet elégszer ismételni, hogy a kis­antantnak legalább annyira érdeke velünk megegyezni, és a magyar kölcsönt lehetővé, tenni, mint ne­künk. Nehogy azután mákszemnyi és pil­lanatnyi gazdasági gyógyszerért olyan po­litikai áldozatot hozzunk, a­melybe azután egész esisztenciánk is belepusztul. leány s most ő nézte az idegent; hol rész­véttel, hol fü­rkészőn járatta szemét a ron­gyos vendégen. — Kegyelmed most tőle­gyón? — vetette föl a kérdést kétkedően. — Ő kegyelmétől jövök egyenest. Éjjel­nappal csak szaporán mértem az utat. Ezek a szavak ismét belemarkoltak a leányasszony szivébe s hogy palástolja föl­keltett érdeklődését, többet nem is kérde­zett. — Szegény ember! Forduljon be kegyel­med az pitvarba, mig apámuram elgyi­i. Széket adatott neki, mégegyszer jól meg­nézte a titokzatos idegent s azzal apja urá­hoz sietett. Hadd tanulja ki ő a vándor jövetelinek okát. Pedig nagyon vágyott tudni az üzenetet. Azonban valami gondol­kozóba ejtette. Úgy találta, hogy ez a hirt­­hozó staféta neki ismerős. Mintha már látta volna valahol. Széky Ák­ám­, a­mikor értesült a szokat­lan vendégről, nem tartotta tanácsosnak efféle gyanús emberrel a pitvarban szóba­­állani. Esetleg olyan hírt hozott számára odaárról, a­mit nem éppen szabad meg­tudni a németnek. A hallgatózó cselédné­pet pedig hitre venni nem lehet. Ennek pedig veszedelem lenne a vége. Egyedül akart lenni az idegennel. Beszólította te­hát az egyik hátsó házba, a mely hely igen alkalmatos ilyen bizalmas vendég­látásra. — Grátiát kérek kegyelmedtől, hogy ilyen rongyos gúnyában teszek szolgála­tot kegyelmeteknek, de nem lehet másként az ittvaló német miatt — kezdte az ide­gen, miközben a ház ura vizsga szemek­kel méregette végig. — Szentpály Pál uram őkegyelme min­den jókat kíván kegyelmeteknek és hírül adja, hogy jó formában folynak az dol­gok körülötte; a mint pedig Isten ő szent fölsége megengedi, nem mulatja el udvar­lására gyóm­i kegyelmeteknek. — Köszönöm őkegyelmének a megem­­lékezésit, de én kétlem az idefordulását az ittvaló német ellenség miatt — vezette ellen lemondóan Széky. — Abban ne legyen kegyelmednek semmi skrupulusa; elhiheti kegyelmed, hogy az portája már igen közelíti ezt a föl­det a német uram nem kis veszedelmére. Ez a válasz Széky Ádámot fölvilla­nyozta. — Kegyelmedet talán elöljáróképp küldte ide? — Az elöljárója ő maga személyében itt áll kegyelmed előtt generális Bottyán ő nagysága grátiájából. Olyat pattant fel ülőhelyéről Széky Ádám ezekre a szavakra, mintha kilőtték volna onnan. Hitt is, nem is vendége sza­vainak, de még a saját szemének sem. Ez maga Szentpály lennel! Most még jobban szemügyre vette s jobbra-balra forgatta a legényt, a ki ilyen istenkisér­­tésre vállalkozott s oly nagy utat tett meg, hozzá afféle rongyos vándorló képében. De nem volt ideje tűnődni vendége iga­zában, mert a következő percben a szom­szédszoba ajtaja fölpattant s gyermekes örömmel rebbent be a leányasszony. Pi­rosra gyűlt arccal, tűzben égő szemekkel és derült mosollyal ajkán sietett üdvö­zölni az érdekes vendéget. — No, ilyen fortélyos ember kegyelmed — kezdte feddni a hadnagyot. Erre meg az öreg Széky csodálkozott, hogy leánya épp az ismerkedés percében állít be közzéjük, mintha már tudná, mi megy itt végbe. -t- Mig kegyelmetek szóban voltak az aj­tónál, kitanultam Szentpály uram esetit, azt, kinek képe nekem mindjárt ismerős volt. — No, ilyen adta legénye, még maga­mat is csúffá tett maskarájával, — kezdte most Széky évelődve. A viszontlátás örömei között a leányasz­­szonyon lett volna a sor mostan, hogy mondjon valamit. De nem jött ki a szó ajkán, hanem eléje állt a legénynek és szinte megelégedetten nézte rongyokba búj­tatott daliás alakját, napbarnított arcát, sebforradását, mely szeme fölött hosszú sávban piroslott, bizonyságot téve intézke­déséről. Az angol külügyminisztérium tegnap hivatalosan közölte, hogy a francia és belga válaszok átadása végett az antant­­nagykövetek Curzon lordtól kihallgatást kértek. Az átadás ezek szerint tehát végre megtörtént. Most jönne a folytatása, a­mi egyelőre Baldwin miniszterelnök csütör­tökre bejelentett beszéde volna az alsó­házban. Ámde az angol miniszterelnök már tegnap, mikor nagyjában már ismerte a szövetségesek válaszát, kilátásba helyezte, hogy ez a beszéde esetleg el fog maradni. Ez rossz jel, tekintve, hogy az angol par­lament csütörtökön lesz utoljára együtt elnapolása előtt és így az az egyetlen hely is, a­hol az angol—francia—belga tár­gyalások a nyilvánosság ellenőrzése alá kerülhettek volna, nem fog többé rendel­kezésre állani. A francia—belga válaszok tartalmáról sok mindenfélét közölt eddig is már a sajtó, de ez csak találgatás, a­mire építeni nem lehet. Bizonyos az, hogy a kettő között van eltérés, ez is azonban úgy látszik, jóval jelentéktelenebb, mint­sem hogy kezdetben hitték, mert az a be­állítás, hogy a belga jegyzék legalább egyes részeiben közeledik az angol állás­ponthoz, most, hogy a jegyzék már készen az angolok kezében van, mind kevesebb hitelre talál. Az angol kormány annak idején, mikor akcióját megindította, talán maga sem hitte, hogy a szövetségesek ennyi nehézsé­get fognak neki okozni és ennyire cserben fogják hagyni. Abban a kellemetlen hely­zetben van most, hogy vagy­ lemond ak­ciójáról, vagy elválik szövetségeseitől. Ez utóbbit nem kell éppen ellenséges értelem­ben venni s azt hinni, hogy az ellentét szakadásra fog vezetni. Nem, erről az an­gol kormányférfiak nyilatkozatai, után ezidőszerint még szó sem lehet. Anglia. — Most már nem kétli kegyelmed az né­met veszedelmét? — vetette föl a hadnagy Székynek a kérdést. — Csak alkalmatos helye legyen az por­támnak lesze, honnan konfúzióba hoznánk az átkozottat. Széky erre gondolkozott, mintha valami kitűnő eszme után tapogatna. — Abban sem lesz hiányosság, — tört ki belőle a szó. Szentpály mohó kíváncsisággal fordult feléje. — Ott fent a hegyek közt van egy zu­goly, az ki mellette van földeimnek. Sülni csalittal, fákkal és kővel körülvéve, öcsém­­uram sokszor járta velem azt a földet. Igen fortélyos hely, alkalmatos a leskődésre. Hogy valamit a szándékban vihessen végbe, innen tehet portájával valamelyes exkur­­ziót­ Glöckelsberg emberein. — Értem kegyelmednek az metódusát, — emlékezett vissza a vitéz a terepre. — Közelíti a portámat, az, kit szoros helyen hagytam visszafordulásomig, szor­galmatos vigyázás kedvéért — fedezte föl az örvendetes körülményt. Készen volt a haditerv, csupán a cselek­vés volt hátra.* Arról nem szól a krónika, hogy Szent­­pály hadnagy tábornokának tréfás paran­csát csakugyan teljesítette-e? Dorka leány­­asszonyt magával vitte-e a táborba. Azt azonban a történelem lapjai igazolják, hogy a budai császári seregek Bottyán ku­­rucaitól számtalan verést kaptak. Különö­sen a tabáni rácokból regrutálódott népe Glöckelsbergnek, érzékeny veszteségeket szenvedett. A hajdúk és Szekeres ezeres­­kapitány ide rendelt két százada állandóan a budai hegyek között tanyáztak. Hadi­szállásuk az a bizonyos erdős, zugos hely volt, honnan Szentpály hadnagy oly dicsé­retesen „keménykedett* s a melyet ma is „Kurucles“-nek neveznek és minden buda­pesti kiránduló ismer, de nem tudja tör­ténetét. A kis-arífdant fcajjvarodó tavaszQS’LifE&sss'B mspsdríl Bulgáriává!.­­ Prága, jul. 31. A sinaiai konferencia a kis-antantnak Bulgáriával szemben elfoglalandó állás­pontja ügyében megegyezésre jutott. Meg­állapította, hogy nincs ok, a­mely a nor­mális viszony folytatása és a jószomszédi viszony ellen szólana, mindaddig, míg a szófiai kormány megtartja békés ígéreteit. A konferencián nem került szóba Görög­ország és Lengyelország csatlakozása a kis­­antanthoz, s csupán véleménycserét folytat­tak a kis­antant és e két állam mostani és jövőbeli viszonyáról. Benes nyilatkozata a fizszarítantról. Sinaia, júl. 31. (Orient Radio.) Benes dr. cseh külügy­miniszter hírlapírók előtt a következőket mondotta: — A nagyhatalmak egyre jobban megér­tik a kis-antant szerepét és természetes, hogy iránta való jóindulatuk egyre foko­zódik. A nyugat megérti, hogy a kis-antant­ ­ a rend eleme és a mindenáron való béke garanciája. Valamennyi nehézség köze­pette, a­mely most Európát felkavarja, csu­pán a kis-antant mutatkozik a konszolidá­ció tényezőjének. Az ellenséges propaganda úgy tünteti fel a kis-antantot, mint Ma­gyarország ellenségét, azonban senki sem tudja konkrét bizonyítékát adni ennek az állításának, a­mely ilyen formán tenden­ciózusnak bizonyul. A sinaiai értekezlet a gyakorlatban még inkább megerősítette a szövetséges államok szolidaritását és ezzel együtt Közép-Európa békéjét. Saelszefi­­h.­EM wm aatggoS­ItOR’k­lálfilfa — jEisssiéE­ssnyszsSi sSSéras a span­­cia és fosig a válasz SsüzöS?. — fingfia küEöß Särg­jEfäsä kezdett BalglstsnEnEl. —

Next